Békés Megyei Hírlap, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-02 / 179. szám
10. OLDAL - 2003. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT-Verselő----------------Va rga András A Halál Az Idő végtelen Mély Hasadéka fölött Súlytalanul A lelkem Röpköd Egyszer beleesik Es nem marad Más utána Vsak sűrű Fekete köd Mély Mélyebb Legmélyebb Mély vagyok mélyebb bárki másnál Még élek s mélyebb vagyok a halálnál Érzek: szeretek gyűlölök búsulok örülök De mién? Csendben lassan úgyis eltűnők Mindenhonnan Mindenkiből. Varga András 29 éves, Sarkadon él, s a debreceni egyetemen jogot tanul. Eddig két könyve jelent meg, Embernek született Emberekhez, illetve Öt novella címmel. Utóbbi - amint címéből is kitűnik - legjobb novelláit tartalmazza. Itt olvasható verseit harmadik, megjelenés előtt álló kötetéből, a Clairvoyance-ból vettük át.- AJámló----------------KÖ NYV Paudits. Kevés ember van e hazában, akinek elég kiejteni a vezetéknevét és nyomban tudjuk, kiről van szó. Paudits Béla közéjük tartozik. A páratlan tehetségű művész nemrégiben, egy iskolai találkozón Békéscsabán is járt és „fellépését” lelkesen mesélte a minap Budapesten is, ahol az egyre sikeresebb pécsi Alexandra kiadó bemutatta a róla szóló könyvet. A rivaldafényből a nyomorba jutott Színész (így, nagybetűvel) hihetetlen őszinteséggel vall a szerző Révész Renátának, így aztán nem csupán egy embert ismerhetünk meg, aki azt vallja: „csodálatos ez a pálya. Szép, de hálátlan. (...) Olyan régen játszottam színházban... Igaz, még megtapasztalom néha az »angyali érzést«, amikor különösen jól sikerül valamelyik önálló estem. Ez maradt csupán és civilként a színház.” F. I. CD Hegedűvirtuóz, (esz) Edvin Mártont napjaink egyik legtehetségesebb hegedű- művészének tartják. A magyar zeneakadémia mellett diplomát szerzett a New York-i és a bécsi zeneakadémián is. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy fiatal kora ellenére már 35 országban lépett fel, köztük Bécs, Berlin és New York világhírű koncerttermeiben. A String's & Beats című bemutatkozó albumán úgynevezett crossover muzsikát, vagyis a zenei irányzatok keveredését hallhatjuk. A klasszikus zenét Edvin szólaltatja meg Stradivari hegedűjén, míg a modern alapokat egy disc-jockey biztosítja. Kiss György Munkácsy-díjas szobrászművész érmei Gyulán Bronzba foglalt életmű Fertőrákostól az Alföldön át, Nyírbátorig Az országban is, megyénkben is örvendetesen sok kiállítás nyílik, ám ritka az olyan tárlat, ahol elsősorban érmeket állít ki alkotójuk. A közelmúltban rendezte meg Gyula város díszpolgárának, Kiss Györgynek hatvanadik születésnapjára a Munkácsy-díjas művész kiállítását. Kiss György nem ismeretlen megyénkben, hiszen esetében legalább két fontos műegyüttesre érdemes emlékeztetni: a gyulai barokk kálvária stációinak domborműveire, s a békéscsaba-jaminai katolikus templom szobrászi munkáira (Lourdes-i Mária, tabernákulum, keresztelőmedence, egyebek). Mindkét említés az életmű nyolcvanas évek végétől megerősödő szakrális vonulatának erőteljes darabjait jelöli. Kiss György, aki festő szakon végzett a képzőművészeti főiskolán, és sokáig döntően az időben egyre erősödő kvalitású táblaképeket festett, a hetvenes évek elején kezdett „kirándulni” az éremművészet tájaira, ám ezek az alkalmak nem voltak előzmény nélküliek. Mindig vonzódott a keményebb anyaghoz, indulatai, határozott karaktere, expresszivitása szinte kívánta a rusztikusabb formaképzést, s a nyolcvanas évek elején már elégtelennek érezte a festés eszközeit gondolatai kifejezéséhez. Ekkortól már szinte kizárólag szobrászként dolgozott. Az Alföld- és a Napkorong-sorozatai mutatják, hogy milyen különleges szuggesztivitással tudja átvinni egy korongnyi felületre a Föld és a Kozmosz hatal- - másságát, az Alföld határtalanságát. Az indító alföldi tájélmény érzékeny- nyé teszi őt a máshol és más formában megjelenő tér mészeban, amelyekkel szemben az ember tehetetlen, nem tudja befolyásolni azokat. Kiss György szembesült azzal, hogy olyan erők működnek a világban, amelyekkel szemben az ember tehetetlen. Névjegy Született: Budapest, 1943. augusztus 25. Családi állapota: nős (Monostori Ildikó); gyermeke: Boldizsár (1992). Pályája: kőfaragó (1961-64), a Képzőművészeti Főiskola hallgatója (1964—71), Derkovits- (1972- 75), majd SZOT-ösztöndíjas (1984—85). Foglalkozott grafikával és gobelinnel is, 1980 óta csak plasztikát készít, eddig több, mint harminc egyéni kiállítása volt. Főbb elismerései: Munkácsy Mihály-díj (1988), Tornyai-plakett (1989), Nagy Imre-emlékplakett (1994), Gyula díszpolgára (1996). ti élmény elmélyült befogadására is. Elkerülve egy más tájra, Fertőrákoson valami egészen monumentális hatással találkozik, amely befolyásolja, lényegében meghatározza egész további életművét. Azzal szembesül, hogy olyan erők működnek a világA tömbök és boltozatok az emberhez képest valami lényegi másneműséget jelentenek, s ez a belülről eredő, s az egész szerkezetet átható rend alapvető élménnyé válik. Az effajta belső rend igénye munkál azóta is törekvéseiben, s ez érzékelhetően áthatja minden munkáját. Nem azt jelenti persze mindez, hogy a művész csak természetélményeket fogalmaz formákká érmein, de kétségtelen, hogy minden elvonatkoztatásának ez a szemléleti alapja, s nagyon sokszor még portréérmein is (Csont- váry) ezekből a formaelemekből építkezik. A tárlaton Kiss György bronzba foglalt életművének bő keresztmetszetét láthatjuk a hetvenes évekbeli, első, fertő- rákosi érmektől az Alföld-tematikán, az építészeti együtteseken (Építészet, Nyírbátor) át az átírtabb, természetalapú sorozatokig (Szikla és tenger, Rétegek, Szakadékok és gerincek, Megmozdul a föld, Kötések). Portréérmein találkozhatunk azzal a finom érzékenységgel, amellyel modelljeit személyiségük teljességét is értve fogalmazza meg. Az életműben az utóbbi években nagy hangsúlyt kapott vertérméinek szinte teljes kollekciója is látható, s a falakon a hetvenes évek ritkán látható, ma már klasszikussá érett grafikái kísérik a látogatót. A tárlat Gyulán, a Kossuth utcai Lajos Ferenc Galériában ma még megtekinthető. Krasznahorkai Géza Molnár Piroska szinte egész nyarát a színházban, a színpadon tölti Játszik és mesél, hogy örömet szerezzen közönségének Az idei nyár is csak kevés pihenést tartogat Molnár Piroskának. A Kos- suth-díjas színésznő már megszokta ezt, hiszen hosszú évek óta szinte az egész nyarát a színházban, a színpadon tölti. Most tért haza Egerből, ahol kedves darabja, a Hegedűs a háztetőn szerepelt műsoron. Ezt a szerepet, Tevje feleségét, jó pár éve Kaposváron is nagy sikerrel játszotta — párjával, Tevjével, a tejesemberrel, Helyei Lászlóval. Már javában tartanak a próbák Esztergomban, ahol az Elizabeth című musicalban lép fel. Nemcsak az énekes szerepnek örül, hanem annak is, hogy a közelmúltban felkérték egy lemezfelvételre. Mesélnie kell, méghozzá a világ legszebb meséi közül.- Grimm- és An- dersen-mesék éppúgy szerepelnek majd a CD-n, mint magyar népmesék — mondta lapunknak. — Többet is mondok, már azért is szimpatikus a felkérés, mert olcsó lemezt szeretne megjelentetni a kiadó, hogy azok a családok is hozzájussanak, akiknek nincs pénzük a több ezer forintos CD-kre. A művésznőt számos gyerekdarabban láthattuk már — elég, ha csak a kicsik kedvencét, Bors nénit említjük a Kolibriben vagy a Diótörö Egérkirálynőjét még Kaposváron -, és több mesejátékot maga is rendezett. Úgy véli: a gyerekpublikum a legőszintébb közönség, ezért különösen hálás feladat gyerekeknek játszani. Névjegy Született: Ózd, 1945. október 1. Családi állapota: elvált; gyermeke: Eötvös György (1969). Pályája: a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója (1964-68), a szegedi Nemzeti Színház (1968-71), a kaposvári Csiky Gergely Színház (1971-78), a Nemzeti Színház (1978-80), a Katona József Színház (1980-84), a kaposvári Csiky Gergely Színház (1984-) tagja. Elismerései: Jászai Markhj (1977), érdemes művész (1981), kiváló művész (1990), Déryné-díj (1993), a színikritikusok díja (1994), Kossutlrdi] (1995). gár asszonyt játszik. Az októberi, soproni premiert folyamatos próbák követik a Nemzetiben. Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című darabjában Molnár Piroska alakítja a Mamát. Ennek karácsonykor lesz a bemutatója. A művésznőt, akit negyedszázados színészmúlt kötött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, arról is kérdeztük: ta- nít-e a Kaposvári Egyetemen ősszel induló színészosztályban. Azt válaszolta: bár Babarczy László színidirektor, a színházi tanszék vezetője felkérte erre, fájó szívvel nemet kellett mondania. Nem tud ennyi felé szakadni, hiszen jövő szeptemberig szinte minden hete foglalt. Lőrincz Sándor JÖVŐ szeptemberig szinte minden hete foglalt. A nyáron lakásfelújítás vár rá, és egy tíznapos horvátországi nyaralás, amelyet soha nem hagyna ki. Az új évadban ezúttal is remek szerepek várnak rá. Sopronban az ősz elején megkezdődnek Ödön von Horváth A végítélet napja című művének a próbái. A Csiszár Imre rendezte darabban egy polÚjKÍGYÓS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT ÍR KI az újonnan induló, bentlakást nyújtó, 35 férőhelyes Idősek otthonába intézményvezető állás határozatlan idejű betöltésére. Szakirányú szakképzettség: • felsőfokú szociális alapvégzettség, vagy • felsőfokú egészségügyi végzettség és mellette szociális menedzseri, vagy szociális igazgatási szakirányú végzettség, továbbá • családsegítő szolgálatnál, vagy gondozási központnál, vagy bentlakásos szociális intézménynél, vagy módszertani feladatok ellátására kijelölt szociális intézménynél megszerzett, legalább 3 éves szakmai gyakorlat. • diplomamásolat • önéletrajz + szakmai elképzelések • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány • szakmai gyakorlat igazolása. luttatások: • bérezés kjt. szerint • szükség esetén szolgálati lakás. Az intézmény részben önállóan működő. Az állás az elbírálást követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2003. augusztus 15. j Cím: Kovács Lajos polgármester. 5661 Újkígyós, Kossuth u. 41. ? A 2003/2004-es tanévben PÓTJELENTKEZÉS a GÁBOR DÉNES FŐISKOLÁN! Tanuljon lakóhelyéhez közel a Békéscsabai Konzultációs Központban! A főiskolára FELVÉTELI VIZSGA NÉLKÜL | >- érettségi bizonyítvánnyal - lehet jelentkezni! A főiskolán induló szakok: O műszaki szakO műszaki menedzser szak J közgazdász gazdasági informatikai szak. A: oktatás önköltséges! Diákhitel igénybe vehető! JELENTKEZÉSI LAPOK BEÉRKEZÉSI HATÁRIDEJE: 2003. AUGUSZTUS 08. Felvilágosítás és tájékoztatás: Békéscsabán a konzultációs központban. 5600 Békéscsaba, Andrássy út 73/1. E-mail: gdf-bkk@nap-szam.hu Tel./fax: (66) 448-385,06 (30) 355-2039. Honlap: gdf-bkk-03.nap-szam.hu Hétfőtől péntekig 10-18 óráig. F A Vám- És Pénzügyőrség keres szolgálati lakás céljára alkalmas lakást Szegeden, Makón, Kiskőrösön, B^ján és Gyulán az alábbi feltételekkel: •* 2 szoba, összkomfort, társasházi jelleg per-, igény- és tehermentesség-* jó megközelíthetőség, tiszta, beköltözhető, rendeltetésszerű állapot * kulturált, közbiztonsági szempontból jónak minősíthető környezet «* szobaszám, alapterúlet, ajánlati ár és birtokbaadást határidő megjelölése közös költségre, társasházi alapító okirat tartalmára vonatkozó adatok ellenőrizhetőségének biztosítása jogi személy esetében adó- és köztartozásokra vonatkozó igazolások becsatolásának vállalása * a közüzemi igazolások becsatolásának vállalása vételár-kiegyenlítés átutalással. Ajánlatokat kérünk a megvásárlásra alkalmas lakások fentiekben meghatározott jellemző paramétereinek részletes leírásával 2003. augusztus 15-lg a Vám- és Pénzügyőrség Dél alföldi Regionális Parancsnokságára [cím: 6724 Szeged, Csemegi u. 4., levelezési cím: 6701 Szeged, ^ ^ Pf.: 449., tel.: (62) 567-400, fax: (62) 567-425). f