Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-02 / 230. szám

2003. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK Békés megyei agrárhíradÓ iii. Spanyol vadász lőtte az aranyérmes bakot A dombegyházi Lévés Farm Vadásztársaság mindennapjai A hat évvel ezelőtt alakult Lévés Farm Vadásztársaság tagjai a múlt hét végén rendezett pezsgő hangulatú és izgalmasan ötletdús helyi falunapon az egyik legtekintélyesebb sátorral és trófeákkal díszített standdal bizonyították, hogy a domb­egyházi vadászok is kiveszik a részüket a nagyközség ünne­péből. A közös emlékezésben arról is szót ejtettek, hogy az új vadászati törvény életbe lépése után szerveződő társaságnál még csak egy látszott, az pedig az akarat volt. Sem előzmény, sem tapasztalat, sem vagyon. Ha valamire ráillik, hogy a sem­miből jött létre, erre biztosan. Varga Sándor vadászmester meg­erősíti ezt a vélekedést és hozzáte­szi, ma már otthona, azaz saját va­dászháza van a harmincnégy tag­gal és három hivatásos vadásszá működő vadgazdálkodó domb­egyházi csapatnak. És itt a domb­egyházit is érdemes hangsúlyozni, mert egyetlen távoli - békéscsabai - tagja van a vadásztársaságnak, ám ő is a nagyközségből költözött a megyeszékhelyre. A vadászmes­ter pedig a szomszédos Kever- mesről jár át, ami annyit tesz, hogy ha a nyulat megijesztik Dombegyházán, hamarabb lesz Kevermesen, mint a vadászmester. Egyszóval összeszokott kis közös­ség, de nem zárt és zárkózott a Lé­vés farm, hiszen elemi érdeke is az idegenek fogadása - mondta az Agrárhíradónknak Isztin Ferenc, a földeket művelő Dombegyházi Agrár Rt. és a vadásztársaság elnö­ke. Varga Sándor ehhez hozzátet­te, hogy az évek során saját va­dászházzal, traktorral, vadász­pótkocsival, takarmánytárolóval, fácán- és vadkacsanevelő teleppel gyarapodott vadásztársaság rend­szeresen fogad külföldi csoporto­kat. A tavalyi szezon legértéke­sebb vadját, egy 696 grammos tró­feát adó őzbakot is külföldi, még­hozzá spanyol vadász lőtte. Az idén egy osztrák és egy francia csoportot várnak, ame­lyek tagjai már lekötöt­tek egy-egy nagyteríté­kű fácánvadászatot, s egy olasz vadászcso­port is bejelentkezett már - egyelőre szóbeli megállapodás alapján — a mostani szezonra. Természetesen a helyi vadászok is puskát ra­gadnak, mert a tervek szerint 14, úgynevezett konyhavadászatot ren­deznek, ami a saját részre történő vadá­szatot jelenti. A faluna­pon kiállított trófeák pedig arról is árulkod­nak, hogy a dombegy­háziak maguk is el-el- látogatnak más - főleg nagyvadas — vadászte­rületekre. A vadász- mester például dám- és Varga Sándor vadászmester dámszarvas trófeával is büsz­kélkedhet. hogy az összes betárolt vadtakarmányt föletet­ték, sőt - mint Szandáné Gerendeli Magdolna gazdasági ve­zetőtől hallottuk - két­millió forint plusz ki­adást követelt a rendkí­vüli keménységű télben elfogyott eleség pótlása. Ennek ellenére sem köl­csöntartozása, sem más címen fennálló adóssá­ga nincs a társaságnak, de az is igaz, hogy beru­házásra sem futja. Pedig már eltervezték, hogy terepjárót vesznek. Egy­előre marad a traktor... no és a remény, hogy még egyszer nem lesz olyan kegyetlen hideg, ami „elviszi a hasznot”. Emellett arra is alapoz­zák a kilábalás stratégiá­ját, hogy idén mintegy gímszarvast lőtt, Burtics János 1000 élőnyúl befogására lesz lehe- muflont és vaddisznót, Kása Jó- tőségük, zsef pedig igazi ritka­sággal lepte meg a kö­zönséget: egy oryx tró­feát hozott a kiállításra. A legszebb nagytestű antilopfaj díszes szar­vú példányát a Dél-afri­kai Köztársaságban ej­tette el. A dombegyházi va­dászterületen a vendé­geknek és a helyieknek is lesz mit puskavégre kapni, mert a saját ne­velésű 2500 fácán és 1000 vadkacsa mellett az áttelelő állomány is viszonylag jól átvészel­te a kegyetlen hideget. A tagok kitartó munká­jának köszönhetően si­került a másutt töme­gesnek észlelt téli vad­pusztulást elhárítani. Egy igazi különlegesség: Kása József, a Lévés Farm „Afrika- Igaz, ez azzal is járt, vadásza”. Az oryx antilopot a Défafrikai Köztársaságban lőtte. A dombegyházi falunap fő támogatója a helyi Agrár Rt. Isztin Ferenc elnök, aki a vadásztársaságnak is elnöke, vendégfo­gadói minőségben. A sörcsapolásban segítője Szanda Valéria, a falunap menedzser-asszisztense. Beszéljük meg! Európa kapujában Tudjuk, vészesen közeledik a csatlakozás ideje. Renge­teg felkészítésen vehettünk már részt, az előadó jelesre mondta fel a leckét, s már kezdtük elhinni, hogy min­den rendben van, amikor kiderült, hogy amit eddig ta­nultunk, korántsem biztos, hogy úgy van, úgy lesz. Egyre idegesebben halljuk, hogy ebben még nincs dön­tés, ezt még egyeztetni kell Brüsszellel és így tovább. Közben a mezőgazdaság szereplői a mától holnapra gyötrelmes pillanatod élik meg. Lehet, hogy már ma­gunkban sem bízunk, csak a lendület visz előre min­ket, no meg a kényszer, a kiszolgáltatottság. Tudunk-e mást tenni? Ebben a helyzetben nem az a feladat, hogy hosszú távra gondolkod­junk, stratégiát építsünk, hanem meg kell találni a szerepünket, hogy jól vagy rosszul meg tudjunk élni. Képesek legyünk felvenni a harcot az európai gondolkodású, a társadalom által is elfogadott racionálisan ki­épített mezőgazdasággaL Hiába ámítottuk magunkat, hogy a termék- tanácsok által szabályozzuk piacainkat, az élet bebizonyította, hogy álmokat kergettünk. A termelői és feldolgozói kapacitások szinkronizá­lása nem valósult meg. A termelői kiszolgáltatottság nőtt, a feldolgozói túlkapadtás nem csökkent, legfeljebb tovább koncentrálódott. Az álla­mi támogatások szétosztása során is megvalósult olyan beruházás, mely további túlkapacitásokat eredményezett, ezzel nem segítve a ha­tékonyságjavulását. Azok az elképzelések sem valósultak meg, melyek a vidék megtartó képességét javítanák. Nincs már foglalkoztatási lehe­tőség, a vidék munkaképes lakosságának nincs anyagi és egzisztenci­ális esélye az esetleges mobilitásra, röghözkötöttek lettünk. Talán a gyermekeink nem kerülnek ilyen helyzetbe. A támogatott kisgazdálkodás, speciális foglalkoztatás stb. is csak csíráiban valósul­hatott meg. Milyen pályázati lehetőség az, amit egyszer forráshiány miatt utasítanak el, és a következő évben nem nyer? A politikusok nem mernek szembe nézni a tényekkel, a társadalmi szolidaritás csíráit is kiölték az emberből, sokat ígértek és keveset ad­tak. Talán ezért olyan pesszimista a magyar a többi csatlakozó ország­hoz képest. Mi segíthetne nekünk, termelőknek? Ha megvalósulna a közgazdasági alapokat figyelembe vevő, kiszámítható szabályozás. Ha a gondolkodásunkban az egymásért, és nem az egymás ellen ke­rülne előtérben, ha a fő szempont a kölcsönös gazdasági előnyökön alapuló összefogás érdekvédelem lenne, csakúgy mint Európában. Vitassuk meg, akár ennek a rovatnak a keretében is. ________________________________________KEUmm MIHÁLY, * C8QBVÁ»I oazdák «u>6ke A Dobozi Petőfi MSZ értékesítésre felajánlja az alábbi ingatlanjait: 1 db komplex linear öntözőberendezés Marx utcai malomépület YBL Magtár Történelmi kovács- és asztalosműhely Érdeklődni: BALÁZS MÁTYÁS 06-30/445-7871 telefonszámon. Felkészültek a vadászati szezonra Nemrég még Vadász és Horgász­bolt volt Békéscsabán, a Harmó­nia Csaba Kft. Luther utcai üzlete, amely 1995 december 15-én nyílt meg a vásárlók számára. Ma már csak vadászbolt, ez azonban nem azt jelenti, hogy kisebb lett, sőt! A mintegy másfél éve egységes pro­filúvá vált szaküzlet a vadá­szatra specializálódva bővebb és választékosabb most, mint a kettős funkciója idején. Csicsely Györgyné cégtulajdo­nos a Békés megyei Agrárhíradó érdeklődésére elmondta, hogy kö­rültekintő árubeszerzéssel igye­keztek a vadásztársadalom sokré­tű igényeinek figyelembe vételével széles spektrumú kínálatot bizto­sítani az őszi vadászszezonra. Vo­natkozik ez mind a vadászat során szükséges kiegészítő kellékekre, eszközökre, anyagokra, mind pe­dig a fegyverekre, lőszerekre, va­dászöltözékekre. Aki most a szezonkezdet ide­jén betér a Harmónia Vadászbolt­ba, maga is megtapasztalhatja, hogy csak a vadászfegyverekből itt van „fél Európa”, ugyanis cseh golyós puskát éppúgy vásárolhat Harmónia Vadászbolt 5600 Békéscsaba, Luther u. 10. Telefon/fax: (66) 4495369 az üzletben, mint olasz, török, német, orosz, vagy finn golyós fegyvert. Békés megyét hagyomá­nyosan apróvadas területnek is­merik — utalt Csicsely Györgyné a választék összeállításának má­sik szempontjára — ezért gondos­kodtak a sörétes vadászfegyverek bőséges kínálatáról is, melyekhez a golyós fegyverek lőszerellátásá­hoz hasonlóan német, cseh, finn és nem utolsósorban magyar sö­rétes lőszer is a vásárlók rendel­kezésére áll. Az újdonságok közt említette a tulajdonos asszony azt a török automata, és a Bock típusú golyós fegyvert, amely itt minden kali­berben kapható. S ha már a lő­fegyverek beszerzését eldöntötte a vadász, akkor gondolhat a te­rephez - és a vadászati divat íratlan szabályaihoz — alkalmaz­kodó ruházatra is. A Harmóniá­ban a teljes vadászöltözékhez szükséges ruhadarabokat és azok kiegészítőit, vadászcsizmákat, bé­lelt gumicsizmákat beszerezheti a vadász. Jó tudni, hogy mikor: hét­főtől péntekig 8-tól 17 óráig tart nyitva az üzlet, szombaton pedig ugyancsak reggel 8 órakor nyit, de déli 12 órakor bezár. ▼ KITE Rt. Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság őszi AKCIÓS VÁSÁR- használt mg.-i gépekre FINANSZÍROZÁSSAL - a telekgerendási géptelepen! KOMBÁJN: * CLAAS DOMINATOR CD 106 * CLAAS DOM I NATOR CD 208 * FORTSCHRITT E 514 * FORTSCHRITT E 517 * JOHN DEERE JD 1188 * JOHN DEERE JD 2056 TRAKTOR: * JOHN DEERE JD 4755 * JOHN DEERE JD 7810 * JOHN DEERE JD 8300 * RÁBA. 250 ÉRDEKLŐDNI: Matuska András, (30) 9381-943. ŐSZI MOTORFŰRÉSZ AKCIÓ! 2003. szeptember 1.- október 31-éig motorfűrészek 6-20%-os kedvezménnyel! Hitelre is, akár előleg befizetése nélkül. Helyszíni hitelügyintézés. Motoros kaszák, fűnyírók, vízszivattyúk, rotációs kapák és al/calrészek nagy választékban. DANSZKI-CSISZÉR Kft. KISGÉPSZAKÜZLET ÉS SZERVIZ Gyula, Béke sgt. 54. Tel.: (66) 561-770, (30) 3032-676. Nyitva: h.-p. 8.00-17.00-ig, szó. 8.00-12.00-ig. www.danszki-csiszer.hu E-mail: stihl_gyula@bekesnet.hu CASE Hl ^ Agro-Békés ^ Kverneland Pályázzon a SAPARD-ptogramban az Agro-Békés Kft.-nél! Kínálatunk: ERŐGÉPEK§ Traktorok:- CASE IH traktorok teljes palettája (60-285 LE) Betakarítógépek:- CASE IH CT (238-300 LE)- CASE IH AXIAL FLOW 2388 (293 LE) MUNKAGÉPEK: '*jj9HHHI- Kverneland ekék, könnyű és nehéz egymenetes magágy készítők- RAU permetezők (600-3000 I)- Accord szemenként vető gépek és pneumatikus gabonavető gépek- Vicon bálázók és TAARUP fűkaszák- Kühne ekék, tárcsák EGYÉB- AP és Fliegl pótkocsik- CASELLA öntözők és CAPRARI szivattyúk- Magtisztítók- Teleszkópos rakodók A cégünknél vásárló gazdálkodók részére a pályázatot elkészítjük!!! Érdeklődni: AGRO’BÉKÉS KFT., Békéscsaba, Kétegyházi út 19. Tel.: (66) 444-016, E-mail: agrobekes@bekesnet.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom