Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-09 / 236. szám
6. OLDAL - 2003. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖK G Y Ó G Y í T Á S Eredményesen gyógyít a nukleáris medicina osztály A biofizikai és atomfizikai kutatásoknak köszönhetően rohamosan fejlődik az orvosi műszertechnika A megyei kórházban több mint 40 éve végzik az izotópdiagnosztika munkát. Az eltelt évek, évtizedek alatt a radioaktív izotópok orvosi, humán felhasználásában igen gyors fejlődés ment végbe, mely elsősorban a biofizikai és atomfizikai kutatásoknak köszönhető, mely mellett a nukleáris orvosi és ipari műszertechnika is fejlődött. Mi igyekeztünk kicsi, de határozott léptekkel felzárkózni és lépést tartani azzal a hatalmas fejlődéssel, amit tapasztaltunk, és ez többé-kevésbé sikerült is hazai körülmények között, hazai méreteknek megfelelően. Az a hatalmas különbség, ami a hazai és nyugat-európai színvonal között tapasztalható volt a kilencvenes évekig, kicsit csökkenni látszik, de még manapság is jelentős. Ez a differencia, gondolom, az egészségügy bármely területén nyilvánvaló, és még több évtizedre lesz szükség (ha ez egyáltalán megvalósul), hogy felzárkózzunk az európai színvonalhoz. Gyulán nem panaszkodhatunk. Ebben az évben települtünk át az új központi orvosi ellátó épületbe, melynek két szintjét foglaltuk el, osztozva a központi sterilizálóval és a központi laboratóriummal. műszerállománnyal. Ennek köszönhetően a legmodernebb vizsgálatok végezhetők. Egyetlen Hiányzik harmincmillió A pajzsmirigykezelést, sajnos, több mint egy éve szüneteltetni kényszerülünk, mivel nincs meg az a 30 milliós anyagi fedezet, melynek segítségével a félig kialakított nukleárterápiás osztály építési munkái befejezhetők lennének. Emiatt a betegek csak várnak, telnek a hónapok, talán az évek is, és csökken a gyógyulás lehetősége és a túlélési arány. Az országos intézet többhónapos előjegyzéssel végzi a kezeléseket. Eddig országunk 6 megyéjének pajzs- mirigyrákos betegeit kezeltük, mégpedig sikeresen. A hiányzó 30 millió aránytalanul kevés a kezelések hiányának kockázatához képest. hiányunk a PET-kamera, melyből Magyarországon egy működik klinikai üzemben, Debrecenben. Nagyon fontos ezek korai megállapítása, mert az ezt követő kezelések alapvetően meghatározzák a beteg sorsát. Külön profilunk a szívizom állapotának vizsgálata, és egyre több alkalommal találkozunk infarktuson átesett középkorú betegekkel. Mindezek mellett vizsgáljuk a máj és epeutak állapotát, a tüdőbetegségeket, a pajzsmirigy betegségeit és a csontozat ásványianyag tartalmát, mivel az oszteoporózist hazánkban népbetegségként kezelik. Sajnos, ezzel a jelzővel egyre több betegséget illethetünk, és ebbe a kategóriába a rosszindulatú betegségek is helyet követelnek. Évente hozzávetőlegesen 5000 emlőrák és ennek következtében 3000 haláleset. Évente az Európai Unió 190 000 tüdőrákot regisztrál 180 000 halálesettel! A radioaktív izotópokat néhány éve nemcsak az orvosi diagnosztikában, hanem az egyes betegségekben terápiás, gyógyító céllal is alkalmazzuk. előszeretettel adnak daganatos áttételt a csontokba, és ezek sokszor tűrhetetlen fájdalommal járnak. Egyetlen radioaktív injekció beadásával ezek a fájdalmak csillapíthatok, esetenként megszüntethe- tők. Ezáltal a betegek életminősége kifejezetten javul. A csontfájdalmak miatt ágyhoz kötött beteg képes ellátni magát, közérzete javul, arról nem is beszélve, hogy az eddig szedett nagy mennyiségű és erősségű fájdalom- Modem preparáló fülke, csillapító gyógyszerek által okozott mellékhatások alól is mentesül. Ezt a tevékenységünket több megye betegei számára is biztosítani tudjuk. Az évtizedekkel előtti izotóp laboratórium ma már regionális nukleáris medicina diagnosztikai és terápiás osztály néven bejegyzett Magyarországon. Osztályunk minden beteg számára nyitva áll, akár diagnosztikus, akár terápiás beavatkozásról van szó. Beavatkozásainkat a társadalombiztosítás finanszírozza, a betegellátás ingyenes, személyi hozzájárulás szükségtelen (nem úgy, mint egyéb intézetekben). Várjuk gyógyulni kívánó betegeinket Békés megye egész területéről, a megye egyetlen nukleáris medicina osztályán. ______________PR LŐWHCZY EHOM OS ZTÁLYVEZETŐ FŐORVOS Vizsgálat egésztest kamerával, ezt is szakápolók végzik. Erre az új munkahelyre a legújabb nukleáris technikát telepítettük. Igazgatóságunk megértette ennek szükségességét, és köszönet azért az anyagi áldozatért, amit ezért hozott. Jelenlegi műszerparkunk minden egyede a legújabb nukleáris technikát képviseli. Gépparkunk négy gammakamerából (ebbe foglaltatik két SPECT-készülék) és egyéb készülékekből áll. Ez a felszereltség egyedülálló az országban, egyetlen hasonló munkahely sem rendelkezik ilyen méretű A fő profilunk a daganatos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek, a gyerek- és felnőttkori vesebetegségek vizsgálata. Szomorúan tapasztaljuk, hogy egyre gyakoribb a mell-, prosztata- és tüdőrákok előfordulása és ezek számának növekedése. A fenti rosszindulatú betegségek korai csontáttételeinek felderítése és ezek követése egyik fontos feladatunk. A csontáttételek korai kimutatása csak az izotóp vizsgálati technikával érhető el, és ezt a lehetőséget kell kihasználnunk. Szívvizsgálat gamma kamerával. Kamera beállítása vizsgálathoz. Ennek értelmében kezeljük a fokozott pajzsmirigyműködést. Rendkívül lényeges volt az a tevékenységünk, amit a pajzsmirigy- rákok műtét utáni kezelésével kezdeményeztünk, és eddig sikeresen folytattuk. Ez az a rosszindulatú betegség, melynek műtét utáni kezelésében a radioaktív terápia döntő szerepet lát el, és úgy gondolom, hogy ez az egyetlen megoldás. Ezzel a betegek teljes gyógyulása érhető el! Gondoljunk arra, hogy évente több mint 300 új pajzsmirigyrákot regisztrálnak hazánkban, és izotópkezelést (mellettünk) csak az Országos Onkológiai Intézetben végeznek. Terápiás munkánk másik nagy részét képezi a daganatos betegségek csontáttételeinek kezelése fájdalomcsillapító szándékkal. Az emlő-, tüdő- és prosztatarákok Rövid híreink KÖSZÖNET AZ ADOMÁNYOZÓKNAK. A gyulai Pándy Kálmán Alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ld mindazoknak, akik jövedelemadójuk 1%-ával támogatták kórházunkat. Ezúton tájékoztatjuk az olvasókat és adományozókat, hogy a 2003. évben befolyt összeget - 1 079 022 forintot - a kórház gyermekosztálya ultrahangkészülék vásárlására használta fel. Segítőkész támogatásukat megköszönve bízunk további támogatásukban. Adószám: 19059198-1-04 ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁS. Ma 14 órától kerül sor a Magyar Infektológiai Társaság 31. Kongresszusának ünnepélyes megnyitójára. Az országos konferenciát a megyei kórház infektológiai munkacsoportja szervezi, amelyen a szakmai előadások az infektológia és a diabétesz mellitus, az antibiotikumterápia, a védőoltások, illetve a klinikai mikrobioló- gia témakörében folynak október 9. és 11. között, m Az oldal a Békés Megyei Képviselő-testület A Pándy Kálmán Kórházának Z támogatásával készült. z/y /£ I Internet: www.pandy.hu \* E-mail: hospital@pandy.hu N. gjjigs y j PÁNDY GALÉRIA. Október 6-ától Nagy Mary-Anna (képünkön jobbról) fotográfus Testbeszéd című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők az intézet igazgatósági épületében. A tárlatot Veres István ugyancsak fotóművész nyitotta meg (a művésznő mellett jobbról). m Kardiológiai konferencia Szeptember 26—27-én megrendezték a megyei kórház konferenciatermében azt a kétnapos, elsősorban belgyógyász szakorvosok, szakorvosjelöltek, háziorvosok részére meghirdetett szakmai előadás-sorozatot, amelyeken a kardiológia és a hipertónia szakterületeinek egy-egy aktuális témakörét beszélték meg. A X. Jubileumi Békés Me- gyei/Gyulai Kardiológia Nap és a III. Gyulai Hipertónia Nap rendezvény a Békés megyei kardiológus munkacsoport munkaértekezletével kezdődött. A délutáni tudományos program üléselnökei prof. dr. Forster Tamás tanszékvezető egyetemi tanár és prof. dr. Csanády Miklós egyetemi tanár voltak. A szakmailag kitűnő előadások témája elsősorban a szív koszorúereinek megbetegedéseire — kivizsgálás és kezelés — vonatkoztak és nyújtottak új szakmai irányelveket a gyakorló orvos számára. A gyulai hipertónia nap moderátorai prof. dr. DeChatel Rudolf és prof. dr. Sonkodi Sándor voltak. Az általuk megvitatott téma a metabolikus szindróma kardiovaszkuláris (szénhidrát-, zsíranyagcsere-zavar és magas vérnyomás betegség hatása a szív-, érrendszerre) szövődményeinek megvitatása volt. A rendezvény sikere köszönhető a téma országosan elismert szakemberei által tartott érdekes előadásoknak és a két házigazdának, dr. Dudás Mihály és dr. Katona András osztályvezető főorvosoknak.