Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-14 / 163. szám
2001. július I I-15., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Szőke Szikla a hatvan felé tart Egykor világhírű csapatok hívták mesés ajánlatokkal 9 Uhrin Benedek, az optimista popsztár Koronás fők szerelmi kapcsolatai Az endrődi származású nyugdíjast szárnyra kapta a hírnév Királyok és hercegek: minden lépésükre kíváncsi a világ Főügyész a fővárosból: itthon sem érzi magát idegennek Édesapja fényképe a legelőkelőbb helyen áll dr. Veress Gabriella irodájában. A vendég tekintete szinte tapad rá, amint átlépi a küszöböt. Békés megye főügyésze első itteni munkanapján, február elsején a legfontosabb dolgokat magával hozta Budapestről. Nehezen vált meg kollégáitól a Fővárosi Főügyészségen. Most viszont azt mondja, nincs az az ajánlat, mellyel elcsábíthatná valaki Békés megyéből. Veress Gabriella gondolatai rendre visszatérnek a gyökerekhez. Orosházán látta meg a napvilágot, ott élnek a szülei, a testvére a családjával. — Szerető családban nőttem fel — idézi a múltat a főügyész asszony —, szívesen élnék most is a közelükben, de az életem úgy hozta, hogy ritkán látogathattam őket. —Hogyan került el Békés megyéből? — Orosházán jártam általános iskolába. Nagyon szerettem rajzolni. Pici koromban úgy lehetett órákra otthon hagyni, ha elegendő papírt és ceruzát kaptam, mert aldcor semmi baj nem volt velem. Első, második osztályos lehettem már, amikor a városi rajzszakkör tagjaként egyfolytában festettem, rajzoltam. Tanítómesterem, Feldmann Tibor festőművész győzködte is a szüléimét, hogy ezen a pályán kell tovább mennem, tehetséges vagyok, biztosan művész leszek. Édesapám nem nagyon örült ennek, de mindenben segített. Jelentkeztem a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolába. Ott érettségiztem, díszítőszobrász szakon végeztem. — Gyanítom, Ön az egyetlen főügyész díszítőszobrászi oklevéllel. — A gimnázium évei alatt is érdekelt a jogászi pálya. Természetesen akkor úgy gondoltam, ezzel a végzettséggel csak a művészetek világában haladhatok tovább. Érettségi után a szegedi főiskolára jelentkeztem rajz—földrajz szakra. A túljelentkezés miatt csak a következő tanévre vettek fel. Egy évre munkát kellett keresnem valahol. Édesapám akkor még dolgozott. Hosszú időn át az orosházi malom igazgatója volt. —Abban a malomban, amelyik évekkel ezelőtt leégett? — Abban bizony! A szívem fájdul meg érte, ha eszembe jut, hiszen a gyerekkorom nagy részét ott töltöttem. Ha engem megláttak a malomban, frászt kapott mindenki: „Itt a gyerek, és kereshetjük megint!” Édesapám a hetvenes évek végén ment nyugdíjba. Itt is van a fényképe, nézze! — Elkíséri” mindenhová? — Igen, a szüleim mindenhová „elkísérnek”, és az is, amit örököltem tőSe eleven, se holt „Soha nem felejti el az ember, amikor először küldik el tárgyalásra, biztos, hogy se eleven, se holt. Amikor megkaptam az ügyészi kinevezésemet, a következő héten beosztottak az első tárgyalásra, a vád csoportos rablás volt három elkövetővel. Mind a hárman tagadtak. Akkor azt mondta a vezető ügyész: »Meg tudod oldani, nincs más!« Mélyvíz volt! Nagyon felkészültem a tárgyalásra... Igen, elítélték mind a hármat, és még csak fellebbeznem sem kellett. Úgy gondoltam, ezek után már nem lehet különösebb gondom.” lük. Tisztelem, becsülöm, nagyon szeretem őket. Édesapám rendkívüli akaraterővel bút, ezt nevelte belém is, mely egész életem meghatározójává vált. Határozott, kemény ember, és most is mindig arra biztat, hogy álljak meg a saját lábamon. Édesanyám pedig igazi szerető jó anyaként a példaképem. Tisztességre, becsületre neveltek bennünket. — Elkanyarodtunk egy kicsit a pályától... — Édesanyám Budapestről „származott ide”, a rokonai a fővárosban élnek. Ott kerestem munkát, s akkor fogalmazódott meg bennem: szeretnék jogász lenni. Kétségtelen, nagyon szerettem, szeretek rajzolni, festeni, a művészet máig is érdekel, de fel kellett mérnem magamban azt, hogy biztosan nem válnék igazán nagy művésszé. Hiányzik belőlem a nagy tehetség, a szárnyaló fantázia. Jelentkeztem az ELTE jogi karára. Az egyetem első időszakában határozottan az ügyészi pálya felé fordultam, nem is tudtam volna elképzelni más hivatást. Lehet, hogy az otthoni indíttatás alapozta meg az érdeklődésemet. A budapesti V. kerületi ügyészség fogalmazója lettem. A Fővárosi Főügyészség és a budapesti kerületi ügyészségek nagyon jó iskolák. A fogalmazókat a mély vízbe dobják. Rengeteg érdekes aktát, ügyet kapnak, és önállóan kell dolgozniuk. Felkészítik a fiatalokat arra, hogy kiváló ügyésszé váljanak. Az eltelt idő után is csak azt mondhatom, hogy ezt az apparátust nagyon |l szeretem, ide tartozom. Nem is tudnék más lenni, csak ügyész. Az ötödik kerületi ügyészség a legnépszerűbb volt a fogalmazók között Budapesten. Harc folyt azért, hogy valaki oda bekerülhessen. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy ide neveztek ki büntető ügyszakos ügyésznek. Eltelt egy pár év, és Bócz Endrét kinevezték fővárosi főügyésszé. A főügyészségen a személyügyi és továbbképzési osztály vezetője beteg lett. Bócz Endrének olyan munkatársra volt szüksége, aki képes megszervezni ennek a hatalmas szervezetnek az irányítását, és a fogalmazók, ügyészek továbbképzését is összefogja. Amikor megkaptam a felkérést az osztály vezetésére, egy picit meditáltam, hogy a klasszikus ügyészi munkából — mint amüyen a nyomozó-felügyelet, a vádképviselet — kiszakadjak-e, de mégis csak elvállaltam, mert szolgálatnak tekintettem. Tisztában voltam vele, hogy nem szanatórium az a hely, de nem bántam meg egy pillanatra sem. Idén januárban, a búcsú Nincs az az ajánlat, mellyel dr. Veress Gabriellát elcsábíthatná valaki Békés megyéből D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET perceiben pedig azt is hozzátettem: érdemes volt. Tíz évet töltöttem ott, nagyon jó iskolát jártam ki Bócz Endre irányítása alatt. Tisztelettel és nagy megbecsüléssel gondolok rá. —Eljátszadozott valaha is titkos gondolataiban, hogy jó lenne megyei főügyészként folytatni? — Egyszer sem gondoltam arra, sem fogalmazóként, sem ügyészként, sem akkor, amikor elfoglaltam az osztályvezetői hivatalomat, hogy valamikor megyei főügyész leszek. Éz azonban akkora kihívás és oly nagy feladat, hogy ha lehetőségem nyílt rá, tartoztam magamnak annyival, hogy megpályázzam. — Ön fogalmazott így: nagy felelősséget és hatalmas munkát vállalt. — Ezt akkor is tudtam, amikor a pályázatomat benyújtottam. Nagyon szépen hangzik, ha valaki főügyészként mutatkozik be, de tudni kell, mi áll mögötte. Nem napi nyolc órai munka — előtte sem annyit dolgoztam —, most, ahogy látom, reggel nyolctól este nyolcig akad tennivalóm. Szívesen csinálom. Nagyon szép a mi hivatásunk és ennek rangot is kell adni. — Valószínűleg könnyebben váltott alig húszévesen, amikor Budapestre költözött. Nehéz most a fővárost Békés megyére felcserélni? — Nem. Örömmel jöttem. Nem okozott traumát a váltás. Hazajöttem, még akkor is, ha nagyon régen mentem el. Ide köt a családom, a gyerekkorom, nem kényszerből tettem, magam választottam. Abban is biztos vagyok, hogy rövid időn belül sokkal rangosabb helyre kerül Békés megye a köztudatban. Nem hiszem, hogy ennek a megyének rosszabb helyzetben kell lennie, mint a nyugati országrészen lévő Győr-Sopron vagy Zala megyének. Szívesen ajánlok néhány látnivalót azoknak, akik az ország elmaradott dél-keleti csücskéről beszélnek. Sokszínű és élénk itt a kulturális élet. Nagyon szép város Orosháza, Gyula, Szarvas, és sorolhatnám. Rengeteg barátságos, tisztességes, dolgos ember él ezen a vidéken. Amikor először beszélgettem a kollégáimmal Gyulán, azt mondtam nekik: biztosan úgy gondolják, Budapestről jöttem, itt idegen vagyok. Eltelt egy kis idő. Ma már nem érzem magam idegennek Békés megyében. László Erzsébet I mm ~ m m «**; ■ i m m nnpa Iszlám és ortodox Magyarország Kellenek-e nekünk külföldiek — ez a kérdés foglalkoztatja a közvéleményt azóta, hogy a kormányfő bejelentette, szívesen megnyitná a kapukat a bevándorlók előtt. Bármekkora is a felháborodás a nyilatkozat miatt, a kérdés nem itthon dől el. A német lapok ugyanis mostanság arról cikkeznek, hogy ha tíz éven belül nem telepítenek be Német- g® *' országba 8-10 millió külföldit, akkor összeomlik a nyugdíjrendszer. Mivel azonban a németeknek tele van a hócipőjük az arabokkal, az övékéhez hasonló kultúrkörbe tartozó nemzetek polgáraival, lengyelekkel, csehekkel, magyarokkal, szlovénekkel, szlovákokkal szeretnék „feltölteni” országukat. Ha vallási szempontból nézzük a kérdést, római katolikusokkal, reformátusokkal, evangélikusokkal. Könnyen lehet tehát, hogy Magyar- ország Unióba kerülésével százezrek veszik a batyut és néznek jobb megélhetési lehetőség után Nyugaton. Ha a német számításokat komolyan vesszük és 8-10 millióan kivándorolnak Kelet-Európából, könnyen lehet, hogy 2010-ben vagy 2015-ben már csak nyolc millióan maradunk az országban. Márpedig akkor a német nyugdíjrendszer ugyan megmenekül, de a magyar bizonyosan összeomlik. Feltéve, ha nem követjük a német példát. Vagyis nem lesz más választásunk, mint megnyitni az országhatárt azok előtt, akiknek még a magyar életszínvonal is perspektívát jelent. A keletről érkezőknek, románoknak, ukránoknak, oroszoknak, araboknak és más keleti népeknek. Ettől kezdve a miniszterelnök felvetése nem egy rossz ötlet, hanem a kőkemény magyar — pontosabban az eliszlámosodott és elgörögkeletie- sedett magyar — valóság. Hogy mennyire nem a fantázia világába tartozik a fenti gondolat, bizonyítja, hogy már most van olyan megyei település, amelynek etnikai összetétele az utóbbi húsz év alatt gyökeresen megváltozott. Míg 1980-ban az egyik dél-békési faluban a lakosság 63 százaléka Volt magyar, s 32 százaléka román, az idén a magyarok aránya már csak 15, a románoké pedig 65 százalék. Ügy néz ki tehát, hogy egy új, minden eddiginél erősebb népvándorlás küszöbén állunk, amely Európának nem csak etnikai, de vallási térképét is jelentősen átrajzolja. A kérdés, tehetünk-e ellene valamit, vagy a periférián élők belenyugvásával tudomásul vesszük, hogy a hagyományos európai kultúra határa a nem is távoli jövőben Magyarország nyugati mezsgyéjén fog húzódni. Árpási Zoltán ... szeretnék ,feltölteni” Németországot. Nagyszénás, 1929. „Mondd meg Julkának, hogy ha nem ír, akkor soha többé nem megyek el hozzájuk!” — írja barátnőjének a megsárgult képeslap feladója t
