Békés Megyei Hírlap, 2003. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-17 / 114. szám

KÉK TÜKÖR 2003. MÁJUS 17., SZOMBAT - 7. OLDAL Kegyeleti hely Salgó László rendőr vezérőr­nagy, országos rendőrfőkapi­tány intézkedésére Budapesten, az ORFK Teve utcai székházá­nak előcsarnokában nyilvános kegyeleti helyet állítottak, a feladata teljesítése közben el­hunyt Borsos József emlékére. A posztumusz alezredessé ki­nevezett rendőrtisztre részvét­nyilvánító demonstráción emlé­keztek a Kossuth téren. Borsos Józsefet szerdán temetik Ceglé­den, búcsúztatásán díszegység áll majd sorfalat, mti Autóba szorultak Rácsukódott egy teherautó pla­tója két férfire Isztinéren. A bal­esetet az okozta, hogy a platót szerelés közben felemelték, de nem biztosították a lecsukódás ellen. Az egyik férfi életveszé­lyes mellkasi és fejsérüléseket szenvedett, társának pedig eltört a karja, europress Megütötte anyját Súlyos testi sértés miatt indítot­tak eljárást egy 40 éves férfi el­len, aki egy családi veszekedés során bántalmazta édesanyját Nyíregyházán. A nő 8 napon túl gyógyuló sérülést szenve­dett. Szintén súlyos testi sértés­sel gyanúsítanak egy 47 éves bökönyi férfit, aki előzetes szó­váltás nélkül sörösüveggel fej- jbe vágott egy 41 éves férfit. EUROPRESS ■ I 000 00 Gyereket vert Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt indult nyomo­zás a Kisvárdai Rendőrkapi­tányságon egy 22 éves dombrá- di férfi ellen. A gyanúsított minden előzmény nélkül, puszta kézzel bántalmazott egy 11 éves dombrádi fiút. EUROPRESS Eltűnt asszony Körözést adott ki a rendőrség egy 74 éves idős asszony el­len, aki a napokban ismeret­len helyre távozott fővárosi lakásából. A nő feltehetően Heiszler Györgyné néven mu­tatkozik be, valójában Kendra Józsefnének hívják. Jobb ke­zének néhány körme fagyás miatt elszíneződött, illetve le­esett, jobb szemöldöke felett pedig sebhely látható. ____________________EUROPRESS Fé lmilliárd golyóálló forint ________ Budapest_________ Id én csaknem 500 millió fo­rintot fordít a rendőrség a le­járt szavatosságú golyóálló mellények cseréjére. A bel­ügyminiszter utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy intézkedjen a kiemelt bűnügyi területeken szolgála­tot teljesítők számára mellé­nyekről. A Belügyminisztérium közle­ménye szerint Lamperth Móni­ka, a tárca vezetője elengedhe­tetlennek tartja, hogy azoknak a rendőröknek, akik különleges feladataik ellátásakor életüket veszélynek teszik ki, rendelke­zésre álljon a megfelelő löve­dékálló mellény. Ezért a belügy­miniszter utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy gon­doskodjék a kiemelt bűnügyi te­rületeken szolgálatot teljesítők számára mellényekről. Az Országos Rendőr-főkapi­tányság kommunikációs igazga­tóhelyettese cáfolta azt a lapér­tesülést, miszerint kevés golyó­álló mellényük van a rendőrök­nek, és azoknak is lejárt a sza­vatosságuk. Németh Lajos sze­rint 4666 ilyen védőfelszerelése van a rendőrségnek, ez elég a szolgálati feladatok ellátására. A golyóálló mellények szavatos­sága eltérő: van, amelyik 10 évig is használható. A rendőrség többféle mellényt használ, ezek 150-250 ezer forintba kerülnek egyenként. Az a védőöltözet, amelyet ing alatt lehet hordani, 3 kilogrammot nyom, míg a za­kó alatt viselhető már 5-6 kilo­gramm. A legnehezebb golyóál­ló mellényt a ruhára veszik fel, ennek akár 10-15 kilogramm is lehet a súlya. Testre szabott golyóálló mellény A mellények cseréjét évente ellenőrzik, tavaly 68 millió forintot fordítottak erre. Idén mintegy félmilliárd forintot köl­tenek új mellényekre. Németh szerint erre a költségvetésben már elkülönítettek forrásokat, vagyis nem a néhány nappal ez­előtt történt tragikus rendőr­gyilkosság adott okot a vásár­lásra. Mint ismeretes, kedd reggel FOTÓI EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY egy rendőr tűzpárbajban életét vesztette, a posztumusz alezre­dessé előléptetett nyomozón nem volt golyóálló mellény. A rendőrség később azzal indo­kolta ezt, hogy nem volt idejük felvenni a rendőröknek a védő­öltözetet, gyorsan kellett csele­kedniük. Lapértesülések szerint a nyomozó életét megmenthette volna a golyóálló mellény. NAGY ESZTER DÓRA Kendermagos fegyelmik Fegyelmit kapott és elmarasztalásban részesült az a négy rendőrfőtiszt, akik a május 4-én, a Vörösmarty téren lezajlott Kendermag-tüntetés és az ellene szervezett demonstráció so­rán kialakult rendbontások során szakmai hibát követett el. Budapest A vizsgálat megállapította, hogy a rendezvények rendőri biztosítá­sának előkészítése nem megfele­lő helyzetértékelésen alapult, és emiatt a helyszínre vezényelt ál­lomány létszáma elégtelen volt a szükséges intézkedések végre­hajtásához. Az ORFK közlemé­nye szerint a bejelentések elbírá­lása során a rendőrség nem köve­tett el szakmai hibát. Mulasztás a végrehajtási terv készítése során történt, amelyben a készítők nem fordítottak megfelelő figyelmet arra, hogy a bejelentett létszá­mokhoz viszonyítva egy szűk területen több, egymással ellenté­tes célú rendezvényt tartanak majd meg. A vizsgálat megállapította, hogy a térre kivezényelt rendőri erő parancsnoka helyesen járt el akkor, amikor nem élt a tömeg­oszlatás eszközével, hanem fel­kérte a demonstráció résztvevőit a rendezvény befejezésére és a tér elhagyására. A vizsgálat ered­ményeképpen a BRFK állomá­nyából a tervezésben és az enge­délyezésben meghatározó szere­pet játszó négy főtisztet fegyel­miben részesítették és elmarasz­talták. Mint ismeretes, a május 4-én lezajlott, a marihuána legalizációját célzó tüntetés bot­) rányba fulladt, miután a Vörös­marty téren, az eredeti rendez­vény és az ellendemonstráció résztvevői között dulakodás ala­kult ki. A kábítószer-fogyasztást ellenzők füttykoncerttel, kiabá­lással, tojás- és paradicsomdobá- lással fejezték ki nemtetszésüket. Fazekas Tamás, a Kendermag egyesület jogásza panaszt nyúj­tott be Budapest főkapitányának, hogy vizsgálja ki a tüntetésen történteket és a rendőri intézke­déseket. Az ellentüntetésen részt vevő Lelkiismeret 88 csoport ugyancsak panaszt nyújtott be a rendőr-főkapitányságon a szerin­tük kifogásolható rendőri intéz­kedés miatt. Lamperth Mónika belügyminiszter ezért az ügy kapcsán a helyzet hivatalos tisz­tázását kérte Salgó László orszá­gos rendőrfőkapitánytól. BARANYA RÓBERT SMS (30) 4061-110 Kinek kell szólni, hogy hungaroteles oszlopra tegyenek gólyafészektartó vasat? (A polgármesteri hivatal kör­nyezetvédelmi osztályának. - A szerk.) ___________ Sertés . Ha a sertésárak maradnak, nemsokára múzeumban mutogatják a disznót! Saját részre nem éri meg tartani. Jani * Magda Sándor! Serté­seket sem szerződéssel, sem anélkül nem lehet eladni! A mezőgazdasági bizottság elnökeként lehetne tájéko­zottabb is! Hangya * Remélem, a bé­reket is mielőbb az öt EU-s tagállam átlagához emelik, ahogy a sertésfel­vásárlási árakat! Taxis N.l Hol lehet takarítói szakképesítést szerezni? Több helyen ilyet keres­nek. (A Magyar Tisztítástechnológiai Szövetséget érdemes felhívni az 1/290-0030-as számon. - A szerk.) Javasolnám a puritán Skodákba klí­ma és CD beszerelését, hogy a rend­őrök emberibb körülmények közt végezhessék megfeszített, odaadó munkájukat! F. F. Politika. Az Acél, Bánó, Juszt, Forró, Friderikusz, Mészáros, Bolgár, Heti Hetes, Avar, Selmeczi vezette Vörös flotta legyűrte az egy szem Ezüstha­jót. Jaj a legyőzöttnek! Uff * Négy-öt éve stagnál a bérünk. Meddig tart még ez az állapot? Az átkosban sű­rűbben emeltek. Nem csak maguknak. Zapa * Lassan írom, hogy Lendvai Ildikó is megértse! Lett gázáreme­lés, nem is akármekkora. * Reméljük, a kendermag­tüntetést követően az SZDSZ népszerűsége mere­deken esik majd! Drót * Lassan mondom, hogy a szocialisták + Medgyessy Péter is hallja: az inflációt háromszorosan meghaladó gázáremelés történt. M. P. erre is a szavát adta: 20 évig nem lesz emelés! M * Medgyessy Péter, a kö­vetkező nyaralásra jöjjön Csabára! Van annyi marxista, mint Kubában, meleg, koktél is akad. Az utak miatt Demszky kocsiját kérje kölcsön! Uff * Alkalmatlan vezetők alkalmatlan beosztottjaikkal csupán károkozá­sokra képesek. =Ja= * Nyugdíjas, el­gondolkodtál? A 19 000 forintos „júdáspénz” megérte, hogy míg Vik­tor idejében 16, most nagyobb inflá­ció mellett csupán nyolc százalék a nyugdíjemelésed?! =Ja= Sport. Ha a Jamina előre tudja hozni a mérkőzést, a kézilabdát miért nem lehet 16.00 órától kezdem? Május el­sején fel tudták cserélni az ifi meccset? * Csabai ultrák! Szombaton min­denki az ülőszektorba, a kispadok mögé! * Előre FC! Kár minden erőfe­szítés, fent eldöntötték, hogy a nézőcsúcsokat felállító Kispestnek kell bent maradni! * Minden csabai és sport tisztasá­gáért érző jöjjön ki, biz­tassuk az Előrét, győz­zön az igazság! Jani Zaj. Nem valószínű, hogy hajnalban fel- alá raliznának az autósok a center par­kolóházában. Hajnal 1 és reggel 7 között két hónapja zárják. Üdv. Csaba Center Ki és mikor ellenőrzi a kereszteződések beláthatóságát? Jaminai fenyők, bokrok stb. (A közútkezelő vagy az önkor­mányzat, attól függően, melyikük fenn­hatóságába tartozik az út. - A szerk.) F. F.! Ha szerinted az Opel és a Sko­da luxusautó, akkor hasonlítsd össze az árukat egy valódi luxusautóéval. Bias Hol érdeklődhetek, Csabán hol van panzió, illetve turistaszállás? Megbí­zott (Utazási irodákban, a www. békés, hungary. net/turizmus, a www.kvte.hu oldalakon vagy tele­fonkönyvben nézelődhetsz. - A szerk.) Szívküldi 26/182 fiú komoly kapcsolat céljából keres barátnőt, áld kedves és helyes. Gyermeked nem akadály. T: 70/532- 2319. ________________________ 24 éves, magányos csabai srác keres korban hozzá illő, csabai vagány le- ányzót! T.: 20/380-6972. Magányos szív keresi párját. Megér­tő, aranyos lányt keresek! Remélem, hogy nem minden lánynál a külső, hanem a belső tulajdonság is számít. T.: 30/522-8441 ________________ 18 2 cm magas, gyermekszerető, 29 éves fiatalember keresi társát vidám, kedves hölgy személyében. T.: 20/372-1480._____________ 17 éves csajszi keres 18—20 éves srá­cot, aki szereti az őrült zenéket, sze- retetre vágyik és nem csak a külső számít neki. T.: 70/528-2537 A MAUS Kft. élelmiszer-nagykereskedelmi cég békéscsa­bai kirendeltsége állást hirdet az alábbi munkakörökbe: ■ RAKTÁROS, ÁRU-ÖSSZEKÉSZÍTŐ. Elvárás: élelmiszer-kereskedelmi gyakorlat és végzettség. Targonca- vezetői engedély és számítógépes ismeret előnyt jelent! ■ GÉPKOCSIVEZETŐ Elvárás: C kát. vezetői engedély, BAF-vizsga, vezetői gyakorlat. Békéscsabai lakhely előnyt jelent! Rövid, fényképes, szakmai önéletrajzát az alábbi címre szíveskedjen küldeni: MALIS Kft.. 6725 Szeged, Kálvária sgt. 87. 4 4 4 4 INGOARVERESI HIRDETMÉNY! Az OTP Bank Rt. békéscsabai igazgatósága, mint árverést kérő, nyilvános árverési felhívást tesz közzé a Dévaványai Róna Mg. Szövetkezet tulaj­donát képező alábbi ingóságok értékesítésére. Ingóság Becsérték (Ft) 1 db pénzügyi program 60 000 1 db személyi nyilvántartó program 14 000 1 db számfejtési program 70 000 1 1 db útelszámolási program 17 000 I 1 db NOVELL 3,12/5 program 119 250 1 db TESZK program 6 000 1 db altalajlazító HF-3/2 65 000 1 db altalajlazító MLK-7 130 000 2 db Bora adapter 30 000 Ft/db 1 db permetlékeverő 170 000 1 db napraforgóadapter 90 000 2 db Boraadapter 70 000 Ft/db 1 db szállítószalag T-222/1 65 000 2 db UTB 3,5 pótkocsi 250 000 Ft/db 1 db gyűrűs hengerszállító pótkocsi 250 000 3 db őrkutya 140 000 j 1 db DT-75 traktor, alvsz.: 12908 1000 000 1 Az árverés helye: 5510 Dévává nya, Széchenyi u. 7. Az árverés ideje: 2003. május 21., 10 óra. Az árveréssel kapcsolatban érdeklődni lehet: Mitykó Pál önálló bírósági végrehajtó, Szarvas, Béke-ltp. 1/A fszt. 1. Tel.: (66) 313-411. % MEZŐGÉP Autóipari és Gépgyártó Rt. OROSHÁZA/BÉKÉSCSABA Társaságunk, a kanadai többségi tulajdonú MEZŐGÉP Autóipari és Gépgyártó Rt., egyik fő tevékenységi köre ax autóipari alkatrésxgyártás. Orosházi és békéscsabai telephelyünkön az alábbi munkaköröknek megfelelő szakemberek felvétele vált szükségessé. SZERSZÁMGÉP-KARBANTARTÓ (Orosháxa) Elvárásaink: • Szakirányú végzettség (géplakatos) • Szerszámgép-javítási ismeretek CNC GÉPKARBANTARTÓ (Orosháxa) Elvárásaink: • Szakirányú végzettség (elektroműszerész) • PLC-vezérlés és CNC-gépek ismerete TARGONCAVEZETŐ (Békéscsaba) Elvárásaink: • Könnyűgépkezelői jogosítvány (dízel vagy gáz üzemeltetésű, emelővillás) HEGESZTŐ (Orosháxa, Békéscsaba) Elvárásaink: • Hegesztői szakmunkás-bizonyítvány • Minősített hegesztői bizonyítvány előnyt jelent • Szakmai gyakorlat SZERELŐ (Orosháxa, Békéscsaba) Elvárásaink: • Szakmunkás bizonyítvány (mg.-i gépszerelő, autószerelő, géplakatos), vagy szakirányú szakközépiskolai végzettség • Szakmai gyakorlat GÉPKEZELŐ (Orosháxa) Elvárásaink: • Fémipari szakmunkás végzettség MINŐSÉGELLENŐR (Orosháxa) Elvárásaink: • Fémipari szakmunkás végzettség • Mérési és mérőeszköz-ismeretek • Autóipari szabványok ismerete előnyt jelent • Forgácsolási tapasztalat előnyt jelent Amennyiben tagja kíván lenni egy dinamikusan fejlődő társa­ságnak, s részese kíván lenni egy jól működő csapat sikerei­nek, várjuk önéletrajzát folyamatosan a következő címre: Laskai Zoltán, 5900 Orosháza, Csorvási út 27. Tel.: 68/514- 604, E-mail: laskai_x@mexogeprt.hu .,WK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom