Békés Megyei Hírlap, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-10 / 159. szám
6. OLDAL - 2003. JÚLIUS 10., CSÜTÖRTÖK ORVOSTUDOMÁNY Amikor a hivatásukat és egymást ünnepük Orvosok, nővérek, egészségügyi dolgozók családias Semmelweis-napja Nem túl régi, ám annál közkedveltebb hagyomány a békéscsabai Réthy Pál kórházban a Semmelweis-napi ünnepség és az utána következő fergeteges, késő éjszakába nyúló mulatság. Egy évben egyszer orvosok és nővérek, adminisztrációs és technikai dolgozók mindannyian összegyűlnek a főiskola sport- csarnokában (már akik nincsenek éppen műszakban vagy ügyeletben), és együtt ünnepük meg a magyar egészségügy jeles dátumát, Semmelweis Ignác születésnapját. Az évfordulón túl ilyenkor ünnepük a hivatásukat, önmagukat és egymást is. Furcsán hangzik, ha egy több száz fős rendezvényről azt mondjuk: családias. Pedig így igaz. A hivatalos ünnepség július 4-én, pénteken délután hatkor kezdődött, a szépen megterített asztaloknál kezdtek gyülekezni a megszokott társaságok, egy-egy osztály kollektívája igyekszik együtt maradni, ezért a korábban érkezők dolga a honfoglalás. Többen retikül helyett fedeles kosárral, bevásárlószatyrokkal, némelyek egyenesen hűtőtáskával érkeznek. Előkerülnek a házilag készült sütemények, torták, sőt italok is - nem mintha nem bíznának a vacsorában, mindenki tudja, hogy az hagyományosan fenséges és bőséges. De a barátok, a kollégák már várják a finom házi almáspitét, diótortát, egyebet. Az ünnepség hivatalos része rövid volt, semmi fölösleges sallang, mintha ezzel is azt hangsúlyoznák: magunk közt vagyunk, ez a mi „családi” ünnepünk. Dr. Szabó Terézia főigazgató üdvözölte a dolgozókat, a vendégeket, azután az elmúlt év eseményeiről, eredményeiről beszélt. Külön kiemelte, hogy örvendetesen növekszik a szakképzett és a diplomás szakdolgozók száma, az intézmény 124 orvosa közül 105-en rendelkeznek szakvizsgával - sokan kettővel, sőt akad, aki ennél többel is. Köszönetét mondott Kinevezések 2003 Adjunktus: Dr. Fekete Mariann Dr. Genet Fikre Mariam Dr. Orosz István Dr. Patai Gyöngyi Dr. Szabó Tibor Dr. Szilágyi Mária Főorvos: Dr. Boros Zoltán Dr. Stifter Aranka Dr. Zahorán János minden munkatársának azért, hogy — sokszor nem könnyű körülmények között - nemcsak a munkában álltak helyt nap mint nap, hanem arra is kerítettek időt, energiát, hogy tanuljanak, frissítsék és gyarapítsák tudásukat. Az idei Semmelweis-megemlé- kezést dr. Tóth János osztályvezető főorvos tartotta. Összefoglalta a nagy előd életútját, munkásságát, s egyúttal figyelmeztetett ezek tanulságaira. Mint mondta: a statisztikák kozmetikázásának lehetősége ma is csábító, de ez öncsalás, és méltatlan a tiszta tudományhoz éppúgy, mint az orvosi hivatáshoz. Ezen az ünnepségen adták át radiológia tüdőgondozó szülészet bőrgyógyászat traumatológia szemészet szülészet tüdőgondozó ortopédia nyilvánosan az előléptetési okiratokat is: idén hat orvos kapta meg adjunktusi kinevezését, hárman pedig főorvosi rangban folytatják munkájukat. A kinevezések átadását kísérő taps erejéből nagyjából lehetett következtetni a „szurkolótáborok”, azaz az egyes osztályok jelenlévő létszámára: a leghangosabbnak talán a traumatológia, a szemészet és az ortopédia bizonyult. Ugyancsak itt vette át hivatalosan kinevezését a kórház új orvosigazgatója, dr. Boros Zoltán, koncerthangulatot idéző ünneplés közepette. Nagy ovációval fogadta a vendégsereg Kukla Imréné köszöntését, akinek a remek vacsorát köszönhettük, s aki negyven éve dolgozik a kórház élelmezési részlegén. Jött a vacsora. Mint kiderült, többen tamáskodva fogadták, hogy dámvadpörkölt lesz, mondván: jobb lenne sertés vagy marha, hiszen nem mindenki szereti a vadhúst. Valóban, néhányan arra készültek, hogy egy kis köretet, nemre, rangra való tekintet nélkül perdült bárki a kör közepére; a zenekar szervezte tréfás táncfeladatok résztvevői között némi meglepetéssel fedeztem föl orvosokat, sőt vezetőket is. Amikor felcsendült a „Szerelemvonat”, másodpercek alatt elindult a teremben is a szerelvény, tekergeti, kígyózott az asztalok között, s mintha hetekig próbálták volna: az ellenvonattal a szűk térben is simán kikerülték egymást, az élen a mozdonyvezetővel, egy már a megjelenésével is tekintélyt sugárzó osztályvezető főorvossal. Majd amilyen varázslatos gyorsasággal összeálltak a vonatok, ugyanolyan hirtelen szétrebbentek, és folytatódott a tánc a ki- sebb-nagyobb körökben. Az úgynevezett VIP-asztalnál foglaltak helyet a meghívott vendégek: az önkormányzat, az ÁNTSZ, a partnerszervezetek vezetői, képviselői. savanyúságot fogyasztanak majd, s a végén a rétes jó lesz nyoma- téknak. Nos, már az illat rést ütött az előítéletek falán, az első falat pedig minden ellenállást elsöpört. Nem túlzás: mesterművet tálaltak fel ezen az estén a konyha művészei. Azt gondoltam, ilyen vacsora után nehéz dolga lesz a zenekarnak, senkinek sem lesz kedve, ereje a táncra. Óriásit tévedtem. Alighogy megszólalt a zene, máris megtelt a táncparkett. Megindult a keveredés is a csoportok között, kínálgatták egymást a hazai süteménnyel, itallal. Korra, Sok munkahelyi összejövetelt láttam már, de ilyet még nem. A kis közösségek nem váltak klikké, nem különültek el, együtt mulattak; az emberek felszabadult örömmel énekeltek, táncoltak, játszottak egymással - és mégis, valahogy tartása volt az egésznek. Ha igaz a mondás, miszerint „kiki ahogyan mulat, úgy is dolgozik”, akkor úgy vélem, a város nyugodt lehet a Réthy Pál kórház munkáját illetően. Összeszokott, fegyelmezett, egymást tisztelő, jókedvű kollektívát ismerhettünk meg ezen az estén.___________■ Az oldal a Békéscsabai Réthy Pál Kórház Rendelőintézet támogatásával készült. Internet: www.rethy.hu Email: titkar@korhaz.rethy.hu „A szakmát nem hagyom abba!” Dr. Boros Zoltán az új orvosigazgató A Semmelweis-napi vacsorán a frissen kinevezett orvosigazgató, dr. Boros Zoltán közvetlen munkatársaival vacsorázott a szülészet-nőgyógyászat dolgozóinak asztalánál, mintegy annak jelzéseként: továbbra sem akar elszakadni tőlük. Vacsora után nem sokáig maradhatott, lévén éppen éjszakai ügyeletes az osztályon, néhány percet azonban sikerült beszélgetni.- Ha valaki ilyen posztra kerül, a barátai általában megkérdezik: tudod te, hogy mire vállalkoztál? Ön mit válaszol ilyenkor?- Általában azt, hogy nem. De komolyra fordítva a szót: tényleg nem könnyű most még pontosan megmondani, hogy mi lesz, eddig itt nem volt ilyen munkakör. Az én kinevezésem tulajdonképpen egy folyamat része, hiszen jogszabály írja elő az intézmény vezetési struktúrájának átalakítását, amire nálunk csak most került sor. Az bizonyos, hogy az orvosi, gyógyszerész-szakmai területen kell az ügyeket összefognom, az új szakmai irányok, lehetőségek kidolgozásában kell egyfajta koordináló, irányító szerepet vállalnom. Ezen túlmenően, amit nagyon fontosnak tartok, az egy korrekt szakmai és információs kapcsolat „beüzemelése” a kórház vezetése és az orvoskar között. Ne kósza hírekből, ne a zuhanyhíradó szükségképpen itt-ott torzult információiból tájékozódjunk egymás igényeiről, munkájáról, véleményéről! Erre mindenképp kommunikációs csatornákat, fórumokat kell kiépíteni, illetve a meglévőket új tartalommal megtölteni.- Bárkit is nevezzenek ki egy munkahelyen valamelyik vezetői beosztásba, mindig tnihdetiütt vannak olyanok, akik nyíltan vagy titokban alkalmasabbnak tartják saját magukat arra a posztra. Tart-e az ilyen érzésekből táplálkozó támadásoktól?- A mai nyilvános bejelentés előtt a főigazgató természetesen megtárgyalta az ügyet a kötelező fórumokon. A bíráló bizottságban képviseltette magát az összes szervezet: az orvoskamara, a közalkalmazotti tanács, a szak- szervezet és a kórház vezetése. A hozzám eljutott információk szerint nyílt ellenvetés, támadás nem hangzott el. Ettől függetlenül, e téren is van bennem némi „vizsgadrukk”, nem hiszem, hogy teljesen konfliktusmentes lesz a most következő időszak. Én is ember vagyok, hibázhatok, ilyen esetben bizonyára megjelennek majd a kétkedő, sőt akár támadó jellegű vélemények. Úgy gondolom, ezeket kezelni kell, remélem, sikerül majd mindig a megfelelő eszközt, stílust, hangvételt megtalálnom. Eddig jórészt támogatásukról biztosítottak a kollégák, és azt kérték, hogy ez a „Orvosi, gyógyszerész-szakmai területen kell az ügyeket összefognom.” feladatom ne egy névleges, üres cím legyen: számítanak rám.- Ebben a kettős szerepkörben könnyen ütközőponttá válhat bárki, hiszen az orvosok közt a vezetés, a vezetésben a kollégák érdekeit, igényeit kell képviselnie...- Igen, első hallásra eléggé skizofrénnek hat a dolog, de mégsem az. Itt ugyanis nincs szó kibékíthetetlen ellentétekről, még kevésbé élet-halál harcról. Pontosan az az egyik legfontosabb feladatom, hogy a már említett kommunikációs csatornák, fórumok segítségével időben észlelhessük a konfliktussal fenyegető helyzeteket, segítsük azokat egyeztetni, a problémákra kompromisszumos megoldásokat találni, hogy ne fajulhasson egyetlen ügy sem „háborúvá”. Meggyőződésem, hogy hosszú távon az érdekek nagyon is egybeesnek, a napi ügyekhez pedig türelem és kölcsönös bizalom szükséges.- Mindig óriási dilemma egy ilyen beosztás elfogadása, hiszen, aki a szakterületét szereti, abban sikeres, nem szívesen válik meg tp- le. Ugyanakkor nyilván-épp ami- att esik az ilyen szakemberekre a választás, mert ők tudnak hitelesek lenni a többiek számára. Ön hogyan oldotta fel ezt a dilemmát?- Úgy, hogy nem válók meg a szakmától. Az én posztom nem függetlenített vezetői beosztás, ha az lenne, eszem ágában sem lett volna elvállalni. Én szülésznőgyógyász vagyok, az is maradok, a napi orvosi munkát semmiképp nem hagyom abba, isten őrizz! Meg fogjuk találni azt az optimális munkarendet, időbeosztást, amely lehetővé teszi, hogy mindkét feladatot megfelelően el tudjam látni. A szülészeten a közvetlen főnökömmel ezt meg is beszéltük, ő is, a kollégák is biztattak, hogy vállaljam el az orvosigazgatói feladatot, megoldjuk a munkabeosztást az osztályon. Kétségkívül érdekes helyzet, hogy egyszerre leszek főnök és beosztott orvos, de nálunk az osztályon olyan a hangulat, a stílus, hogy ettől egyáltalán nem tartok. Úgy vélem, ez lesz a legkönnyebb része ennek az egész változásnak. ________________■ Te sszük a dolgunkat, gyógyítunk Dr. Szabó Terézia főigazgató az egymásrautaltságról és a közösségről Lassan gyérül a táncparkett népe, az asztaloknál is jó néhány szék megüresedett már. Van, aki éjszakai ügyeletre ment vissza, van, aki azért, mert hajnalban kel: a kórházban hétvégén is „nagyüzem” van, s a munkakezdésig még pihenni is kell egy keveset. A hangulat azonban töretlen, akik maradtak, remekül szórakoznak. A megrögzött dohányosok és a friss levegőre áhítozók között ott áll dr. Szabó Terézia főigazgató is, az ünnepről, a kitűnő hangulatról beszélgetünk.- Azt gondolom, most igazán látszik, itt nem csak arról van szó, hogy van munkahelyünk, dolgozunk valahol. Nagyon fontos minden ember számára, hogy tartozzon valahová, átélhesse, hogy nincs egyedül a világban, számítanak rá, és ebben az értelemben a kórház valódi csapat. Olyan közösség, amelyben mindenki fontos, minden egyes ember helyet és szerepet talál, szükség van rá - és nemcsak a munkájára, hanem az egész emberre, a személyiségére, arra a színre, amit ő jelent a kisebb és a nagyobb közösség számára. Szóba hozom a hierarchiát, amely á hétköznapokban nagyon is szigorú, itt pedig mintha eltűnt volna, vagy talán inkább úgy mondhatnánk: átrendeződött. Szabó Terézia pontosan érti, mire gondolok. — A mi munkánkban óriási az egymásrautaltság. A kívülálló szemével érzékelhető szigorú hierarchia nem holmi üres rangkórság, hanem a feladatok és felelősségek apró részletekig meghatározott alá-fölérendeltsége. Ha a sebészetre, az intenzívre, a szülészetre, vagy bárhová behoznak egy beteget, mindenkinek tudnia és tennie kell a dolgát; itt mindennek előírt sorrendje van, az eszközöknek a megfelelő helyen és állapotban kell lenniük, a műtőben szinte koreográfiája van a mozdulatoknak. Ez a vérünkké vált, most is kiderült, hogy civilben, tánc és mulatozás közben is működik. S ez az egymásrautaltság okozza, hogy meg is becsüljük egymást. Itt nincs jelentéktelen feladat, ezért nincs jelentéktelen ember sem. Azért is örülök, hogy rendeződtek a kórház pénzügyei, mert idén már másodszor tudtunk némi jutalmat adni minden egyes dolgozónak: a vezetés leginkább így tudja kifejezni nagyrabecsülését a munkatársai iránt. Ez egy nagyszerű kollektíva, megérdemli Dr. Szabó Terézia: a kórház valódi csapat. az elismerést és megbecsülést a város részéről is — persze ennek kölcsönösnek kell lennie. Szóba kerülnek a gondok, a hibák is, de ezúttal nem sokáig időzünk ezeknél, elvégre ünnep van. A beszélgetés később az új orvosigazgatóra terelődik - többen is egyetértenek abban, hogy jó választás volt dr. Boros Zoltán személye. A főigazgató itt is hangsúlyozza: az eddigi struktúrát akkor sem lehetett volna tovább fenntartani, ha briliánsán működik, ugyanis jogszabály írja elő, hogy a főigazgatónak három helyettese legyen, akik igazgatói rangban felügyelnek egy-egy területet.- Boros doktornak eddig is komoly szerepe volt a vezetésben - emlékezteti a körben állókat dr. Szabó Terézia -, hiszen ö volt a minőségbiztosítási vezető, s ezt a feladatát meg is tartja. Magam is azt gondolom, hogy sikerült alkalmas embert megnyerni a posztra, még elég fiatal, de már megfelelő tapasztalattal rendelkezik, s amit kiemelten fontosnak tartok: integráló személyiség, általában elfogadják, kedvelik az emberek. Ezt néhányan meg is erősítik, történetekkel, véleményekkel támasztva alá az elhangzottakat. A főigazgató végül határozottan leszögezi:- Ezzel most felállt az új, jogilag is elfogadott vezetés, és elhárult az utolsó akadály is a tervszerű munka elől. Most zárult le végérvényesen a válságmenedzselés kicsit hosszadalmas, kicsit zűrös időszaka, ettől kezdve tervszerűen, nyugodtan, mindinkább átláthatóan fogunk dolgozni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesznek problémák, konfliktusok, de ezeket egy konszenzussal kiérlelt, hosszú távra elfogadott munkarend keretében meg fogjuk oldani. Jó, tudom - mosolyodik el kétkedő közbevetéseink hallatán -, nyakunkon a privatizáció, de ez már csak így van. Úgy gondolom, az ezzel kapcsolatos álláspontunkat is meg kell beszélni, át kell gondolni közösen, de hadd mondjam el: úgy nem lehet dolgozni, ha mindig a fejünk fölött függő Da- moklész-kardon van a szemünk. Tesszük a dolgunkat, gyógyítunk, életeket mentünk - és bízunk a jövőben. Én optimista vagyok... Mintha végszóra jönne, fiatal lány lép hozzánk, megköszöni a nagyszerű estét. Szabó Teréziától még halljuk a választ: én köszö- nöm, hogy eljöttetek. _________a
