Békés Megyei Hírlap, 2002. október (57. évfolyam, 229-242. szám)
2002-10-03 / 231. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2002. OKTÓBER 3., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL MUNKÁSPÁRT, (r) Október 4- én, pénteken Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke 14 órától találkozik Békéscsabán a polgár- mester- és képviselőjelöltekkel, érdeklődőkkel a Kiss Ernő utca 2/a. alatti székházukban. Gyulán a 48-as utca 11-ben várja 16 órától a hasonló szimpatizánsokat. Lakossági fórumot 18 órától rendeznek Kötegyánban, a kul- túrházban. KÖRNYEZETSZÉPÍTÉS, (ke) A csorvási római katolikus temetőben a helyi polgárok nyughelyei között jelentős személyiségeké is található. A jelenleg is használatos temető megtisztítására, szépítésére, gyomtalanítására vállalkozott a Csorvás Megújulásáért Egyesület. Az elmúlt két hétvégén az egyesületi tagok méltóvá tették a kegyeleti helyet. ARADI VÉRTANÚK, (b) Az aradi vértanúkra az október 6- án 11.30 órai kezdettel rendezendő városi ünnepségen emlékeznek Sarkadon, a Vértanúk terén Jakab Béla evangélikus lelkipásztor mond beszédet. CUKORBETEGEK, (y) A Békéscsabai Cukorbetegek Klubja október 4-én, pénteken 15 órakor a megyeszékhelyi Réthy Pál Kórház első emeleti ebédlőjében tartja soron következő összejövetelét. A megye diabétesz ellátásának fejlődési irányairól dr. Gyimesi András osztályvezető főorvos tart előadást, majd bemutatkozik a Príma Protetika Kft. POLGÁRI VENDÉG, (esz) Dr. Kiszely István régész, antropológus október 4-én délután négytől a békéscsabai Kárpátia könyvesbolt, öttől pedig a helyi polgári kör vendége. AGYAGÜZENETEK, (ö) Józsa Judit keramikusművész Agyagüzenetek című kiállítását nyitja meg október 4-én 16.30 órakor a gyulai Dürer Teremben dr. Erdmann Gyula, a város kulturális tanácsnoka. Énekel Vass Erika és Tasnádi Anita. A tárlatot a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága Erkel Ferenc Múzeuma, az Erkel Ferenc Múzeum Barátainak Egyesülete, a Magyarok Világszövetsége és a gyulai polgármesteri hivatal rendezi. BALESETEK, (g) Tegnap Békésen három baleset is történt. A délelőtti órákban a város belterületén segédmotoros ütközött személygépkocsival. A motoros súlyos sérülést szenvedett. Kora délután szintén a városban két személygépkocsi ütközött egymással, melynek következtében az egyik utas könnyebb sérülést szenvedett. A Békés és Tarhos közötti úton egy személygépkocsi leszaladt az útról és a vízelvezető árokba borult, melynek következtében az egyik utas súlyos, kettő könnyebb sérülést szenvedett. Szupermarketet avatott a Spar Hétszáz négyzetméteres eladótéren várják a vevőket A Spar Magyarországi Kereskedelmi Kft. szupermarketet avatott tegnap Szeghalmon. Ez az ország 101. ilyen létesítménye, a Körös-Sárréten pedig az első igazi nagy bevásárló- központ. A szeghalmi Spar szupermarket közel 700 négyzetméteres eladóterével a hálózat legkorszerűbb tagjai közé tartozik. Szeghalom- A Spar mindig a minőségre törekszik. Jó légkört, esztétikus belsőt és széles áruválasztékot kínálunk vásárlóinknak - hangoztatta avatóbeszédében dr. Nemes Tibor, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.- Aligha van jobb érzés egy polgármester számára, mint amikor egy új beruházás átadásán jelen lehet. Olyan színvonalas, munkahelyteremtő létesítmény nyílik most meg, amit régóta várt Szeghalom lakossága. Ezen a vidéken közel 100 kilométeres átmérőjű körben nincs ilyen magas kereskedelmi szolgáltatást nyújtó cég - közölte Kosaras Béla, Szeghalom polgármestere. A szeghalmi szupermarket választékában több ezer élelmiszer és napi cikk szerepel. A rendkívül széles választék magas minőséggel kedvező árakkal társul. Az áruházlánc egyik erősségét a frissáru-kínálat jelenti. Az Ady Endre út. 10-12. szám alatti Spar szupermarket mindenki számára jól megközelíthető. Az autóval érkezőket pedig 50 ingyenes parkoló várja. A szupermarket ma reggel hat órától áll a vásárlóközönség rendelkezésére. M.B. Idegenforgalom és vidékfejlesztés összefügg Eddigi tevékenységük