Békés Megyei Hírlap, 2002. október (57. évfolyam, 229-242. szám)

2002-10-16 / 242. szám

T É R - K É P 2002. OKTÓBER 16., SZERDA - 9. OLDAL A gazdasági fejlődés alapja az infrastruktúra Dr. Dávid Imre: ,,A szavak helyett előbbre tartom a tetteket” Gyomaendrődön a folya­matban lévő beruházások értéke megközelíti a négy- milliárd forintot. Ez a kö­rülmény, illetve a település vagyongyarapodásának üteme jól jellemzi a hat éve elindult alkotó városépítő munkát — mondotta dr. Dávid Imre polgármester. Megválasztásom előtt a programom megva­lósítására hat gazdasági évet kértem, amit megkaptam a választópolgároktól - kezdte dr. Dávid Imre, aki kilencvenhét márciusá­ban időközi választáson lett polgármester. Kilencvennyolc októberében a lakosság megerősítette e tisztében. Az elmúlt időszak értékelése mellett szót ér­demel a jelen, a városban folyó építkezés, amelynek összértéke megközelíti a négymüli- árd forintot. E beruházások az infrastruktúra fejlesztését, az alapvető városi feltételek javítá­sát célozzák. Ugyanakkor e munkála­tok jelentősége túlmutat a város hatá­rain. A beruházásokkal tovább erő­södhet Gyomaendrőd térségi szerepe.- E tekintetben a térségben közö­sen végrehajtott egészséges ivóvíz megteremtésére, illetve a szennyvíz- beruházásra vonatkozó programot, to­vábbá a tizenhat település bevonásá­val a Körösök-völgyében végrehajtott szúnyoggyérítést komoly eredmény­ként könyvelhetjük el. Más témákban is kezdeményező volt a város. Meg­vizsgáltuk a lehetőségét a több telepü­lés részvételére építő térségi szenny­vízberuházásnak. Napirenden van a veszélyes hulladékot ártalmaüanító térségi telep kérdése, amely a környezetünk szennyezettségét csökkentené, másrészt rend­kívül magas kiadásoktól szabadulnának meg a környező települések, illetve a gazdálkodók.- A fejlesztések közül melyiket emelné ki?- Ez év őszén az ipari park infrastruktúrá­jának kiépítését tartom a legfontosabbnak. Ide olyan befektetők kellenek, akik a behozott tő­kével munkahelyet teremtenek, de ehhez tá­mogatást és kormányzati segítséget is várunk.- Független polgármesterjelöltként újra megméreti magát.- Annak idején a polgármesteri székfogla­lómban folyamatosságot, törvényességet, biz­tonságot és változást ígértem. Nem akartam elérhetetlen, hamis jövő­képet festeni. A szavak helyett ma is előbbre tartom a feladatok meg­oldását. Most sem teszek hangza­tos ígéreteket. A városban élők ér­dekét szolgálva szeretnék az elkez­dett úton végigmenni. A jövőben is törekszem rá, hogy a vállalkozóink megtalálják a számításukat.- Melyek a legsürgetőbb tenni­valók?- A gazdasági fejlődés alapját az infrast­ruktúra fejlesztésében látom. E tekintetben az elkövetkező egy-két évben nagyot lépünk előre. Jövőre a teljes szennyvízcsatorna­rendszer elkészül, így 2004-ben minden la­kóház rácsatlakozhat a szennyvízhálózatra. Fontos az utak aszfaltszőnyeggel való bori­dr. Dávid Imre Új munkahelyeket teremt A kommunális hulladéklerakó telep ünnepélyes alapkőle­tételét ma 10.15 órakor tartják a beruházás helyszínén, a téglagyár mögötti területen, ahol jelen lesz Gallovicz Mi­hály, a Phair-iroda igazgatóhelyettese és Sidó Szabolcs, a kivitelező Alterra Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója. Gyomaendrőd kezdeményezésére két éve nyolc telepü­lés kötött megállapodást a gyomaendrődi önkormányzattal a kommunális hulladék összegyűjtésére, közös szállításá­ra, kezelésére, valamint hulladéklerakó létesítésére. Ezt követően további kilenc település adott szándéknyilatko­zatot a hulladéklerakóba való beszállításról. A beruházás a régióban több mint százezer embert érint, tisztább kör­nyezetet teremt és új munkahelyek lehetőségét kínálja. tása, és az új, szilárd burkolatú utak kiépíté­se. 2006-ra a belterületi utak 85 százaléká­nak szilárd burkolatúnak kell lennie. A jár­dáink is rossz állapotban vannak, összesen mintegy ötvenezer méter szorul felújításra. Jövő ősztől az új uszoda és a gyógyászati részleg felépültével jobban ki tudjuk hasz­nálni az adottságainkat, s a település von­zóbb lesz a turisták számára. Az idegenfor­galmi szezon meghosszabbítására kell töre­kednünk, ennek érdekében a gyógyászati szolgáltatás mellett fokozottan kell építe­nünk a vadász-, a horgász- és a lovasturiz­mus adta lehetőségekre.- A város komoly intézményhá­lózatot működtet.- Az intézmények fenntartása, működési feltételeinek megterem­tése egy sor feladattal jár. Az okta­tási intézmények, a középületek felújítása megtörtént. Az elkövetke­ző két évben tatarozzuk az endrődi közösségi házat és a Kossuth úti óvodát. Az új Kis Bálint Általános Iskola és a tanintézet tornatermé­nek felépítése kiemelt feladat. A város lakos­ságáról való gondoskodásnak része a fiatalok első lakáshoz jutásának támogatása, amely­ben évente átlagosan 25-30 fiatal család ré­szesül. Az Új kert soron 18 lakás épül, továb­bá ezután készülnek el az idősek számára a Mirhó utcai szociális garzonlakások.- Milyen további tervei vannak?- Fontosnak tartom az egységes városkép kialakítását. A Kner tér el­készülte, a zöldterületek növelése, a pihenőpadok kihelyezése és az új játszóterek vonzóbbá, harmoniku- sabbá teszik a környezetünket. A holtágak rehabilitációja, a ligetek fel­újítása, az utak mentén tervezett fá­sítás, a parkolóépítés és a kerékpár- út-építés is az elkövetkező évek fel­adata lesz. Kitüntetett figyelmet kap majd az ifjúság kulturális és sport­igényének jobb kiszolgálása, a sport- és civil szervezetek támogatá­sa, valamint a nagycsaládosok ren­dezvényeinek szponzorálása. Terve­zem továbbá, hogy a városi könyv­tárban ingyenes lesz az internethasználat. A városnak számottevő hitele nincs, a fejlesz­téshez vannak tartalékaink, ezért továbbra is pályázunk, hogy megvalósítsuk az elkép­zeléseinket. Megválasztásom esetén a jövő­ben is Gyomaendrőd egységéért, fejlődésé­ért és fejlesztéséért dolgozom. Munkamód­szeremben pedig igyekszem megszívlelni azokat az észrevételeket, amelyeket a kam­pány során a szavazók osztottak meg velem. TÁMOGATÁS A BEFEJEZŐ ÜTEMRE. A gyomaendrődi szennyvízberuhá­zás hiányzó, negyedik ütemére is elnyerte az önkormányzat a céltámogatást és a környe­zetvédelmi célelőirányzat támogatását. E befejező szakasz beruházási értéke nettó 380 millió forint. Ennek megvalósultával a város teljes egészében csatornázott lesz. A beruhá­zás tavaly augusztusban kezdődött, a munkálatok haladtával a lakossági rákötés folyama­tos. Az újonnan elkészült szakaszra eddig 950 ingatlan csatlakozott rá ÉPÜL AZ IVÓVÍZVEZETÉK. Gyomaendrőd öregszőlői külterületében október elején látott hozzá a kivitelező Alterra Építőipari Kft. az ivóvízhálózat kialakításához, amely immár a lakott terület teljes egészét lefedi. A munkák befejeztével mintegy 180 lakás csat­lakozására lesz lehetőség. A költségekhez ingatlanonként 14 ezer forinttal kell hozzájárul­ni. Eddig a lakásoknak csupán egyötödében volt vezetékes ivóvíz, a lakosság többsége közkifolyóról hordta a vizet Az Alterra kft.-vel fejlődik a város A vidék boldogulásáért Nagy tapasztalattal a közmű- és mélyépítésben A budapesti központú Alterra Építőipari Kft. hazánk egyik leg­nagyobb mélyépítő vállalata. Az évente több tízmilliárd forin­tos termelő beruházást bonyolító cég nevét immár a gyomaendrődiek is ismerik, a munkagépeket díszítő emblémá­ját nap mint nap látják. A kft. jelentős helyi alvállalkozói kör bevonásával négy nagy városi beruházás kivitelezését végzi. Az Alterra Építőipari Kft.-t 1991- ben alapította a mélyépítőiparban nagy hagyománnyal bíró Alterra Közmű- és Mélyépítő Vállalat. A privatizáció során a társaság tagja lett az egész világot behálózó francia COLAS Részvénytársaság­nak. Az Alterra kft. dinamikusan fejlődik, a törzstőkéje ma már 1152 millió forint. A cég tevékenységében a minő­ség, a biztonságos munkavégzés és a környezetvédelmi szempont­ok kitüntetett figyelmet kapnak, amelyet az is bizonyít, hogy több éve eredményesen működtetik a tanúsított minőség-, környezet- és biztonságtechnikai irányítási rendszereiket, nagyfokú szellemi és anyagi ráfordítással - tájékoz­tatott Kiskovács Ferenc, az Alterra Építőipari Kft. minőségügyi és környezetvédelmi vezetője. Gyomaendrődön az önkor­mányzati közbeszerzési eljárás ke­retében meghirdetett szennyvízbe­ruházás volt a vállalat első megbí­zása. A 1,5 milliárd forintos nettó összegű beruházás a város egész területének csatornázására szól. — Az első kapavágást tavaly au­gusztusban tettük meg. Az üte­mezéshez képest jobban hala­dunk, idén november végére a munka kétharmadával, a 45 kilo­méterből harminc kilométerrel végzünk - mondotta Gere Mik­lós, az Alterra Építőipari Kft. főépítésvezetője. Ez az eredmény az alvállalkozók pozitív hozzáál­lásának és a jó munkaszervezés­nek köszönhető. A cég jelentős számú helyi alvállalkozót foglal­koztat. A beruházások közül a legtöbb helyi erőt a szennyvízbe­ruházás igényli. Ebben az összes közmű- és mélyépítésben jártas helyi alvállalkozót bevonták, het- ven-nyolcvan embernek adnak fo­lyamatosan munkát. A csatorna- hálózat átadása folyamatos, a la­kossági rákötések jó ütemben ha­ladnak. A Liget Fürdő fedett uszodájá­nak és üzemviteli épületének Egy sor hazai fürdőhely és strand fejlesztése és bővítése fűződik az Alterra kft. nevéhez. A tapasztalatuk a gyomaendrődi Liget Fürdő fe­dett uszodájának építésében is kamatozik megépítését, továbbá a gyógy­ászati részleg rekonstrukciójának kivitelezését ugyancsak az Alterra Építőipari Kft. nyerte el. A 680 millió forintos nettó összegű be­ruházás munkálatai javában tarta­nak. Most alakítják ki a fedett für­dő épületének teljes vasbeton­szerkezetét, amely magába foglal­ja a pincét, a padlót, az oldalfala­kat és a medencéket. A 11-szer 25 méteres úszómedence mellett nyakzuhannyal, hátmasszázzsal és pezsgőfürdővel, egy ellipszis alakú pihenőmedence szolgálja majd a vendégek kényelmét. A lé­tesítmény ragasztott fa tartószer­kezetét a helyi Gyefa Kft. készíti. A nyílászárókat szintén helyi vál­lalkozó, a Németh Kft. szál­lítja. Az első emeleten lesz a büfé és a terasz, ahonnan le­látni az egész uszodatérre. Készül az üzemviteli épü­let. Itt raktárakat, műhelye­ket és irodákat alakítanak ki, továbbá a fürdő főbejáratát. A kabinsorokat lebontották, mert a létesítményeket a kor követelményeinek megfelelő öltözőkkel tervezték. A fe­dett fürdő épületéhez külső­ben harmonikusan illeszke­dik majd a gyógyászati rész­leg. Belső kialakítása a tervezett új szolgáltatásokhoz igazodik. A régi medencét felújítják, a gyógy­ászat része lesz az új szauna, a masszázs, a tangentor, a szénsa­vas kezelés és a fizikoterápia. Új gyógyászati eszközök sora, állan­dó orvosi rendelő, továbbá fodrá­szat, pedikűr, kozmetika áll majd a pihenni és gyógyulni vágyók rendelkezésére. A gyógyászati részleg tetőterében kapnak helyet az irodák és a vendégszobák. A műszaki teljesítés határideje 2003. július 31. A létesítményt egy hónap próbaidő után, augusztus végén adják át. A tapasztalat azt mutatja, csak a megfelelő infrastrukturális háttérrel rendelkező települések számíthatnak munkahelyteremtő beruházá­sokra. Az Alterra Építőipari Kft. számos térségi közműberuházást va­lósított meg, segítve ezzel a vidék boldogulását. A műtárgyépítésben jártas cég kilencvenhét óta egyebek mellett a tiszaújvárosi strand és termálfürdő, a kiskunmajsai strand, az egri Barokk fürdő, a sárospa­taki Végardó strand, valamint több fővárosi fürdőhely bővítését és re­konstrukcióját végezte. A települési szilárdhulladéklerakók nem szennyezhetik és veszélyeztethetik a környezetet. A környezetvédel­mi beruházásokban nagy tapasztalatot szerzett társaság a tevékeny­ségében, kivált a műszaki védelemben, ezt az elvet érvényesíti. Az Alterra kft. október elején kezdte el a Gyomaendrőd külterü­leti Öregszőlőben az ivóvízháló­zat kiépítését. Az 5574 méter hosszú NA 90 KMPVC gerincve­zetéket a szükséges tolózárakkal és tűzcsapokkal ellátva építik meg. A nettó 26 millió forintos be­ruházást idén december közepére fejezik be. mSilterrk ^^Groupe COLAS Alterra Építőipari Kft. 1103 Budapest, Sibrik Miklós út 30. Telefon: (06) 1-260-3300 Fax: (06) 1-261-2113 E-mail: központ@alterra.hu A hazai hulladéklerakók közül a legtöbbet az Alterra kft. építette. Az e területen felhalmozott tapasztala­tuk is közrejátszott abban, hogy el­nyerték az európai uniós támoga­tást élvező, gyomaendrődi regioná­lis hulladéklerakó kivitelezésére ki­írt nemzetközi tendert. A nettó 480 millió forint értékű beruházást ugyancsak helyi vállalkozók bevo­násával valósítják meg. A cég a munkaterületet már átvette. A kivi­telezést a külső ivóvízvezeték épí­tésével kezdték, ezzel párhuzamo­san nekiláttak a földmunkának, ami több tízezer köbméter föld megmozgatását jelenti. Amennyi­ben az időjárás kedvez, még idén elvégzik a teljes földmunkát, továb­bá elkészítik a szociális épület, a hulladékválogató és a géptároló alapozását, väamint a kapcsolódó úthálózat útalapját. A hulladéklera­kó a beszállított szilárd kom­munális hulladék ártalmatlaní­tását végzi, a technológia része a képződő biogáz összegyűjté­se, elvezetése és hasznosítása. A talajadottságokhoz alkal­mazkodva, körültekintően ke­zelik a csurgalékvizet és gon­doskodnak a felszín alatti víz­rétegek védelméről. Gere Mik­lós elmondta, a húsz centimé­ter vastag agyagszigetelés mel­lett egy réteg HDPE-szige- telőfóliát helyeznek el. A csurgalékvizet medencékbe gyűjtik, majd tisztítják. A depónia területe 43 ezer négyzetméter, amely a rendelkezésre álló terület­nek kevesebb, mint egyharmada. Ez a későbbiekben további bővítés­re ad lehetőséget. A most elkészülő lerakó 359 ezer köbméter tömörí­tett hulladékot képes befogadni. Az Alterra kft. építi meg a szarvasi át­rakóállomást is. Az összesen tizen­nyolc település százezer lakosát szolgáló regionális beruházás 2003 őszére készül el. Az oldal az Alterra Építőipari Kft. támogatásával készült. Szerkesztette: Csath Róza. Fotó: Kovács Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom