Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-13 / 162. szám

SPORT 2001. JÚLIUS 13., PÉNTEK - 13. OLDAL Szárnyal a pulykakas Két Békés megyei atléta várja a rajtot Ezerszáztizenkét szervező munkája látszik beérni a követ­kező napokban Debrecenben, ahol hazánkban eddig nem rendezett nagyságú sportesemény kezdődött el szerdán es­te: 166 ország versenyzői ugyanis még sohasem készültek hazánkba. A Westel Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságon 1300 ifjú reménység méri össze tudását. Debrecen A 71 tagú magyar válogatottban két békéscsabai is helyet kapott: a diszkoszvető és súlylökő Máté Katalin és a 10 kilométeres gya­logló Csont Attila. Utóbbi, a Bcs. Atlétikai Club versenyzője szom­baton este fél kilenckor követke­zik sorra. Tóth Sándor felfede­zettje 48:4 percnél tart' a 10 kilo­méteres távon. Minden magyar fi­atalra igaz, amit Dörnbach Ildikó szövetségi kapitány mondott a hét elején, vagyis, ha mindenki megközelíti egyéni legjobbját, ak­kor már elégedettek lesznek vele, ha pedig ezt túlszárnyalja, termé­szetesen fokozódik az öröm. A mieink legnagyobb favoritja a szombathelyi kalapácsvető is­kolába „járó" 17 éves Horváth Jó­zsef, akinek 83,34 méteres dobá­sa kimondva-kimondatlanul aranyérmet érhet. Hozzáértők mondják: képes 85 méterre is! Ha sikerülne nagy álma, az arany, akkor méltó folytatója lenne az első, 1999-ben Bydgoszczban ifi vb-n, szintén kalapáccsal győztes és szintén vasi Pars Krisztinánnak. Mellesleg öt-hat számban döntőbe jutást vár a szakvezetés, két-három éremmel egyetemben. „Néhány éve még sokan talán délibábnak gondolták, hogy atlé­tikai világbajnokságot rendez a Hortobágy fővárosa. Tudjuk, a délibábok eltűnnek, de az álmok Csont Attila indul az ifjúsági vb-n MOTÓi VERESS ERZSI valóra válhatnak" - mondta Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter az ünnepélyesen meg­nyitón. A világverseny látvány­programját az Országimázs Köz­pont tervezte és úgy hírlik a záróesttel együtt 37 millió forint­ba kerül. Természetesen a két­órás, igen mutatós programot a hely szelleme hatotta át. Kora es­te „Napba öltözött a város" - em­lékeztetve az irigylésre méltóan szép atlétikai stadion nézőit az egyik 18. században itt járt hol­land utazóra szavaira. Vásárosok is ellepték a gyepet, akik kofákkal együtt eredtek a hí­res lilás-vörös tarajú pulykakakas nyomába, hogy aztán a derék ál­latot száz helyi fiatal atléta védje meg a végén... ________________________(EAbiAMI La duver:,, Szeretnék döntőbe jutni" Miközben az ifjúságiak Debrecenben versengenek, az egy korosztállyal idősebbek, a juniorok Amszterdamban találkoz­nak kontinens-csata keretében. Ott lesz a mieink közt a Bé­kés megyei atléták közül Máté Gábor (CSASE) diszkoszvető, Lukóczki Nárcisz súlylökő és Laduver Róbert (Bcs. AC). Hár­mójuk közül a gerelyhajító Laduver Róberttel váltottunk szót az indulás előtt.-Tudja-e, hogy egykor magasugró édesapja 206 centis, a maga korában kiváló eredményével 104. a magyar örökrang­listán?- Büszke vagyok rá, és szeretnék a nyomdokaiba lépni, fel­nőtt koromban még egy kicsit talán előbbre is kerülhetek.- Milyen tervekkel készült Hollandiába?- Szerencsére Tóth Sándor ügyvezető megnyugtatott: első­éves vagyok ebben a korosztályban, 18 évesen még nyugod­tan tanulhatok, gyüjthetem a tapasztalatokat, szokhatom a nemzetközi versenyek légkörét. Szeretném megdobni 73,32 méteres legjobbomat, ez elég lehet a döntőbe jutáshoz. Ami­ért nem lesz könnyű, mert csak három kísérlet van a 12-es döntőbe kerüléshez pénteken este. A pályafutását Cemann Ferenc irányításával kezdő Laduver Róbert a Tessedik Főis­kola pénzügyi szakos hallgatója, egy ideje rendszeresen Bu­dapestre is jár edzésre Kulcsár Gergelyhez. Lovas hírek innen-onnan A békéscsabai Favorit Lovas Klub meghívásos díjugrató ver­senyt rendezett vasárnap, a Gabona Múzeum melletti lovaspályán, öt kategóriában álltak rajthoz a lovasok. Békéscsaba A rendező klub versenyzői a kezdő lovasok között remekeltek, az első és második helyezett is a Favorit LK ver­senyzője lett. A verseny rendezését lelkes klubtagok, vállalkozók, intéz­mények segítették. Eredmények. B/l, kezdő ló: 1. Komó­csin István (Nagyszénási LK), Nutella n. 1., 2. Novák András (Békéscsabai LK), Nelli kisasszony n. 1., 3. Török Zsuzsanna (Ecsegfalva LK), Jutta n. 1. B/l, kezdő lo­vas: 1. Láza János, Kincső n. 1., 2. Dimit­rov Henrietta (mindketten Favorit LK), Laura n. 1., 3. Szebegyinszki Georgina (Kentaur LE), Tüzes n. 1. Rosemarie Ku­pa C/2:1. Dér Tibor (Kentaur LE), Rubin Ahmed n. 1., 2. Borók Gábor (Ménes­birtok SE), Nimbusz n. 1., 3. Bogár István (Debber Trans), Nadir n. 1. C/3:1. Bogár István, Mercedes n. 1., 2. Sovák Péter (MTK), Grand Hope n. 1., 3. Dér Tibor, Csini n. 1. Kitartásos magasugratás: 1. Borók Gábor, Nimbusz n. 1., és ifj. Tamás Ferenc (Remete Farm Bt.), Niké n. 1., 3. Bogár István, Nadir n. 1. Mindszent A közelmúltban a Dél-alföldi régió fo­gathajtói részére rendezték meg a 2. bajnoki fordulót Mindszenten. A ver­senyen 12 kettesfogat indult. Békés me­gyéből 3 fogat állt rajthoz, az Orosházi LE fiatal hajtója, ifj. Zalai Béla, a Mező­hegyesi Ménesbirtok versenyzője, Papp János és Czene Károly a Med- gyesegyházi SE színeiben. Ifi. Zalai összetettben az első helyet szerezte meg. A díjhajtásban a 3. he­lyen végzett, a maratonhajtásban 2. lett. Az akadályhajtásban az idő túllé­pésért kapott négy büntetőpont miatt csak 3. lett. Czene bemutatkozása a régiós versenyen örömteli volt, hiszen a fiatal hajtó az összetettben harmadik lett. Az akadályhajtás pályája adta fel a leckét, verőhibája és időtúllépése is volt, emiatt csak a kilencedik helyen végzett. A maratonhajtás nagyon jól sikerült, ifj. Zalai mögött, harmadik legjobbként ért célba. Papp a díjhajtás­ban remekelt és második helyen várta a maratonhajtást, ahol balszerencsés volt és utolsó lett, összetettben a 9. he- lyen végzett. _________»zabó zeuzea Me glepetés a kánikulában Előre FC Békéscsaba-Orosháza-Csorvás FC 0-1 (0-0) Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 250 néző. V.: Nagy L. Békéscsaba: Csirics (Czirbus) — Fehér (Tóth-Kovács), Serban, Futaki, Udvari — Balog (Okos), Bánföldi (Szoboszlai), Simon (Szabó S.), Valentényi (Bujáki) — Majchrovics (Tóth Gy., Keresztúri (Lapsánszki). Edző: Dajka László. Orosháza-Csorvás: Such (Ölei) - Raducu (Laurinyecz) — Varga (Molnár), Petre (Dávid) — Szeverényi (Ferenczi), Dobi (Raducu, Csiszár), Brlázs (Berki), Lévai (Stef) - Pozsár (Tátrai), Belvon (Hadár, Lovas), Negrau (Baranyai). Edző: Pásztor József. Békéscsaba egyenlített játék folyt a pályán, az-----------;-----------------77"------------- NB Il-es vendégek lelkesen véde­A nagy melegben lejátszott mér- keztek és ügyes kontrákat vezet- kőzésen a vendégek az ötödik tek. A hazaiak kevés veszélyt je­pemben nagy helyzetbe kerültek, lentettek a kapura. Fordulás után de Belvon a kifutó Csirics mellett a a cserék is lehetőséget kaptak kapu mellé lőtt. A folytatásban ki- mindkét oldalon és az 57. percben Baranyai lesről lőtt a hálóba. Ezután kiegyenlítetté vált a játék. A 78. percben Tátrai kilépett a vé­dők közül elvitte a labdát a kifutó Czirbus mellett és jobbról hét mé­terről a jobb alsó sarokba gurította a labdát, 0-1. Dajka László: — Taktikailag so­kat kell még gyakorolnunk. Sok energiával focizunk, több tudatos­ság, higgadtság kell az eredmény érdekében. Pásztor József: - Nem lehet semmit lemérni a mai mérkő­zésből, annak viszont örülök, hogy erősödött a keret. _______________________ V. L. Ha jduska és Szvitén visszatért Belga ellenfél az ETTU Kupa első fordulójában Az Orosháza-Hungarotel NB 11 asztaliteniszcsapata az elmúlt végzett a bajnokságban. Az új szülnek a orosházi lányok. Orosháza Mint Visky Ákos szakosztályveze­tőtől megtudtuk, az elmúlt évi ke­retből hiányzik a román légiós, Cojocam Georgetta, aki anyai örö­mök előtt áll, de a jövő tavaszi rá­játszásban már számítanak rá. Tá­vozott a tavaszi idényben könyök­sérüléssel bajlódó Szigeti Szonja is a csapatból. A múlt évi együt­tesből maradt, a rájátszásban ki­váló teljesítményt nyújtó Lovas Petra és a fiatal Kurimay Dóm. Új játékosként érkezett a baj­nok Statisztikából a világranglista 226. helyén álló, válogatott keret­tag védő, Szvitán Krisztina, aki korábban már volt az orosháziak versenyzője. Egy év után vissza­tért Orosházára Hajduska Rita, aki legutóbb a spanyol I. osztályú Valadolidban szerepelt. csoportos női idényben az ötödik helyen izezonra megerősödve ké­A célkitűzésekről és az ETTU Kupa sorsolásról Bogdánffy Csa­ba vezető edző adott tájékozta­tást: - Az új idényben az NB IA csoportjában az alapszakaszban szeretnénk az első helyen végez­ni és a rájátszásban a legjobb négy közé jutni. Legnagyobb ve- télytársaink a Szekszárd és a Sta­tisztika II. lehetnek. Egyébként kíváncsian várom, hogy az új sza­bály, melyszerint csak tizenegy pontig tartanak a szettek, meny­nyiben befolyásolja majd a mér­kőzéseket. Egy biztos, jobban kell figyelni mint korábban a hu­szonegy pontig tartó játszmák­nál, hiszen az elején elkövetett néhány hiba végzetes lehet.-Mi a helyzet az ETTU Kupá­val?- Megkaptuk a második leg­rangosabb európai kupasorozat 2001-2002-es idényének sorsolá­sát. Eszerint most nem kell selej­tezőt játszanunk, mint egy évvel korábban. Az első fordulóban szeptember 28-30 között a belga TT Citibank Virton otthonában állunk asztalhoz. A belga együt­tes tavaly az első fordulóban nyert a görög Athén otthonában, majd a másodikban egy olasz csa­pattól szenvedett vereséget. Leg­jobb játékosuk az európai ranglis­ta száznyolcvanadik helyén álló Bergman Anelle, mellette Taler Michele, Aubry Ancds és Andre Florence alkotja a gárdát. Ha to­vábbjutnánk a belgák ellen akkor a török Anadolu Eskisehir és a holland DOV Klaver Lelie mérkő­zés továbbjutójával