Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-30 / 176. szám
2002. JÚLIUS 30., KEDD - 5. OLDAL MEGYE I K Ö R K ÉP JELÖLT, (ö) A gyulai Czene- tanyán augusztus elsején 18 órától a Fidesz-MDF közös polgármesterjelöltje, dr. Erdmann Gyula levéltár-igazgató mutatkozik be, fórum keretében találkozik az érdeklődőkkel. FÓRUM, (k) Dr. Karsai József, a 7. számú választókerület ország- gyűlési képviselője augusztus 2- án 9 órától fórumot tart Kun- ágotán, a művelődési házban. A CIGÁNYBÁRÓ, (ö) A Gyulai Várszínház tószínpadán augusztus 2-án és 3-án 20.30 órától Johann Strauss A cigánybáró című operettje látható a Békés Megyei Jókai Színház vendégjátékában. Az esőnap augusztus 4. SÖR-SAKKVERSENY. (1) A Termálközpont Nagybánhegyes augusztus 3-4-én 12 órai kezdettel rendezi meg a 11. Szabadtéri Egyéni Sör-sakkversenyt az Erzsébet Királyné utca 36. szám alatti termálfürdőben. A lebonyolítás módját a jelentkezők számának ismeretében a helyszínen határozzák meg. Az 1. és 2. díj egy-egy ötliteres hordós sör, a 3. és a 4. díj díszes söröskorsó, valamint a mezőny legfiatalabb és legidősebb tagja kü- löndíjban részesül. Jelentkezni lehet személyesen vagy a 68/426-768-as, illetve 68/426- 432-es telefonszámon. KÖNYVTÁRFELÚJÍTÁS, (ö) A gyulai Mogyoróssy János Könyvtár hétfőn bezárt, legközelebb augusztus 26-án nyit. A nyári szünet alatt nemcsak a könyvtár állományát rendezik, hanem kifestik a belső helyiségeket és speciális, víztelenítő eljárással helyreállítják az utcai homlokzatot is az ablakszintig. A felújítás 3,5 forintba kerül. TEMETŐBŐVÍTÉS. (1) Mező kovácsházán idén halaszthatatlanná vált az Alkotmány utcai köztemető bővítése, amelyet az üzemeltető és az önkormányzat közös fejlesztésként hajt végre. A munkálatok jelenleg jó ütemben haladnak, amelynek részeként a bővített területen elkészült a kerítés, kiépítették a közlekedési utakat, valamint a régi és új temetőrészben is úgynevezett ejektoros közkifolyókat helyeztek el. A továbbiakban az előírás szerinti tereprendezés, fásítás és füvesítés van hátra, amely után biztosítottá válik a magas színvonalú kegyeleti közszolgáltatás ellátása. ________■ „A DICSÉRET TOLAKODÓBB, MINT AZ ELMARASZTALÁS.” (F. W. Nietzsche) Megint jőnek, kopogtatnak Megyénk gazdái is kiveszik a részüket a mezőgazdasági összeírásból A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idén is reprezentatív mezőgazdasági összeírást végez a mezőgazdaságban. Az adatok felvétele — az összehasonlíthatóság miatt — évről évre gyakorlatilag ugyanazoknál a gazdálkodóknál történik. Békés megye Az összeírás országos, melyben a KSH Békés Megyei Igazgatósága is kiveszi a maga részét. Nádasné Uhrin Györgyi igazgatóhelyettes az összeírás jelentőségéről beszélt. Elmondta, hogy a mezőgazdasági statisztika a mezőgazdaság helyzetéről, a gazdaságok tevékenységéről teljes képet igyekszik adni. A gazdálkodó szervezeteket és az egyéni gazdaságokat egyaránt megfigyelik. A KSH az idén négy alkalommal keresi, kereste meg a 2000. évi általános mezőgazdasági összeírás adatai alapján kijelölt egyéni gazdálkodókat. Áprilisban az állatállomány, júniusban a föld- és vetésterület számbavétele miatt jártak a gazdáknál, most augusztusban a kalászos gabonák terméseredményei és az állatállomány számbavételére kerül sor, decemberben pedig a szántóföldi és kertészeti termelés, az állatállomány, az állatitermék-termelés és a mezőgazdasági termelés ráfordításaival kapcsolatban kopogtatnak be a reprezentatív összeírásra számításba vett gazdákhoz. A KSH 4-5 éven át tér vissza azonos gazdákhoz, hogy adatokat kérjen tőlük. Az adatszolgáltatók nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország, a mezőgazdaság sorsát meghatározók valós kép alapján dönthessenek - például a gazdák érdekében. Országos és megyei elemzés egyaránt készül a felvett adatokból. A legfontosabb körülmények egyike: mindig azonos gazdák szolgáltassanak információkat - így lehet a változásokat kimutatni. Békés megyében 4 ezernél több gazdát keresnek fel az állatállomány felmérésekor. A kalászos gabonák terméseredményeit közel 1200 gazdálkodónál veszik számba. Ötezer körüli gazda részese a felméréseknek, a két csoport tagjai között természetesen átfedések is vannak. A KSH megyei igazgatóhelyettese kéri a gazdákat, hogy türelemmel támogassák a munkájukat továbbra is. Ebben talán az is segít, hogy ezután is többnyire az általuk már ismert, felkészített, megbízólevéllel ellátott felmérők kopogtatnak be hozzájuk. ICA. J. Ismét kinyitott a megyei könyvtár Mostantól ingyenesen lehet internetezni A szokásos, egy hónapos nyári szünet után tegnap ismét kinyíltak a Békés Megyei Könyvtár bejárati ajtói. Egyébként új ajtókról van szó, mivel a régi, nehezen kezelhető forgóajtókat fotocellásokra cserélték. A szünet alatt emellett nagytakarítást is végeztek az épületben, sőt ingyenessé tették az internet-használatot. Békéscsaba- Az új bejárati ajtókkal jelképesen még nyitottabbá vált a könyvtár — jegyezte meg dr. Ambrus Zoltán, az intézmény igazgatója (képünkön), amikor a szünet alatt történtekről kérdeztük. - A régiek egyrészt balesetveszélyesek voltaik, másrészt a kulturális minisztériumtól pályázaton nyert pénzből megkönnyítettük a mozgáskorlátozottak közlekedését. A bejáratokhoz eddig is vezettek rámpák, de a tolókocsival érkező olvasóinknak külön ki kellett nyitnunk a hagyományos ajtókat is. Mindezek után akadálytalanná válik a közlekedésük. — Újdonság az is, hogy ingyenessé vált az internet használata. — Közszolgálati intézmény vagyunk, a gépek üzemeltetését ezután a könyvtár általános működési költségei közé soroljuk. Több, mint húsz gépet bocsátunk az olvasók rendelkezésére, ám a nagy érdeklődés miatt célszerű előre bejelentkezni, sőt azt is érdemes tudni, hogy alkalmanként mindenki csak egy órát tölthet a gép előtt. Emellett továbbra is rendszeresen indítunk olyan tanfolyamokat, amelyeken a világháló rejtelmeivel lehet megismerkedni.- Miért zárnak be minden júliusban ilyen hosszú időre? — Minden könyvtár tart nyári szünetet, az egyik két hetet, a másik egy hónapot. Mi 17 éve minden júliusban bezárunk, többféle okból. Egyrészt ilyenkor végezzük el a nagyobb karbantartási munkálatokat, másrészt a legtöbb olvasónk ebben a hónapban megy el nyaralni. A könyvtárosok szemszögéből ez azért is fontos, mert év közben - amikor este hétig, és szombaton is nyitva vagyunk - nehéz kiadni a szabadságokat. A megyében működő könyvtárak egyébként igazodnak egymáshoz. A megyei könyvtár szünete alatt nyitva voltak a fiók- és városi könyvtárak, most az ottani dolgozók mennek szabadságra.- Hogyan fogadják mindezt az olvasók? — Bizonyos értelemben nyitva vagyunk a szünet alatt is, csak ilyenkor nem égnek mindenhol a lámpák. Ez azt jelenti, hogy ügyeletet tartunk, a fontosabb ügyeket ezalatt is el lehet intézni. Késedelmi díjat nem számolunk, a szünet hozzátartozik a négyhetes kölcsönzési időhöz. Felszólítást csak akkor küldünk, ha az is letelt. Egyébként a kisebb késésekkel szemben toleránsak vagyunk.- Mit érdemes tudni a könyvtár éves forgalmáról? — A júliusi szünet után augusztusban mindig megnő a látogatók száma, sokan ugyanis ilyenkor kezdenek el pótvizsgára vagy pót- felvételire készülni. A legtöbben a tanév kezdésekor és decemberjanuár környékén jönnek. A február rendszerint visszaeséssel jár, majd az azt követő hónapokban ismét növekszik az olvasók száma, egészen a júliusi szünetig. A Békés Megyei Könyvtár egyébként rangos helyet foglal el országos viszonylatban: 18 ezer beiratkozott olvasónk van, egy évben összesen 200 ezer látogató érkezik hozzánk, tehát az olvasóink átlagosan havonta egyszer keresik fel a könyvtárat. Egy évben körülbelül 230 ezer dokumentumot kölcsönzünk.