Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-09 / 236. szám

2003. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAI IBÉKÉS MMÉI HÍRLAP MEGYE KORKÉP FOGADÓÓRA, (s) Földesi Zol­tán, az MSZP országgyűlési kép­viselője október 10-én 9-10 óra között Hunyán, 11-12 óra között pedig Kondoroson tart fogadó­órát, a polgármesteri hivatalban. MESEMONDÓ VERSENY, (o) Negyedikes gyerekeknek hirde­tett tréfás mesemondó versenyt a Meseház. Öt percnél nem hosszabb mesével (lehetőleg, de nem feltétlenül népmesével) le­het részt venni a játékban, melyet december 6-án rendeznek meg az intézményben. Jelentkezni a saját és a felkészítő tanár nevével, valamint az iskola megjelölésével és magával a mesével október 31- éig lehet írásban a Meseház cí­mén (Békéscsaba, Békési út 17.). SZOCIÁLIS MUNKÁSOK, (i) A helyi munkanélküliség további enyhítésére a szeghalmi önkor­mányzat 10 szociális munkás kép­zésére nyújtott be pályázatot az Észak-Békés Megyei Önkormány­zati Térségfejlesztési Társulással közösen. A város azt is vállalta, hogy a támogatás lejárta után 3 munkást tovább foglalkoztat. KÖZOKTATÁSRA. (1) A mező­kovácsházi Általános Művelődé­si Központ három pályázatot nyújtott be a Békés Megyei Köz­oktatási Közalapítvány által kiírt célokra, melyek nemrég sikeres elbírálást nyertek. Ezek közül az óvoda kömyezeü nevelés téma­körben 269 ezer, az ÁMK Általá­nos és Művészed Iskolája az is­kolai könyvtár állományának gyarapítására 231 ezer, valamint a nevelési tanácsadó a pedagógi­ai szakszolgálat térségi tevékeny­ségének elősegítésére 480 ezer forintot mondhat magáénak. VEZETŐI MEGBÍZÁS, (cs) Tótkomlóson, a szociális szol­gáltató központban az intéz­ményvezetői feladatok ellátásá­ra pályázatot írtak ki. Az új ve­zető kinevezéséig, de legfeljebb december 31-éig tart a jelenlegi igazgatónak, Korcz Máriának a megbízatása - határozott a kép­viselő-testület a legutóbbi ülé­sen, ahol az is elhangzott, hogy a szolgáltató központ kollektívá­ja elismerésben részesül a nyári tábor sikeres megszervezéséért és lebonyolításáért. TEHERAUTÓVAL, (s) Utánfutós La­da személygépkocsi ütközött össze egy Citroen típusú kisteherautóval kedden dél körül Vésztő és Bélme- gyer között. A Lada vezetője köny- nyebb sérüléseket szenvedett. SÚLYOS, (s) Motorkerékpárjával, egy 125-ös Hondával esett el tegnap­előtt egy békéscsabai fiatalember a megyeszékhelyen, a Széchenyi és a Derkovits utca kereszteződésében. A motorost súlyos sérülésekkel szállí­tották kórházba. ■ Perfekt Rt. A kitüntetett békéscsabai „járatos A régió postása nem viszi, hanem őrzi a leveleket VÉLEMÉNY Nyílt tekintetű, választékosán öltöz­ködő és hivatástudatát büszkén válla­ló fiatalember Gendrovics Zsolt (ké­pünkön), aki immár élete első ko­moly kitüntetését is magáénak mond­hatja. Ő lett az idén a dél alföldi régió postása. Jövőre lesz tíz éve, hogy postás lett. Sajátos területen dolgozik, ő nem ——— hordja nagy táskával a leveleket, küldeménye­ket, hanem őrzi, méghozzá fegyverrel. Hivatalo­san úev mond­ják: „járatos”. A békéscsa­bai 2-es postán, vagyis a vasútí- nál teljesít szol­gálatot.- Szeren­csére még so­hasem kellett a revolver után nyúlni, remé­lem, ezután sem lesz rá szükség. Tu­dom, sablo­nosnak tűnhet, de valóban na­gyon szeretem a munkámat. Igaz, egy kicsit azért is választottam, mert hajnalban kelek ugyan, de már a délelőtt egy része is sza­bad, ezért aztán hódolhatok kedvenc hob­bimnak, ami talán már iodd is an­nál. _ ?- Kilenc éve festek, és egyre komo­lyabban érdekel. Nagyapám, Vágréti János révén szerettem meg az ecsetet, kezdtem vonzódni a művészetek felé, egyelőre csak autodidaktaként. Ter­veim közt mindenesetre szerepel a fő­iskola elvégzése. Újabban a fa és a kő felé is vonzódom, vagyis szobrászkodom. Mind­ez tökéletesen kielégít a szabad időmben, de fontos a család is! Zsolt életfi­lozófiáját így fogalmazza meg: „A leg­fontosabb a test és a szel­lem harmóniá­ja. A munka, a művészet és a sport jól kiegé­szíti egymást.” Apropó, sport! Majd el­felejtettük: Gendrovics Zsolt kiválóan bánik a fegyverrel, az utóbbi három évben egy­aránt első lett az országos postás lövészverse­n^en' FÁBIÁN ISTVÁN Törekvés a minőségi igazságszolgáltatás (Folytatás az 1. oldalról) Az országjelentés a magyar bíróságok működését hatékony­nak minősítette, mert a több mint egymilliós ügyérkezés 86 százalékát egy év alatt befejez­ték. Az Európai Unió ezt kiváló­nak minősítette, az uniós átlag felső harmadába tartozik ma már a magyar igazságszolgálta­tás. A csatlakozásig valamennyi magyar bírót felkészítenek. Amennyiben megkapják a költ­ségvetésből a szükséges egymil­liárd forintot, melyet a kormány tervezetében egyelőre nem lát­nak, akkor be tudják fejezni az informatikai programot, mely ál­tal valamennyi bíró asztalán szá­mítógép lesz. Ezzel egy-egy jog­vita eldöntésekor nemcsak a ma­gyar jogot tekinthetik át a jogsza­bályok időrendi alkalmazásával, hanem az európait is és a Legfel­sőbb Bíróság valamennyi irány­adó határozatát. A személyi fel­tételek közé tartozik az ügyfelek­kel való bánásmód, a határidők betartása. Az ÓIT előző napi ülé­sén egyértelmű kívánsága volt, hogy minden súlyos bírói jogsér­tésre a korábbinál határozottabb legyen a fellépés. Az elmúlt év­ben volt arra példa, hogy megyei bírósági vezetővel szemben in­tézkedtek, eljárásokat, vizsgála­tokat indítottak. A következete­sebb fegyelmi gyakorlat megaka­dályozhatja, hogy a polgárt sére­lem érje. Ez az elhatározott szándék. SZŐKE MARGIT Az egészségügy ma figyelmeztet A rendelés sehol nem marad el a demonstráció miatt Békés megye A Magyar Orvosi Kamara elnöksége október 1-jén egyhangú­lag úgy döntött, hogy támogatja a Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) demonstrációs törekvéseit. Ma délután fél háromkor az egészségügyi dolgozók Budapesten a szakminisztérium épülete előtt tiltakoznak. Mivel a kamara nem szervezhet sztrájkot, csak támogathatja az EDDSZ törekvéseit. Azt szeret­nék, ha az egészségügyi ágazat jövőjére nézve érdemi és garan­tált közös tárgyalási pozíciókat, valamint az orvosok és egészség- ügyi dolgozók számára a bizton­ságos betegellátáshoz szükséges nyugodt egzisztencia megterem­vezetben 60 millió forinttal, az eddig juttatott összeg csaknem harmadával csökkentette a köz­testület támogatását. Az orvosi kamara elnöke, Éger István szeretett volna tegnap Kö­kény Mihály egészségügyi mi­niszterrel tárgyalni, de az mást je­lölt ki maga helyett, aki valószí­nűleg nem hozhat döntést. Ma délután fél háromkor tehát demonstráció kezdődik az egész­ségügyi minisztérium épülete előtt. A megyéből több busz in­dul az eseményre, de a rendelés, a betegek ellátása sehol nem ma­rad el. A következő, államilag elismert ügyintézői tanfolyamokra várjuk a jelentkezéseket:- vámügyintéző- logisztikai ügyintéző- társadalombiztosítási- pénzügyi számviteli- személyügyi ügyintéző- számítástechnikai- ingatlan értékbecslő/-közvetítő- társasházkezelő- ingatlankezelő. Békéscsaba, Kinizsi u. 5. (OKÉV: 07-0041-02, FAT: 0036). Tel.: (66) 52-00-72. Vagyongyarapítás pénzmosással (Folytatás az 1. oldalról) Szerződés köttetett továbbá a Trans Onyx Kft., és később a Goldív-Trans Kft., valamint a Körös Volán között is, s így 1999-ben is folyt még az üzemanyag-értékesí­tés. A vádlottak, s a velük együtt­működő személyek összességé­ben mintegy 11 millió 683 ezer liter gázolajat értékesítettek. Az I. és a II. rendű vádlottakat érin­tően a Békés Megyei Bíróság 300 millió forint áfa, 403 millió forint fogyasztási adó, 108 mil­lió forint útalap, 286 millió jöve­déki adó be nem fizetését állapí­totta meg, vagyis összességben 1 milliárd 97 millió forint kárt okoztak a Békés Megyei Bíróság szerint. Az ügy többi megvá­dolja (összesen 6 személy) ügyében a Békés Megyei Bíró­ság első fokon hozott ítélete jog­erőssé vált. Közöttük volt olyan, akit a bíróság felmentett, máso­kat felfüggesztett börtönbünte­tésre, illetve próbára bocsátásra ítélt. ___________________________________(!) „A FIATALSÁG NEM ÉLETKOR KÉRDÉSE, HANEM A VILÁG TÁRT BEFOGADÁSÁNAK KÉPESSÉGÉBŐL FAKAD, ÁLLANDÓ ÉRDEKLŐDÉSBŐL, KÍVÁNCSISÁGBÓL ÉS MEGVÁLTOZTATÁ­SI LÁZBÓL.” (Molnár Gál Péter) SZEKERES ANDRAS Díszpolgár Petőfi városában Habsburg Ottó személyében illusztris, igazi főúri vendége volt a minap Mezőberénynek. A történelmi család leszármazottja, jelen­legi feje, a Páneurópai Unió elnöke látogatott a városba — életében először. A vendég az aradi vértanúk kivégzésének 154. évforduló­ját követő napon érkezett a településre. Hosszas előkészítés előzte meg az elnöki vizitet. A Petőfi emlé­két őrző és fennen hirdető település önkormányzata egy hónapja sebtében alkotott rendeletet a díszpolgári cím adományozásáról, amit a városatyák elsőként Habs­burg Ottónak ítéltek oda. Mező­berénynek korábban nem voll díszpolgára, pedig az elődök közül többen rászolgáltak az elismerés­re. Kezdjük mindjárt Petőfivel, aki — ha posztumusz is — a legelsők legelsője kellett volna legyen. Vagy gondoljunk dr. Bak Mihályra, a vá­rossá lett falu fáradhatatlan orvosára, mindenki Miska bácsijára. De említhetném dr. Irányi István Petőfi-kutatót is. Utóbbiak jó né­hány évtizeden át szolgálták a helyieket, sokat tettek a település fejlődéséért. Müyen a sors! Habsburg Ottó a mezőberényi városházán vette át a díszpolgári címet, azon a szent helyen, ahol egykor Petőfi ba­rátjának, a festőművész Orlai Petries Somának a háza állt, s ahon­nan 1849 júliusában végzetes útjára indult családjával a költő. A több, mint kilencven esztendős Habsburg Ottó tiszteletre mél­tó politikus, sokat tett az európai egységért, fáradozásával a ma­gyarságot, hazánkat (is) szolgálta és szolgálja. Munkásságával minden bizonnyal az elődök okozta csorbát is igyekszik helyre­hozni. Nem tevékenységének az elismerésével van baj tehát, ha­nem a díszpolgári cím elsőkénti odaítélésével, s az átadás - nem­zeti gyásznaphoz közeli - időpontjának a kiválasztásával. Erről nem tehet, mint ahogyan történelmi elődeinek nemzetünkkel, a magyarsággal szembeni tetteiért sem felelhet. Az Ikarus-Főnix igazi értékei Tíz év, 400 milliós beruházás, 500 dolgozó A szeghalmi Ikarus-Főnix Kft. megalakulásának tizedik év­fordulóját ünnepelte tegnap. Az 500 dolgozót foglalkoztató és 10 ezer négyzetméteren termelő gyárban az utóbbi öt évben a beruházások értéke 400 millió forint volt. Szeghalom- Egy ilyen gazdasági háborús időszakban okunk van arra, hogy a 10 éves működésünket megünnepeljük. Az a tény, hogy 1993-ban a kft. létrejöhetett, el­sősorban az akkori igazgatónak, Fülöp Sándornak köszönhető — emelte ki köszöntőjében Katona Vendel, az Ikarus-Főnix Kft. igazgatója. A mai gyár elődje 1949-ben kezdte meg működését, 1974 óta az autógyártás beszállítója a szeghalmi üzem. Az igazgató megemlítette: az Ikarus-Főnix Kft. üzemében elő­állított termékek több mint 50 százaléka közvetlenül exportra kerül, 40 százalék pedig egy nagy vevőn keresztül közvetve jut ki az országból. A kft. üzeme több, az Európai Unió elvárásainak megfelelő tanúsítvánnyal rendel­kezik, s jól képzettek a dolgozói, így a szeghalmi gyárban minden feltétel adott a minőségi munká­ra. A sorozatgyártás mellett a partnerek egyedi igényeit is ki­elégítik. Székely Zsolt, az Ikarus Rt. ve­zérigazgatója elmondta: 1992- ben dőlt el, hogy a vidéki termelő egységekből önálló cégeket hoz­nak létre, amelyek beszállítói te­vékenységet végeznek az Ikarus­nak. Aztán folyamatosan kide­rült: csak a beszállításból nem le­het megélni, hanem új piacokat kellett keresni. Egy gyár életében az igazi értékeket nem a gépek, nem az ingatlanok, hanem a dol­gozók jelentik. Szeghalmon adot­tak ezek az értékek. A PIACVEZETŐ AJÁNLATA PROFIKNAK Most legalább 500 OOO forintot megtakaríthat! * Ar t'SOP hvrtf hír-;; j-i5:. ■• ,i; <í -A; iáwjn . ti. xpjrsn, $ tv Használja ki a piacvezető FordTransit ajánlatai közül az Önnek legkedve­zőbbet, és tegye sikeresebbé saját üzletét! Sf A legkorszerűbb TDCi motorok 55 A legalacsonyabb üzemeltetési és fenntartási költségek* 33 Legalább 500.000 Ft, de egyes modelleknél akár 900.000 Ft megtakarítás. ®4év vagy 100.000 km ingyenes szerviz, beleértve a futóműbeállítást, olajcserét < cseréjét. olajcserét és a kopó-forgó alkatrészek Ennél több hasznot már csak ön lesz képes kihajtani vadonatúj FordTransit kisteherautójából. További részletek márkake­reskedésünkben vagy a www.fordhovainy.hu weboldalon. * Dekra Expert nemzetközi szakértő intézet felmérése szerint. FordTransit Minőség. Megbízhatóság. FORD BÉKÉSCSABA Szarvasi út 79. Telefon: (66) 520-300. www.fordhovany.hu Vegyes átlagfogyasztás: 7,4-7,61/100 km, C02-kibQCsátás: 194-200 g/km A zöldruhások világnapja Az Egyetemes Posta Egyesület 189 tagot számlál a vilá­gon. Kezdeményezésükre 1969-ben október 9-ét, a szervezet születésnapját postai világnappá nyilvánították. A postai világnapról a magyar postások is megemlékez­nek. A Dél-Alföld postásai tegnap, Szegeden ünnepeltek A legmagasabb kitüntetést Gendrovics Zsolt békéscsaba járatkísérő vehette át: ő az idén ,,A régió postása". Ma Budapesten, az országos megemlékezésen a dél-al­földi régió tizenkét postás dolgozója vesz át vezérigazga­tói kitüntetést, köztük a következő Békés megyeiek: Hunya Józsefné (Hunya), Kis Sándomé (Bélmegyer) Kojnok István (Nagybánhegyes), Szálkái Lászlóné (Békéssámson), Tárnok Mihályné (Mezőgyán), Tóth Győzőné (Gyula), Tóth József (Békésszentandrás). tését érnének el. A kormány ter­vezete az egészségügyi dolgozók munkavégzésének alapvető sza­bályait rendezné, így például az ügyelet és a pihenőidő megfelelő arányát. A kamara szerint a köz­testület és a kormány jogállási törvénytervezete között ég és föld a különbség. A feszültség egyre nő, a napokban pedig újabb sére­lem érte a kamarát. A szaktárca a jövő évi költségvetésről szóló ter­A legelsők legelsője kellett volna legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom