Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-30 / 176. szám

6. OLDAL - 2002. JÚLIUS 30., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Bentlakásos autistatábor Délelőtt fejlesztő órák, délután kötetlen program A mozgatóteremben az autista fiatalok lépésről lépésre haladnak, mindent kipróbálnak D-FOTÓ: VERESS ERZSI A békéscsabai Aut—Pont Autista Gyermekekért és Fia­talokért Alapítvány 2000-ben szervezett először nyári tá­bort autista gyermekeknek. Az immár hagyományos prog­ramot idén Gyulán, a Pánczél Imre Gyógypedagógia és Pe­dagógiai Szakszolgálati Intéz­ményben rendezték meg. Gyula A bentlakásos táborba csak autista gyermekek és fiatalok ér­keztek, szülők nem kísérték őket. A hat és tizenkilenc év kö­zötti fiatalok gyógypedagógusok segítségével belekóstolhattak az önálló életvitelbe, öltözködés, tisztálkodás, takarítás, vásárlás, konyhai előkészítés és terítés te­rén fejleszthették egyéni képes­ségeiket.- Korábban Szanazugban tar­tottunk bentlakásos tábort, de ott nehezebben boldogultunk, mert bár nagy volt a park, az épületen belül nemigen találtunk jól elkü­löníthető tereket — mondta Szán­tó Tamás, az Aut-Pont alapítvány kuratóriumának elnöke. - A gyulai azonban speciális intéz­mény, s olyan helyiségeket alakí­tottak ki, ahol délelőtt kommuni­kációs tréningeket, kézműves készségfejlesztő foglalkozásokat, zeneterápiát vagy szenzoros mozgatóterápiát végezhettünk. Délutánonként kötetlen progra­mokat szerveztünk, így például sétát a városban, strandolást, vi­deózást. Az alapítvány a tanév során is szervez hétvégi bentlakásos tré­ninget, és speciális gyermekját­szó programot Békéscsabán, a Kinizsi utcai telephelyén. A Kini­zsi utcai házat azonban bővíteni és színesítni szeretnék, ehhez gazdasági társaságokat, vállalko­zásokat keresnek, akik támogat­nák a tervüket. A nyári tábort az Ifjúsági és Sportminisztérium, a Szociális és Családügyi Miniszté­rium, Békés Megye Képviselő­testülete, a Pánczél Imre Gyógy­pedagógiai és Pedagógiai Szak- szolgálat Intézménye, Hrabovszki György és Vágvölgyi Gábor békéscsabai önkormány­zati képviselő támogatta. F. G. K. A szolgálati lakásról Elirigyelt sírhely, vörös csillaggal (Folytatás az 1. oldalról) Szóval erre készültünk... De kora reggel szólt valaki, hogy Veronka néni, menjenek a temetőbe, mert nagyon csúnya dolog történt.- Mire célzott ezzel?- Jaj! Messzebbről kezdem. Három hónappal ezelőtt készült el a síremlékünk. Úgy gondoltuk, le­gyen olyan, amilyet mi szeret­nénk, amilyet mi elképzeltünk, az anyagi tehetségünk is megvolt hozzá. Nincs is ilyen a temetőben, s ezt nem hivalkodásképpen, puszta tényként mondom. Szolid, ugyanakkor elismert emberek va­gyunk a faluban, ötvenhárom évet leéltünk az urammal szeretetben, békességben, fölneveltük gyerme­künket. Senkinek nem ártottunk, senkire rosszat nem mondtunk, sok rendes emberrel tartjuk a kap­csolatot. Világéletünkben tisztes­séggel dolgoztunk, s az elvégzett munkának meglett a gyümölcse. Azt a pénzt el.lehetett volna utaz­gatni, meg lehetett volna inni, de mi erre szántuk. Az uram két szemműtéten esett át a tavasszal, harmincszor voltam nála Gyulán a kórházban. Attól félt, hogy meg­vakul, s nem láthatja a síremlé­künket, ezért sürgetett, hogy in­tézkedjek, hogy csináltassam. Olyan helyet kerestem, hogy kö­zel legyen a kapuhoz, hogy ame­lyikünk később megy el, az köny- nyebben megtalálhassa, s letehes- se rá a virágait. Szomorúan indul­tam hazafelé, mert ilyen sírhelyet nem találtam. A kapuból - talán isteni sugallatra — visszanéztem. Belém nyilallt, hogy itt van! Ép­pen csak nem mondta: itt vagyok! Valósággal futva mentem vissza. Megszemléltem a bejárati út és a Gönczi esperes úr sírja közötti üres helyet, s megállapítottam: ide elfér a mienk is. Egyenesen mentem a polgármester asszony­hoz az én nagy kérésemmel. Ez nem kérés, Veronka néni, mondta ő, Dombiratoson emberemléke­zet óta mindenki maga választja meg a sírhelyét. Oda 150 éve sen­ki sem akart temetkezni, ha ma­guk ezt választják, abba senki sem szólhat bele. Át tetszik men­ni a másik szobába, s ott megvált­hatja. így is történt. Itthon boldo­gan mondtam az uramnak: nem hiszed el apuka, megtaláltam a mi helyünket, amit a jó Isten ne­künk rendelt. Pont a sarkon van, akárcsak a házunk. Erre az uram: anyuka, meglátod, elirigyelik tő­lünk azt a sírhelyet. Ez késő ősz­szel volt, márciusban bekerült a kórházba, s akkor kezdte sürget­ni, csináltassuk meg, hogy még láthassa. Gondolhatja, mit éltem át! Jártam a kórházat, közben ásattam a saját síromat. De végül is elkészült, a fiunk vitt ki ben­nünket kocsival. A párom megha- tottan nézte, s a fiunk, aki épí­tészmérnök, szakmailag is kiváló munkának nevezte, de hozzátet­te: lelkileg még nincs arra fölké­szülve, hogy a mi sírunkat nézze. S ez lett a vége!- Mit látott, amikor kiment a temetőbe?- Sóbálvánnyá meredtem, mert valami elképesztő barbár tettet vittek véghez. Hogy1 tud va­laki ennyire lelketlen lenni, egy ilyen gyönyörű munkát ennyire meggyalázni! Lefröcskölte vörös festékkel, vörös csillagot és más ocsmányságokat rajzolt rá. S min­den ellenem irányult! Csak az én nevemet és csak az én fényképe­met mázolta össze, az uramét nem. Ez nem lehet más, csak sze­mélyes bosszú. .- Van a faluban haragosa ön­nek?- Egyetlen emberre tudunk gondolni, de nem szeretnénk meggyanúsítani senkit. A nyomo­zás a rendőrök dolga. Jöttek szin­te azonnal, rendesek voltak és na­gyon együttérzőek. Akár meglesz a tettes, akár nem - keményíti meg a hangját Kovács Károlyné - , a „jól végzett munka örömét” nem fogja érezni. Ha ötször meg­gyalázza a sírunkat, mi ötször rendbe tetetjük, és mindig szebb lesz. Ugyanakkor bízunk a rend­őrségben és az igazságszolgálta­tásban: a tettesnek vagy a tette­seknek el kell nyerniük méltó büntetésüket! MÉNESI GYÖRGY így mulatott Csorvás! Ilyet még talán a legidőseb­bek sem láttak Csorváson. Kocsira rakták a menyasz- szony ágyát, a kelengyéjét, sőt még a bili is az ágy aíá ke­rült a lovas kocsin! A stafí- rungot lovas felvonulással vitték a vőlegény házához, ami ezúttal a helyi iskola volt. így vette kezdetét a II. Csorvási Nemzetközi Lako­dalmas Gasztronómiai Napok július 27-én, szombaton. Csorvás A mulatság másnap folytatódott. A nagyszabású rendezvényre ki­lenc főzőbrigád, ugyanennyi vő­fély és lakodalmas csapat neve­zett be. A felkért menyasszony­okkal és vőlegényekkel a csapa­tok bejárták Csorvás utcáit. A fa­lut muzsikaszó árasztotta el, no és határtalan jókedv, hiszen a mulatók utcára csalogatták a te­lepülés lakóit. A kilenc „nász­nép” az iskolaudvarra érkezett, ahol a lakodalmas sátorban is megmutatták, ki milyen hangu­lat teremtésére képes. Az óriási, kézilabdapályányi sátorban már kora délután nem volt ülőhely! Mindeközben az iskolaudvaron üstökben, bográcsokban Totyo­gott a jóféle húsleves és pörkölt, amit - ahány ház, annyi szokás - különbözőképpen készítettek el a főzőasszonyok és férfiak, akik szívesen osztották meg egy­más között és az érdeklődőkkel a tudományukat. Benke László Oscar-díjas mesterszakács, a zsűri elnöke is elismeréssel szólt a lakodalmi főzök „produk­cióiról”. K. E. további hasznosításra. Az önkor­mányzat egyben levélben kérte, hogy az állomás épületét és kör­nyékét továbbra is megfelelően tartsák karban, hogy az esztéti­kailag és kulturáltságában is elfo­gadható legyen az utazóközön­ség számára. __________________________!U Végegyházán a vasútállomáshoz kapcsolódó MÁV szolgálati lakás továbbhasznosításáról döntött a testület. Mivel a régi bérlő kiköl­tözött, a felajánlott bérletet pedig a megkeresett személyek nem igényelték, ezért az önkormány­zat a szolgálati lakást átadta a MÁV szegedi igazgatóságának

Next

/
Oldalképek
Tartalom