Békés Megyei Hírlap. 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-05 / 257. szám
2003. NOVEMBER 5., SZERDA - 7. OLDAL MEGYE I KÖRKÉP „Vizes” tervek Szentandráson Megyénkben igen kevés azon településeknek a száma, melyek helyi működtetésű, önálló vízbázissal rendelkeznek, azaz nem a Békés Megyei Vízművek Rt. gondoskodik vízellátásukról. Közéjük tartozik Békésszentandrás is, melynek 1992 óta van saját vízműve, következésképpen saját víz- és csatornaszolgáltató társulása is. A szentandrásíak ragaszkodnak helyi működtetésű vízbázisukhoz, annál is inkább, mert a most megvalósuló félmilliárdos csatornaberuházással keletkező vagyon így a község tulajdonában marad. A település vezetői 2010-ig 140 millió forintos beruházást irányoztak elő a víz- és csatornaszolgáltatás területén. Ehhez több pályázatot is szeretnének benyújtani, melyek a vízminőség javítását, illetve a meglévő szennyvíztelep bővítését, korszerűsítését célozzák, A község belterületén egyébként a folyamatban lévő beruházások befejezése után - s ilyen adattal sem túl sok település büszkélkedhet - 100 százalékossá válik a víz- és a csatornaellátás is. _____________________________________LJ. Játszócsoport Nagyszénáson Az idén a nagyszénási bölcsődébe 36 gyermeket írattak be a szülők. A kihasználtság javítása érdekében - 2000 márciusától - új szolgáltatásokat vezettek be az intézményben. Térítési díj ellenében gyermekfelügyeletet és játszócsoportot működtetnek. Közel ötven kisgyermek és anyukája élt a nem hagyományos bölcsődei lehetőséggel. Az így befolyt összeget játékvásárlásra fordítják. _______________________________________l«i Vi lágbajnoki résztvevő Mindenképpen elismerésre méltó eredménnyel büszkélkedhet a Karáné Vidó Katalin nevével fémjelzett sarkadi Stage Dance Klub növendéke, Toldi Katalin. A fiatal hölgy ugyanis, egész éves kiváló szereplésének köszönhetően, tagja a hazánkat a németországi vb-n képviselő csapatnak, ahol junior hip-hop kategóriában ad számot felkészültségéről. Amint Toldi Katalin felkészítőjétől, Karáné Vidó Katalintól megtudtuk, a tizenöt éves tehetség egész esztendőben remekelt. A Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség által rendezett versenyeken sorra zsebelte be a helyezéseket, sőt a Dunaújvárosban megrendezett országos bajnokságon is - igen erős mezőnyben - bejutott korosztálya döntőjébe. Toldi Katalin, a Stage Dance Club legeredményesebb tanulója négy éve táncol, két éve vesz részt országos megmérettetéseken, s eddig egy arany-, egy ezüst-, illetve három bronzérem termett számára a hazai viadalokon.- A világbajnokságot, csakúgy mint tavaly, idén is Brémában rendezik meg. Tavaly 30 ország, közel 1300 versenyzője, 24 kategóriában mérte össze tudását, idén ennél is több résztvevővel, kiélezettebb versennyel kell számolnunk. Éppen ezért, tanítványommal minden tőlünk telhetőt megteszünk az eredményes szereplés, a helyezés érdekében - tudatta Karáné Vidó Katalin. ________________________________________________gj. Fo rradalmi újítás a diagnosztika területén A biofizikai rendszerrel felmérik a szervezet egészségi állapotát Quantum Xrroid, azaz univerzális elektrofiziológiai rendszer. Ezzel teljesíthető az az egyre több emberben megfogalmazódó jogos igény, hogy bizonyos időközönként szervezetéről, annak állapotáról pontos felmérést kapjon. Szarvas A Quantum Xrroid elnevezésű számítógépes eszközt - mely felméri az emberi szervezet egészségi állapotát is - Nyemcsokné Skorka Márta (balról) kezeli. A tapasztalatok, visszajelzések alapján 95-97 százalékban helyénvaló a készülék „véleményalkotása". d-rotó, veress erzsi Dr. Deák Sándor szarvasi belgyógyász rendelőjében már lehetőség van az említett készülék igénybe vételére. Az ember kényelmesen helyet foglal egy fotelben, és a gép másfél óra alatt mindent elvégez. Nelson amerikai fizikus - aki az amerikai űrkutató központnál, a NASA-nál dolgozott - fejlesztette ki azt a biofizikai rendszert, mellyel szervenként elvégezhető az emberi szervezet teljes felmérése, valamint mérhetők az öröklődés és a környezet által szerzett betegségek rizikófaktorai, a szervezet mérgezettsége, vitamin- és ásványianyag-ellátottsága. A professzor átkerült Európába, magyar nőt vett feleségül, és bizonyára ennek is köszönhető, hogy a készüléket Magyarországon gyártják. Más kérdés, hogy hazánkban kevés ilyen gép található, elsősorban az ismeretlensége és az ára miatt. Szarvason, dr. Deák Sándor belgyógyász rendelőjében ugyanakkor már igénybe vehető a test 16 elektromos paraméterét mérő eszköz. A Quantum Xrroid elnevezésű eszközt Nyemcsokné Skorka Márta kezeli, diagnózist viszont az orvos állít fel.- A rendszer kihasználja a számítógép azon lehetőségét, hogy századmásodpercek alatt tud rezonancia frekvenciákat kibocsátani, így kevesebb mint egy perc ta. - Az eredmény elemzése során alatt háromezer anyag hatását ké- fény derülhet az összefüggésekre, a pes mérni - hangsúlyozta dr. Deák betegség okának felderítésére. A ké- Sándor és Nyemcsokné Skorka Már- szülék a páciens szervezetének válaszait használja fel ahhoz, hogy az öngyógyltó, önszabályozó folyamatokat serkentse, optimalizálja. Ha sorozatosan hatunk az élő anyagra, mely beteg állapotban van - hiszen egy negatív információ hordozója -, akkor egy részben hasonló információval változást idézhetünk elő a negatív információ hullámhosszában. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő információ felhasználásával kiolthatjuk vagy mérsékelhetjük a test negatív információit. Ez sokszor elég, hogy a regenerációs folyamat beinduljon. Amiben jó a készülék Az univerzális elektrofiziológiai rendszer többek között képet ad a fogproblémák lehetséges összefüggéseiről, a szervi zavarokról, a baktérumokról, parazitákról, a Candida és egyéb gombákról, a hormonok, a vér, az izmok, a csontok, az ízületek lehetséges elváltozásairól, alkalmas allergiavizsgálatra, zsírszöveti kezelésre, valamint feszültség- és stresszoldásra is. Arany és ezüst után gyémánt Miután Mészáros Délia nem mondja ki, megtesszük mi helyette: amelyik kozmetikai versenyen elindul a frissen végzett tanuló, azt szinte biztos, hogy megnyeri. Legutóbb Budapesten gyűjtött trófeát a kozmetikus. Békéscsaba Arany- és ezüstérmekkel eddig is büszkélkedhetett Mészáros Délia, most már gyémánttal is. A Kék Gyémánt Kupára eddig csak vágyhatott a fiatal lány, minap azonban tehetett is érte, hiszen az országos megmérettetést minden esztendőben végzős tanulóknak hirdetik meg. A győztes idén végzett Békéscsabán, a Kós Károly Szakképző Iskolában, ahová érettségi után, középfokú nyelvvizsgával a zsebében ment.- Őszköszöntő báli sminket kellett harminc perc alatt készítenünk. Az időt tehát rövidre szabták, hiszen estélyi sminkre mindig legalább ötven percet adnak - meséli a kupatulajdonos. - Mégsem ez aggasztott igazán, hanem az, hogy aki a „beugró" tesztsoron kiesik, lehetőséget sem kap arra, hogy megmutassa, mit tud a gyakorlatban. Végül én töltöttem ki legeredményesebben a kérdéssort. Alig hittem a fülemnek, amikor kihirdették, a legszebb smink is az én modellemen, a gyulai Molnár Éván látható. A modell igen sokat számít, de nem hagyhatom figyelmen kívül a felkészítőim, Kovács Barbara kozmetikus gyakorlati, Fodor Emese és Matyuska Ferencné elméleti oktatását, és a korábbi mesterem, Benkő Ildikó segítségét sem. f. 0. k. A legújabb serleg Egerbe kerül, ugyanis a fiatal kozmetikus ott folytatja az életét. ■ Anyagias téma Az orosházi önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, juttatásáról és költségtérítéséről szóló rendeletet a legutóbbi testületi ülésen is módosították. Az eddigiekhez képest a tanácsnoki feladatok nélküli képviselő havi tiszteletdíja 69 ezer 300 (ez az alapdíj) forint lett. A tanácsnok tiszteletdíja (ha bizottsági elnöki tisztséget is betölt) 138 ezer 600, ha a tanácsnok állandó bizottságnak is tagja, akkor 117 ezer 810 forint. Akkor, ha a tanácsnok nem tagja állandó bizottságnak, akkor a tiszteletdíja 103 ezer 950 forint. A döntés (14 képviselő szavazott igennel, a polgári frakció tartózkodott) értelmében ez a rendelkezés 2003. július elsejétől él. CS. I. Egyre fontosabb a nyelvtudás Államilag támogatott előkészítő évfolyamot indíthatnak a gimnáziumok Az uniós csatlakozás közeledtével egyre fontosabbá válik, hogy minél többen és minél több nyelvet beszéljünk. A jelenlegi statisztikák, enyhén szólva siralmasak, a felnőtt korosztály alig húsz százaléka ismer valamilyen idegen nyelvet. A változásra reményt ad, hogy a módosított közoktatási törvény a jövő tanévtől nyelvi előkészítő évfolyam indítására biztosít lehetőséget a középiskoláknak. Szomjan maradnának? Az Európai Unió országaiban a felnőttek 53%-a beszél valamilyen idegen nyelvet, nálunk csupán minden ötödik felnőtt. A csatlakozás előtt álló közép-európai országok között nyelvtudás tekintetében az utolsó helyen állunk, míg az élen Litvánia, Szlovénia és Szlovákia áll. Az Oktatási Minisztérium Marketing Centrumának idén tavasszal végzett felmérése szerint, ezer nyolcadikos közül 350 nem tudná lefordítani az általa évek óta tanult idegen nyelvre a következő egyszerű mondatot: Kérek egy pohár vizet. nyelvi előkészítő osztály indítását teszi lehetővé. Ez nem kötelező, azonban több okból is érdemes élniük az intézményeknek a lehetőséggel. Nemcsak azért, mert uniós csatlakozásunk valóban megköveteli a nyelvtudást, hanem gazdasági megfontolásból is. Az állam ugyanis e képzésre kiegészítő normatívát biztosít, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fenntartóknak nem jelent plusz kiadást a nulladik évfolyamos nyelvi, illetve informatikai képzés. A szarvasi gimnázium esetében a fenntartó helyi önkormányzat legutóbbi ülésén már döntött is az előkészítő évfolyam indításáról. LIPTÁK JUDIT A Bárka sem maradhat ki Ha Békés megye kulturális élete jön szóba, a Bárka semmiképpen nem maradhat ki. Az immár tízéves fennállását ünneplő irodalmi, művészeti, társadalomtudományi lap is bemutatkozik a Nemzeti Színházban. Békéscsaba November 8-án irodalmi kávéházba hívják a nagyérdemű közönséget Budapesten, a Nemzeti Színházban. A Bárkát Elek Tibor főszerkesztő (képünkön) vezetésével Grecsó Krisztián, Kántor Zsolt és Kiss Ottó mutatja be, de jelen lesz Nagy Gáspár és Varró Dániel is. A két utóbbi szerző ugyan nem Békés megyei, de többször közölte már verseit az irodalmi folyóirat. A főszerkesztő ismerteti az elmúlt évtized tapasztalatait, beszél a megye irodalmi életéről, de természetesen szó esik a lap idei évének ötödik számáról is, amelyben az irodalmi humorfesztivál kapott szerepet. A jelenlévő írók felolvasnak majd a műveikből. A rendezvényen ezenkívül közreműködik Pri- bojszki Mátyás és a Blues Fools zenekar is. A kapcsolat a szájharmonika-művésszel szintén régi, a Bárka a Várban lévő Ludwig Múzeumban korábban már bemutatkozott a zenésszel.- A megye kulturális életének az irodalom és a Bárka éppen olyan fontos része, mint a színház, a festészet vagy a zene - mondta Elek Tibor. — A délutánra elsősorban a lap budapesti munkatársait és a megyei irodalom iránt érdeklődőket várjuk. ______ F. C. K. Te rmészetesen felvetődik, milyenek az eredményességi mutatók. Nos, a tapasztalatok, visszajelzések szerint 95-97 százalékos pontossággal bejött a gép „véleményalkotása”. Mint minden ilyen újdonságnál, vannak orvosok, akik forradalmi újításnak tartják a rendszert a diagnosztika és a terápia területén, mások fenntartással viseltetnek. Az mindenesetre tény, hogy a készülék rendelkezik az Orvos- és Kórháztechnikai Intézet (ORKI) engedélyével. Akik pedig bővebb információkhoz szeretnének jutni, megkapják a (30) 5329-952-es telefonszámon. __________________________________________________KV. L. _________Szarvas__________ A szarvasi Vajda Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon a megyében az elsők között döntött úgy, hogy élni kíván a nyelvi előkészítő, úgynevezett nulladik évfolyam indításának lehetőségével. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2004/2005-ös tanévtől kezdődően az intézményben az előkészítő évfolyamon résztvevők esetében egy évvel nő a középiskolás évek száma. A tervek szerint a diákok heti 12 órában egy választott idegen nyelvet, míg 6 órában informatikát tanulnak majd. Az, hogy a diákok milyen idegen nyelveket választanak, természetesen kihatással lesz a további évfolyamok pedagógiai munkájára is. Az idegen nyelv elsajátítását ugyanis a nulladikat követő évfolyamokon is olyan szinten kell megszervezni, ami biztosítja az emelt szintű érettségi megszerzését, a nyelvvizsga letételét. A közoktatási törvény egyébként a jövőben minden gimnázium számára tanévenként egy-egy