Békés Megyei Hírlap, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-02 / 230. szám
IV. Békés megyei agrárhíradÓ 2003. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK Betakarítási hajrá a megyében Bár még jócskán látni talpon lévő kukoricát a földeken, mégis — főleg a nagygazdaságokban — már 60-70 százaléka a magtárakban, illetve a szárítókban van. Régen volt már, amikor ez idő tájt ennyire előrehaladottak voltak ezek a munkálatok, és az is, hogy ilyen gyenge terméseredmények születtek — nyilatkozták Agrárhíradónknak a szakemberek. Bár legtöbb helyen még csak becsült adatokat kaptunk, mégis az már tény, hogy a legjobb földeken sem haladja meg a hektáronkénti 5 tonnát. A rendkívüli aszály és a kukoricabogár-kártétel miatt nem ritka az egy-két tonnás termés sem. A napraforgó mint „sivatagi növény”, úgy tűnik, jobban bírta ezt a nagy szárazságot, ugyanis a legtöbb helyen a vártnál jobb eredményt hozott, mégsem örülhetnek a gazdák, mert a felvásárlási ára sokkal alacsonyabb a tavalyinál. A Dobozi Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezetben gyenge lett a kukorica- és közepes lett a napraforgótermés. Az olajos mag ára csapnivaló - nyilatkozta keserűen Balázs Mátyás elnök, aki szerint a szinte egyedüli felvásárló Cereol — helyzetéből következően - úgy él vissza monopolhelyzetével, ahogyan akar. Tavaly 6 ezer 500 forintot kínált mázsánként, ma viszont a szerződés ellenére is csak 4600 forintot. Nem is érti, miért nem avatkozik bele a kormány, miért statisztálnak némán ehhez a mérhetetlen igazságtalansághoz egyesek, hiszen ha még ebből sem jön be valami, akkor hogyan indítsák el a következő évet? Vagy akkor ne vessenek napraforgót, s akkor nem lesz szükség sem a vetőmagra sem az ahhoz kapcsolódó vegyszerekre, tényleg ez a megoldás? — tette fel a kérdést Balázs Mátyás. Az Újkígyósi Gazdaszövetkezetben ugyancsak rosszak az eredmények: a kukoricánál négytonnás termésre számítanak hektáronként, bár napraforgót nem termeltek, az évek óta jól bevált olajtök is jóval kevesebbet adott a megszokottnál, és még az ára is alacsonyabb lett a tavalyihoz képest. A későn jött csapadék már csak a talajmunkáknak kedvezett, de a növényeken már nem segített. Ettől függetlenül a vetéstervük változatlan marad, továbbra is A Kondorosi Gabona Rt.Kombájnjai szolgáltatás keretében vágják a kukoricát az egyik magántermelő tábláján a megszokott növények szerepelnek a palettán, csak jóval nehezebb indítással - tájékoztatott Bozó József, a szövetkezet elnöke. A Békéscsabai Csabatáj Rt.- nél már csak napok kérdése, hogy Végezzenek a kukorica-betakarítással, itt is csak 3-4 tonnát várnak hektáronként, bár a szemek víztartalma rendkívül alacsony - így némi szárítási költséget megtakaríthatnak -, de ezzel együtt sem biztos, hogy megtérül a ráfordítás. A cukorrépa szedését a kábái gyár indulásától teszik függővé. A jelek szerint ennél a növénynél sem várható jó eredmény, mert a tavalyi év 60 tonnájának csak a fele várható hektáronként. A kétsopronyi Rákóczi Mező- gazdasági Szövetkezetben lassan már végeznek a kukorica betakarításával, melynél 4,24,5 tonna termésre számíthatnak hektáronként. Sajnos, az aszály mellett itt is komoly károkat okozott a kukoricabogár, mert a lárvájának kártételét még a vegyszeres kezeléssel sem tudták teljes mértékben megszüntetni. A napraforgó még a nagy szárazság ellenére is 3,5 tonnát hozott, de a Pioneer kísérleti tábláiból volt olyan hibrid, amelynek átlagtermése a 4 tonnát is elérte. A felvásárlási ára viszont mérhetetlenül alacsony, így még ilyen terméseredmény mellett sem hozhat túl sok nyereséget - nyilatkozta Bubik István főagronómus. Dél-Békésben a napraforgót már befejezték és a vége felé közeledik a kukorica betakarítása is. A kunágotai Bercsényi Mezőgazdasági Szövetkezetnél 4,54,7 tonnás termés várható kukoricából, így nagyon jó árnak kell lennie, hogy legalább a ráfordítás megtérüljön. Az iregi csíkos napraforgó 25 mázsát adott hektáronként, és az olajnapraforgóval ellentétben az ára is jó: 7 ezer 840 forint máMegkezdödtek az őszi talajmunkák. A szeptembri eső kedvezett a szántásnak. zsánként. A fűszerköményt ugyancsak betakarították, ám ez csak két mázsát hozott hektáronként, ami az utóbbi évek leggyengébb termése lett. A lehullott 30- 40 milliméter csapadék némileg megkönnyítette a talajmunkákat, így hamarosan megkezdhetik a búza, az árpa vetését — tájékoztatta Agrárhíradónkat Tóth Mátyás, a szövetkezet növénytermesztési ágazatvezetője. A Dombegyházi Agrár Rt. által művelt földeken és az integrált területeken a végéhez közeledik a kukorica betakarítása, amely — Isztin Ferenc elnök tájékoztatása szerint - 4,5 és 5 tonna között alakul. A napraforgó jól vészelte át a rendkívüli szárazságot, szép terméssel hálálta meg a gondoskodást, mert az átlagtermés meghaladta a 3 tonnát. Ami az idei év termesztési tapasztalatait illeti, megerősödött az a felismerés, hogy az aprómagvas növények vetését „nem kell erőltetni”. Az idei és a korábbi évek időjárása annyira nem kedvezett a mák, a kömény termesztésének, hogy alig hozott hasznot, vagy kifejezetten veszteséggel zárt, aki ezzel próbálkozott. Abattonyai Május 1. Mezőgazdasági Rt.-nél befejeződött kukoricaaratás 47 mázsás átlaggal zárult, ami az itteni viszonyok közt kifejezetten gyengének számít, a napraforgó azonban jobb növénynek bizonyult. Az olajnak való magból 27 mázsa termett hektáronként. A termésmennyiséggel elégedettek is a gazdaság vezetői, ám az érte adott felvásárlási árat igencsak alacsonynak tartják. Az őszi talajmunkák javában folynak, mivel a múlt hónapban végre megjött eső annyit legalább segített, hogy elmunkálhatóvá tette a korábban csontkeményre száradt földet. (Folytatás az V. oldalon) Exportra vásárolják a napraforgót Nyolc napon belül - és egyszerre - fizet az Agrimpex-Agriprodukt Az ország öt régiójában termelési integrációval és gabonakereskedelemmel foglakozó békéscsabai Agrimpex-Agriprodukt Kft. azt üzeni a termelőknek, hogy nála is van piaca a napraforgónak! A cég ugyanis nem a hazai feldolgozóknak értékesíti az étolaj alapanyagát, hanem Nyugat-Európába exportálja. Nyitrai Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója emellett egy egészen új ötletről is beszámolt Agrárhíradónknak: az integráció keretében — feltételekkel — gázolajat is előlegez a partnereknek. Nyitrai Zoltán a felvásárlási tevékenységről elmondta, hogy máig 60 ezer tonna búzát vettek a termelőktől 32 ezer forintos tonnánkénti átlagáron, a bevezetőben említett napraforgóból pedig a békési régióból jelenleg tízezer tonnánál tartanak, de természetesen a továbbiakban is vásárolnak az exportra szánt terményből. Ajánlati ár: 47 ezer forint tonnánként (plusz „bonifiká- ció”, közismert nevén olajprémium) . Mint az ügyvezető igazgató kiemelte, részletfizetés nélkül, egyszerre, és a betárolástól számított nyolc napon belül átutalják a napraforgó ellenértékét, ígéretet tesznek arra is, hogy az áru 3 hétnél tovább nem foglalja az eladó raktárait. Túl vannak a repcefelvásárláson, s javában folyik a kukorica átvétele is. Jelenleg 33500 forintot ajánlanak a felkínált tengeriért. Mint ismeretes, az Agrimpex- Agriprodukt egyre bővülő integrációt folytat olajos növények és gabona termesztésében, melynek keretében már az „uniós aratás” előkészületeként 3500 hektár repcére meg is kötötték a szerződést. Az első őszi vetésű növényből ennyit is terveztek, s ha a többi növényből 100%-ra teljesül a terv, akkor 37 ezer 500 hektár földterület előfinanszírozásos termelését koordinálják. Erre már mintegy 10 ezer tonna vetőmagot be is szereztek, s őszi műtrágyából is rendelkezésre áll minden szükséges mennyiség, ugyanis a Bige Holdinggal és az Azonmures céggel hosszú távú szerződés garantálja az áruellátást. A bevezetőben említett újdonságról Nyitrai Zoltán elmondta, hogy kiemelt régi partnereiknek az idei ősztől a beműveléshez szükséges gázolajat is biztosítják az előfinanszírozás keretében. Természetesen ennek a kísérleti akciónak feltétele a fedezeti biztonság, s nem lehetetlen, hogy idővel ezt a szolgáltatást kiterjesztik. _ grimpexgriprodukt Kft. TISZTELT TERMELŐK! Az Agrimpex-Agriprodukt Kft. megkezdi a 2003-2004. évre vonatkozó termeltetési szerződések kötését, TEL|ES KÖRŰ FINANSZÍROZÁSSAL ÁLLUNK PARTNEREINK RENDELKEZÉSÉRE A VETŐMAGTÓL A MEGTERMELT TERMÉNY FELVÁSÁRLÁSÁIG. ŐszI káposztarepce vetőmaealAnlatunk: Hibrid vetőmagok: Colombo, Externo, Codix. Fajtavetőmagok: Bristol, Catonic, Cando. Őszi búza vetőnumalAnlatunk: GK Élet, GK Kalász, GK Garaboly, GK Miska, GK Petúr, Bagoly, GK Héja, Gaspard, Buzogány, jászság, Ludvlg, Linda. MfitrégyÁk! hazai és import 34%-os ammóniumnitrát, MAP, karbamid, NPK 3x16. Központ: Békéscsaba, Baross u. 9-21. (Kner Nyomda épülete, 5. em.) - Tel.: (66) 525-697, fax: (66) 525-696. INGYENES TÁROLÁS ÉS KEDVEZMÉNYES SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK A TERMELŐKNEK! Csabai Csabai Raktárszövetkezet | 5600 Békéscsaba, Kerek 637. I _1_X-J Telefon: 06 (66) 540-920, Ra ktárszövetkezet 06 (30) 349-4815. r r r KUKORICA-, ARPA-, BUZAFELVASARLAS, MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS. ŐSZI ÁRPA, ŐSZI BÚZA, TRITIKÁLÉ TERMELTETÉSI SZERZŐDÉSEK KÖTÉSE. MINDENFÉLE VETŐMAG ÉRTÉKESÍTÉSE. marsom GUMIABRONCSBAN A LEG.. Gumiabroncs kis- és nagykereskedelem szolgáltatásaink a már jól ismert és elismert gumiabroncs-javításon és -szerelésen felül is az Önök Személy- és kisteher- megelégedését szolgálják! gépjárművek: • futómű ellenőrzése, beállítása ? • műszaki vizsgára felkészítése • szervizelése, javítása, átvizsgálása • igény szerinti állapotfelmérése. Keressen fel bennünket és használja ki széles körű szolgáltatásainkat! Békéscsaba, Szarvasi út 84. Tel./fax: (66) 328-588.