Békés Megyei Hírlap, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-27 / 98. szám

2002. április 27., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 11 Új orral a zsűriben a népszerű műsorvezető Antal Imre szorgalmasan készül koncertjére Ifjú korában zongoraművésznek indult, de egy betegség miatt pályát váltott, így lett népszerű tévé-, sőt filmsztár, akinek az élete évtizedek óta a publi­kum nyilvánossága előtt zajlik. így orrműtéte sem maradt titokban, most pedig úgy hírlik: Antal Imre — kettős értelemben is — a nagy visszatérést tervezgeti. Cyrano de Bergerac híresen nagy orrával sem foglalkoztak annyit, mint a mi ki­tűnő showmeniink, Antal Imre szagló- szervével, amely egy hajszálér beteg­ség következtében többszörösére duz­zadt. — Korábban sem volt valami szép or­rom, de valahogy együtt éltem volna ezzel az eltorzult szaglószervvel éle­tem végéig — mondja Antal Imre. — Nem sokat adtam a szépségemre, de ■■■■ Névjegy mivel időnként megjelenek a képer­nyőn is — ahol azért ugye fontos az esztétikai látvány —, nagy nehezen beleegyeztem, hogy megműtsék az or­romat. A másfél óráig tartó, lézeres tűvel végrehajtott műtéten már néhány hete túl van a sokoldalú műsorvezető. Született: Hódmezővásárhely, 1935. július 31. Családi állapot: nőtlen Tanulmányok: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis- £ kola, 1954—59. Életűt: 1959—72-ig az Országos Filharmónia ösz- •/ töndíjasa, majd szólistája. Tizenhét országban hang- 8í versenyezett, hat nemzetközi díjat nyert. Jobb keze " megbetegedése miatt pályamódosításra kényszerült. 1972. óta az MTV főmunkatársa, riporter, műsorve- g zető, 1997-tól örökös tag. Több filmben játszott p. (Szevasz, Vera; Szemüvegesek; Circus Maximus; Bors) Elismerések: SZOT-díj (1967), Erkel Ferenc-díj 8 (1984), érdemes művész (1988), Opus-díj (1991), a (J VII. kerület díszpolgára (1999) Főbb művei: Pami (emlékek, élmények, kalandok, Ei 1991), Antal Imre legjobb viccei (1998) Hobbi: kertészkedés — Elégedett az új nózijával? — Nagyon elégedett vagyok. Szebb, mint valaha. A régi krumplior­rom helyett szinte pisze lettem. Csodá­latos, hogy mire képes az orvostudo­mány. De más öröme is akad Antal Imré­nek. Meghí­vást kapott Hollandiába, nevezetesen Utrechtbe, ahol a Nem­zetközi Liszt Zongoraver­seny zsűrijé­nek tagja lesz. — Nagy megtisztelte­tés számomra a meghívás, hiszen évtize­dek óta nem dolgozom már zongoramű­vészként. A rendezők nyil­ván emlékez­nek arra, hogy 1966-ban Bu­dapesten én nyertem meg ezt a rangos versenyt. Mie­lőtt kiutaztam volna, a ren­dezők kérték, hogy küldjék magamról fényképet, mert benne leszek az újsá­gokban. Csak régi fotót tudtam külde­ni, de megjegyeztem, hogy azóta új or­rom van, nem fognak megismerni „Amióta új orrom van, olyan szép vagyok, mint az alvó Csipkerózsika ” mert olyan szép vagyok, mint az alvó Csipke­rózsika. — Nem gon­dolt arra, hogy újra koncertez­zen? — De bi­zony, egy ideje gyakran gondo­lok rá, hiszen az úgynevezett írásgörcs, ami megtámadta a jobb kezemet, s ami miatt fiatal koromban abba kellett hagy­nom a zongorá­zást, fél éve el­múlt. Teljesen jó a kezem, akár koncertez­ni is tudnék! — Mikorra tervezi a vissza­térést a zongo­rához? — Szorgal­masan gyakoro­lok, és úgy ter­vezem, hogf ezt a bizonyos koncertet jövőre megcsinálom — ígéri, mi pedig kíváncsian várjuk a nagy visszatérést. (kemény) A SZERETETTEL NEM KELL TAKARÉKOSKODNI, LEHETÜNK PAZARLÓK! Hétköznapi pszichológia: milyen a jó anyós? Hidjuk: a címben szereplő kérdésre meglehetősen durva válasz is adha­tó. De tényleg: miért oly gyakori a konfliktus a házaspár és a szülők, különösen a fiatalok és az anyós kö­zött? A régi kabaré, még inkább a korabeli vicclap elképzelhetetlen volt anyós­viccek nélkül. A vicc „természet­rajzát” a világhírű bécsi pszichiáter, Sigmund Freud kutatta, szerinte a viccben lelki folyamatok játszódnak le: a vicc keltette nevetés a gátlásaink feloldását jelenti. Amikor a házasság révén egy új családba kerülünk, óhatatlanul kisebb- nagyobb gátlást kell leküzdenünk, ami természetesen fordítva is fennáll, hi­szen a családnak egy „idegent” kell befogadnia. Az anyáknak ez többnyire nehezebb, mert érzelmileg erőteljeseb­ben kötődnek a gyermekükhöz, ezért sokan nem könnyen tudnak megbir­kózni ezzel a helyzettel. Vannak, akik úgy érzik, mintha elvették volna a gyermeküket tőlük, s a szeretetben osztozniuk kell. __ Pedig a valóság az, hogy a szeretet végtelen, tehát nem olyan, mint egy ki­ló hús, amiből, ha osztunk, akkor ke­vesebb marad nekünk. A szeretettel nem kell takarékoskodni, lehetünk pa­zarlók! Az a jó, ha a szeretetet minden­ki, az anya csakúgy, mint a családba Ilyen volna a „tipikus” anyós? Ne legyenek előítéleteink, és azt se fe­ledjük, hogy a rossz kapcsolat so­ha nem egy emberen múlik! érkező meny vagy vő így fogja fel. Ha valakinek a fia szereti a feleségét, ez­által nem szűnik meg az anyja iránti érzelme; úgyszintén, az a feleség, aki ragaszkodik az anyjához, aligha csor­bul a férje iránti szerelme. Tovább bő­vülhet a kör, a házasoknak is lesz majd gyermekük, akit szeretni fognak, a nagymama pedig még inkább rajong majd érte. A szeretet azonban érzékeny „portéka”. Az érzelmileg beszűkült, féltékenykedő, a másik ember feletti birtoklási vággyal „megvert” egyének nehezen tudnak befogadó, szeretettel­jes légkört nyújtani, riasztóak, ellenér­zést keltenek, gátlásokat építenek ki a másikban. Az anyósszerep az emberi életűt egyik, felettébb ne­héz kihívása: a gyermek iránti egészséges szeretet, annak megértése mellett, hogy fiunk, leányunk nem tu­lajdonunk, hanem önálló személyiség. Ehhez pedig józan tolerancia és igazi humanitás kell. így könnyebb befogad­ni a családba érke­zőt, de könnyebb a családba érkezőnek is megszeretni és megszerettetnie magát. Persze a legtöbb fiatal feleség bizto­san számos esetet tudna felidézni, amikor a „kedves mama” tipikus anyós viselkedést mu­tatott. Legtöbb anyós viszont kikérné magának ezt a régimódi általánosí­tást, és azt bizonygatná, hogy nála ön­zetlenebb, odaadóbb „második anyu­Tanácsok menyeknek Van, aki jól kijön az anyósával. Van. aki szenved tőle. Egyesek úgy állnak bosszút, hogy anyós­vicceket gyártanak, mások nyíl­tan vállalják az összecsapást, sokan pedig csak alattomban próbálják gyengíteni anyuka pozícióját. A probléma forrása ‘ általában ugyanaz: a fiús ma­máknál mintha nem sikerült volna elvágni a köldökzsinórt. De ne feledje az alábbiakat: 1. A problémák forrása az, hogy mindkettőjüknek ugyanaz az ember a legfontosabb a világon, í'v 2. Az anyós is volt ifjú feleség, : í 3. Ön is lesz anyós! CD-sikerlista 1. Shakira: Laundry Service 2. Celine Dion: A New Day Has Come 3. Princess: A hegedű királynői 4. Modem Talking: Victory 5. Márió: A harmonikás 6. Szandi: Minden percem a szerelemé 7. Akosh: Vertigo 8. Romantic: Nap, Hold, csillagok 9. Woman (válogatás) 10. Bikini: Álomból ébredve (Musicland — Univerzál) Filmajánló Csajok a csúcson A Hangyák a gatyában után most a lá­nyok szemszögéből tekinthetjük át az ifjúkori szexuális kalandok és kala­majkák csaknem teljes választékát. Victoria, Lena és Inken 18 éves röp- labdás lányok, akik a sportsikereknél csak egy dologra vágynak jobban: az első orgazmus élményére. Bár céljuk közös, mindegyikük más úttal kísérle­tezik. Könyv Kedves, Jó Kádár Elvtárs! kát” nem is találhatott volna a fia fe­lesége. Ha az anyós láthatóan féltékeny ön­re, legyen vele kedves, megértő. Le­gyen ön a belátóbb. Várható eredmény: az anyós megnyug­szik, hogy fiát hém szakították el tőle, és ezért valószínű­leg jobban viseli majd a jövőben, ha a dolgok egyszer­egyszer nem úgy történnek, ahogy ő szeretné. Ne a férjével ve­szekedjen amiatt, ha a kedves anyuka mindent tudni akar, mindenbe beleszól. Nyugodtan hallgas­sa végig az anyós intelmeit és taná­csait, majd csele­kedjen saját belátá­sa szerint. Ha az anyós látja, hogy baj esetén mindig számíthat önökre, nem fog nyugtalankodni, félni, hogy magára hagyják. így valószínűleg azt is kibírja majd, ha kisebb problémáit nem azonnal oldják meg, hanem ő al­kalmazkodik. Dr. Takács Ilona Érdekes és politikatörténeti szem­pontból izgalmas kötet jelent meg a napokban az Osiris Kiadónál. Huszár Tibor, a tavaly megjelent Kádár-élet­rajz (1. rész) szerzője testes kötetbe gyűjtött egy csomó levelet, amelye­ket a Kádár-titkárságon iktattak. A könyv első részében politikai-közéle­ti, a másodikban pedig magánlevele­ket olvashatunk. Ezek egy része a volt főtitkárhoz érkeztek, másik ré­szüket pedig ő maga írta (általában csak alá) ismert, kevésbé ismert vagy egyszerű embereknek. A gyűjtemény mintegy három és fél évtizedet ölel át, amit a közölt első és utolsó levél dátuma is jelez: 1954, illetve 1989. Előbbit Rákosinak küldte Kádár, utóbbit pedig Aczél György a szüle­tésnapját ünneplő egykori pártvezető­nek. A könyvet név- és szövegma­gyarázatok, Kádár életútjának krono­logikus ismertetése, és természete­sen, a könyv szerkesztőjének utósza­va egészíti ki. Van egy halottam, akinek a temetéséről lemaradtam. Ott kellett volna lennem, mégis nélkülem eresztették sírba a ko­porsót. Rögöt se dobtam utána, hogy visszhang maradjon lelkemben a tompa koppanásból; koszorút se vittem, ne­vemmel a szalagon, hogy jelezzem: én is jövök, várjatok egy kicsit. Adósok vagyunk mindahányan, akik e földi vi­lágon maradunk, amúgy átutazóban. Elment Égető József, akinek Füzes­gyarmaton adósa maradtam egy lélek­idéző beszélgetéssel. Istenem, mennyi el nem mondott emlék, hány közös él­mény s hány elmulasztott alkalom ma­rad immár örökre beteljesületlenül! Gyarló kis portéka az ember, rövidlátó módjára botorkál földi életében. Csu­pán az emlékezet gyertyalángja lobog, aztán pislákol, mielőtt csonkig égne a későn megtalált, korán elveszített ba­rát virrasztására. Az Égető és a Szász család sorsa há­romszor találkozott és szakadt el. A harmincas évek végéről én keveset tu­dok: akkor tanultam járni és beszélni. Csak homályosan emlékszem egy nyur­ga, hirtelenszőke, kék szemű fiúra, aki Zsuzsika nővéremet Zsuzsónak hívta, s együtt jártak a szeghalmi Péter András Gimnáziumba. 1940-ben Égetőékhez költöztünk néhány napra, mielőtt elin­dultunk Nagyajtára. Éjjel-nappal cso­magoltunk, pedig édesanyám váltig só- hajtozta, hogy minden költözködés egy nagy leégés. (No, a mi családunk tele volt égési sebekkel.) Erdélyben nagyon boldog gyermekkorom volt, de a világ­háború mindent elrontott. 1947-ben a szó szoros értelmében bevagoníroztak, hogy visszazsuppoljanak bennünket Füzesgyarmatra. Én megint csak örül­tem a nagy utazásnak, pedig tudhattam volna, hogy a nagyajtai kapuval együtt egyszer s mindenkorra bezárult a bol­dog gyermekkor. Égető Józsi azon az őszön tért haza két és fél éves hadifog­ságából. Harminc hónapért 30 kilo­grammot hagyott Örményországban. Sápadt volt és hajlott vállú, mikor ellá­togatott hozzánk. Csak a kék szeme vi­lágított. Aztán az összekötő szálak is­limJrllMimi Kései sirató (Tív memóriám É. J.) mét elszakadtak. Elköltöztünk, szétreb­bentünk, mindenki szaladgált a maga sorsának labirintusában. Közben egy­más után temettük a szülőket és a test­véreket. Fájdalmas kimondani, de jó­szerivel csak a ravataloknál találkoz­tunk; kínzó lelki sebektől meggyötört, riadt fészekalja állt a sírgödör köré. Aztán 2000 szeptemberében kaptam egy levelet Füzesgyarmatról. Égető Jó­zsef ny. oki. kér. üzemgazdász írta, hogy fölemelje a múlt ifjúság elejtett fonalát. Akkor már csak magam ma­radtam sovány írmagnak, ő pedig még élete párját is elveszítette, amit aztán sehogy sem bírt kiheverni. Tizenöt hó­napos levélváltás kezdődött. Szemtől szemben csak egyszer találkoztunk: Kardoskúton, 2001. augusztus 11-én, a nyugdíjasoknak hirdetett vers- és pró­zaíró pályázat díjkiosztó ünnepségén. Alig váltottunk néhány szót, máris ro­hantunk haza. (Mindig sietünk, vajon hová és miért? Nem ugyanoda jutunk mindannyian?) A művelődési ház előtt, már búcsúzóul mondta, szomorkás-de­rűs szemvillanással: „Aztán iparkodj meglátogatni, mert jövőre már kéthetes leszek, ha megérem...” Nem érte meg a 77-et, nem bírta a szíve, mert négy éve éppen karácsony szentestéjén veszítet­te el a Kedvest, aki „lámpafény volt az életében”, akit nagy betegségében sze­retettel ápolt, leikéből kiszakadó költe­ményekkel gyógyított, s akinek széke üresen maradt az ünnepre terített asztal mellett. Odafentről már hívta a párja: „Jer, Kedves, itt nem fáj semmi.” Drága Józsi Bátyám, Isten látja lel- kemet, hogy tervezgettem egy tavaszi betoppanást, hogy húsvét vasárnapján ünneplőruhában és feltámadó lélekkel megyek a füzesgyarmati unitárius templomba, hogy ott találkozzunk, ahol mindkettőnk születését hírül adták a jámbor gyülekezetnek. Megálmod­tam, hogy istentisztelet után leülünk az ünnepi asztalhoz, ahol egy teríték érin­tetlen marad, és mi sokáig beszélge­tünk. Bor is lesz: illatos muskotály, gyönge öregembereknek való. Felolva­sod a Kedveshez írt legújabb versedet is, mire egy láthatatlan kéz megsimo­gatja galambősz fejedet, egy szelíd hang pedig azt mondja, hogy olyan vagy, mint egy szerelmes kisdiák... ...József napján telefonáltam. Név­napot akartam köszönteni, de csak es­tére vették fel a kagylót a vonal gyar­mati végén. — Égető Józsefet keresem — szól­tam nyiladozó lélekkel. — Nem tudom adni — hallottam egy szomorú asszonyi hangot —, örökre eltávozott közülünk. — Jajistenem, jajistenem — mást se tudtam motyogni. Meg se kérdeztem, hogy halt meg az én öreg Barátom, csak megeredt a könnyek zápora, s le­hajtó vállamat hangtalanul rázta a zo­kogás. Jaj, Istenem, csak azt feledném, azt az elmaradt találkozást... Szász András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom