Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-06 / 209. szám
10. OLDAL - 2000. SZEPTEMBER 6., SZERDA SPORT Góg Anikó is Sydneybe tart Felemás korláton a legesélyesebb Kedden délelőtt megcsörrent a telefon az orosházi válogatott triatlonista, Góg Anikóék gyopárosfürdői otthonában. Arról érdeklődtek a Magyar Olimpiai Bizottságtól, hogy vál- lalná-e az olimpiai szereplést. A 20 éves sportolóhölgy kis gondolkodási időt kért, hogy megbeszélje edzőjével, Buday Jóéval ezt a fontos dolgot, majd miután a szakember is bólintott örömmel mondott igent. Orosháza Az Eötvös DPSE Orosháza versenyzője egy osztrák sportolóhölgy visszalépése következtében szerepelhet a játékokon. Terveiről, a kiutazásról a következőket mondta Anikó: - Annyit tudtam, hogy korábban szabadkártyát kértek a számomra, s ha valaki visz- szalép akkor esetleg mégis csak kiutazhatok a nyári játékokra.- Mikor utazol, milyen formában érzed magad, hiszen már az olimpia első napján rajthoz kell állnod? — A tervek szerint vasárnap indulok a magyar olimpiai csapat egyik kisebb létszámú küldöttségével, mivel a többiek már kint vannak az ausztrál városban. Edzésben voltam, hiszen készültem az augusztus végi nagyatádi ironmann versenyre is, ahol végül nem indulhattam, a közeljövőben pedig egy olaszországi európai pontszerző viadalon álltam volna rajthoz. Úgy vélem, jó formában várom a rajtot, a világ legjobb ötven női triatlonistájának megmérettetése előtt. Mivel az egyik legfiatalabb induló leszek az egész mezőnyben, edzőmmel együtt a tisztes helytállást tűztük ki célul — mondta búcsúzóul Orosháza első olimpikonja, akinek felkészülését a város önkormányzata és a BÁÉV Rt. támogatta. Czencz Péter csapatvezető, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára, aki már Sydneyben tartózkodik a következőket mondta: - Nagyon örülünk neki, hogy Anikó is itt lehet velünk. Szeretnénk megköszönni a MOB segítségét, amely nélkül nem kaptuk volna meg ezt a lehetőséget. Anikó jó formában versenyzett a nyáron, további fejlődése szempontjából nagyon fontos számára az olimpia. Góg Anikó a júliusi hollandiai junior Eb-n tagja volt az aranyérmes magyar csapatnak, egyéniben 3. lett, az augusztus 6-i tiszaújvárosi felnőtt Világ Kupaversenyen pedig legjobb magyarként a 9. helyen végzett. Góg Anikón kívül magyar részről Molnár Erika és Edöcsény Nóra, illetve Kuttor Csaba vesz részt az olimpián. A nők versenyére szeptember 16-án, szombaton 10 órakor kerül sor. ív. i_) A továbbjutás a tét a kupában Békésen a Kiskunhalas, Kisvárdán az Előre FC Záró fordulójához érkeztek a labdarúgó Arany Ászok Magyar Kupa csoport mérkőzései. A 6. csoportban az NB Il-es Békési FC a szintén NB Il-es Kiskunhalast fogadja 16.30 órakor. A 15. csoportban az Előre FC Békéscsaba az NB Il-es Kisvárda otthonában lép pályára 15.30 órakor. kor lehetünk elsők, ha most nyerünk, mivel a szabolcsiak nagyobb különbséggel nyertek a Püspökladány ellen, mint mi. De ez is a célunk: szeretnénk továbblépni a kupasorozatban. A Békéscsaba tervezett kezdő csapata: Kurucz — Czipó Z., Szeverényi, Kovács T. — Balog Zs., Simon, Csipkar, Valentényi, Ursz — Balogh J., Czifrák. Békéscsaba, Békés Paróczai Sándor, az Előre FC Békéscsaba vezető edzője elmondta, hogy eltiltott játékosuk nincsen, sérült pedig egyedül Futaki Krisztián.