Békés Megyei Hírlap, 2000. szpetember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-01 / 205. szám
KÖRKÉP 2OO0. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK - 3. OLDAL MEGYEI FALUNAP. (i) Ma 14 órakor millenniumi ünnepséget tartanak a körösújfalui művelődési házban. A millenniumi zászlót dr. Szakács Imre, az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára, a megyezászlót Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke adja át Kincses István polgármesternek. A zászlóátadás előtt Körösújfalu és a horvátországi Bibinje település együttműködési megállapodást köt egymással. Szeptember 2-án délelőtt 9 órától a késő esti órákig falunapon szórakoznak majd a körösújfalusiak. A MEZŐGÉP IS. (cs) A Mezőgép Rt. is ott lesz az OMÉK-on. Az Orosházán gyártott kuko- ricacsőtörő adaptereit és a Békéscsabán készülő napraforgó betakarításához alkalmazott adaptereit mutatja be a cég a 120 négyzetméteres kiállítási területén. Várhatóan a kiállítás megnyitása után, szombaton délután dr. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is megtekinti a standot. JOGI TANÁCSADÁS, (fm) Békéscsabán szeptember 4-én, hétfőn 16 órától a Dózsa György út 35. szám alatti „nyugdíjasházban” a városi nyugdíjasegyesület szervezésében ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Molnár Margit ügyvéd. A tanácsadást egyesületi tagságtól függetlenül minden nyugdíjas igénybe veheti. A városi nyugdíjas-egyesület további akcióiról szintén a Dózsa György út 35. szám alatt lehet érdeklődni. VESZÍTETT, (w) A békéscsabai Pálma presszóban augusztus 30- án egy 23 éves, megyeszékhelyi fiatalember játékgépezett, aki mellől elpártolt a szerencse és veszített. Emiatt a térti dühbe gurult, rugdosta a gépet és hangosan fenyegetőzött. A presszóban tartózkodók az esetet nem nézték jó szemmel, ezért bejelentést tettek a rendőrségen az erőszakos magatartásról. A garázda fiatalemberrel szemben a rendőrség gyorsított eljárást indított. KULCS, (w) A hengerzárat eltörve jutott be a gerendási polgármesteri hivatal pénztárába ismeretlen tettes augusztus 30-ára virradóan. Az elkövető felfeszített egy lemez- szekrényt, amelyben megtalálta a páncélszekrény kulcsát, így minden nehézség nélkül jutott hozzá az abban elhelyezett 190 ezer forint készpénzhez. ÚTTAKARÍTÁS. (w) A tűzoltóknak tegnap Pusztaföldvárra kellett kivonulniuk, ahol nagy területen legelő égett, de kár nem keletkezett. Szarvason az úttestet takarították le, miután egy teherautóról vizes-iszapos homok szóródott az útra. „AKINEK SZEME A CSILLAGOKRA TAPAD, AZ ALIGHA KERÜLHETI KI A POCSOLYÁKAT.” (Alexander Smith) A modellezési szenvedélyek közül az egyik legszebb a hajóépítés, bár ez is elég költséges D-FOTÓ: SUCH TAMÁS Hadihajók a Körös-holtág vizén Annyi csatahajó még sosem szelte Gyomaendrődön a templomzugi Pájer-strand vizét, mint az egyik közeli hétvégén. A szél borzolta holtágon kijelölt ügyességi pályán a méretarányosan megépített modellek és a távirányítót tartó gazdáik hősiesen küzdöttek a hol erősebb, hol gyengébb sodrással. Gyomaendrőd A méretarányosan megépített, F2 kategóriás hajómodelleknek most rendeztek először Békés megyében országos versenyt. A Székely Mihály Modellező és Sportklub kellemes környezetbe, a templomzugi szabad strandra invitálta a hazai modellezőtársakat. A kereskedelmi és csatahajók modelljeit a házigazda klub vezetőjével, Blaskó Jánossal vettük szemügyre. A mutatós modellek elemei, tartozékai a rádió, a motor és a szabályozó kivételével házilag készülnek. A hajóépítés a modellezői válfajok közül a legkevesebb költséget igényli. Ám ez sem olcsó hobbi, a hazai, illetve a külföldi versenyeken való részvétel sok pénzbe kerül. Az MHSZ megszűntével elveszített támogatás nagyban közrejátszott abban, hogy a megyében korábban működő tizenhárom modellező klubból mára három maradt. Nemcsak pénzt, de szabad időt is áldoz az, aki hajómodellezésbe kezd. Az Osztrák—Magyar Monarchia zászlóshajójának modelljét két év alatt építette meg Völgyi László. A székesfehérvári géplakatos csatahajója hat esztendeje van vízen, Lengyelországban nemzetközi versenyen első díjat kapott, a világbajnokságon pedig negyedik helyezett lett. A valóságban százötvenkét méter hosszú hajó kicsinyített mása 1:100 méretarányban készült. Völgyi László számára kedves időszak az 1900-as évek eleje. Az akkori magyar flotta érdemes az utókor tiszteletére. A versenyen köszönthettük Schmidt Lajost, aki Magyarországon egyedül foglalkozik gőzhajó- modell-építéssel. A versenyen egy 1800-as évek végéből való angol hadihajóhoz tartozó gőzcsónak modelljével vett részt. Sokan a szárazon is megbámulták a csónak kazánjának és gőzgépének finom szerkezetét, amelyet a budapesti nyugalmazott épületgépész a saját műhelyében készített. CS. R. Rákgyógyítás — 24 millió a számlán Szerkesztőségünk a rákgyógyító lokális hiper- termiás készülék beszerzésére gyűjt, amelyet a gyulai onkológián helyeznénk el. A számlavezető a Budapest Bank Rt. Gyula, a számlaszám: 10102684- 35526300-00000006. Az augusztus 27-i Vasárnap Reggel minden lapszámába sajnos nem jutott csekk. Néhány csekket a lapunkat kiadó Népújság Kft.-nél (Békéscsaba, Munkácsy út 4.) vagy az orosházi szerkesztőségünkben (Kossuth u. 4.) és az orosházi Szuperinfo szerkesztőségében (Kossuth 1.) még kaphatnak. A banknál személyesen is befizethetnek szeptember 30-ig. MEDGYESEGYHAZA ADOMÁNYA, (p) A dél-békési nagyközség képviselö-testü- lete 100 ezer forintot szavazott meg a hipertermiás rákgyógyító készülékre. Az adományt Nagy Béla polgármester tegnap adta át lapunk, és a befolyt összeget kezelő alapítvány képviselőjének. (Képünkön balról jobbra: Nagy Béla, dr. Takács Lőrinc, a Pándy Kálmán alapítvány kuratóriumának elnöke és dr. Árpási Zoltán, lapunk főszerkesztője) c-fotó, lehoczky péter VÉLEMÉNYEK VÁRADI KRISZTINA Ilyen a világ? Az interneten hírül adták: az Amerikai Egyesült Államokban legújabban azt találták ki, hogy szatírok és gyilkosok vallomását sugározzák az egyik tévécsatornán. A rövid indoklás: a nézők brutalitás- és erőszaktűrő toleranciaszintje annyira megemelkedett, hogy egyre szörnyűbb dolgokat kell megmutatni nekik ahhoz, hogy kissé megborzongjanak. Az új tévéműsor készítői azt ígérik leendő közönségüknek: nincs többé paradicsomszósz, kaszkadőr, imitálás, itt minden úgy hallható, ahogyan megtörtént. A „show-műsorban” kommentár nélkül játsszák le azokat a felvételeket, amelyek különböző erőszakos cselekmények elkövetőinek vallomásait tartalmazzák. „Színesítve” a szóban elmondottakat, a képernyő egyik oldalán bemutatják a tett elkövetésének helyszínét és a gyilkoláshoz használt eszközöket is. A szalagokat az ügyészség bocsátotta a csatorna rendelkezésére, arra számítva, hogy a tévében látottak visszatartó hatással lesznek a lehetséges későbbi elkövetőkre. De hogyan hiheti bárki azt, hogy ezek a brutális képek elrettentő hatással bírnak a potenciális bűnözőkre? Hiszen az említett műsor létrejöttének okaként éppen azt hozták fel, hogy egyre agresz- szívabb képek és történetek levetítése szükségeltetik ahhoz, hogy a nézők kellőképpen izgalmasnak tartsanak egy műsort - ezzel pedig az érhető el, hogy folyamatosan tovább emelkedik a brutalitást eltűrő toleranciaszint. Tény, hogy nyilván nem sugározna efféle műsort a tévé — pláne az USA-ban -, ha elgondolásával nem számíthatna nyereségre. Azaz, sok-sok nézőre. Még mondja valaki, hogy a fejlett országokhoz képest le vagyunk maradva! Hiszen itt egy dolog, amiben kezdjük utolérni Amerikát: a magyar csatornákon is egyre többször folyik a vér. Megránthatjuk a vállunkat: ilyen a világ, erre van kereslet. Én pedig szeretném nem elhinni, hogy ez így van. ___________________'__________ _______________■ NYEMCSOK LÁSZLÓ A Fradi-fejlesztés folytatódik Mostanában Fridi többeket érdekel, mint a Fradi. Ezért pedig nem csak Csank a hibás, hiszen a mester csupán néhány tétmeccsen irányította az aranylábúak vergődését. És ezekre a produkciókra még a Poklepovics-időszaknál is kevesebben kíváncsiak az Üllői úton. A Fradi-fejlesztési miniszter hozott is egy vezéráldozatot, szerdán azonnali hatállyal megszüntette Páncsics Miklósnak, az FTC futball kft.-je ügyvezető igazgatójának a megbízatását. Torgyán doktor miniszteri programja miatt ugyan hiányzott a Ferencváros hétfői, minden szempontból — nézőszám, játék, eredmény - gyalázatosra sikeredett centenáriumi gálamérkőzéséről, de eljuthatott hozzá, hogy falfirkákon követelték a drukkerek a vezetők távozását. T. J. természetesen nem magára értette a szurkolói követelést, mert ő eddig is a Fradi felvirágoztatásán fáradozott. Fehér öltönye és zöld nyakkendője is van, tudja a játékosok nevét, és még a győzelemhez szükséges taktikában is otthonosan mozog. Egyébként pedig nem az elnöknek kell gólt rúgni. Ezer néző ment ki a Dinamo Zagreb elleni, 100. születésnapi gálameccsre. Szerintem ebbe már a programban fellépő veresegyházi asszonykórust meg a sok-sok zöld-fehér léggömböt is beleszámolták. A csapat 2:l-re kikapott, vagyis a Fradi nem jutott egyről a kettőre. Torgyán Józsefet a jubileumi fránya gála nagyon kihozhatta a sodrából, ugyanis közleményt adott ki. Ebben tájékoztatta a közvéleményt, hogy a labdarúgócsapat újabb 100 évének sikeres megkezdését reprezentálandó, 2001 nyarán a Ferencvároshoz méltó ünnepség megrendezésére kerül sor. Szerintem ennek a programját úgy kellene megszervezni, hogy a veresegyházi asszonykórus focizzon egy testvértelepülési pávakörrel, az FTC labdarúgói pedig a szünetben táncoljanak, énekeljenek. Ezernél biztosan többen mennének ki a rendezvényre. T. J.-t a fránya gála kihozta a sodrából. A kisüstit kóstolva a Hírős Héten is csettintettek — A Kecskeméten immár hatvanhatodik alkalommal megrendezett Hírős Hét fesztiválon történt bemutatkozás nagyszerűen illeszkedett az Északkelet-Békés megyei kistérség marketingprogramjába, s a prezentáció üzenete, hogy a kisrégiók és azon belül is a települések, vállalkozások együtt, egymást segítve fejlődhetnek — összegezte az egyhetes bemutatkozás tapasztalatait Gulyás Imre kistérségmenedzser. Északkelet-Békés Braille-érdeméremmel kitüntetve Hasba szúrta Egy 44 éves, almáskamarási férfit vett őrizetbe szerdán a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett alapos gyanúja miatt. Almáskamarás Az eddigi adatok szerint augusztus 29-én éjszaka almáskamarási lakásukon a férfi hasba szúrta élettársát. A gyanúsított és a sértett a késő esti órákban keveredett egymással vitába, majd a szóváltás hevében a férfi konyhakést ragadott és szúrt. Ezt követően a sebet leragasztották és lefeküdtek aludni. Másnap reggel a férfi elment dolgozni, de a magára maradt 36 éves nő rosszul érezte magát, ezért segítséget kért. A mentőket kellett hívni, és a sértettet a gyulai kórházba szállították, ahol megműtötték. A történtekről a kórház értesítette a mezőkovácsházi rendőrséget. Az ügyben a nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja. ny. l.- Az idei fesztivál érdekessége volt, hogy a rendezvényen - hagyományteremtő szándékkal — a régiók bemutatkozására is biztosítottak alkalmat a szervezők. A dél-alföldi régió három megyéje közül Békést az Északkelet-Békés Megyei Kistérségfejlesztő Egyesület képviselte. A térség hagyományait, jellegzetes élelmiszer- ipari, mezőgazdasági termékeit, kulturális és épített örökségét, művészeti .értékeit bemutató, illetve idegenforgalmi, turisztikai látványosságaiból ízelítőt nyújtó prezentáció több ezer látogatót vonzott standunkhoz - tájékoztatott a kistérségmenedzser.- A résztvevők érdeklődéssel szemlélték a Zsadányi Malom '97 Kft. sütőipari termékeit, de szemet gyönyörködtető látvány volt a méhkeréki termelők primőr áruiból, valamint a dobozi mezőgazdasági szövetkezet szántóföldi zöldségeiből összeállított „kollekció” is. A geszti kisüsti pálinka megkóstolása után sokan csettintettek, csakúgy mint a körösnagyharsányi kecsketartók és értékesítők egyesülete által készített kecskesajt ízének megismerése után. Standunk szépségét a kötegyáni vadásztársaság kölcsönözte trófeagyűjtemény mellett-Ungvári Mihály festményei és az ikonokból, valamint a Szelekovszky László által faragott Szent István-szo- borból komponált Millennium 2000 műalkotás növelte. A kistérség turisztikai-idegenforgalmi lehetőségeit, természeti adottságait felvonultató film mellett ismertető kiadványokkal, térképekkel, a múltat és a tradíciót idéző használati tárgyak bemutatásával népszerűsítettük szűkebb pátriánkat, de a Körös—Maros Nemzeti Park ismeretterjesztő anyagai és a hírős városba vándorolt védett madarunk, a túzok is érdeklődőket vonzott - tette hozzá Gulyás Imre. _______________________ - BOTH Az elmúlt egy év tapasztalatairól, eredményeiről számoltak be tegnap a vakok és gyengénlátók küldött- gyűlésén. Békés megye A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Békés Megyei Szervezete tegnap tartotta évenkénti hagyományos küldöttértekezletét. Fazekas Géza megyei elnök köszöntő szavai után Lévai József titkár kommentálta az elmúlt év eredményeiről készült írásbeli beszámolót. A megyei titkár külön köszönetét mondott a Békés Megyei Munkaügyi Központnak, a megyei szociális alapítványnak, az egészség-/ ügyi bizottságnak, valamint a Soros Alapítványnak, mert a segítségükkel további egy évig tudta a szervezet alkalmazni az ügyintézés bonyolítására Filyó Ildikót. Mint Lévai József beszámolt róla, az 1161 fős taglétszámmal rendelkező egyesület az elmúlt egy évben adományszámlájáról 672 223 forintot használt fel rendezvények, kirándulások céljára, valamint rászoruló tagtársaik támogatására. A hét körzeti csoport is egyre erősödik és próbálnak önállóan, de a megyével együttműködve dolgozni. Beszámolója zárásaként Lévai József megemlékezett az elhunyt tagtársakról. Végül az országos elnökség képviseletében Cserna Sándor hivatalvezető-helyettes a Braille-ér- demérem arany fokozatával tüntette ki a békéscsabai polgármesteri hivatal testületét, valamint Richweis Ferencet, a megyeháza munkatársát. Ezüst fokozatú Braille-érdemérmet kapott Duska Mária, a gyulai polgármesteri hivatal munkatársa. F. M.