Békés Megyei Hírlap, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-02 / 1. szám

4. OLDAL - 2001. JANUÁR 2., KEDD HAZAI T U KOR Beköszöntött az új évezred Az államfő a közös felelősségre figyelmeztette az országot A köztársasági elnök újévi beszédében honfitársait köszöntötte a haza határa­in belül és szerte a nagy vi­lágban. Mádl Ferenc egye­bek között emlékezett az elmúlt tíz év visszavett sza­badságának, a 2000 év ke­reszténységének és az 1000 év Szent István-i Magyaror­szágának megpróbáltatása­ira és örömeire. Az óévet ritkán látott tömegek bú­csúztatták a főváros és a nagyobb vidéki városok ut­cáin. Budapest A mai gondokról szólva Mádl Fe­renc rámutatott: az erősek töritek előre, nem törődnek eléggé a töb­bivel. A hírvágy korrupciót nevel. A szűkösség elkeserít és sokakat a jó rend ellen fordít. A szeretet helyett a durva szó rontja jó ked­vünket. „A jókívánságom csak az le­het, hogy a jóisten áldása kísérje mindnyájuk életét, adjon jó egészséget, erőt a következő esztendőben is” - ezekkel a sza­vakkal köszöntötte az új évet, évszázadot és évezredet Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a 2001. esztendő első perceiben. A Magyar Katolikus Egyház feje reményét fejezte ki, hogy az új esztendőben a magyarokban lesz szándék arra, hogy közösen építsék hazájukat, közösségüket és társadalmukat, és az emberek oda tudnak majd figyelni egy­másra. A parlamenti pártok frakciói az ünnep előestéjén visszatekin­tettek munkájukra és számba vették az előttük álló feladatokat. A Fidesz országgyűlési képvise­lőcsoportjának álláspontja szerint- amit Mátrai Márta, a Fi­desz frakcióigazgatója ismerte­tett - Magyarország az elmúlt két évben példátlanul sikeres idő­szakot zárt: a gazdaság teljesít­ménye az Európai Unió átlagánál jóval gyorsabban növekedett, a pénzromlás üteme csökkent, s jelentősen bővült a munkahe­lyek száma. Nagy Sándor szocialista frak­cióvezető szerint a kormányol­dalnak és az ellenzéknek a jövő­ben meg kell állapodnia az úgy­nevezett nemzeti minimumot jelentő kérdésekben, amihez mindkét fél fogadókészségére szükség van. Bánk Attila, a Független Kis­gazdapárt frakcióvezetője a par­lamenti hozzászólások számát, színvonalát és terjedelmét ille­tően minimális elvárásként tűz­te a képviselőcsoport elé 2001- re: ismételjék meg azt a teljesít­ményt, amelyet 2000-ben nyúj­tottak a képviselők. Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége parla­menti frakcióvezetője elégedett­ségét fejezte ki annak okán, hogy a szabad demokrata képviselő- csoport a legaktívabb a parla­mentben. A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportjá­nak önálló jogalkotási törekvé­sei nincsenek, a kormány tör­vényalkotási programja mind­azokat a javaslatokat tartal­mazza, amelyek az MDF elkép­zeléseiben szerepelnek - nyi­latkozta Balsai István frakció- vezető. A MIÉP álláspontja szerint nem ment előbbre a világ a 2000- es esztendő magyarországi politi­kája, a kormány és a rendszer ál­tal - nyilatkozta Csurka István, a MIÉP elnöke, frakcióvezetője. Az ember és az idő Budapest Az időgépek című kiállítás­sal köszöntötte a magyar államiság millenniumát, és búcsúztatta az évezredet a Néprajzi Múzeum; a tárlat ünnepélyes megnyitóját szilveszter éjjelén tartot­ták. A múzeum egész épületét betöl­tő, látványban rendhagyó módon megrendezett bemutató az em­bernek az idővel kapcsolatos fel­fogását, az időhöz való viszonyát mutatja be. A kiállítás - amely­nek koncepcióját Fejős Zoltán fő­igazgató dolgozta ki, és ugyan­csak ő a főrendezője - az ember hétköznapjait, ünnepeit állítja előtérbe, azt, hogy az idő miként irányítja, befolyásolja, szabályoz­za az egyének, emberi közössé­gek viselkedését. Egy-egy kiállítási egység olyan témákkal foglalkozik, mint a Föld ideje, az álomidő, az ezred­vég, az ember elmúlás elleni küzdelme, a sorsvetés, a halál, a pillanat rögzítése, vagy az időt­len idő, a zen. Az egész évben nyitva tartó ki­állításhoz a témába vágó tudomá­nyos előadások, filmprogramok csatlakoznak. ■ Ki, mit adott a szájába? Az eleki Ramasz István ár. Hack Péter bocsánatát kérte (Folytatás az 1. oldalról) Megjegyzem, a Heti Délkelet cikke az általam — mindkettőjük számára azonos módon - jóvá­hagyott változatot közölte. Én ezt követően senkinek nem adtam nyilatkozatot. Akkoriban jelent meg Erdélyi Tibor hasonló témát taglaló könyve is, mely meg­számlálhatatlanul sok oldalon foglalkozik velem, az általam érintett témákkal, ám vele sem találkoztam soha. Ő legalább egy rövidke mondatban utal erre a tényre. — Ön mikor kifogásolta a Napi Magyarország főszerkesztőjénél a Fehér Ibolya cikkében olvasotta­kat?- Gyakorlatilag azonnal. Októ­ber 10-én részletesen megírtam számára a kifogásaimat, másnap postára is adtam. Leírtam, hogy az írás átolvasásakor kértem Fe­hér Ibolyát: vagy húzza ki a nem általam, hanem általa elmondot­takat, vagy az ő kérdéseként, vé­leményeként írja le azokat. Ő ak­kor el is fogadta ezt. — Hack Péter miért jelentette fel önt?- Azért, mert a cikkben - ké­résem ellenére - az általam soha ki nem ejtett mondatok mégis megjelentek. így az írás azt a ha­mis látszatot keltette, mintha Hack Péter felekezeti hovatarto­zásának köze lett volna parla­menti - korrupcióellenes - re­szortjához, s ezt a feladatkörét egyháza állítólagos gazdasági visszaéléseinek leplezésére hasz­nálta volna fel. Az írás alapján Hack Péter - és az olvasó - azt hihette, hogy Hack Péter vissza­élt volna pozíciójával, befolyásá­val, s valamiféle bűnpártolást kp­vetett volna el. Hack Péter tehát azt olvasta ki a cikkből, hogy én lejárattam, közszereplői, magán­emberi becsületét csorbítottam. Ezért 1999. október 11-én, tehát az általam a Napi Magyarország­hoz elküldött tiltakozás megírá­sát követő napon rágalmazás mi­att magánindítványt nyújtott be a Pesti Központi Kerületi Bíróság­hoz.- Ha jól értem, egy tárgyalási fordulón már túl is vannak.- így igaz. A bíróság előtt be­mutattam a bizonyítékaimat, melyek azt igazolják, hogy a rá­galmazásra alkalmas mondatok nem az én számból hangzottak el, hanem akaratom ellenére Fe­hér Ibolya szerkesztette be a szö­vegbe. Hack Péter számára ezek új körülmények voltak. Magam pedig úgy ítéltem helyesnek, ha a bíróság előtt bocsánatot kérek tő­le, noha az őt sértő megállapítá­sokat Fehér Ibolya adta a szám­ba. A bocsánatkérést aztán a bí­róság folyosóján is megismétel­tem. Hack Péterrel kézfogással búcsúztunk el egymástól. Azt hi­szem, Hack Péter - akaratom el­lenére történt — megrágalmazá- sának körülményei tisztázódtak, s vétlenségem tudatában is meg­győződéssel elmondott bocsá­natkérésem egyaránt okafogyottá teszi az ellenem indított per foly­tatását.- Mi történt azután, hogy a Napi Magyarország főszerkesztő­je előtt fellebbentette a fátylat az interjúkészítés körülményeiről, az ön szájába adott mondatok­ról?- Az azóta már nem létező lap részéről semmilyen választ nem kaptam. Bemutathattam viszont a bíróságnak azt a kézzel írt pár sort, melyet Fehér Ibolya levelem elküldése után intézett hozzám. Ebből egy idézet: „Pista! Ha Hack beperel, kapsz 2 kiló anyagot, ami a Hit Gyülekezet-témáról szól. Hack éppen ezért nem fog pereim Téged! Üdv.: (Fehér Ibo­lya olvashatatlan aláírása).” Fehér Ibolya, aki az 1999 októ­berében még létező Napi Magyar- országnak a szóban forgó cikket írta, egy ponttól másként emlék­szik a történtekre.- Ramasz úrral telefonon be­szélgettem valamikor 1999 októ­berének elején. A beszélgetés­ben elhangzottakat tartalmazó cikk tervezetét nem sokkal ké­sőbb személyesen vittem el hoz­zá. Ramasz úr ott helyben módo­sított néhány dolgot, amit én ve­zettem át az anyagon. Ramasz úr a megváltoztatott kézirat vala­mennyi oldalát elláttajkézjegyé- vel, nyilvánvalóan hozzájárulá­saként. A módosított szöveget megküldtem a Napi Magyaror­szág szerkesztőségébe, ahol sze­rintem még meg is „húzták”, ám a rövidítés a lényeget nem vál­toztatta meg. Ramasz úr a meg­jelenés után nem jött hozzám. A környezetéből hallottam egy hó­napja, hogy van valamilyen pere, azt hittem Pető Ivánnal, s nem Hack Péterrel. Ramasz úr a per­hez soha nem kérte a segítsége­met.- Miként jött létre az interjú Ramasz Istvánnal?- Ő keresett meg közvetítő út­ján, hogy szeretné, ha a Napi Ma­gyarországban „lejönnének” az általa elmondottak. Egy ötven év körüli vállalkozó már nyilván tudja, mit is akar. Hogy nem jól sült el számára a nyilvánosság elé lépés, az már az ő dolga. Miért nem perelt be akkoriban, ha egy­szer nem úgy jött le az anyag, ahogyan ő gondolta?! K.A.J. Drágább lesz a patika Idő, minden mennyiségben FOTÓI EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE Budapest Az év elején nem változ­nak a patikai térítési dí­jak. A tb-támogatott ké­szítmények többségéért várhatóan január közepé­től 2 százalékkal kell majd többet fizetnünk. A súlyos betegségekben szenvedők számára jó hír, hogy 2001-ben megszűn­nek a gyógyszerváró­listák. Bidló Judit, az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár főosztály­vezető-helyettese lapunknak el­mondta, hogy a forgalmazókkal kötött megállapodás értelmé­ben idén termékenként legfel­jebb 4,2 százalékos áremelke­dés várható. Ebből a társada­lombiztosítás 2,2 százalékot fe­dez. Lesznek olyan patikasze­rek, amelyeknek az ára kisebb mértékben emelkedik. Ugyan­akkor a különösen olcsó gyógy­szereknél a 4,2 százalékot is meghaladhatja az áremelés, ami azonban 50 forintnál több nem lehet. A legsúlyosabb betegségekben szenvedőket érinti, hogy a bizto­sító megállapodást kötött 110, úgynevezett külön keretes ké­szítmény beszerzéséről. _____________________N. ZS. ÚJ KÖZPONT. Január elsején kezdte meg működését a Szer­vezett Bűnözés Elleni Koordi­nációs Központ. A 43 munka­társsal felálló központ élén helyettes államtitkári rangban Bácskai János főigazgató, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt igazgatója áll majd, akinek a munkáját a belügyminiszter közvetlenül irányítja. PONTRENDSZER. Életbe lé pett a közúti előéleti pontrend­szer, amelynek lényege, hogy a gépjárművel szabálysértést el­követőket ezentúl nemcsak bír­sággal, hanem büntetőpontok­kal is sújthatja az intézkedő rendőr. A közlekedésbiztonság javítása érdekében hozott tör­vény szerint a hatóság annak a járművezetőnek, aki két éven belül 18 pontot gyűjt össze, fél évre bevonja a jogosítványát. PÁLYÁZAT. Még négy napig nyújthatják be pályázataikat a diákok az állandó lakóhely­ükön működő polgármesteri hivatalhoz a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjra. A hátrányos szoci­ális helyzetű egyetemi, főisko­lai hallgatók és felsőoktatási in­tézményekbe jelentkezők akár tízezer forintos juttatásban is részesülhetnek. IMAHÉT. Ha az elmúlt évezred az egyházak közötti szakadás­ról szólt, úgy a közelmúlt évei megvetették az alapját az új év­ezrednek, ami egyben az egy­ség évezrede is lehet - áll abban a felhívásban, amellyel a Ma­gyarországi Egyházak Ökume­nikus Tanácsa meghirdette a keresztények egységéért a kö­vetkező, 2001. január 21-én kezdődő ökumenikus imahetet. ELADÓSODÁS. A jelzáloghite­lezés felfutása miatt a követke­ző néhány évben várhatóan gyorsan nő a lakosság eladóso­dottsági szintje - állapítja meg az MNB-ből Árvái Zsófia és Menczel Péter tanulmánya. AZ ELSŐ ÚJSZÜLÖTT. A kórházak és az újságírók hétfő késő délután még keresték a harmadik évezred első újszü­löttjét, egyelőre a pápai kórház­ban hajnali 0 óra 40 perckor született 1650 grammos Párvy Miklós látszik a legesélyesebb­nek az évezred első babája cím elnyerésére. Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I-es számú Női Klini­káján hajnali 1 óra 3 perckor született a 3300 grammos Dáni­el. A keleti országrész első új­szülöttje a Debreceni Egyetem szülészeti és nőgyógyászati kli­nikáján 1.16 órakor látott hold­világot ___________________■ A S zonda Ipsos decemberi közvé­lemény-kutatása szerint a keleti országrészben Dávid Ibolya igaz­ságügy-miniszter, a Magyar De­mokrata Fórum elnöke a legnép­szerűbb politikus. Második he­lyen Kovács László, a Magyar Szo­cialista Párt elnöke áll, harmadik Mádl Ferenc köztársasági elnök. A legtöbb pontot - hetet - azon­ban Járni Zsigmond pénzügymi­niszter szerezte, s ezzel ebben a térségben három hellyel előbbre lépett. Országos megítélése vi­szont ennél rosszabb, csak a 9. helyet tudja elfoglalni. A szocialis­ta parlamenti alelnök Szili Katalin 5 pontot szerzett, ezzel egyike azon politikusoknak, akik a vá­lasztás óta lassan, de igen stabilan növelni tudták népszerűségüket. Orbán Viktor miniszterelnök a lis­ta közepén áll, ő a tizenharmadik. A lista második felén végig­tekintve ugyancsak érdekes vál­tozásokat találunk. A pártelnök­miniszter Torgyán József több mint két év után a múlt hónap­ban cserélt helyet Csurka István MIÉP-elnökkel, s az utolsó helyre csúszott. Politikusok népszerűségi listája Dávid Kovács Mádl Martanyi Szili Kuncze Járai Demszky Magyar Balsa) Áder Hern Orbán Szabó Berass Stumpf Szájer Bánk Deutsch Kővár Pintér Csurka Tárgyán Ibolya László Ferenc János Katalin Gábor Zsigmond Gábor Bálint István János Byela Viktor János Péter István József Attila Tamás László Sándor István József 10« népszerűség W népszerűség (%) ismertség (%) a keleti országosan a keleti országrészbe« országrészt»« jf| 2w A Szonda Ipsos adatfelvételének ideje: 2000. december 2-11. Módja: csoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik A népszerűségi Vy só személyes, kérdőíves megkérdezés A megkérdezettek száma: 1000, akik pontszám O-tól 100-ig terjedhet, a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy ismertség (%) “5 az egész országot képviselik; közülük 485 a keleti országrész lakója, rokonszenvet jelez. A -4 ésa +4 közötti különbségek statisztikailag nem országosan §§ Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó kelet-magyarországi lakóhelyű jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pontszámoknak magyar állampolgár. Az alapsokaság es a megkérdezettek összetétele a kor- megfelelő sorrendben adjuk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom