Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-16-17 / 294. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Egy nemes szívű megyei főispán Báró Harruckem Ferenc Domokos halálának évfordulóján Újságíró, aki névjegykártyákat gyűjt Bajor Nagy Ernő vall hobbijáról A karácsonyi ünnepkör régen és ma Tóth Mihály egyetemi adjunktussal beszélgetünk 9 A KERAMIKUS FESTENI SZERETNE kai élményt ad, neki köszönheti az ifjúság, hogy. nemcsak a múzeumban találkozik szobrokkal, nemcsak üzletekben és otthoni környezetében a kész használati tárgyakkal, hanem •mindezt a születés, az alkotás folyamatában láthatja. Sőt, kézbe veheti, megformázhatja az agyagot. Biztos, nem lesz mindenkiből fazekas, keramikus, de azt megtanulják, hogy igényesnek kell lenni: szép, táljes' inunkát kell kiadni a kezükből, akármilyen szakmát, mesterséget is választanak Úri muri később. — Az agyag nem tisztel senkit: rosszul fülezel meg, akkor eltörök, elrepedek. Alázattal kell bánni az anyaggal. Velem is előfordult, hogy rosszul csináltam valamit, és az edény felrobbant a kemencében — magyarázza a tanár úr. Az edényekkel, szobrokkal zsúfolt műhely kicsit műteremmé alakult át, Prekop János 14 festményt mutat, ezeket szeretné kiállítani egykori iskolájában. Vajon mi hozta most elő a keramikusból a festőművészt? — A főiskolán sokat festettünk, a rajztudás mindennek az alapja. Aztán a kerámiára adtam a fejemet, s nem jutott időm a festésre. Nem akarom megsérteni a festőművészeket, de a kerámiával sokkal többet kell küzdeni, több a munka az anyaggal. Egy kiállításhoz akár egy-két évig is kell gyűjteni a műveket, mivel van olyan darab, amit szárítani kell egy hónapig. A repülés története kerámiában elbeszélve Személyes tragédiám tízéves munka gyümölcse. A másik, hogy éreztem magamban annyit, hogy megmutassam ezt az oldalamat is. Mostantól kicsit többet szeretnék foglalkozni a festészettel. Ez belső késztetés, bizonyítási vágy: ami bennünk van, azt ki kell adni! — hangzik a festői hitvallás. Az anyaggyűjtés egészen 1997-ig nyúlik vissza: Budai részlet, Dunántúl, Körös-völgye, Balaton, tehát tájképek, akvarell, pasztell. Azért szerepelnek majd a kiállításon a jólismert figurák is: Úri muri — Tarantella pókot sétáltató férfi, a krokodilos nő párja, az ötletet egy gepárdot sétáltató ember adta. A Zene 1 -2 szobrot Pege Aladár ihlette. Az Alföld és Békéscsaba tornyai mellett Nagy-Britanniai emlékek, Csendélet, Szicíliai emlék borosüveggel, főleg mediterrán tájak, utazások „lenyomata”. Feltűnő, milyen szabadon és merészen bánik Prekop János az élénk színekkel, amire a fazekasság, a kerámia nyilván nem nagyon adott lehetőséget. — A kerámiakultúrában a forgásD-F0TÓ: KOVÁCS ERZSÉBET testekben gondolkodás az én stílusom, a festészetben meg a színesség, a laza, impresszionista stílus motivál, a színek kavalkádja, az elemek harca, ugyanakkor rendezett felületre törekszem — ecseteli a különbséget. — Nem szeretem a túl naturális dolgokat, az a fényképezés feladata, inkább ami belülről jön, azt szeretném kifejezni. — A használati tárgyaknak, edényeknek is szépnek kell lenni! A fazekasság nagy része használati eszköz. A festményekben gyönyörködünk, de a kettő nem áll messze egymástól: szép formát vagy szép felületet kell létrehozni, ez közös mindkettőben... Az Útvesztő és a Személyes tragédiám című kerámiára mutatva azt mondja a művész, hogy régebbi munka, de aktuális: — Ilyen világban élünk, fenyeget a globalizáció, nehéz eligazodni, sok az egyéni tragédia. Ebben egyetértünk; ilyen a világ, nehéz túlélni, eligazodni. Még nehezebb lenne szavahihető tanárok és értékes alkotások nélkül! Ezért kell megbecsülnünk környezetünkben, akik, amik ilyenek. Niedzielsky Katalin Szicíliai emlék Prekop János tanár urat mindenki ismeri, hiszen tősgyökeres csabai; itt született, itt járt általános iskolába és diploma után hazajött. Aki nem volt diáktársa vagy tanítványa, fazekasként, keramikusművészként tartja számon. A Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskolában látható kiállításán viszont nemcsak a keramikus, hanem a festőművész mutatkozik be az utóbbi három hónap termésével. A művésztanárral a megnyitó előtt beszélgettünk. A Békéscsabai 9-es Számú Általános Iskolában berendezett fazekasműhelyben valahogy mindig süt a nap, otthonos, meghitt a hangulat. S nem csak a kemence adja a meleget; mert ha kívülről nem is jön természetes fény, az itt folyó munka, alkotás felhevíti a levegőt. Ez az a hely, ahol a jellegzetes Prekop-szobrok, -edények, -figurák — a Krokodilt sétáltató nő, A repülés története kerámiában elbeszélve című sorozat — születtek. Ahol az elmúlt évek során sok-sok osztály bepillanthatott a mesterség, az alkotás folyamatába, az érdeklődő gyerekek résztvevőkké válhattak, és ezzel csodálatos élményhez jutottak. — A főiskolát Szegeden végeztem él földrajz—rajz szakon, hazajöttem és kezdettől ebben az iskolában tanítok — emlékezik vissza Prekop János. — Döntő hatással volt az életemre, hogy megismerkedtem Takács Győző keramikusművésszel, akinek a szakköreire jártam, és örökre beleszerettem az agyagba. Igazi otthonom ez az iskola, ez a műhely, ahol" közösen dolgozunk a gyerekekkel. Óriási hatalom összpontosul a fazekas, a keramikus kezében, hiszen amit megálmodik, képes formába önteni: maradandó használati és dísztárgyakat alkot. Az, hogy látható, kézzelfogható eredménye van a munkájának, amit elkészít, az használható és még szép is, már önmagában felemelő érzés. De a hatalma még ennél is nagyobb! Tanít! A gyerekekkel közösen dolgozik, mialatt beavathatja a legfogékonyabb korosztályt a mesterség, a művészet rejtelmeibe. Rajta múlik, milyen esztéti■ alfa ETE FEJI HÉSÉéF Olajbizottság, TEMETETLEN holtak A luftballon szétpukkadt — felejtsük el. Az olajbizottság jelentésére gondolok, annak a testületnek a munkájára, amely egy évvel ezelőtt nagy dérrel-dúrral állt neki kitakarítani a politika olajgőzös istállóját, s ma megszégyenülten kénytelen levonulni a közélet színpadáról. Ennek ellenére nem tanulságok nélküli, ami történt. Kezdjük azzal a feloldhatatlannak tűnő ellentmondással, hogy miközben a szocialisták és a szabaddemokraták úgy tartottak a bizottság megalakításától, mint a februári Dunába dobott matróz a jeges víztől, most épp ők kardoskodnak a testület mandátumának meghosszabbításáért. A kormánykoalíció pártjai — az olajbizottsági elnököt kivéve — viszont úgy látják, a mór nem tette meg kötelességét, a mór mégis mehet. Olybá tűnik, mintha az igazság kiderítése helyett beérnék azzal, hogy a gyanú árnyéka rávetül az Antall— Boross- és a Hom-kormány tagjaira és klientúrájára. Úgy vélik, felesleges bizonyítani bűnösségüket, elég a gyanú is. Meglehetősen zavaros lett tehát az olaj a Pannon teknő- ben. Spongya rá, mondhatnánk, idővel a homok is befödi, a finom kiskunsági, meg hát az ember is feledékeny. Különben is, Amerika hőskorában is megestek ilyen dolgok, mű.- ködtek és gazdagodtak olaj- meg szeszmaffiák, de csak röhögnek rajta azok, akik ma a politikát csinálják. Szóval majd lesz valahogy. De mi lesz azokkal, akiknek becsületébe gázoltak az igazság kiderítése fölötti buzgalmukban? Csütörtökön ugyan igazságot szolgáltattak a belügyminiszternek, de ki állítja helyre a többiek becsületét, azét a főrendőrét például, akit szintén maga az olajbizottság elnöke gyanúsított meg alaptalanul fajtalankodással, kuplerájba járással-és egyéb elképesztő dolgokkal, „bizonyítékként” semmit sem bizonyító videokazettát mutatva fel. Vagy ki szolgáltat igazságot annak az ezredesnek, akit immár ötödik hónapja tartanak fogva, miközben halomra dőlnek meg az ellene felhozott vádak, köztük az is, amelyet börtönben „zsugáztak” le tájékozódásra érkező politikusok és bűnözők. Dolgozott a bizottság és folyt a bűnbakgyártás. A bizottság feloszlott, de nyomában itt maradtak az eltakarítatlan romok s a temetetlen „holtak”. Ki hordja el a romokat? Ki kér bocsánatot az ártatlanul meghurcoltaktól, megalázottaktól, meggyanúsítottaktól? Egy demokráciában nem érhet véget egy történet azzal, hogy a magunk jókedvében leköpünk, fenékbe rúgunk, ártatlanul őrizetbe veszünk és lelki nyomás alatt tartunk embereket. Árpási Zoltán Ki hordja el a romokat? Csorvás, 1932. A budapesti Karinger Műintézet által kiadott képeslapon megelevenedik a korabeli Csorvás. A piactér és a főutca képe mozgalmas életről árulkodik »