mérkőznénk a második fordulóban. A két csa­pat közül a holland tűnik erő­sebbnek, amelyben egy kínai já­tékos is szerepel - fejezte be a szakvezető. ■_______________________(VERASZTÓ) Kurgyis az Előrében folytatja Spanyolországba készülnek Békéscsaba A Hungarotel TC Békéscsaba női tornászainak egy csoportja ezekben a napokban az Unya- tinszki-házaspár irányításával Tatán gyakorol. Mint Izsó Gábor, a Hungarotel TC Békéscsaba ügyvezető igazgatója elmondta, az edzőtáborban a fiatalok szer­dán felmérőversenyen vettek részt, amelynek legjobbjai a spanyolországi Murciába utaz­nak, ahol részt vesznek az euró­pai ifjúsági olimpiai napok ren­dezvényein. A felmérő után kije­lölték a szakemberek az utazó együttest, amelynek mindhá­rom tagja békéscsabai. A tervek szerint Unyatinszki Mihály mes­teredző vezetésével Kiss Renáta, Péntek Tünde és Sarkadi Ella vesz részt a spanyolországi megmérettetésen. ___________a Béké scsaba Jó hírről számolt be csütörtökön Szabó Károly, az NB I-es Békés­csabai Előre NK vezető edzője. A szakvezető elmondta sikerült megegyezni Kurgyis Nikolettel, a Kiskunhalas irányító-átlövőjével. A 21 éves, korábban a junior vá­logatottban is szerepelt játékos egy évig kölcsönben szerepel a li­la-fehéreknél. Az előző NB I-es idényben Kurgyis kilencvenhat gólt szerzett volt csapatában, amely most az NB I B-ben indul, pedig az MKSZ vezetői felajánlot­ták nekik az NB I-es szereplés le­hetőségét, de nem kívánnak élni az Agro SE Orosháza megszűné­se után adódó lehetőséggel. Pilla­natnyilag mindez azt jelenti, hogy az élvonalban a nőknél csak tizenegy csapat indul az őszi idényben. A próbajátékosok közül még a héten teszteli a szak­vezető Jánics Andreát, az NB IB- s Szekszárd, korábban az élvo­nalban is szerepelt átlövőjét és Fekete Henriettát, aki legutóbb Belgiumban játszott. Orosháza Lassan véglegesen kialakul az NB I-es újonc Every Day KSE Orosháza férfi kézilabdacsapatá­nak kerete. Az orosháziak leiga­zolták a Pick Szeged NB I-es ifjú­sági bajnokcsapatának beállósát, Szepesi Dánielt. A tehetséges, húsz éves, 185 cm magas kézi­labdázó érkezésével már tizen­hat játékos van a zöld-sárgák felnőtt keretében, s még esetleg egy fiatal, több poszton is hasz­nálható játékos érkezése várható az újonchoz. ________________________DLM Cs abai íjászérmek Gödöllő A Magyar Terep és Vadászíjász Egyesület 13. alkalommal rendezte meg az első működőképes ősmagyar íjrekonstrukció elkészítőjéről, Fábián Gyula professzorról elnevezett emlékversenyét, a Gödöllő kö­zelében húzódó Babati-erdőben. Az ország egyik legrangosabbnak számító terepíjász versenyen megyénket idén csak a Csaba-Honvéd Kulturális egyesület négy sportolója képviselte. A történelmi íjászok között Kovács József a felnőtt férfi kategóriában 510 ponttal első, Ko­vács Gergely az ifjúsági fiú kategóriában 325 ponttal a második he- lyet szerezte meg. _________________________________________a Gy ermeklabdarúgó-toma Szombaton gokart verseny Sportműsor SZOMBAT GOKART. TOP-FM Kupa, Gyula, elkerülő út melletti pálya, 9.00. Döntő: 18.30 órától. KAJAK-KENU. Simon-Fiala Ti- bor-emlékverseny, Békésszent- andrás, 15.00. LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések. Előre FC Békés- csaba-Előre FC vegyes, Békéscsa­ba, 10.00. Orosháza-Csorvás FC- Jamina SE, 10.00. STRANDRÖPLABDA. 2001. évi Békés megyei bajnokság, Bé­késcsaba, Árpád fürdő. Férfi mérő­zések 9.00 órától. VASÁRNAP KAJAK-KENU. Simon-Fiala Ti- bor-emlékverseny, Békésszent- andrás, 8.00. STRANDRÖPLABDA. 2001. évi Békés megyei bajnokság, Bé­késcsaba, Árpád fürdő. Női és ve­gyes páros mérőzések 9.00 órától. TÖMEGSPORT. Postás dolgo­zók megyei kispályás labdarúgó­tornája, Orosháza, városi sportte- lep, 8.00 órától. _____________5 Mez őberény Nemzetközi gyermeklabdarúgó­tornát rendezett a Mezőberényi Gyermekfoci Alapítvány, ame­lyen kitűnően előkészített pá­lyán a korosztály életkorát mesz- sze meghaladó, izgalmas mérkő­zéseket vívtak a csapatok. A végeredmény: L Békéscsabai Madách B 9 (edző: Bélteki János), 2. Olimpia Marosvásárhely, 3. Mezőberényi Orlay 3, 4. Békéscsa­bai Madách A 3 ponttal. Különdíja­sok. Legjobb mezőnyjátékos: Bá­lint Levente (Olimpia Marosvásár­hely). Legjobb kapus: Andó Pál (Madách A). Gólkirály: Kovács Ist­ván (Madách B) 4 találattal. Leg­jobb mezőberényi játékos: Ramos Miron. ' ■ Gyula A négy kerék szerelmeseinek verse­nyeként emlegeti Szabó József fő­rendező a fürdővárosban a hétvé­gén megrendezésre kerülő gokart programokat. A Gyula-TÁV Bt. tu­lajdonosa álmát valósította meg a közelmúltban felújított 300 méteres pályájukkal a Gyulát elkerülő útel­ágazás közelében. A névadó, fő­szponzor Top FM rádió kupájáért első ízben kiírt viadalon hatvan ver­senyző vetélkedik 14 éves korhatár­tól felfele, két hölgy versenyzésével színesítve. Tizenegy településről — Gyulától-Budapestig - érkeznek az indulók a fürdővárosba az egyéb­ként amatőr vetélkedőre. Szombaton 9 órakor pályaavató- val kezdődik a viadal, majd tizen­hat tíz körös délelőtti elődöntőfu­tam után 14.30 órától nyolc közép­döntőre kerül sor egyenes kieséses rendszerben. A huszonöt körös döntők 18.30 órakor kezdődnek. A vártnál több indulót felvo­nultató vetélkedő valószínűleg sok érdeklődőt vonz az elkövet­kezőkben a szabadidősprogra­mokra is, a bárki által igénybe- vehető új pályára. -christiáh­________Röviden_________ KO SÁRLABDA. A július 20-29 között Bulgáriában megrende­zésre kerülő kadett leány kosár­labda Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett Vida Anna, a Szarvasi KK NB I B-s női csapatának erőssége. LABDARÚGÁS. Békéscsabán, a Grund pályán július 23-án kez­dődik az Esti Kupa kispályás labdarúgó torna. A viadalon nyolc csoportban negyvenhat csapat lép pályára. A több hétig tartó selejtezőket követően a döntőket augusztus 28-30 kö­zött rendezik 18 órától. TOBORZÓ. A Békéscsabai Jamina SE toborzót hirdet a lab­darúgás iránt érdeklődő 1987- 88-ban született fiúk részére. Je­lentkezni lehet július 16-án, hét­főn 16 órakor Békéscsabán, a Bessenyei utcai sporttelepen Nagy Lászlónál. ____________r Ny ári sporttábor Békéscsaba A Békéscsabai AC augusztus 6-11 között sporttábort szervez általános iskolások részére. Programok: az atlétika alapjainak elsajátítása, játékos versenyek, stran­dolás, lovaglás, könyvtárlátogatás. Jelentkezés és bővebb információ kérhető: Békéscsabai Atlétikai Club, Békéscsaba, Kórház u. 6. Telefon: (66)323-634 vagy a 20/9373-009. Jelentkezési határidő: a tábor kezdete előtt tíz nappal._______1

Next

/
Oldalképek
Tartalom