Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-20 / 297. szám
KÖRKÉP 2000. DECEMBER 20., SZERDA - 5. OLDAL MEGYEI Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat Feketéztek a Swarcban Viszonylag rövid idő alatt másodszorra látogattak eddig ismeretlenek a zsadányi Swarc sörözőbe. Az esetet a söröző tulajdonosa, F. Károly jelentette a zsadányi zsaruknak. F. Károly elmondása szerint az elkövetők november 30-án 21.30 és december 1-jén 6 óra közötti időszakban jártak a sörözőben. Az ismeretlenség homályában rejtőző bűnelkövetők az ajtót befeszítve jutottak be a Swarc nevezetű műintézménybe, ahol a feszegetést - stílszerűen — tovább fojtatták. A játékgépet vallatóra fogva 33 ezer forintnyi fémpénzzel gazdagodtak, s ez nem lévén elég, a csellóban tovább kutattak. „Munkájukat” siker koronázta, italféleséget, csokit, dohányárut tulajdonítottak el. A bűncselekmény elkövetésével 72 ezer 329 forint kára keletkezett a tulajdonosnak. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen lopás bűntettének alapos gyanú- ja miatt indított .eljárást. b. i. A gyermekek érdekében A közlekedés sokszor veszélyekkel jár, a kisgyermekek pedig fokozottan ki vannak téve az efféle veszélyforrásoknak. Ezért a Szeghalmi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztálya kéri a szülőket, mindenki ügyeljen gyermeke közlekedésbiztonságára!- Kérjük a szülőket, hogy biztosítsák gyermekük számára a balesetmentes közlekedés feltételeit! Az alsós tanulókat kísérjék el az iskolához legközelebb található gyalogátkelőhelyig. A korai sötétedésre való tekintettel pedig a későn hazajárók iskolatáskáját lássák el fényvisszaverő matricákkal - közölte lapunkkal Kovács Krisztina, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferense. __________-iyy Barátságból” eltörte az állát A barátnő italának nyoma veszett a áiszkóban Emlékezetes marad a sarkadi D. Károlynak (24) december másodika. A kellően kapatos fiatalember nem gondolta, hogy „kurizálása” állkapocscsont-töréssel végződik. Sarkad A Ranch Club diszkóban szórakozó D. Károly vasárnap hajnalra rendesen ellátta az apja fiát, s vérében a kellő bátorsággal szóba elegyedett a szintén helybeli Sz. István (21) barátnőjével. Sz. István többször figyelmeztette D. Károlyt, hogy ne molesztálja barátnőjét, illetve azok barátnőit. Sz. Istvánék közben kisétáltak, s mire visszatértek, barátnője italának nyoma veszett. A pultos látta, hogy azt D. Károly hör- pintette ki. Sz. István a hölgykoszorúhoz újfent közeledő D. Károlyhoz lépett, s ököllel állón vágta. D. Károly az ütés következtében hanyatt esett, s a biztonsági személyzet segítségével kivitték, ahol vízzel locsolták, itatták. Látván, hogy komolyabb baj történt, a korábban „lovagi erényeit csillogtató” Sz. István ijedten telefonált húgának, hogy jöjjön, mert D. Károlyt be kell szállítani a kórházba. A gyulai kórház baleseti sebészetén keltezett szakvélemény szerint: D. Károly az ütés következtében nyolc napon túl gyógyuló, kétoldali, szi- lánkos állkapocscsont-törést szenvedett. Sz. István ellen súlyos testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást a rendőrség. A fiatalember gyanúsítottként! kihallgatása során elmondta: régóta ismerte, mondhatni baráti viszonyban volt D. Károllyal, de idegesítette, hogy nem hagyja békén a barátnőjét.- BOTH Letelt a türelmi idő Eddig csak figyelmeztették a kerékpárosokat, vagy a hiányos felszerelés pótlását kérték a biciklisektől a Szeghalmi Rendőrkapitányság munkatársai. Mostanra viszont letelt a türelmi idő. Akit eztán szabálytalan közlekedésen érnek vagy nem kellő felszereltségű drótszamarat találnak a rendőrök, az büntetésre számíthat. Szeghalom és térsége- Kapitányságunk illetékességi területén az utóbbi időszakban megnövekedett azoknak a baleseteknek a száma, amelyeknél a kerékpárosok a balesetek okozói. Ezért, immár hetek óta, nagyszabású kerékpáros akciókat tartottunk. Ezeken még nem büntettünk, hanem elsősorban a figyelmeztetés eszközével éltünk vagy felkértük a biciklist a hiányos felszereltség pótlására. Október 25- én viszont letelt a türelmi idő, mostantól tehát a szabálytalankodó kerékpárost büntetni fogjuk - mondta Pikó Tamás rendőr főhadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezető-helyettese. A rendőrség kéri, hogy ahol van kerékpárút, ott a biciklisek minden esetben azon közlekedjenek! Az egyenruhások arra is felhívják a figyelmet: egyre hamarabb sötétedik, ezért most még fontosabb a kerékpárok megfelelő kivilágítása! Igaz, hogy eztán már a szabálytalankodó kerékpárosok nem „ússzák meg” csak figyelmeztetéssel, ám ezek a rendőri ellenőrzések továbbra sem ellenük, hanem értük, á balesetek elkerülése érdekében történnek. __________________________________(MAGYARI) Habbal dolgozott Pur-habbal hatástalanította a riasztót az a betörő, aki a múltkoriban egy füzesgyarmati italkimérésbe tört be. A tettes végül nagy mennyiségű dohányárut, italt és édességet zsákmányolt. — A füzesgyarmati K. Gy. tett bejelentést, hogy a Baross utcában található kiskocsmába valószínűleg betörtek - mondta Pikó Tamás, a szeghalmi kapitányság bűnügyi osztályvezető-helyettese. Az ismeretlen elkövető lakatlevágás és ajtóbenyomás révén jutott be az épületbe. A tettes a riasztó külső és belső egységét letépte, illetve pur- habbal hatástalanította. Az elsődleges adatok szerint a betörő 80 ezer forint értékben dohányárut, szeszes italt és édességet vitt el. Az ügyben lopás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a Szeg- halmi Rendőrkapitányság, m Császár Előd büntetéséről Gigacz György, 18 éves, mezőkovácsházi műszerész: — Ha valóban drogozott vagy alkoholos befolyásoltság alatt volt, amikor a halálos balesetet okozta, akkor többet is megérdemelt volna! Az, hogy kit gázolt halálra, az ügy megítélése szempontjából mellékes: egy rendőr élete épp úgy pótolhatatlan, mint bárki másé. Lehet, hogy túl szigorúnak tartanak, de úgy vélem, hogy mindazok, akik nem tiszta tudattal ülnek a volán mögé és halálos balesetet okoznak, végső soron embert ölnek. Harangozó Gizella, 18 éves, mezőhe- gyesi középiskolás: — Ennyit feltétlenül megérdemelt! Voltak drogellenes fellépései, ugyanakkor maga is fogyasztott. Ez képmutatás. Mondják, figyelembe kellett volna venni a népszerűségét. Én ezt képtelenségnek tartom, a hírességekre is ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint ránk, hétköznapi emberekre. A bűnt bűnhődésnek kell követnie. Maradva a konkrét esetnél, ez egyrészt visszatartó hatással van a többi autósra, másrészt pedig lehetővé teszi az újrakezdést. Árgyelán Krisztián, 19 éves, batto- nyai középiskolás: — •Semmi bajom Császár Előddel, és tudom, hogy sokan szeretik. Én is kimondottan jó fejnek tartom, pontosabban tartottam egészen a legutóbbi időkig. Viszont, ha minden kétséget kizáróan megállapították a bűnösségét, akkor nincs mit tenni, tudomásul kell venni a bíróság ítéletét. Egy évet kapott? Örülhet, hogy ennyivel megúszta! Mi az az egy év ahhoz képest, hogy felelőtlenségével egy ártatlan, munkáját végző fiatalember halálát okozta?! Kiss Edit, 17 éves, magyar- bánhegyesi középiskolás: - Nagyon tetszenek a számai, de ezután az ügy után vegyes érzelmekkel hallgatom őket. Remélem, az idő múltával halványodik az ellenérzésem. Állítólag ittasan gázolt. Ha ez igaz, jól tették, hogy megbüntették. Sok ez az egy év vagy kevés? Nem tudom, nem vagyok járatos a büntetőjogban. Az igazságérzetem azonban azt súgja, hogy teljesen jogosan ítélték el. A sztároknak is be kell tartaniuk a törvényeket! MÉNESI GYÖRGY D-FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELEI Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. Ragyognak, amikor énekelnek Tizenhárom induló közül az ötödikek lettek A békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Nagykórusa a fővárosban rendezett versenyen elnyerte a „Kiemelkedő művészi teljesítményért” járó különdíjat Két tehetség járt a művésznél Egy nagy családot alkot az a több ezer ember, aki 1934 óta a szeghalmi Péter András Gimnáziumban érettségizett. Az öregdiákok a Berettyó-parti alma mater mai tanulóival is tartják a kapcsolatot. A neves gimnázium két, rajzban tehetséges tanulója a napokban az iskola öregdiákjánál, Szilágyi János grafikusművésznél járt Budapesten. Az ismert művész felkarolta a két fiatal tehetséget. Szeghalom A két szeghalmi gimnazista, a ti- zedikes Nagy András és a tizen- egyedikes Budai Milán alkotásaival először néhány héttel ezelőtt az iskola galériájában, a Péter András-napokra rendezett kiállításon találkoztam. András női aktjai és Milán „emberarcú” képei már akkor felkeltették érdeklődésemet, a két fiatal rajzaiból sugárzott a tehetség.- A Péter András-napok kiállítása után az iskola vezetése ajánlotta fel, hogy egy napra a fővárosban felkereshetjük a gimnázium neves öregdiákját, Szilágyi János grafikusművészt — mondta a két tehetséges fiatal. Mindketten már az általános iskola alsó tagozatában szoros kapcsolatba kerültek a rajzolással. A Csökmőn lakó Nagy András ma főleg női aktokat, portrékat készít szívesen. A Vésztőn élő Budai Milán grafikáinak, festményeinek örökösen visszatérő témája az emberi arc. — Mindketten több képet vittünk a művészhez. Szilágyi János kielemezgette ezeket. Tanácsokkal látott el bennünket. Megmutatta régebbi és mai alkotásait. Tippeket adott a továbbiakat illetően. Arra kért bennünket, hogy minél több kiállítást látogassunk, mert az efféle beható szemlélődések nagyon hasznosak lehetnek — kézölte Budai Milán.- Szilágyi János nagyon kedvesen fogadott bennünket. A Péter András Gimnáziumról is sokat beszélgettünk. Kiderült: vannak olyan tanárok, amelyek őt és minket is tanítottak. A képei is nagy hatással voltak ránk. Régebben realistább alkotásokat készített, most pedig elvont grafikákkal dolgozik - fogalmazott Nagy András. A két fiatal elmondta: majd felnőttként sem szeretnének elszakadni a rajzolástól. Milán a képzőművészeti vagy a műszaki egyetemen tanul majd tovább. András szintén képzőművészként vagy rajztanárként képzeli el önálló életét. Addig is mindketten kitartóan és lelkesen alkotgatnak. Nagy András műveivel főleg csökmői, Budai András képeivel pedig vésztői kiállításokon talál- kozgathatnak az érdeklődők. MAGYARI BARNA Újra megpályázzák a városi címet Az ország legjobb énekkaraival „mérkőzött meg” nemrégiben a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Nagykórusa Budapesten, a Kodály Zoltán II. Magyar Kórusversenyen. Békéscsaba—Budapest Az ötvennégy lelkes diákból álló énekkar a pesti Vigadóban rendezett találkozón tizenhárom induló közül az ötödik helyet szerezte meg, emellett „Kiemelkedő művészi teljesítményért” különdíj- ban részesítette a nemzetközi zsűri.- Az értékelés során hangsúlyozták, hogy egyetlen gyermek- kórus tagjainak az arcán sem láttak előadás közben olyan örömet, mint iskolánk énekkaránál. Ezek a gyerekek ragyognak, amikor énekelnek - mondta Tóthné Mucsi Margit kórusvezető. Az iskola fennállása óta meglévő énekkart az azóta már nyugdíjas Bartus Károlyné alapította, tőle Tóthné Mucsi Margit - akinek Siposné Matuska Klára is besegít a szakmai munka irányításába — hat éve vette át a stafétabotot. A kórust, az ének-zenét emelt óraszámban tanuló felső tagozatosok és gimnazisták alkotják.- Erre a megmérettetésre - minősítő versenyeken való eredményes részvételt követően — az or- • szág legjobb kórusai jutnak be. Az iskola énekkara már több ízben is kiérdemelte az Év kórusa elismerő címet. A versenyen zömében XX. századi magyar szerzők műveit és reneszánsz darabokat adtunk elő. Az eredmény mögött nagyon sok munka áll. Jó érzés, hogy az iskola rendkívül büszke ránk, és ezúton szeretnék mindazoknak köszönetét mondani, akik anyagi támogatással lehetővé tették a versenyen való részvételt — hangsúlyozta a kórusvezető. V. K. A település vezetője megsértődhet, de egy település nem — mondta Kaszai János, Vésztő polgármestere a helyi képviselő-testület hétfő esti ülésén, amikor az előjárók arra a kérdésre keresték a választ, hogy Vésztő jövőre is pályázzon-e városi címre. Végül egyhangúlag mindenki igennel szavazott. VÉSZTŐ Mint olvasóink előtt is ismert, idén tizenöt hazai nagyközség kapott városi rangot. Vésztőt a szakmai zsűri az ötödik helyre sorolta, ám Sinka egykori lakóhelye ennek ellenére mégsem lett város. — Korábban úgy tudtuk, hogy jövőre a népszámlálás miatt, nem lesz városi pályázat. Úgy érzem: valakiben megszólalt a lelkiismeret. Ezért élnünk kell a lehetőséggel - vetette fel Szőke István képviselő.- A sértődöttségen kívül, más indokot nem találhatunk arra, hogy miért ne pályázzunk. Ezért ismét nyújtsuk be a pályázatot - hangoztatta Csüllög István képviselő.- Azt lehet-e már tudni, hogy idén hány nagyközség kaphat városi címet? - érdeklődött Halasiné Kirizs Ildikó képviselő.- A népszavazás évében jogszabály nem tiltja a városi pályázat kiírását. Tiltás csak a választás évére vonatkozik. Ha pályázunk, akkor 2001. január 31-ig a korábbi pályázatunkhoz kiegészítést kell benyújtanunk. Én is úgy vélem, a reményt nem szabad feladni. Az idén várossá vált nagyközségek között van olyan, amely ötször pályázott, mire elnyerte a címet. Igaz, településünket elsősorban magunknak építjük. De azt is látnunk kell: ha nem pályázunk, nem kaphatunk városi rangot. Azt nem tudom, hogy jövőre, hány nagyközség válhat várossá. Ám az biztos, 2001-ben kevesebb lesz az új város, mint idén - közölte Kaszai János polgármester. ________m. b.