Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-20 / 93. szám
6. OLDAL - 2000. ÁPRILIS 20., CSÜTÖRTÖK G A Z D A S Á G áRÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP Cg* QUANTUM BROKER RL, Békéscsaba. Andrássy út 12. Telefon: (66) 520-940, BUX 9066 77 pont Legjobb három: FŰZFŐ 1200 DANUBIUS 5900 SYNERGON 3025 A kedvező Amerikai zárást követően a Bux 262 pontos emelkedéssel nyitott hogy azután délutánra 77 pontig csökkenjen, 17mrd Ft-os forgalom mellett. Jelentős mértékben esett az utóbbi időszak kedvenc papírja az EGIS. Az elmúlt napok folyamatos esése után meg szűnni látszik az eladói nyomás a MATÁV-ról. Röviden „A PÉNZ BESZÉL. MINÉL TÖBB VAN BELŐLE, ANNÁL HANGOSABBAN.” (Arnold Rothstein) TISZTA UDVAR, (w) A Sarkadi Cigány Kisebbségi Önkormányzat idén is meghirdeti a „Tiszta udvar, rendes ház” pályázatot a helyi városszépítő egyesülettel és a Sarkad Város Egészségéért Közalapítvánnyal közös szervezésben. Elismerésképpen tavaly hat család kapott összesen 27 ezer forint értékű ajándékutalványt, az idén öt helyezettet díjaznak egyenként ötezer forint értékben. FELÚJÍTÁS. (1) Mezőkovács- házán a várost érintő protokolláris önkormányzati fogadások, ünnepségek és kiállítások többségét általában a művelődési ház emeleti klubtermében rendezik meg, ami kultúrált környezetet feltételez. A helyi oktatási és kulturális bizottság felhívta a képviselők figyelmét a klub padozatának mielőbbi felújítására, mivel az az elmúlt évtizedek alatt jelentősen megrongálódott. A napokban tartott ülésen a testület a már meglevő parkettaanyag felhasználásával 200 ezer forintot hagyott jóvá a munkálatok elvégzésére. BŐVÜLŐ BILLERBECK. (i) Nemrég német érdekeltségű könnyűipari üzletemberekkel tárgyalt Kosaras Béla, Szeghalom polgármestere. A megbeszélések eredményeként úgy tűnik, júliusban harminc személyt foglalkoztató könnyűipari üzemrésszel bővül a Billerbeck szeghalmi gyára. A TAKARÉKNÁL, (i) Zsadány- ban ettől a hónaptól nem a polgármesteri hivatalnál fizetik ki az időskori járadékot, a szociális segélyt, az ápolási díjat és a gyermekvédelmi támogatást. Ezeket a pénzeket közvetlenül a takarékszövetkezetnél vehetik fel az érintettek. INGYENES LESZ? (i) A bihar- ugrai képviselő-testület azon fáradozik, hogy a helyi óvodások számára ingyenessé tegye a térítési díjakat. Erre egy helyi rendeletet - amelynek előkészítése folyamatban van - szeretnének megalkotni. FÜRDÖVEZETŐ, (i) A füzesgyarmati képviselő-testület zárt ülésen döntött a helyi strandfürdő vezetői álláshelyére beérkezett pályázatokról. A két jelölt közül Károlyi Sándornak szavazott bizalmat a testület, így öt esztendőre ő lett a gyarmati fürdő vezetője. JÁTSZÓTERET. (1) Az Ifjúsági- és Sportminisztérium kiírása szerint pályázni lehet új közterületi játszóterek kialakítására. A mezőkovácsházi testület úgy döntött, hogy 350 ezer forint önerővel és ugyanennyi pályázati igénnyel (ha az elbírálás sikeres lesz) Reformátuskovácsházán szeretne kiépíteni egy új gyermekjátszóteret. A vásárlók zöme fiatal Áprilisban nyitotta meg képviseletét Békéscsabán a GSM szolgáltatók leg- fiatalabbja, a Vodafon. A belvárosban berendezett márkaképviselet eddigi tapasztalatai szerint az érdeklődők zöme a fiatalabb generáció közül került ki. Békéscsaba A Vodafon az 1800 MHz-en szolgáltat, a rendszer kiépüléséig Békés megyében a két másik GSM szolgáltató rendszerén használhatóak a 70-es körzetszámú Vodafon telefonok. A békéscsabai Vodafon üzletet a cég hivatalos partnere, a Vodamix Kft. üzemelteti. Mint megtudtuk, a legnagyobb slágernek a „Vitamix” számít. A csomag előnye, hogy nincs havidíj, és az előfizető csak a ténylegesen eltelefonált időt fizeti ki. A Vodafon üzlet hétköznap reggel kilenctől este hatig, szombaton 13 óráig várja az ügyfeleket. A készülékek és kiegészítők mellett szaktanácsadással is állnak az érdeklődők rendelkezésére. ____________________________________DQ Kétszázötven tanszék egy ernyő alatt A Szent István Egyetem rektora a tervekről felépíteni egy szép kollégiumot, azokra gondolva, akik csak fél évet, néhány előadásnyi időt akarnak nálunk eltölteni. Egyébiránt Gödöllőről hamarabb be lehet érni az állatorvosira, mint Újpestről vagy Budáról.- A tanárok számára mit jelent az összeolvasztás?- A Szent István Egyetemen hatalmas szellemi erő összpontosul. Száz kilométeres körzetben hat telephelye van az egyetemnek és az egyes tudományágak képviselői napi kapcsolatban lehetnek például az informatika révén. Gyakoribbak lesznek a tudományos megbeszélések, értekezések, közvetlenebbé válik a kapcsolat a tudományos munkát végző tanárok között.- Kitől lehet megtanulni, hogy miképpen kell egy ilyen szerteágazó intézményt irányítani?- Itthon nincs rá mód, hiszen január elsejétől indult az integráció. Velünk egyszerre kezdtek hozzá Debrecenben, Miskolcon, Sopronban, Nyíregyházán, Szarvason, Szegeden, Budapesten, Pécsett és Veszprémben.- E hatalmas intézmény gazdasági ügyeit nyilván valamilyen pénzügyi társaság intézi. így van?- Nem, és várhatóan később sem bízzuk a pénzügyeinket külső cégre. Helyesebbnek tartjuk egy olyan gazdasági menedzsment életre hívását, amely az egyetem javára végzi a munkáját. NOVAK GÁBOR A gödöllői székhelyű Szent István Egyetemen hatalmas szellemi erő összpontosul. Száz kilométeres körzetben hat telephelye van. Húszezer diákot oktat, négyezer dolgozót foglalkoztat, kétszázötven tanszéket működtet, félévenként ezerötszáz tantárgy tanítását hirdeti meg, és harminchét szakon ad diplomát. A szervezetét tekintve új intézmény három korábban önálló egyetemet és két főiskolát foglal magába. A nemzetközileg is nagynak számító intézmény működéséről dr. Szendrő Péter rektort (képünkön) kérdeztük.- Milyen előnyöket kínál ennyi intézmény - a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, az Állatorvos-tudományi Egyetem, az Ybl Miklós Műszaki Főiskola, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészeti, agrár- és szaktár- sadalom-tudományi, valamint a gyöngyösi főiskolai karainak - összevonása? — A vidéki települések számára fontos szakemberek kerülnek ki erről az egyetemről: tanítók, állatorvosok, agrármérnökök, település-fejlesztők. Mindazok, akik munkájukkal elősegíthetik a vidék felzárkózását, szellemi életének alakítását. Egyetlen ernyő alá tartozva, egységes elképzelés szerint tanítható a testnevelés, fejleszthető a tömegsport és nagyobb szerephez juthat az élsport is a Szent István Egyetemen. Eredményesebb lehet az idegen nyelvi oktatás a megnövekedett tárgyi és személyi lehetőségek kihasználásával, ehhez már készül a nyelvvizsgaközpont. Összegyetemi keretben élén- kebb lehet a kulturális élet, nagyobb esély kínálkozik az egyetemhez méltó etikus, erkölcsös fiatalok nevelésére.- A tanulás szemszögéből nézve mi a hozama a nagy egyetemnek a diák számára?- Diákjaink az egyetem bármelyik intézményében hallgathatnak előadásokat. Például ha egy agrárszakos hallgatónk az állatorvosin kíván parazitológiai ismereteket szerezni a méltán híres Varga István tanár úrtól, minden további nélkül megteheti. A jászberényi vagy a budapesti diák is kerülhet a gödöllői előadásokra, akár egy félévet is elvégezhet itt. Kiválaszthatja a számára legjobban megfelelő tanárt.- Csakhogy Jászberényből elég nehéz Budapestre vagy Gödöllőre járni. A távolság nem akadálya a terv valóra váltásának?- Kétségtelenül szükség van további kollégiumi helyekre is. Éppen ezért Gödöllőn szeretnénk A közelmúltban nyitott üzletet zömében fiatalok keresik fel D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Vállalati üdülés a ménesbirtokon Mezőhegyes Csopakon, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez tartozó mezőgazdasági részvénytársaságok közös üdülőjében a Mező- hegyesi Állami Ménesbirtok Rt. üdülési lehetőséget biztosít dolgozói részére a rendelkezésre álló egy szobában. Az üdülés költsége egy hétre házaspárnak 30 ezer forint, házaspárnak egy gyermekkel 35 ezer forint, házaspárnak két gyermekkel 40 ezer forint. A turnusok csütörtöktől szerdáig tartanak; az első június 8-án kezdődik, az utolsó (a tizenkettedik) pedig augusztus 24-én. Az üdülés költségét a szakszervezeti bizottságnál kell befizetni az üdülés megkezdése előtti héten - tudtuk meg Varga Péter vszb-titkártól, aki $zt is elmondta, ha azonos időpontra többen jelentkeznének, a bizottság dönt az üdülésben részt vevők személyéről. A jelentkezéseket a Ménesbirtok Rt. szakszervezeti bizottságára kell benyújtani május 22-éig. ________________________________(OH) A környék legkorszerűbb fürdője A strandfürdőnél kedvezőtlenek a bérleti üzemeltetés tapasztalatai (korábban egy nagyszénási bt. vállalkozásba vette a ványai fürdőt — a szerk. —), így azt még legalább egy két évig biztosan az önkormányzatnak kell működtetni — mondotta Pap Tibor polgármester a dévaványai képviselő-testület legutóbbi ülésén. Dévaványa A helyi fürdő működéséről, s az ottani egészségügyi szolgáltatás helyzetéről Iliin Andrea intézményvezető tájékoztatta a testületet. Iliin Andrea előterjesztésében hangoztatta: fontosnak tartja, hogy a lehetőségekhez mérten fejlesszék a fürdőt és a gyógyászati részleget. Ilyen széles körű, komplex egység a körzetben nem létezik, így elsőként használhatják ki ennek lehetőségeit. Elek Imre, a pénzügyi bizottság elnöke is úgy vélte, idén lényegesen kevesebb veszteséget „termel” a fürdő, mint 1999-ben. Tavaly a bő kétmillió forint bevétellel szemben 10 millió forintot költött az önkormányzat a fürdőre. Az például, hogy a fürdőt a korábbi üzemeltetőtől visszavették, belekerült legalább 2,5-3 millió forint körüli összegbe. Hasonló kiadással idén nem kell számolni. Továbbá ebben az évben már egyes gyógyászati szolgáltatásokra is kapnak támogatást. Abban minden képviselő egyetértett, hogy a fürdőre nagy szüksége van a településnek. S annak működését még akkor is fel kell vállalni, ha az önkormányzatnak pénzbe kerül. A ványai strandfürdő idén május elsején nyitja meg kapuit, és augusztus 31-éig várja a kikap- csolódni vágyókat. _________m.b. Segítik a vállalkozásokat Takarékszövetkezet a termelőkért A Tótkomlósi Körzeti Takarékszövetkezet beolvadt a Gádoros és Vidéke Takarék- szövetkezetbe, így a kirendeltségek száma tizenkettőre bővült. A gádorosi pénzintézet egyik csatlakozó egysége a békéssámsoni ki- rendeltség. Békéssámson A település lakosainak a száma közel háromezer, 2000. január elsején a takarékszövetkezeti tagok száma ezerkilencszázhu- szonnyolc volt. A községben az emberek többsége mezőgazdasággal foglalkozik, a pénzintézet igyekszik segíteni az ágazatban szorgoskodókat az úgynevezett éven belüli lejáratú, valamint az éven túli lejáratú tőkepótló hitelekkel. — Ezentúl segíteni tudjuk a lakáscélú hiteligénylőket is lakóingatlan vásárlásakor, felújításakor és korszerűsítés esetén. De vállalkozók részére a vállalkozás bővítésére, átmeneti anyagi gondjaik megoldására is biztosítunk hitelt - tájékoztatta lapunkat Zsibrita Lászlóné ügyvezető igazgató. Békéssámsonban a takarék- szövetkezet betétállománya 124 millió 900 ezer forint, részjegy-állománya egymillió 213 ezer forint, kölcsönállománya pedig 41 millió 900 ezer forint. CSETE ILONA Növényvédelmi tanácskozás Bár összefoglaló néven növényvédelmi tanácskozásként hirdették meg, elsősorban a búza terméshozamát alaposan elősegítő növényvédő szerek alkalmazásáról volt szó tegnap a békéscsabai Garzon Szállóban tartott fórumon. Békéscsaba A rendező Nádudvari Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. és telekgerendási régió- központja három ismert kereskedőházat hívott meg: a BASF Hungária Kft.-t, a Bayer Hungária Kft.-t és a Du Pont Magyarország Kft.-t. Mindegyik értékes, gyakorlatban is hasznos tanáccsal látta el a mintegy 150-200 megyei KITE érdekeltségű, kisebb-na- gyobb növényvédelemmel foglalkoztató cég és vállalkozó képviselőit. A részletekre nincs módunk kitérni, csak Hadászi Lászlót, a KITE központ növényvédő menedzserét idézzük fel. A szakember elmondta, hogy igazán hatásos a két ütemben történő védekezés. Az elsőnél Falcon 460 EC nevű szerrel 6 decit kell hektáronként a növényre permetezni, másodszor Alert S-ből 1 litert, Tango S-ből 0,8 és Falcon 460- ból 0,8 litert kívánatos hektáronként a búzára juttatni. Számítások bizonyítják a kettős kezeléssel elérhető hektáronkénti +1 tonnás terméshozamot. (Mellesleg a tavalyi átlag a megyében 3,2 tonna volt.) A szakember több szempontból sem javasolta a repülőgépes permetezést. Ezeknek csak egyike, hogy jóval több növényvédő szer szükséges. Sok szó esett arról is, hogy milyen fontos a növénybetegségek tüneteinek korai felismerése (nem könnyű még hozzáértőknek sem), továbbá, hogy téves azon nézet a termelő egységeknél, miszerint a rossz fajtakiválasztás után majd rendbe hozzák a dolgokat a növényvédősök... Nem mindig a slágerfajta hoz bő termést, kivált, ha nincsenek „hozzátéve” a termelési időszak helyes technológiái. A tótkomlósi Rosztos Zoltán növényvédő vállalkozóként úgy vélekedett, hogy sajnos a környékükön csupán a termésterület egyharmadán védekeznek duplán, kétharmadán egyszer vagy egyszer sem, esetleg sehogy - mert ennyit bír el a termelők zsebe. Akad, aki fémzárolt vetőmagot évek óta nem is látott... Nem vitatva ennek hitelét, a KITE vezetői állítják, hogy korántsem minden a pénztárcán múlik, támaszkodjanak a szakemberekre. Adányi József növényvédelmi és kereskedelmi igazgató fontosnak tartja azt is, hogy külföldi mintákra minél hamarabb megalakuljanak a gazdálkodói körök. Ez elősegíti, hogy a 15-20 hektáron gazdálkodók is azonos színvonalon termelhessenek a „nagyokkal”. A szakemberek végül figyelmeztettek egy hamarosan esetleg itt is felbukkanó veszélyre: a répabarkó Baranya megye után már Jász-Nagykun-Szolnokban is felütötte fejét... Ültessünk bokorbabot! Zöldbabnak nevezik, valójában azonban sárga- és zöld hüvelyű kultúrnövényről van szó. Ráadásul a zöld hüvelyű bokorbabot (ceruzababot) a hazai vásárlók kevésbé szeretik, mint a sárga színűt. Ez utóbbi jobb ízű, zsenge, gyorsabban megfő, és jóval később szálasodig Ha kis parcellán termesztünk csemegekukoricát, és kézzel kapáljuk, a sorok közé bátran vethetünk bokorbabot. A parcella kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy az előző évi gyomirtó szerek maradványai se legyenek fellelhetők. Ezek a vegyi anyagok ugyanis elpusztítják a babot. A biokertészek például hároméves vetésforgóban (amely 4 ágyásból áll, ugyanis ebben 3 évig csak évelő növényeket termesztenek) a B ágyásba ültetik a hüvelyeseket. Előveteménye az A ágyásban általában a burgonya, a sárgarépa, a petrezselyem, a pasztinák, a zeller, a cékla, a hagyma, a paprika vagy az uborka, illetve ezeknek a növényeknek a kombinációja. Eszerint a C ágyás (káposzta- félék és retek) követi a hüvelyeseket, illetve a spenótot, a mángoldot és a salátafélékből álló vegyes ültetést. Mint minden pillangós növény, a bokorbab is megköti a levegő nitrogénjét. Fejtrágyázásra nincs szükség. Oda vessük, ahová két éve istállótrágyát forgattunk be a talajba. Ültetéskor azonban a két centiméteres kom- posztréteget meghálálja. A zöldbab a hűvös, párás helyet kedveli. Nagyon érzékeny a fagyokra, ezért általában májusban ültetik. Ám fólia alá már április első felében, 30 centiméter sor- és 20 centi tőtávolságra le lehet dugni 2-2 magot 5 centiméter mélyre (vagy 6-8 magot egy-egy fészekbe, 50 centiméterenként). Az ágyást kapálással tartsuk gyommentesen, és szárazság esetén gazdagon öntözzük. A legkorábbi bokorbab a csírázástól számított 10 hét elteltével már szedhető. Óvjuk a zöldbabot a csigáktól, a tetvektől, a baktériumos zsírfoltosságtól, illetve fóliás termesztés esetén az üvegházi kártevőktől.