Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-29 / 202. szám

IBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 2000. AUGUSZTUS 29., KEDD — 5. OLDAL Körös-vidéki Zsaru ' GÁTLÁSTALANUL, (r) A bűnö­zők gátlástalansága nem ismer határokat. A közelmúltban egy ismeretlen. nő állított be egy " gyomaendrődi házba: Az elébe ' siető házigazdának azt mondta, hírt hozott, 4 városban autóbal­eset érte a fiát. Ezalatt az asz- szony két társa, egy férfi és egy nő hátul beosont a házba. A há­zigazda amikor besietett a lakás­ba, a két ismeretlent még ott ta­lálta. -A betörők elmenekültek, ám hamar kiderült, hogy velük együtt eltűnt a háziak takarék- betétkönyve és készpénze. A kár 110 ezer forint. ELLOPOTT ÉRTÉKEK, (r) A szúnyoghálót kivágva jutott be a betörő egy gyomaendrődi lakás­ba. Készpénzt és arany ékszert lopott, összesen 917 ezer forint értékben. Ugyancsak Gyoma- endrődön egy tehergépkocsit törtek fel. Az elkövető magával vitte a fülkében talált 151 ezer forintot. Szarvason egy söröző játékgépeit törték fel. A tettesek zsákmánya 390 ezer forint. FAVÁGÓK, (r) Százhúsz külön­böző fajta fát vágtak ki a szarvasi vadásztársaság területén. Az el-, követéssel két helybéli férfit gya­núsítanak. Portájukon a fát meg­találta és lefoglalta a rendőrség. KÖNNYELMŰSÉG, (z) Au­gusztus 19-én napközben Béké­sen, a Takarékszövetkezet előtti, parkolóban egy gépkocsiból lop­ták el a tulajdonos pénzét, sze­mélyes iratait és járművének ok­mányait. Ehhez a jármű gazdája is hozzásegítette a tolvajokat, ugyanis gépkocsiját letekert szélvédővel és lezáratlanul hagyta a parkolóban. FÉLFESZÍTETTÉK, (z) Au­gusztus 11-re virradóra ismeret­len tettesek behatoltak a békési Viharmező Kft. irodájába. A be­törők felfeszítették a páncélszek­rényt, majd annak tartalmával, 429 ezer forinttal távoztak. ■ Vinnék a kávét mázsaszámra Megkérdeztük olvasóinkat Erdemes-e tehenet tartani? A Vám- és Pénzügyőrség Dél alföldi Regionális Parancs­nokságának munkatársai 132.jogsértő cselekményt derítet­tek fel az augusztus 21-étől 27-éig tartó héten, összesen 11 millió 333 ezer 144 forint értékben. A tíz iraki állampolgár bújtatásával végrehajtott nagylaki embercsempészügyről részletesen írtunk lapunkban, ám hasonló eset (igaz, csak egy irakival) megesett Gyulán is. Dél-Alföld A parancsnokság sajtófelelősétől, Bunyevácz Miloje alezredestől kapott tájékoztatás szerint az ira­ki állampolgárra Gyulán egy belé­pő kamion alvázában, a pótkere­kek között találtak rá a vámosok. A tompái határátkelőhelyen egy szlovák állampolgár által ve­tek, hogy „saját felhasználásra” tartották maguknál a drogot. Nagylakon egy románokból ál­ló társaság szombaton 268 kg ká­vét kísérelt meg kivinni az or­szágból. Egy másik román cso­port vasárnap már 550 kg-mal próbálkozott Gyulán, természete­sen eredménytelenül. A fentieken túl a vámraktárak­ba került még 762 karton cigaret­ta, 44 liter égetett szeszes ital, 410 liter üszta szesz és 133 női fürdő­ruha. A külföldi elkövetőkkel szemben a vámhivatalok össze­sen 443 ezer forint pénzbírságot szabtak ki és szedtek be. MÉNESI GYÖRGY Jutalmat ígérnek a nyomravezetőnek Fekete napok követték a nagybánhegyesi millenniumi ese­ményeket, mivel egyik este — eddig tisztázatlan okból — tűz ütött ki a község köztemetőjében, amelynek tovaterje­dését csak a mezőkovácsházi tűzoltók gyors és szakszerű munkája akadályozta meg. Ugyancsak az emberi felelőt­lenség példája, ahogyan a település Kaszaper felőli közút- ján levő buszmegállót ismeretlenek megrongálták. Nagybánhegyes Oláh Vilmosné polgármester el­mondta: a temetői tűz elsősorban a száraz avar, az elhervadt koszo­rúk és virágok, valamint a közeli' lakóterületen levő termelői fóliák és fenyvesültetvény miatt vált ve­szélyessé, melyet a tűzoltók sze­rencsére időben megfékeztek. A tűz keletkezési oka ismeretlen, de kérnek mindenkit, hogy a hosszú ideje tartó szárazság miatt a látogatók óvakodjanak a ciga­rettacsikkek eldobásától, illetve a kegyeleti gyertyák égetésétől. A Nagybánhegyes-Kaszaper útvonalon levő buszváró ismét a vandál hősködők áldozata lett, ugyanis a „Buszmegálló” jelző­táblát a földből kitépve és azt esz­közül használva verték szét a kis váróépület korábbi rongálást túl­élő oldalfalait és tetőzetét. Az ön- kormányzat a hasonló cselekmé­nyek miatt többször is felújíttatta a buszvárót, ami tetemes plusz kiadást jelent a költségvetésben. A további rongálás megelőzése érdekében a tettesek felderítésére az önkormányzat jutalmat aján- lott fel a nyomravezetőnek, h. m. Utcára szabadult kutyák Gyomaendrődön sok bajt okoznak a lakóházakból utcára, kiszökött kutyák. A jellemzően nagytestű ebek gyalogoso­kat és kerékpárosokat támadnak meg. Gyomaendrőd Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt rövid időn belül három gyomaendrődi állam­polgár ellen indult nyomozás. Ku­tyáik az utcára szökve összemar­ták az arra közlekedő gyalogost, il­letve kerékpárost, A rendőrség ta­lálkozott olyan megdöbbentő eset­tel is, amikor a sértett nem számít­hatott a kutya gazdájának együtt­érzésére. Amikor az eb tulajdono­sa észrevette, hogy a kutyája az árokba borított egy asszonyt, ki­lépve a kert kapuján a négylábút beparancsolta, majd ő is bement. Nem törődött vele, a törött végtag­gal árokban fekvő asszony a segít­ségét kéri. A kutya gazdáját segít­ségnyújtás elmulasztása miatt is felelősségre fogják vonni. ______iri Tóth Béla, 68 éves battonyai nyugdíjas ta­nító:- A hábo­rú után en­gem az édes­apám két te­hén tejének az árából kitaníttatott. Melyik szülő tudná ezt most megismé­telni? A tehénnek rendkívül sok takarmány kell, s ez jelenleg igen drága. De magasak az állat­tartás egyéb költségei is. Ugyan­akkor a tej átvételi ára nevetsé­ges, a boltokban viszont igen­csak mélyen kell a pénztárcánk­ba nyúlni, ha tejterméket vásá­rolunk. Hogy stílszerű legyek, a kereskedelem lefölözi a hasznot. Molnár, Zsolt, 17 éves dombegyházi középiskolás: , - Apu sze-. rint nem éri meg tehenet tartani, mert a tejért nem adnak annyit, hogy fedezné a takarmány költségeit meg az egyéb kiadásokat. Azt már az idősektől hallottam, hogy a pa­raszt ember a saját munkáját nem is számolja. Voltak nekünk is teheneink, de - ha jól emlék­szem - két évvel ezelőtt eladtuk őket. Most bikákat tartunk, mert úgy tűnik, hogy a vágó­marhának jobb a piaca, mint a tejnek. Molnár Mátyásné, 73 éves batto­nyai nyugdí­jas: — Mikor én tartottam, ak­kor érdemes volt! Pedig akkor a csarnokban legfeljebb 9 forintot fizettek érte. De hát ak­kor nem úgy mentek a dolgok, mint napjainkban. Akkor a tejet is, mpg a tejtermelőt is nagyobb tiszteletben tartották. Az átvevő becsületesen megmérte, és pon­tosan ki is fizette. Most meg a lá­nyom tele van panasszal, mind­össze 30 forintot kap literjéért. -Éppen az este mondtam, hogy nem érdemes tartani. Vid György- né, 58 éves battonyai nyugdíjas: — Ha fiatal volnék, 'bizto­san belefog­nék a tehén­tartásba. Tisz­tában vagyok ugyan a tejmizériá­val, de úgy gondolom, hogy falun vagy olyan vidéki kisvárosban, mint Battonya, háztól is el lehet adni a tejet: többért, mint ameny- nyiért a csarnokban átveszik, de kevesebbért a bolti árnál. így min­denki jól járna: meglenne a család tejszükséglete, és azok is hozzá­jutnának a tejhez, alak egyébként nem tudják megfizetni. __m.gy. D-FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELEI Titokzatos adomány Dévaványán közel 28 millió fo- \ rintba került a Széchenyi utca 8. szám alatti épület múzeumi cé­lokra történő átalakítása, beren­dezése. A teljes összeget egy ma­gát megnevezni nem kívánó vá­nyai származású vállalkozó utal­ta a Dévaványa Felemelkedéséért Alapítvány számlájára, s a pénz onnan emelte lé az önkormány­zat. A most megnyílt múzeum anyaga pedig Bereczki Imre hat évtizedes kitartó gyűjtőmunkájá­nak eredménye. ______________m A címlaplány dobol és motorozik A Sapard lendíthet a térségen Szépségével százezer forintos utazást nyert A tizenhét éves újkígyósi Németh Dóra fiús hobbiknak hódol: lövészklubba jár, lovagol, dobol, motorozik. Emellett a ház körüli mun­kákból is kiveszi a részét: ellátja a jószágo­kat, és nem finnyáskodik akkor sem, amikor az istállót kell kitakarítani. „Mellesleg” pe­dig megnyerte a Füles rejtvénymagazih cím­lap-szépségversenyének közönségdíját. Újkígyós Dórának a biológia a kedvenc tantárgya a szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában. Kicsi korában csöndes, visszahúzódó, pici gombóc volt, mára manökenalkatú ifjú hölggyé fejlődött GFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER- Kicsi korában az utca összes kutyája kísérte az óvodába, minden állatot szeret, még a pókot és a kígyót is — mondja az édesanya, Németh Antalné.- Békéscsabára járok lövészklubba, szeretek motorozni és lovagolni, érdekelnek az autók és a kamionok, de kedvencem a zenélés, a dobolás - sorolja hobbijait a hosszú szőke hajú lány. Az édesanya hozzáfűzi: — Hatodikos korában kérte, hogy vegyünk neki dobfelszerelést. Mivel ez nem kis összegbe kerül, hívtunk egy dobtanárt, aki azt állította, hogy a kislánynak van érzéke a doboláshoz. Az Ikrek jegyében született, talán ezért olyan fejlett a kéz-láb koordinációja. Kicsi. korában csöndes, visszahúzódó, pici gombóc volt — mondja lányára nézve, aki mára 172 cm magas, 54 és fél kilogramm, manökenal­katú ifjú hölggyé fejlődött.- A Füleshez a határidő előt­ti utolsó napon küldtük be a fényképemet - tudjuk meg Dó-, rától. - Először huszonkettő, majd tíz lányt választottak ki, kéthetente váltottuk egymást a címlapon. Már régen elfelejtet­tük az egészet, amikor értesítet­tek, hogy rám szavaztak a leg­többen. A közönségdíjjal együtt jár egy százezer forintos utazás is. Szeptember 21-én bátyám­mal, a tizenkilenc éves Szilárd­dal Krétára indulunk, remélem, hogy elengednek a suliból. Dóra családja tizenegy éve foglalkozik baromfi-feldolgozás­sal, ezért a ház körül mindig akad valami tennivaló. A tanu­lás és a számtalan hobbi mellett a nagylány ellátja az otthoni jó­szágokat, köztük a négy bikát is eteti-itatja, kitakarítja az istállót.- A gyerekeknek mindent megadunk, amit csak tudunk, de mindketten be vannak fogva rendesen a munkába - szögezi le Németh Antalné. A pályaválasztás tekintetében Dóra még nem döntött, de leginkább a „zenei vonal” felé kacsingat. ____________várapi Krisztina Miként lehetne az észak-békési térség gazdasági életét előbbre lendíteni? Erre a kérdésre elsősorban a Sapard operatív prog­ram keretében keresték a választ az Észak-Békés Megyei Ön­kormányzati Térségfejlesztési Társuláshoz tartozó települések polgármesterei a tegnap Okányban tartott tanácskozásukon. Gábel István, a megyei agrárkama­ra főosztályvezetője úgy vélte: fő­leg olyan feldolgozókat kellene lét­rehozni, amelyek számára az alap­anyag a mezőgazdasági termelés révén biztosított. Azzal is tisztában kell lenni, hogy csak a jó termőföl­deken érdemes gyümölcs- és nö­vénytermesztéssel foglalkozni. Az észak-békési térség Sapard operatív programját egy munka- csoport dolgozta ki, Péter Judit, szociológus vezetésével. A prog­rammal kapcsolatban tegnap több polgármester is véleményt mon­dott. Kaszai János, Vésztő polgár- mestere például közölte: dicsére­tes dolog az, hogy a program ki­dolgozói kezelhetővé tették azo­kat az ötleteket, amelyek a külön­böző egyeztető fórumokon felve­tődtek. Azt viszont nem lehet tud­ni, mi lesz majd a mezőgazdaság­ból felszabaduló tömegekkel. A polgármesterek többsége úgy vélte: a program kínálta lehe­tőségekkel élni "kell. Ám hogy a si­ker hatékonyabb legyen, még több dolgot (például a Holt- Sebes-Körös holtágainak rehabili­tációját, a biodízel-előállítást és egyebek) bele kell venni. _______________________________(MAQYARII Számítógép pedagógusoknak A Soros Alapítvány és a Subnet Klub Egyesület segítségével ötszáz pedagógus juthat számítógéphez és informatikai to­vábbképzéshez kamatmentes hitellehetőség keretében. Főiskolai vagy egyetemi diplomá­val rendelkező pedagógusok je­lentkezhetnek, akik oktatási intéz­ménnyel hivatalos munkaviszony-' ban állnak. Pályázni kizárólag az e célra szolgáló űrlap kitöltésével le­het. A beérkező első ötszáz pályá­zatot fogadják el. A számítógépet a nyertes pedagógusok indulórészlet nélkül, kamatprentesen, 24 havi bruttó 8984 forint részletfizetési le­hetőséggel októberben kapják meg. A számítógéphez jutás felté­tele pedagógus-továbbképzésen való részvétel. „Felsőfokú oktatási informatikus OKJ” képzés, „Alap­fokú ECDL képzés” (európai szá­mítógép-használói jogosítvány), valamint „Multimédia oktató­anyag-, segédanyag-készítés” elne­vezésű képzések közül lehet vá­lasztani. Beküldési határidő szep­tember 15. További információ és űrlap igényelhe­tő a Suline't Klub Egyesület címén (1094 Budapest, Balázs Béla út 18., tel./fax: 06 1 456-9152, e-mail: hgergely@poli.hu ), továbbá a Soros Alapítvány internet­eimén ( www.soros.hu ). • iw) Gép segíti a képviselők munkáját A sárréti települések közül a vésztői képviselő-testületi ülé­seken folyik a legdemokratikusabb szavazás. A nemrég megvásárolt elektromos szavazógépet (ilyen az egész észak­békési térségben sehol máshol sincs) a tegnap délutáni ülé­sen avatták fel a nagyközség önkormányzati képviselői.- Ezzel a géppel sokkal demokra- tikusabbá vált a szavazás lehető­sége. Korábban mindenki látta, hogy ki hogyan szavaz. A gép használatával viszont senki sem tudja, mikor ki nyomta meg az igen vagy a nem gombot: Tehát szavazás közben egyetlen képvi­selő sem kerül kényelmetlen helyzetbe. Bármikor bárki bátran felvállalhatja nézeteit, nem kell megváltoztatnia véleményét csak azért, mert barátja, közeli ismerő­se másképp szavazott. Sőt, eztán a titkos szavazások esetében sem kell megszakítanunk az ülést, hogy szavazólapokon szavaz­zunk. A gépen a titkos szavazás is lebonyolítható, így sokkal per­gőbb lehet az ülések menete - mondta érdeldődésünkre Kaszai János polgármester. Az elektromos szavazógéppel tegnap délután az idei költségve­tési rendelet, módosításakor sza­vaztak első alkalommal a vésztői képviselő-testület tagjai. m. b. zetett és Szlovákiából ellopott Au di TT 1.8-as személygépkocsi kül földre vitelét akadályozták meg < hivatal munkatársai.‘utóbb kidé rült, hogy a 7,9 millió forintot éri járművet az Interpol is körözte. Kelebián egy belépő személy vonat két jugoszláv utasánál 27( gramm marihuánát találtak a fi náncok. A fiatalok azzal védekez

Next

/
Oldalképek
Tartalom