Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-07 / 210. szám
2000. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 48 FORINT LY. ÉVFOLYAM 210. SZÁM lyjhelven AUTÓSZALON szeptember 15-étől! Békéscsaba, Kétegyházi út 18. sz. alatt. Nehéz helyzetben az egyházközség Csak az erkölcsi igazságtétel jöhet már szóba Kovács Péter, a békéscsabai belvárosi római katolikus plébánia plébánosa (képünkön) hivatala ajtaján kilépve egyből a szegedi püspökség területére jut. Az előző plébános, Guliga György működésének ideje alatt felhalmozott kölcsönök miatt nehéz helyzetbe került a csabai egyházközség. Békéscsaba A változásokról vasárnap a templomban tájékoztatták a híveket, kedden pedig az egyházközség képviselő-testülete tárgyalt a hogyan továbbról. A belvárosi római katolikus plébánia explébánosa, Guliga György működése ideje alatt több tízmillió forint kölcsönt vett fel magánszemélyektől. A kölcsönöket nem fizették vissza, így a hitelezők perre mentek, és nyertek. A bíróság a plébániát kötelezte a kölcsönök visszafizetésére, bár a szegedi püspökség állította, hogy a kölcsönöket engedély nélkül, nem egyházi célokra vette és használta fel a volt pap. A püspökség a polgári pert követően feljelentette az expapot, aki ellen a Kecskeméti Városi Ügyészség csalás és sikkasztás bűntette, valamint a számviteli fegyelem megsértésének vétsége miatt kezdeményezett büntetőeljárást. A per még nem zárult le. Mindeközben a plébánia bútorát elárverezték, hogy a hitelezők igényeit kielégítsék, sőt sokáig úgy tűnt, kalapács alá kerülnek az egyházközség ingatlanjai is. A szegedi püspökség azonban először azokat a hitelezőket fizette ki, akik nem perelték az egyházat, majd a csabai egyházközség ingatlanjainak megvásárlásával a perre menőket is kifizették. (Folytatás a 3. oldalon) Megkezdték a kárfelmérést A településen élők hallásvizsgálaton vesznek részt Hallásvizsgálaton vesznek részt ma az orosházi kórházban a pusztaszőlősiek. Az augusztus 18-án kitört gázkúttól alig egy kilométerre fekvő település lakói 21 napja szenvednek a folyamatosan nagy hangerővel dübörgő gázkúttól. A gázkút elfojtása 60 napig is eltarthat. A helyszínen amerikai szakemberek segítenek a kutat elfojtani. Pusztaszölős helyszínen. A katasztrófavédelem folyamatosan méri a levegőben lévő gáz koncentrációját Pusztaszőlős és a környező települések határában. Eddig minden mért értéket rendben lévőnek találtak. - A hétfői falugyűlésen a kártalanításról is szó esett - tudtuk meg Csürhés Istvántól, Kaszaper és a hozzá tartozó Pusztaszőlős polgár- mesterétől. A faluban többen panaszkodtak, hogy a gázkút okozta rezgéstől megrepednek a házfalak, lepereg a vakolat. — A kárigényeket a MÓL fogja vizsgálni, de természetesen az önkormányzat is részt vesz a kárigények felmérésében - mondta a polgármester. A MÓL Rt. Pusztaszőlősön zaj- és rezgésméréseket végzett. A rezgésmérések eredményei napokon belül várhatók. A zajmérések eredményei azt mutatják, hogy Pusztaszőlősön nappal a határértéken belül van a zajszint, éjszaka viszont a megengedettnél nagyobb a zajterhelés - áll a MOL-tól kapott sajtóközleményben. A MÓL vizsgálja a zajterhelés csökkentésének lehetőségeit. A cég jogászai és a kártalanítást végző munkatársai tegnap kezdték meg a településrészen a kárfelmérést. K. A. Az eredeti kútfejen nem tudják elfojtani a 21 napja kitört gázkutat. A kitörésvédelmi brigádok mentesítő fúrás előkészítését kezdték meg, hogy a kutat véglegesen elzárhassák. A mentési munkákat amerikai szakemberek bevonásával végzik a kitörésvédelmi brigádok. A kedden megérkezett három amerikai kitörésvédelmi szakember a houstoni A MÓL kárpótol Az egyéni panaszokon túl a település- részt előreláthatóan közműfejlesztéssel is kárpótolja a MÓL az elszenvedett kellemetlenségekért. Csürhés István polgármester szerint így olyan fejlesztések elvégzésére nyílik most lehetőség, melyeket már akkor el kellett volna végezni Pusztaszőlősön, amikor még Tótkomlóshoz tartozott közigazgatásilag. Boots and Coots nemzetközi kitöréselhárító cégtől érkezett. A lehetséges megoldások elemzése után várhatóan a héten döntenek a kútmentési munkák további ütemezéséről. Jelenleg 20-25 ember dolgozik a Előzetesben marad-e az ezredes? A Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 10-éig hosz- szabbította meg dr. Ábrahám Béla ezredesnek, a megyei rendőr-főkapitányság beosztásából felfüggesztett közbiztonsági igazgatójának előzetes letartóztatását még júliusban. A héten mindenképpen eldől, hogy szabadlábra kerül az ezredes vagy újra meghosszabbítják az előzetest. Budapest—Békéscsaba A Magyar Hírlap értesülései szerint a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal újabb három hónappal szeretné meghosszabbítani az előzetes letartóztatást. A lap úgy tudja: a zsarolással és más bűncselekményekkel gyanúsított tiszt esetleges bűntársaival kapcsolatban szeretnének információhoz jutni a nyomozók, amelyet meghiúsíthatna Ábrahám Béla szabadulása. Mindezekről tegnap érdeklődtünk a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban, de egyik információt sem kívánták kommentálni. Dr. Maczák János, az ezredes ügyvédje kérdésünkre elmondta: neki semmiféle információja nincsen arról, nem kapott értesítést, hogy kezdeményezte-e a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az előzetes letartóztatás ismételt meghosszabbítását. Az viszont tény, hogy szeptember 10-e e hét vasárnapja, tehát a bíróságnak napokon belül döntenie kell. Maczák János hozzátette: ő a nyomozó hivatalhoz küldött augusztus 28-ai előterjesztésben azt is kérte, hogy védencét helyezzék szabadlábra, mert az előzetes letartóztatás feltételei nem állnak fent. Az ügyvéd érdeklődésünkre megerősítette: Ábrahám Béla továbbra is a rendőrség tagja, egyelőre csak felfüggesztették állásából. Információink szerint megfelel a valóságnak az is, hogy dr. Orbán Péter országos rendőrfőkapitány felajánlotta Ábrahám Bélának, hogy közös megegyezéssel szereljen le, de az ezredes ezt nem fogadta el, mert nem érzi magát bűnösnek. NY. L. Az útlezárások erősen lelassítják a közlekedést a békéscsabai Irányi utcában is. A bosszúság talán több a kelleténél, de a balesetveszély csökken... d-fotó: kovács Erzsébet Útlezárás 285 ezerért Az autós, gyalogos bosszankodik, az építő fizet Elismerés a helytállásért Békéscsaba A MÁV vezetősége Vezérigazgatói Dicséretben részesítette Vincze József békéscsabai mozdonyvezetőt, aki súlyosan megsérült abban a balesetben, amely július 1-jén Szegeden, a Kálvária sugárúti átjáróban történt. Ekkor egy török kamion vezetője a fénysorompó tilos jelzése ellenére nem állt meg, ezért összeütközött a Békéscsabára közlekedő személyvonattal. A baleset elkerülése és a következmények csökkentése érdekében tett intézkedéseiért részesült elismerésben a mozdonyvezető, aki a kitüntetést a MÁV vezérigazgatója nevében Szabó Gyula igazgatótól vette át szerdán a békéscsabai gépészeti főnökségen. ________________________DB Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu VÉLEMÉNYEK Kovács Attila a pusztaszőlősi gázkitöréssel kapcsolatban felteszi a kérdést: lehet-e bármivel kárpótolni az elszenvedett napokért a településen élőket? (3. oldal) Megyei körkép A Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhelyen található Csolt- monostor romkert, szentély és pince víztelenítésének támogatására az önkormányzat pályázatot nyújt be. (3. oldal) Megyei körkép Varnus Xavér orgonaművész immár hagyományos őszi hangverseny- kőrútjának megyei állomásaihoz Békéscsaba és Szarvas után most először Orosháza is társul. (5. oldal) A nagy forgalmú békéscsabai belvárosi útszakaszok kiiktatása (de még félpályás lezárása is) rengeteg bosszúságot okoz a közlekedőknek. Azért ne higy- gyük, hogy nincs oka a „lezáróknak” a tempós munkára. Óránként és négyzetméterenként 40 forintot fizetnek érte. Ez csak első pillantásra csekély ösz- szeg. Békéscsaba A legfrissebb példát a békéscsabai Irányi utca szolgáltatja, ahol - már csak a nagy forgalom miatt is — sokszor alakul ki kisebb- nagyobb közlekedési dugó, a gyalogosok szentségelését pedig legszelídebben úgy adhatnánk vissza, hogy „miért éppen most, iskolakezdetkor?”. Egy-egy útszakasz vagy járda lezárása az igénybevevő részéről bejelentési kötelezettséggel jár. Az 1994 májusában hozott szakminisztériumi rendelet intézkedik arról, hogy ilyen esetekben kire milyen kötelezettségek várnak. Az önkormányzatok részére például az, hogy a rendeletet beépítse működési szabályzatába. — A városi önkormányzat 1999-ben tette meg ezt - tájékoztat Al-Jaseriné Márton Katalin, a polgármesteri hivatal előadója. - A mi kezelői hozzájárulásunk nélkül sehol sem lehet az utat elzárni. A gázcsőcserét végrehajtó Erforex Közműépítő és Üzemeltető Rt. debreceni kirendeltsége is hozzánk fordult, igaz, először korábbi időpontra tábláztuk ki a szóban forgó útszakaszt. Végül is augusztus 21-től szeptember 28- ig szól az engedély, amiért naponta és négyzetméterenként 40 forintot kell fizetni. Százötven négyzetméterre és 38 napra áfával együtt ez 285 ezer forint igénybevételi díjat jelent. A műszaki előadó hangsúlyozta: ebből is kitűnhet, senkinek sem érdeke, hogy a kelleténél hosszabb ideig vegyék igénybe a járdát, utat az ott dolgozók. A Dégáz Rt. békéscsabai ki- rendeltségén megtudtuk, hogy nem a csövek beépítési idejétől függ, hogy milyen időnként van szükség feltétlenül csőcserére, mindenesetre például az Irányi utcai acélvezeték meghibásodási gyakorisága is elérte azt a szintet, hogy üzemeltetőként megrendeljék a csőcserét. Vass Autóház 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel.: (63) 400-193. Fax: (63) 314-222. SKODA.VALTSON VELÜNK! a 2000. szeptember 9-10-ei | AUTÓKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁRRA. (Szentes, Szarvasi út 3. Árpád nagybani piac területén. A kiállítás ideje alatt minden autótípusra 5% árkedvezményt adunk!