összegzésére, tapasztalatcserére és az együttműködési lehetőségek keresésére gyűltek össze tegnap Szarvason a Dél-Alföld vidékfejlesztési menedzserei. Szarvas Hodálik Pál vidékfejlesztési menedzser, mint házigazda mutatta be a kilencvenhatban megalakult Körös-szögi kistérséget. A területet jellemző sajátosságok mellett szólt a térségi összefogás eredményeiről, a megvalósítás előtt álló hulladéklerakóról és a szennyvíz- tisztító műről. A vendégek figyelmébe ajánlotta a komoly költség- vetésű, nagy hagyományú települési rendezvényeket, kivált azokat, amelyek az amúgy is programdús nyári szezonon kívül kínálnak kikapcsolódást. Ilyen a szarvasi szilvanap, továbbá a kondorosi kukorica nap.- A Dél-Alföldnek egy sor idegenforgalmi vonzereje van, ám ezeket nem könnyű termékké formálni, s tíz-tizenkét napra idehozni a vendégeket. Mindenekelőtt az idegenforgalmi infrastruktúrában lévő sok évtizedes lemaradást kell behozni — vélekedett Babák Mihály, Szarvas polgármestere a Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság volt elnöke, aki szerint az idegenforgalmat kiszolgáló infrastruktúra egyben a lakosság életminőségét is emeli. Az idegenforgalom fejlesztése és a vidékfejlesztés őszSzékely Hanót támogatja Keddi lapunkban közöltük a békéscsabai polgármesterjelöltek névsorát is, és többen jelezték, hogy nem szerepelt ott a MIÉP-jelölt, Székely Csaba neve. Mint a legilletékesebbtől megtudtuk, nem véletlenül. Békéscsaba Székely Csaba - aki a MIÉP békéscsabai szervezetének idén májusig volt az elnöke — tegnap megkeresésünkre elmondta, hogy a tagság kérésére vállalta el a polgármester-jelöltséget, valamint a 9. számú választókerületben a képviselői jelöltséget. Mindkét esetben összegyűlt számára a szükséges számú ajánlószelvény, a polgármesterségre vonatkozókat azonban már le sem adta a választási bizottsághoz. A 9. választókerület képviselőjelöltjei között ugyan szerepel még a neve, de ezt is törölteti.- A májusi lemondásom után augusztusban úgy tűnt, hogy a párton belüli vitás kérdéseket tisztáztuk, ezért is vállaltam el a jelöléseket - hangsúlyozta a volt elnök. - A szimpatizánsok arra biztattak, hogy induljak, a támogatásukat megköszönve mégis visszaléptem, ugyanis a nézetkülönbségeket nem láttam feloldhatónak eltérő az álláspontom többekkel szemben. A polgári körök kezdeményezték, hogy a jobboldalnak közös jelöltje legyen a siker érdekében. Ezzel én is egyetértettem volna, de a döntő megbeszélésen a Fidesz nem képviseltette magát. Székely Csaba kitért arra, hogy személy szerint ő Hanó Miklóst támogatja, és az egyéni választó- kerületben is a Magyar Kisgazda és Polgári Párt jelöltjének javára lépett vissza. Elképzelései Hanó Miklóséhoz és pártjáéhoz állnak a legközelebb. NY L Kisgazdák: alattvalók vagyunk? A Fidesz arrogáns magatartását sérelmezte tegnapi sajtótájékoztatóján a Magyar Kisgazda és Polgári Párt Békéscsabai Szervezete, arra utalva, hogy a két párt nem tudott választási egyezséget kötni. Emellett szóltak az agrárminiszterhez küldött levelükről is. Békéscsaba- Kéréssel fordultunk a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: hozzanak létre egy olyan alapot, amiből mérsékelni lehet az aszálykárokat - tájékoztatott Hanó Miklós, a párt főtitkára, Békéscsaba egyik polgármesterjelöltje. Németh Imre válasza a napokban érkezett meg: 60 milliárd forintos keret létrehozását tervezik, emellett emlékeztetett az agrártárca nehéz pénzügyi helyzetére is. Markó István, a párt országos elnöke két alapvető problémát jelölt meg: a fővárosban régóta úgy hoznak döntéseket, hogy nem ismerik a vidékiek gondjait, másrészt azt, hogy a mezőgazdaságból élők alacsony jövedelme hamarosan belpolitikai válságot eredményezhet. A választásokról szólva ismertették a párt megyei listáját. Tízezer lakos feletti települések esetében első helyen Markó István, azután Ködmön Csaba, Bene András, Tébi Julianna és Tarr Gyula áll. Tízezer fő alatt: Hanó Miklós, dr. Tébi Károly, Molnár Lajos, Halász Attila és Sovány Pál. A Fidesz katasztrofálisan politizál helyi szinten - jelentették ki -, ezért hozzájuk hasonlóan az MDF is külön listát állít. Egy békéscsabai fideszes szavait idézve elmondták: a Fidesz azért Köles Istvánt indította a polgármesteri székért, hogy ne Végh László veszítsen, csicsely zoltAn VÉLEMÉNY VANDLIK JANOS Nem haragszom az osztrákokra. Foghegyről, nyelv nélkül Egy szimpla történet, semmiképpen sem tekintendő mérvadónak az uniós csatlakozás vagy az Európai Unió megítéléséhez, pláne Ausztriáéhoz. De hát, tény ami tény, Hanzi Burgenlandból eléggé nagy életűnek érezte magát ahhoz, hogy megalázzon egy csoportot, akiket kellően periférikusnak tekintett az ő nagyszerűségéhez képest. „Hanzi” - feljogosítva érzem magam egy kissé gunyoros hangot megütni, lévén, hogy ott álltam a társaságban, amelyről tudom, hogy nem érdemelte meg egy nyugati csinovnyik szájabűzét. A történet: nem tudni, kinek a hibájából, az Unió ausztriai határán egy kis busznyi Békés megyei középiskolás nem rendelkezett „A” Genehmigunggal. Itt kivárom a reakcióidőt... Én már pontosan tudom, hogy ezzel az engedéllyel lehet csak busszal átutazni Ausztrián. Szerencsétlenségünkre senki nem tudott németül. Első hallásra ez a Gestapo-gumimaci- gemini-micsoda valóban nem tudtuk, mi volna. Genehmigung - a kisember állandóan ezt ismételgette. Már a nyelvünkön volt, hogy „egészségedre”, mégis angolul és franciául próbáltuk a kiszolgáltatott helyzetben lévők megalázkodásával megtudni, mit szeretne. A barátságtalan „German!” válasz után visszafordult a miattunk néhány genehmigungnyi időre félbeszakított adminisztrációba. „Miért ilyen? Mert nem beszélünk németül?” - néztünk össze. Ez gyanús lehetett, mert egy fenyegető „Vas ist?” böffent fel az üveg mögül. Utóbbit már jobban értettük, a hangsúlyt pedig tisztán. Aztán elszabadult a pokol, immár ketten ordibáltak németül, egy második világháborús filmjelenet hangulatát rögtönözve... Nem haragszom az osztrákokra. De sógorság ide, oda, ezután én inkább a saját sógoromra szavazok. Hanzi meg éljen boldogan a végül vastagon megfizettetett Genehmigungjával, de azért innen üzenem neki, nem így viselkedik egy vérbeli európai gondolkodású ember. Domokos László felszólalása Kedden délután a Parlament ülésén napirend után felszólalt Domokos László, Szarvas országgyűlési képviselője (Fidesz). Beszédében az önkormányzati választások tétjére hívta fel a figyelmet, s Békés megyeiként békés kampányolásra szólította fel á pártokat és képviselőtársait. Békés megye Domokos László felszólalásában emlékeztetett arra, tévhit, hogy egy település sikerességének a záloga a kormánypártiság.- Számtalan település sorsa cáfol rá erre a tévhitre. Az igazság ezzel szemben — szögezte le hogy a siker mindig azon múlik, mi magunk, a mi polgármesterünk, a mi településünk, a mi megyénk között összhang van-e, és ki tudjuk-e használni a lehetőségeinket. Ezt támasztják alá az elmúlt négy év tapasztalatai, és a kormány ígéretei is. A kormány azt ígéri, nem tesz különbséget önkormányzat és önkormányzat között. Ez jó ígéret, amit kéretik betartani! Domokos László szerint egy település sikere az ott élő emberek elszántságán és a városvezető rátermettségén múlik. A helyi ügyek akkor haladnak a legjobban, ha a szorgalommal megáldott városatya együtt dolgozik a lakossággal, a vállalkozókkal, a társadalmi és civil szervezetekkel, a megyei önkormányzattal és a kormányzattál. Az önkormányzati választás tétje - hívta fel képviselőtársai figyelmét -, hogy a jobb jelöltre essék a lakosság választása. A kampány lehetőség a jelölteknek programjaik megismertetésére, de ha annak stílusa negatív, ha ármány és lejáratás árnyékolja be, akkor a szavazópolgárok nem tudnak választani. így előfordulhat, hogy a kevésbé alkalmas jelölt győz, a lakosság pedig veszít, ami nem lehet érdeke egyetlen politikai pártnak sem. A szarvasi honatya végezetül arra kérte képviselőtársait, óvják a lakosságot a megtévesztő negatív kampánytól, s a választópolgároktól kapott bizalmat az ország építésére, az emberek javára használják fel. Békességes és tisztességes küzdelmet kért mindenkitől. ________________________J?I „A BANKI INTÉZMÉNYEK VESZÉLYESEBBEK, MINT A FELFEGYVERZETT HADSEREGEK.” (Thomas Jefferson) Teljesíthetetien „irdnimálfeltételek” (Folytatás az 1. oldalról) Egeresi András elmondta az elöregedett műszereket le kellene cserélniük, és felszereléseik a megszabott darabszámot sem érik el sok esetben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ellátást nem tudják biztosítani, hiszen az egyes osztályok között bevett szokás egymás kisegítése szükség esetén. Kérdésünkre a gazdasági igazgató elmondta, mintegy 250 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a gép-műszer kategória Békéscsabán az előírt minimális feltételeknek megfeleljen. A kórház éves költségvetése megközelíti a há- rommilliárd forintot, ennek azonban 60 százalékát bérre fordítják, a többi pedig a működési költségeket fedezi. Ebbe a társadalom- biztosítástól kapott összegbe nincs belekalkulálva az amortizáció, a tulajdonos városnak pedig nincs forrása a fejlesztések elvégzésére. A saját többletbevételekből is csak kisebb mértékű beruházásokra futja - közölte Egeresi András. A korábbi egészségügyi minisztériumi rendeletben 2002. szeptember 30-ára írták elő a személyi- és műszerfeltételek biztosítását — kezdte dr. Bereczki Aranka, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgatójának minőségbiztosítási helyettese. Az előző feltételeknél, az orvosok közül általában egy-egy hiányzik osztályokon, tartósan többen hiányoznak az onkológiai, a fül-orr- gégészeti, a szájsebészeti, a pszichiátriai, az urológiai osztályokon. Nincs hiány például a gyermekosztályon, az idegosztályon. A hiány pótlását úgy próbálják megoldani, hogy szakorvosi állást hirdetnek, részben pedig orvosgyakornokokkal, akik végzés után két évig központi státuson vannak, és a kórházban, azokon az osztályokon töltik a gyakorlatukat, ahol el szeretnének helyezkedni. Az utóbbiak számáról még csak előzetes tájékoztatást kapott a megyei kórház. Az ápolás területén jobb a helyzet, a korábbi minimumfeltételeknek megfelel az intézmény. A gép- és műszerellátottságban nagy értékű műszerekből még van hiány, beszerzésükre remény is van címzett támogatásból, mintegy egymilliárd forintot e célra nyertek. Ezeket a gépeket még vagy az idén, vagy jövőre beszerzik. Ugyanakkor vannak olyan gépek, amelyeknek az amortizációs ideje jövőre lejár. Ilyen lesz például az MR, amelynek beszerzési lehetőségét még nem látják, de keresik a módját. A diagnosztikai épülettömbbe beköltöznek részben az idén, az izotóp laboratórium költözését a következő év első felére tervezték, akkor válhat valósággá a szükséges géppark biztosítása. Dr. Bereczki Aranka arra a kérdésre, hogy mennyi pénz lenne szükséges valamennyi minimumfeltétel teljesítéséhez, azt válaszolta: jövőre megváltozik a minimum-feltételrendszer, nem osztályhoz, hanem tevékenységhez igazított lesz, ám egyelőre csak az elveket ismerik.- Az Orosházi Városi Kórház a hotelkomfort szempontjából megfelel az előírt minimumfeltételeknek, mind az ágy/négyzet- méter, mind a vizes helyiségek tekintetében. A néhány évvel ezelőtt lezajlott teljes körű rekonstrukció idején ugyanis már ismertek voltak a minimumkövetelmény adatai, amit az átalakításkor, felújításkor figyelembe vettünk. Ugyancsak megfelelünk a kezelőhelyiségek és betegelkülö- nítők száma tekintetében is. A műszerezettséggel sincs gondunk, nagyon nagy megközelítéssel elérjük a minimumkövetelményeket. A személyi feltételek terén nálunk is az országos tendencia érvényesül. Diplomás szakemberekből van hiányunk, ha a minimumfeltételeket tekintjük. Bár a szeptemberi új belépőkkel ez a gondunk is jelentősen enyhült. Am megjegyezném, hogy ezen a területen egy kissé jobban a gyakorlati élethez kellene igazítani a feltételeket. Nem tudtunk például környezetvédelmi mérnököt alkalmazni, de nincs is annyi környezetvédelmi munka a kórházban, ami egy ilyen végzettségű szakember napi munkaidejét kitöltené - tudtuk meg dr. Gervain Mihálytól, a kórház igazgató főorvosától. V. J.-SZ. M.-K. E.