- A legutóbbi vizsgálat azt derítette ki, hogy a védőnk combjában egy ciszta keletkezett, amelyhez egyelőre nem nyúlnak, hanem pihenést rendelt el az orvos számára. A Kupamérkőzésen így majdnem komplett csapattal tudunk kiállni az NB II Tisza csoportjában bronzérmes helyen álló Kisvárda ellen. A háromcsapatos csoportból csak az első jut tovább, esetünkben pedig csak akA békésiek esélyeiről Zsíros György vezető edző a következőket mondta: - Nagyon örülünk az Abonyban elért döntetlennek. A játékosokat feldobta az idegenbeli siker és az, hogy listavezetők vagyunk a csoportunkban. A Magyar Kupában szerdán számunkra csak a győzelem jelentheti a továbbjutást. A Kiskunhalas jó csapat, hiszen eddig két döntetlent ért el a Pécs és a BVSC ellen hazai pályán. Láttam a vendégeket Gyulán, jó csapatot alkotnak. Különösen a két gyors, gólerős csatárra Bimbóra és Kaszára kell odafigyelnünk. A békési labdarúgás történetének nagy sikere lenne, ha bejutnánk a kupában a legjobb harminckettő közé. A fiúk nagyon készülnek, s remélem minél többen kilátogatnak majd a találkozóra, amelyen győzni szeretnénk. Fazekas továbbra is sérült, Kasik belázasodott, de remélem tudja vállalni a játékot. A békésiek tervezett csapata: Kollár — Sándor — Semjéni, Czipó P., Nagy Z. - Szenti, Kubik, Szegedi, Kasik vagy Tamás — Fehérvári, Tátrai. Hírlap Kupa pénzdíjas torna A Békés Megyei Hírlap pénzdíjas kispályás labdarúgótornájára a szervezők — korlátozott számban - még elfogadnak jelentkezéseket. A szeptember 16-án, 8 órakor kezdődő versennyel kapcsolatosan Bertalan Sándornál, a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa titkáránál lehet érdeklődni. Telefon: 66/441-291 (Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 3.) ■ Csőd előtt a Real Madrid Florentino Perez a Real Madrid elnöke bejelentette, hogy a klubnak 46,2 milliárd peseta — mintegy 70 milliárd forint — adóssága van. — Rendkívül súlyos a helyzet, s ha sürgősen nem teszünk valamit, akkor az ügynek nagyon szomorú vége lesz — fogalmazott a királyi klub első embere. — Már az is csoda, hogy eddig nem omlottunk össze. ■ Totótippjeink Sáros kerékpáros terepverseny PÓSTELEK Egy aktív Békés megyei fiatal szervező, Blahut Szabolcs nem mindennapi fába vágta fejszéjét: saját költségére kerékpáros terepversenyt szervezett Pósteleken amatőröknek. Ha nem is fogadta maradéktalanul kegyeibe az időjárás a résztvevőket, azért nagyszerű hangulatú viadalt rendeztek a két korcsoportban jelentkezetteknek, akik valamennyi tagja egy üveg izotóniás sportitalt és müzlit nyert azon kívül, hogy az egészségéért kerekezhetett. Reggel még egy kiadós eső riogatta a jelentkezőket, de aztán kisütött a Nap, s ha egy kissé ragadós, sáros is volt a pálya, egy-két vállalkozó híján mindenki teljesítette a távot a pósteleki erdőben. Az eseményt követően aztán a résztvevők „vastagon szedhettek” az addigra elkészült bográcsban készült marhapörköltből. Eredmények. Felnőttek (a táv 19,27 kilométer): 1. Kurucz Viktor (Békéscsaba) 53:56 perc, 2. Szikszai Tibor (Békéscsaba) 55:26, 3. Szász István (Békéscsaba) 56:38, 4. Dombóvári Zsolt (Gyula) 57:18, 5. Benecz Ferenc (Orosháza) 57:41, 6. Gyóni Gábor (Székkutas) 59:46. Serdülők (a táv 7,768 km): 1. Kiss János (Gyula) 25:41, 2. Marosi Viktor (Békéscsaba) 27:33, 3. Dani Gergő (Orosháza) 27:57, 4. Bodré Csaba (Székkutas) 30:44, 5. Kepenyes Dávid (Békéscsaba) 30:45, 6. Áchim Bence (Békéscsaba) 36:42. a 36. heti szelvényekhez 1. Bremen—Dortmund x 2 2. Bochum—Hamburg X 3. VfB Stuttgart-Bayern München 2 4. Wolfsburg—Hertha BSC lx 5. 1860 München—Schalke 04 1 X 6. 1. FC Köln—Leverkusen x 2 7. Bradford—Arsenal 2 8. Coventry-Leeds 2 9. Ipwisch—Aston Villa X 10. Newcastle-Chelsea x 2 11. Pescara—Empoli 1 X 12. Treviso-Cagliari 1 13. Rostock—Freiburg X 1 +1. mérkőzés: 14. Cottbus—Frankfurt 2 Emléksorok egy szerelőért Egy rövidke mondatban már közöltük a szomorú hírt: 33 éves korában, közlekedési balesetben elhunyt Pap Zoltán. Mint minden halál, az övé is nagyon fájdalmas a környezete számára, kivált, hogy olyan értelmetlen körülmények közepette vesztette életét. Éppen ő halt meg a technika által, aki annyira ismerte a motor minden porcikáját. Ezért is találkozhattak össze az egyik legismertebb hazai autocrossozóval az orosházi Jelinek Zsolttal. A szakmai ismeretség emberi, családi barátsággá erősödött és öt éve el sem volt képzelhető verseny nélküle. Egy-egy siker esetén ő is boldogan ült fel a kocsira egy tiszteletkor erejéig... Különösen a BMW-k mestere volt, az ország minden részéből felkeresték a Szarvason élő szerelőt, hogy tanácsot kérjenek tőle. Az autósversenyeket a depóból nézte, de motorosként maga is nyeregbe szállt, a gyorsulási versenyeken szerzett tekintélyt. A múlt hét végi, Öcsödön bekövetkezett halálos baleset egy közúti próba alkalmával érte, de különös módon, úgy hajtott neki egy közlekedési táblának, hogy szó sem volt nagy sebességről, a motor még csak kettes fokozatban pörgött. Még találgatják, milyen körülmények között következhetett be a tragédia, de az már biztos, hogy Zoli soha többé nem szerelheti a versenyautókat, köztük kedveh- cét, a BMW-ket. f. i. Békéscsabát képviseli a nyári olimpián Nyeste Adrienn, a Hungarotel TC Békéscsaba válogatott versenyzője a hazai tornászhölgyek közül egyedül lehet ott a sydneyi olimpián. Az idei párizsi Európa-bajnokságon felemás korláton a nyolcadik helyen végzett tornásznő az utolsó napokat a Kórház utcai teremben töltötte. Egy délelőtti edzés után beszélgettünk a második olimpiájára készülő versenyzővel és edzőjével, Lukács Józseffel. Békéscsaba- Adrienn, mióta tornázol?- Már tizenöt éve. Kalmár Zsuzsa volt az első edzőm itt Békéscsabán, aki jelenleg a női válogatott szövetségi kapitánya. Kilenc évvel ezelőtt, 1991-ben vette át Józsi bácsi az edzéseim irányítását és azóta új technikával dolgozom. Korábban nem a korlát volt a kedvencem, de ezen a szeren kell a legfinomabb érzékkel dolgozni, és remélem, az elmúlt években elvégzett sok-sok munka most az olimpián meghozza majd az eredményét.- Milyen előjelekkel utazol Ausztráliába? Névjegy- Négy évvel ezelőtt sokkal fiatalabb voltam és akkor ott voltak a csapattársaim is. Most már tudom, hogy mire számíthatok, hiszen vannak tapasztalataim a világ sportolóinak legnagyobb seregszemléjéről. Azt szeretném, ha minden szeren megcsinálnám a gyakorlatomat és a felemás korlát minél jobban sikerüljön.- Tudod-e már, hogy mikor kerül rád a sor a viadalon? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek korláton?- Igen. Az időbeosztás szerint az esélyesek közül jó néhányan már előttem bemutatják a gyakorlatukat, így annak tudatában állhatok oda a felemás korláthoz, hogy ismerem az ő pontszámaikat, tudom, hogy ki rontott. Az én gyakorlatom tíz pontból indul, s ha megcsinálom, akkor véleményem szerint elég lehet a döntőhöz. Az orosz, ukrán, kínai, ausztrál és román versenyzők lehetnek a legnagyobb vetélytár- sak.- Az Európa-bajnoki fináléban a leugrást elrontottad, így a nyolcadik helyen végeztél. Változott-e a le- ugrásod a párizsi kontinensviadal óta?- Először felvetődött, hogy új le- ugrással készülünk az olimpiára, ám ebben nagy a rizikó, mivel kevés idő állt volna rendelkezésre a megtanulásához. Végül edzőmmel úgy döntöttünk, marad a régi és azt gyakorolom most az edzéseken szorgalmasan. Egyébként a tréningeken jól megy a leugrás, most már a finomításon van a hangsúly.- Az utolsó pillanatban dőlt csak el, hogy Fazekas Éva személyében mégis csak lesz magyar pontozó az olimpián. Mennyit segíthet mindez?- Megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy lesz magyar a pontozók között. A nemzetközi pontozóbírók jól ismerik egymást, sokat beszélgetnek, így mindenképpen előny és megnyugvás számunkra, hogy egy Nyeste Adrienn képviseli Sydneyben a magyar női tornászokat D-FOTÓi LEHOCZKY PÉTER honfitársunk is ott lesz azok között, akik döntenek majd a pontokról.- Mikor indultok az ausztrál városba?- A tervek szerint szeptember 7-én Bécsből indulunk a Lauda Air gépével és huszonhat órás repülés után - menet közben egy leszállásunk lesz - érkezünk meg Sydneybe. A tornaversenyre szeptember 17-én kerül sor, ottani idő szerint 14 órakor - mondta befejezésül Adrienn. Lukács József mesteredző harmadik olimpiájára készül, ő így vélekedik tanítványa esélyeiről, a sportágról: - Egyre népszerűbb a sportág a világban, annak ellenére, hogy nem könnyű elsajátítani az elemeket. Valamennyi szeren nagy a tülekedés a döntőbe jutásért. Egyébként most néztem meg: eddig egyetlen olimpián sem fordult elő, hogy valaki csapatháttér nélkül a szerenkénti fináléba jutott volna. Remélem, most Adrienn megtöri ezt a régi hagyományt. Úgy gondolom, hogy Nyestének a gyakorlata alapján helye van a korlát nyolcas döntőben, s ott mivel tiszta lappal indulnak a versenyzők, már bármi lehet. Egyébként augusztusban Tatán ideális körülmények között készültünk a másik két olimpikonnal, Csollány Szilveszterrel és Supola Zoltánnal együtt. A korlát mellett egyébként a többi szeren is technikailag iskolázott gyakorlatokkal készül tanítványom az olimpiába. _______________________________(VEHASZTÓ Neve: Nyeste Adrienn Születési idő, hely: 1978. december 14, Mezőhegyes. Egyesülete: Hungarotel TC Békéscsaba. Az évtomásznője: 1995-ben. Olimpiai eredményei: 1996-ban Atlantában csapatban 9., egyéni összetettben: 30. Világbajnoki eredményei: 1994-ben Dortmundban csapatban 11., 1995-ben Sabaeban csapatban 9., egyéni összetettben 23. 1996-ban Puerto Ricoban ugrásban 17. 1997-ben Lausanne-ban csapatban 10. 1999- ben Tiencsinben csapatban 21. Európa-bajnoki eredményei: 1994-ben Stockholmban csapatban 12. egyéni összetettben 32. 1998-ban Szentpétervárott csapatban 7. 2000-ben Párizsban csapatban 12., egyéni összetettben 19., felemáskorláton 8. Országos bajnoki eredményei: tizenhatszor egyéniben, kilencszer csapatban aranyérmes. Mesterfokú bajnoki eredményei: hatszoros mesterfokú bajnok. Grand Prix eredményei: 1995-ben Cottbusban felemás korláton aranyérmes. Edzője: Lukács József. Nevelő edzője: Kalmár Zsuzsa. L 06 (24) 44-64-84 www.miwo.hu/autogrill autogrill@matavnet.hu Jövet menet: Röviden TEKE. Megkezdődött az NB Il-es férfi csapatbajnokság. A Gyulai SE-Arany- kereszt győzelemmel kezdte az idényt. A fürdővárosiak 6:2-re (2821:2677) nyertek a Szolnok ellen. Gyulai dobók: Pigniczki 510, Püski 503, Makra 478, Tóth 454, Nagy I. 450, Oláh és Baksa 426 fa. KÉZILABDA. A Magyar Kupa selejtezőjének első fordulójában az NB Il-es Gyomaendrődi FKC férfi csapata hazai pályán, nagy küzdelemben 24—23-ra kapott ki az NB I B-s Kiskunmajsa együttesétől. A gyomendrődiek közül Horváth és Kruchió 6-6, Icsa és Rideg 3- 3 gólt szerzett. KOSÁRLABDA. Békésen szeptember 9—10-én 44. alkalommal rendezik meg a Viharsarok Kupa kosárlabda férfinői tornát. A mérkőzéseket a dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tornatermében játsszák a résztvevő csapatok, az összecsapások mindkét napon nyolc órákkor kezdődnek. KÉZILABDA. A Békés megyei kézilabda-bajnokság hétvégi fordulójának eredményei. Nők: Doboz-Gerla 16—16, Békés—Jamina 29—19, Doboz-Magyar- bánhegyes 16-14, Békésszentandrás- Bcs. Előre 18-25, Mezőberény-Bcs. Főiskola 32-21, Gádoros-Okány 17-13, Kétsoprony-Gyomaendrőd 26-17, Sar- kadkeresztúr-Gerla 10-29. Ifjúságiak: Békésszentandrás—Bcs. Előre 7-31, Fü- zesgyarmat-Bcs. Előre II. 23-12, Két- soprony—Gyomaendrőd 41-13. Férfiak: Gyula—Nagyszénás 16—14, Every Day— Mezőhegyes 35-22. TEREMFOCI. A teremlabdarúgó NB I-ben szeptember 11-én, hétfőn 20.30 órakor az újjászervezett Csaba FC- Geowatt csapata Békéscsabán, a 2. sz. iskola tornatermében a Debreceni Kis- pályás SE együttesét fogadja.________■ Akik jártak már Ausztria, Olaszország, vagy akár távolabbi országok főútvonalai mentén megtalálható éttermi láncolatok valamelyikében, először belépve az Autogrillbe, talán azt gondolják, hogy eltévedtek. Pedig nem. Éppen a legjobb helyen kanyarodtak le az MO-s autóút 19. km-szelvényénél, a Szigetszentmiklós-Csepel kijáratnál, hiszen még útlevél sem kellett, hogy a hazánkban eddig még újszerű, szigetes elrendezésű gyorsétterembe betérjenek. Az Autgrill úgy kivitelezését, mint az ételek minőségét és frissességét illetően ámulatba ejti az utazókat. Akik pedig meg is szállnak a szállodai szárnyban, igazán elégedettek lehetnek a hotelszolgáltatásokkal, a 10 500 Ft/2 fő éjszaka árban ugyanis benne foglaltatik a pazar büféreggeli, a légkondicionált, szobaszéffel, minibárral és tévével felszerelt szoba, sőt, a szauna és a pezsgőfürdő használata is. Aki pedig cégének szervezésében az Autogrill konferenciatermeinek valamelyikét igénybe veszi, biztosan örömmel veszi majd tudomásul, hogy nem kellett átszelnie a főváros mindig zsúfolt főútjait, ingyenes, éjjel őrzött parkolóhelyet közvetlenül a rendezvény helyszíne mellett biztosítottak számára, sőt talán az sem lesz ellenére, hogy a konferenciaterem melletti madárház örökké csivitelő lakói kisimítják homlokán a gondok barázdáit egy kis időre, ha többre nem, egy „autogrillnyire”.