Békés Megyei Hírlap. 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-05 / 257. szám
K Ö R K É P 2003. NOVEMBER 5., SZERDA — 5. OLDAL MEGYE Árvízre, aszályra is van esély A Vásárhelyi-terv a védelem mellett a vidékfejlesztést is szolgálja Mostanában gyakran hallunk arról, hogy a következő évtizedekben felgyorsulhat, érezhetőbbé válhat Földünk felmelegedése, amely nagyon sok problémát vethet fel. Többek között például azt is, hogy a felmelegedés hatására hogyan alakulnak majd a vízkészletek. A vízháztartás, vízgazdálkodás aktuális kérdéseiről tegnap konferenciát szervezett Szarvason a Gépipari Tudományos Egyesület Békés Megyei Szervezete, valamint a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet. Szarvas „Magyarországon és ezen belül az Alföldön fontos kérdés, hogy van-e, lesz-e elegendő öntözővizünk” - hangsúlyozta a konferencia egyik előadója, dr. Pálfai Imre, az Alsó-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság szaktanácsadója. Pontos választ a kérdésre, tehát hogy az elkövetkező években a Kárpát-medencének ezen a részén több, avagy kevesebb lesz-e a víz, maga az előadó sem tudott adni. A vízügyi szakemberek ugyanis ma azon az állásponton vannak, hogy az éghajlati elmozdulások egyrészt növelik az árvizek kialakulásának esélyét, ugyanakkor súlyos aszályokhoz is vezethetnek. Ráadásul mindez történhet egyazon esztendőn belül is. Erre példa a 2000. év, amikor árvízzel és aszállyal is meg kellett küzdenie az országnak. A XXI. századi vízgazdálkodásnak mindenképpen egyik sarkalatos kérdése az árvíz- védelmi rendszer fejlesztése. Ezt szolgálja a kidolgozás alatt álló Vásárhelyi-terv is, mely elsősorban a Tisza-menti árvízvédelemre koncentrál. A vízgazdálkodási konferencián dr. Korom- pai András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője elmondta: ez a terv komplex program, mely az árvízvédelem mellett vidékfejlesztési célkitűzéseket, a Tisza-menti ökorégió kialakítását és az ökoturizmus fejlesztését is magában foglalja. A Vásárhelyi-terv egyrészt a Tisza-meder vízszállító képességének helyreállítását, másrészt az árapasztó tározó rendszer kiépítését célozza. Emellett a hullámtér természetvédelmi rekonstrukciója, illetve a töltésfejlesztés (gátak építése) is a terv fontos részét képezi. (További informá- ciók lapunk internetes oldalán.) lipták judit Négy katasztrófa, 120 milliárd Magyarországot négy egymást követő évben - 1998—2001 között — négy alkalommal sújtotta súlyos árvíz. A négy év alatt összesen 120 milliárd forintba került az árvízmentesítés, helyreállítás és kártalanítás. A jövőre induló Vásárhelyi- terv I. ütemében, 2004-2007. között 65 milliárd forintot fordít az ország a tiszai árvízvédelmi rendszer továbbfejlesztésére. A költségek egynegyed részét európai uniós forrásból szeretnék fedezni. A beruházástól a kormány a Tisza-mente idegen- forgalmának és a terület népességmegtartó képességének növekedését reméli. Befektetőket keres a Mól FOGADÓÓRA, (y) Domokos László országgyűlési képviselő november 6-án, csütörtökön 9.30 órától 11 óráig Szarvason, a polgármesteri hivatalban fogadóórát tart. Az érdeklődők a polgármesteri hivatal titkárságán személyesen vagy a 66/311-290- es telefonszámon kaphatnak időpontot. VÉRADÁS. (1) A Magyar Vörös- kereszt mezőkovácsházi területi alapszervezetei november 5-én 8-tól 11 óráig Mezőhegyesen, a Szakképző Intézményben ki- szállásos véradást szerveznek. A vöröskereszt szervezői és a vérellátó dolgozói várják a sokszoros és az új véradókat. KÖNYVTÁRI NAPOK, (a) A hétfőn kezdődött rendezvénysorozat keretében a Mezőberényi Városi Könyvtárban november 5-én és 6-án 15 órától közös me- sélésre invitálják a gyermekeket, valamint november 10-én 19 órakor Minden csak komédia címmel Haumann Péter estjén vehetnek részt az érdeklődők. KOSZORÚZÁS, (y) Tegnap Orosházán, az Alvégi temetőben a Békés Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság képviselői megkoszorúzták Kovács Zoltán honvéd alezredes sírját. A parancsnokság tisztjeként november 4- én halt Békéscsabán hősi halált. Sírja szülővárosában található. KONFERENCIA, (y) Csütörtökön Békéscsabán, a Réthy Pál kórház előadótermében 15 órától négy kreditpontot nyújtó tudományos ülést rendeznek a műtét körül adódható gondokról, különös tekintettel az altatóorvos és a belgyógyász szempontjaira. A témák között szerepelnek a szívgyógyászati és mellkason belüli betegségek problémái, a vérrel foglalkozó tudományág kérdései és az anyagcsere lehetséges kompli- j kációi. NYU LAT. (y) A szarvasi rendőrök lopás kísérletének alapon gyanúja miatt tartóztatták le a dévaványai F. A.-t. A férfi még tavaly akart nyulakat eltulajdonítani. ÁROKBA, (y) Tótkomlós közelében tegnap délelőtt egy személygépkocsi megcsúszott, árokba borult, majd fának ütközött. A balesetnek egy könnyű sérültje van. GYERTYÁTÓL, (y) Gyulán, az Ajtóssy sori kollégiumban ütött ki tűz. A második emeleti szobában a lányok felügyelet nélkül hagytak egy gyertyát, valószínűleg ez okozta a bajt. A kár 500 ezer forint. ■ (Folytatás az 1. oldalról)- Igaz-e, hogy a küszöbön álló privatizációval is összefüggésben van érkezése? Úgy tudjuk, a Mól az intézményiek mellett a kisbefektetőket is szeretné megcélozni.-Az év közepén döntés született arról, hogy az állam a Mól Rt.- ben jegyzett 25 százalékos tulajdonrészét két részletben, még ebben az évben és jövőre értékesíti. A cél szerint a magyar közvéleményt is szükséges tájékoztatni a társaság helyzetéről, hogy ne Orosháza — Végh László közlései messze állnak a valóságtól, s csak arra jók, hogy zavart keltsenek a gazdálkodók körében, de úgy is tűnik, inkább tudatosan félre akarja vezetni a közvéleményt. Odáig megy, hogy a magyar gazdák állítólagos tönkretételének általa vélt illusztrálásra valamiért - nem első alkalommal - az orosházi kistérségből próbál előráncigálni egy példát. Dán szakmai magánbefektetők térségünkbe tervezett mező- gazdasági beruházását tartja felháborítónak. Márpedig ők e vidéken szeretnének munkaalkalmat csak a külföld érdeklődjön a részvények iránt.- Lássuk, hogyan alakult a Mól helyzete az elmúlt időszakban...- A legfontosabb talán a regionális terjeszkedésünk, ami azt jelenti, hogy a közép-európai térségben 1999 óta kiléptünk a nemzetközi piacra. Növekedésünk során mára többségi tulajdonosok lettünk a szlovákiai Slovnaft olaj- társaságban, az elmúlt hónapokban pedig a horvátországi INA- ban is 25 százalékos részesedésre teremtem, s az itt folyó mezőgazdasági termelésre, feldolgozóiparra kívánnak alapozni. Egyébként a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a tényekre szorítkozva már elmondta, hogy míg az előző kormány 2002-re 194 milliárd forintos agrártermelési és vidékfejlesztési költségvetést tervezett, a Medgyessy-kormány 2004- ben e célra 294 milliárdot biztosít. S tudhatják a gazdák, hogy géptámogatások is igénybe vehetők, mégpedig abból a pénzalapból, melyből az Orbán-kormány négy év alatt egyetlen fillért sem juttatott a gazdáknak. A parlamentben Németh Imre utalt arra is, hogy a tettünk szert. Jelen vagyunk még Romániában, Lengyelországban, Ausztriában és Csehországban is. Ezenkívül szibériai kutatásaink révén 2005-re megduplázhatjuk saját jogú kőolaj-kitermelésünket. Sikeres kutatásokat végzünk Pakisztánban és Jemenben is. Belső működésünk kitűnően alakult az eltelt évek során, fajlagos mutatóink szerint hatékonyságunk felveszi a versenyt a világ legnagyobb olajtársaságaival. közelmúltban elkészült nemzeti fejlesztési terv öt operatív programjából az egyik a mezőgazda- sági termelés versenyképességét és a vidékfejlesztést szolgálja, de megfogalmazódott külön nemzeti vidékfejlesztési terv is. A kormány a környezetkímélőén, illetve a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodókat, az ültetvényeket, erdőket telepítőket kiemelten kívánja támogatni. Amikor a miniszter az interpelláló Végh kérdésére elmondta, hogy semmilyen titkos paktum nem született a magyar mezőgazdaságról az Európai Unióval, nem tette hozzá: ilyen nevetséges állítással Végh Lászlón kívül eddig egyetlen ellenzéki politikus sem kísérletezett. Nyilván nem kívánták lejáratni magukat - mondta Fetser János. cs. i. VANDLIK JÁNOS A kormány támogatja a gazdálkodókat Fetser János, az MSZP Békés megyei országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, Orosháza polgármestere Végh Lászlónak, a Fidesz-MPSZ Békés megyei listán parlamentbe jutott képviselőjének a Békés Megyei Hírlap hétfői számában közzétett vélekedéseivel kapcsolatos álláspontjáról tájékoztatta tegnap a sajtót. Legalább a biztosításunk... Árajánlatok A debreceni Hunép Rt. és a békéscsabai BÁÉV Rt. egyaránt benyújtotta tegnap árajánlatát a Gyulai Várfürdő Kft. egészségturiz- mus-fejlesztési projektje második ütemének kivitelezésére. Gyula A településen megkezdődött az ajánlatok értékelése. A többségi tulajdonos, a gyulai önkormányzat képviselő-testülete november 24-én dönt a kivitelezőről, másnak pedig a Gyulai Várfürdő kft. taggyűlése. Ezen a napon, november 25-én hirdetnek eredményt is, melyet hamarosan szerződéskötés követ. A fürdővezetés bízik abban, hogy megvalósul a teljes, 800 millió forint értékű beruházás. Löl (Folytatás az 1. oldalról) A területiség elve alapján itt, Békés megyében - legalább ez egyszer - jó helyre születtünk. A kisautóval közlekedő, gyakorlottabb, magasabb életkorú falusi, kisvárosi vezetők esetében ugyanis a biztosítók zöme a húsz-harmincezres éves díjat érvényesíti, míg mondjuk az ugyanilyen paraméterekkel rendelkező budapesti társaik a 40— 60 ezres tételeket kénytelenek befizetni. Ugyanilyen „jövedelmező” az egyébként sokszor sóhajtva emlegetett magasabb kor: a vidékünkre jellemző, előbb említett idősebb vezető fiatalabb helybeli konkurensét már a 40-70 ezret fizető kategóriákba sorolják a társaságok. S ha valaki megelégeli eddigi biztosítóját, és talál olyat a piacon, amely mondjuk az ő jellemzői alapján kedvezőbb feltételekkel kínálja a kötelező biztosítást, az most még éppen átnyergelhet valamelyik konkurens céghez. Ennek feltétele, hogy november utolsó napjáig értesüljön az eredeti társaság az átszerződési igényről. Az új biztosítási év első napja előtti harminc napban ugyanis már nincs erre mód, ez esetben újabb évre ott ragadunk biztosítónknál. Ha mégis így váltanánk, akkor az előző biztosító díjbefizetés miatt bont szerződést, és akkor elveszítjük esetleges bónuszunkat, ami bizony sok esetben nem jelentéktelen ked- vezményt tartalmaz, vandlik jános Időközi választás Gyomaendröd November 8-án, szombaton időközi önkormányzati képviselő- választást tartanak Gyomaendröd 1. számú egyéni választókerületében. A kerület eddigi képviselőjét, Vass Ignácot a közelmúltban a Liget Fürdő Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójává nevezték ki. Mivel a kft. az önkormányzat tulajdonában áll, ezért összeférhetetlenség miatt a képviselő lemondott mandátumáról. Az állampolgárok szombaton 6.00-19.00 óra között adhatják le voksaikat a korábban is megszokott két szavazókörben, a liget Fürdőben, illetve a Kner gimnáziumban. A képviselői tisztségért öt jelölt indul: Halászná dr. Balogh Erzsébet Irén (független), Izsó Csaba (Fidesz, MDF, MKDSZ, FKGP, Fidelitas), Rau József (független), Szabados Ferenc (MSZDP), dr. Szendrei Éva (független). l. j. „POLIHISZTOR VAGYOK, ÉS EMELLETT MÉG SZÁMOS MÁS TUDOMÁNYBAN IS JÁRTAS.” (anonim) VÉLEMÉNY LÁSZLÓ ERZSÉBET Meghívó egy mosolyra Megtört a jég a meghívók frontján! Ritkán jut az ember üyen - első pillanatra nem túlzottan lényegbevágó - megállapításra, de azért mégis csak lélekemelő, hogy végre nem a „Ki tud többet véteni a helyesírási szabályok ellen?” verseny győzelemre esélyes munkájára bukkantam, hanem egy gyöngyszemre. Egy cég a befektetésről és a versenyképességről szándékozik konferenciát rendezni neves szaktekintélyekkel, és a meghívóba - ilyen még nem volt! - kellemes humort csempészett. Elnökök, vezérigazgatók, főmunkatársak beszélnek majd hallatlanul komoly témákról, üyen címekkel: „Állami alom”, „Maci a málnásban”, „Befekt-etetés”, ugyanerről más megközelítésben: „Befektetés és kifektetés”, „Komámasszony, hol a profit?”, s végül két címhez az előadó neve is fontos, különben nincs poén: Akar László, a kutató rt. vezérigazgatója „Nem elég akarni!” címmel szól a közönségéhez, Csillag István gazdasági miniszter pedig mi mást is óhajtana előadásában, mint hogy „...szépen ragyogjatok!”. így kínálja magát tehát a fővárosi báltermi konferencia, mosolyra, derűre, hogy ne mondjam, optimizmusra ösztökélve minden meghívottat. Helyes! A befektetés, a versenyképesség halálraítélt a borúlátók országában. Még olyan, Budapesttől távoli vidéken is, mint a miénk, hiszen még néhány hónap, és ott találjuk magunkat Európa legnagyobb piacán, befektetőstül, versenyestül. Kisvállalkozásban jártas ismerősöm meg csak legyint. Túl van már mindenen. Befektetett, versenyre kelt. Mi több, tizenöt éve is azt mondta, amit manapság szokás sűrűn emlegetni: a minőségre törekedett. Nem csapta be a kuncsaftot, mert nem akarta, hogy műhelyének rossz híre keljen. Törekedett a tisztességre, és szerényen gyarapodott. Az sem volt könnyű. Mostanság túljutott az újabb befektetésén is, de hogy versenyben maradhasson, nem elég „csak” minőséget nyújtania, több lábon kell állnia, olyanon is, mely idegen tőle. Idegen, mint báltermi hangulattól a rossz kedélyállapot... _______________■ .. .ott találjuk magunkat Európa legnagyobb Fókuszban a dán-magyar projekt Határon túli magyar gazdálkodók számára szervezett továbbképzést a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Képzési és Szaktanácsadási Intézete tegnap Kétegyházán, a helyi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézetben. A programban a szerbiai és romániai gazdálkodók többek között a dán—magyar projekttel ismerkedtek meg. Kétegyháza Tegnapelőtt Debrecenben a kárpátaljai és erdélyi, Szombathelyen a felvidéki gazdálkodók számára rendezték meg a továbbképzést. Tegnap Kétegyháza és Zalaegerszeg adott otthont a programnak. Romániából 5, Szerbiából pedig 28 magyar gazdálkodó érkezett Kétegyházára.- Magyarország Dániát választotta példaként a mezőgazdasági pályáztatási és elszámolási rendszer kialakításánál, amelyet a Sapard és más európai uniós pályázatoknál lehet majd alkalmazni. A dánok által kidolgozott mechanizmus magyar viszonyok közé „ültetése” folyamatban van, 98 százalékig már elkészült - tájékoztatott dr. Komáromi Sándor, a házigazda középfokú intézmény igazgatója (képünkön). A továbbképzésben a résztvevők egyebek között az üzleti tervek, ü- letve a pályázatok írásával kapcsolatos ismereteiket is bővítették. Öve Gejl Christiensen, a dániá Dáum Korinth Intézet nemzetközi kapcsolatokért felelős szakembere a dán mezőgazdasági oktatás helyzetéről, váamint a farmgyakorlatok tapasztáatairól beszélt. A dán intézet és az FVM Szakoktatási Kutatási és Fejlesztési Főosztálya évtize: des kapcsolatot ápol. Együttműködésük révén dániá farmgyakorlatokon váó részvételre nyílik lehetősége a páyázat útján kiváasztott fiatal magyar mezőgazdászoknak, k. e. BÁRHOVÁ ELMEHET, BÁRMIT MEGTEHET! A megújult FordRanger markáns megjelenésével a kategória legkényelmesebb vezető- és utasterével, kimagasló felszereltséggel, erős turbó-dízel motorjával, páratlan terepjáró képességgel az élre tör. Most nálunk akár 400 000 Ft értékű ajándékcsomaggal az Öné lehet! Sőt az áfa Is visszaigényelhető. Vegyes átlagfogyasztás: 8,5-111/100 km, C02 kibocsátás 155-185 g/km FordRanger Minőség. Megbízhatóság. FORD BÉKÉSCSABA Szarvasi út 79. Telefon: (66) 520-300. www.fordhovany.hu