- Néhány évvel ezelőtt hallani lehetett az épület nagyobb átalakításáról. — Erre most is nagy szükség lenne, csak még mindig nincs meg hozzá a szükséges százmilliós összeg. Arról van szó, hogy a két bejárat közül az egyiket megszüntetnénk. Erre egyrészt a kereszthuzat megszüntetése és a fűtés miatt van szükség. Másrészt az új elrendezésnek köszönhetően mindenki egy helyen tudna bemenni és ugyanott kijönni. így az adminisztrációt is egy helyre tudnánk telepíteni, sőt a lopásokat is jobban meg lehetne előzni. Ma csak a legértékesebb dokumentumokra tudunk lopásgátlót szerelni. csicsely zoltán Nagy emberek Nagy ember lett - mondjuk arra az ismerősünkre, akit igazgatónak vagy valami más vezető tisztségre neveztek ki. Mások viszont testfelépítésük miatt válnak nagy emberekké. A 232 centiméter magas pakisztáni Hadzsi Mohammad Álam Csanna a ma ismert legmagasabb élő férfi. A jól megtermett pakisztáni viszont nyomába se ér a mindössze 24 évet élt Robert Pershing Wadlow-nak, aki 1940-ben, utolsó mérésekor már 272 centiméternél tartott, 223 kilogrammos testsúllyal. Szintén nagy emberek azok is, akik nem centiméterben, hanem kilogrammban mérve „alkottak” maradandót. Az amerikai Jón Brower Minnoch 22 évesen 178 kilogrammot, 25 évesen 317 kilogrammot, 35 évesen 442 kilogram- mot nyomott. Az egyéni csúcsát 1978-ban kórházba kerülésekor mérték: ekkor a megdöbbentő 635 kilogrammos értéket mutatta a mérleg. A nők esetében a szintén amerikai Rosalie Bradford bizonyult a legsúlyosabb egyéniségnek. Ahölgy 44 évesen 544 kilogramm súlyhatárig „terebélyesedett.” Őt az orvosok szigorú diétára fogták, aminek következtében sikerült 128 kilogrammra lefogynia. Rosalie tehát 416 kilogrammtól szabadult meg, ami máig fagyási világrekordnak számít. A Körös-Sárréten élő Jani bácsihoz is eljutottak ezek az információk. A derék öregurat a hírek hallatán elsősorban az a kérdés foglalkoztatta, hogy Rosalie Bradfordnak vajon lehetett-e párja? Ha a súlyos hölgynek 544 kilogrammos stádiumában volt kedvese, akkor az a férfi a női birtoklás világcsúcsát állította fel. A körös-sárréti lányok, asszonyok átlagsúlya úgy 60-70 kilogramm közöttire tehető. Tehát Rosalie „virágkorában” 7-9 körös-sárréti hölgy súlyával vetekedett. Ha a Körös-Sárréten valaki 544 kilogramm hölgybe lenne szerelmes, az már erős bigámiának számítana. Rosalie Bradford kedvesét viszont nem molesztálhatta az „erkölcsrendészet”, hiszen a fér- fit egy címletben kényeztette több mint öt mázsa nő..._________■ BEÉRETT A DINNYE. Az elmúlt három hét melegebb éjszakái miatt hamarabb és egyszerre érett be a dinnyetermés. Ennek következtében egyszerre nagyobb mennyiség került az exportpiacra, aminek hatása a nagybani átvételi árakban is jelentkezik. Amíg az árusok 20 és 50 forint között tudják adni a görögdinnye kilóját, addig a külföldre szánt áru kilójáért mindössze 7-15 forintot adnak ívfotó: lehoczky Péter MAGYARI BARNA VÉLEMÉNY A színesebb kastélyjátékokért Meghívásos pályázat után Kezdődhet a milliárdos szennyvízberuházás Indul a második műszak Csaknem 200 új munkahelyet létesít a Hajdú—Bét Rt. A Kígyósi Kastélyjátékokat szervező bizottság értékelésre gyűlt össze tegnap a községházán, mivel az ötlet és a fő szervező erő a település vezetésétől származik. Balogh József polgármester már mint gyökeret vert rendezvényről szólt, és foglalta össze tapasztalatait. Szabadkígyós Amellett, hogy a nézőszám és a műsorok egy része, valamint a kiállítás színvonala sikeres rendezvénnyé tette a Kígyósi Kastélyjátékokat, a beszámoló tapasztalata szerint nehézségek is felmerültek. Anyagi oldalról megközelítve a jövőben csak olyan szerződést kötnek, amelyben a szankciók nem egyoldalúan a megrendelőt terhelik különféle feltételek nem teljesülése esetén. (A rendezvény így kerülhetett kellemetlen helyzetbe egy budapesti színtársulat miatt, amelynek tagjai az előleg felvétele után sem tartották meg előadásukat.) A következő játékokon már nagyobb színpad várja a vendégeket és a színpadképet is elegánsabbá kívánják tenni a szervezők, noha az idei is jelentős előrelépést jelentett a tavalyihoz képest. A közelmúltban befejeződött játékok a kastély két épületének összekötő folyosójából kialakított dobogón zajlottak, monumentális hátteret adva a rendezvényeknek. A parkolás is szervezettebb lesz a tervek szerint, bár most is be lehetett hajtani a kastély területére - a sportpályán kialakított parkolóba -, sokan mégis a park bejáratánál álltak meg, forgalmi nehézségeket okozva ezáltal. A játékok a továbbiakban a hagyományok megőrzése és a színesedés irányába fejlődik tovább, az előadások területén csakúgy, mint a kiegészítő rendezvények tekintetében. v.j. Az állami címzett, szakminisztériumi, illetve megyei területfejlesztési tanácsi támogatással megvalósítandó, 962 millió 282 ezer forint tervezett összköltségű sarkadi szennyvízberuházás témájában is fontos döntést hoztak legutóbbi ülésükön a városatyák. _____________Sarkad_____________ A 47 utcában összesen 1323 sarkadi magántulajdonú lakóingatlan szennyvíz-elvezetési gondjait megoldó, közel egymilliárdos közműfejlesztési beruházás mihamarabbi elindítása érdekében a képviselő-testület úgy határozott, hogy a szoros időbeosztásra is tekintettel az előminősítéses közbeszerzési eljárás helyett az egyszerűbb, meghívásos pályázat keretében választják ki az előkészítő szakembereket. A városatyák úgy döntöttek, hogy a szennyvízcsatorna-hálózat építés-lebonyolítói feladataival 8 millió 250 ezer forint munkadíj ellenében a gyulai székhelyű Körös-vidéki Vízgazdálkodási Társulatok Egyesülését (Kövite) bízza meg. A műszaki ellenőrzési feladatok ellátását 8 millió 500 ezer forint ellenében ugyancsak a Kövite kapta meg. A képviselő-testület a közbeszerzéshez szükséges tendertervek elkészítésével, a korábbi egyeztetés alkalmával kölcsönösen kialakított 8 millió 800 ezer forint ellentételezés fejében a Mélyépterv Consulting Kft.-t bízta meg. ________ ______ B. I. To vább bővül a mezőkovácsházi baromfifeldolgozó kapacitása. Európa legnagyobb májfeldolgozó üzeme a második műszak indításával 180 új dolgozót foglalkoztat — adta hírül tegnap a Hajdú-Bét Rt budapesti sajtóirodája. Mezőkovácsháza A Hajdú-Bét Rt. Magyarország piacvezető baromfifeldolgozója. Tevékenységi köre magában foglalja a baromfi-előállítással kapcsolatos összes folyamatot, kezdve a takarmány-előállítástól a tenyésztésig, beleértve a keltetést, nevelést, feldolgozást, továbbfeldolgozást, egészen a belföldi és külföldi értékesítést egyaránt. Üzemei Debrecenben, Törökszentmiklóson, Hortobágyon, Kisvárdán, Mező- kovácsházán, Budapesten működnek. Termékeit Németországba, Franciaországba, Japánba, Ausztriába, Svájcba és Nagy-Bri- tanniába exportálja. Mészáros László gyárigazgató* szerint a mezőkovácsházi, májli- ba-feldolgozásáról ismert üzemben a többlet munkaerő felvétele a pecsenyekacsa iránt megnövekedett piaci igények kielégítése érdekében vált szükségessé. A kapacitásbővülés eredményeképpen hetente 100-120 ezer pecsenyekacsát dolgoznak fel. A Hajdú-Bét Rt. víziszámyas-fel- dolgozó gyárában jelenleg 550 dolgozó végzi a kövérliba és májkacsa vágását, darabolását, feldolgozását és a pecsenyekacsa egészben való csomagolását. Az új dolgozók elhelyezésére 16 millió forintos beruházással, az egészségügyi előírásoknak megfelelően, kibővítették az üzem szociális helyiségeit. h. m. Öt mázsa nő % kényeztette. ^