Békés Megyei Hírlap, 2000. március (55. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-29 / 74. szám
KÖRKÉP 2000. MÁRCIUS 29., SZERDA - 5. OLDAL MEGYEI Körös-vidéki Zsaru ÉPÍTŐANYAGOK. (1) Huszonöt darab betonkerítés-elemet, két betonoszlopot, ajtókat, ablakokat, cserepeket, továbbá egy gerendát, csillárt és egy bojlert zsákmányolt ismeretlen tettes, aki Kevermesen, a Kinizsi utca egyik lakóházába ment be 1999 decembere és 2000 márciusa között. A lopással okozott kár 300 ezer forint. KERÍTÉSEN ÁT. (1) Kunágo- tán, a Dózsa utca egyik lakója jelentette a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes a kerítés átmászásával hatolt be a lakásának udvarára, ahol az épülethez tartozó nyitott színből magával vitt egy 220 V-os villanymotort. A rendőrség lopás vétség alapos gyanúja miatt indított nyomozást a kerítésugró felkutatására. BETÉTKÖNYV, (r) Feltehetően megtalált kulccsal jutott be ismeretlen tettes Gyomaendrődön a Ságvári utca egyik házába, ahonnan útlevelet és bemutatóra szóló betétkönyvet lopott. A tulajdonos a betétkönyvet időben letiltotta. A veszélyeztetett kár 168 ezer forint. ELMENEKÜLT, (r) A megszólalt riasztó hiúsította meg a szarvasi városközpont dohányboltjának kifosztását. Az ismeretlen elkövető lefeszítette a trafik lakatját és nyitotta volna az ajtót, amikor bekapcsolt a riasztó. A tettes elmenekült a helyszínről. A veszélyeztetett kár tízezer forint. FÜSTÖLT ÁRU. (1) Dombiratoson, a Széchenyi utca egyik lakóházának hátsó részén található kamra ablakáról a lemezből készült védőrácsot ismeretlen személy lefeszítette, majd az udvaron talált létrán felmászva, az ablakon keresztül kiemelt 8 szál vastag, 5 szál vékony kolbászt, 2 füstölt sonkát, valamint 4 kg őrölt pirospaprikát. Ez rriég mind nem volt elég, mert búcsúzóul a ház udvarán levő tyúkólból még 15 tyúkot is magával vitt. Diszkó utáni virtushangulatban Bezúzott ablak, összetört buszmegálló Nagybánhegyes A nagybánhegyesi önkormányzatnak sok gondot okoz a közterületek rendben tartása különösen akkor, ha felelőtlen fiatalok azon építményeket is tönkreteszik, amelyek a lakosság érdekeit szolgálják — mesélte a napokban Oláh Vilmosné polgármester. gyermekével, hogy a kellő felelősségérzet a kamaszkorban is kialakulhasson — mondta szomorúan a polgármester. Összeszámolni sem lehet azon esetek számát, amikor a diszkó utáni virtushangulatban a kaszaperi és nagybánhegyesi közút kereszteződésben levő buszmegálló esővédő építményét verték szét a fiatalok, sőt legutóbb még az oldalát borító alumínium hullámlemezt és a padot is elvitték. Az ön- kormányzat csak az elmúlt évben — Sajnos, a fiatalok egy része heveskedésből vagy a többiek előtü bizonyításvágyból olyan dolgokat is cselekszik, amelyeknek nem gondol a következményeire. A közelmúlt egyik hétvégéjén például a régi iskola ablakát zúzta be egyik gyermek, amelynek javítta- tási költsége a közösséget terhelte. Ai gyerekek meggondolatlanok, ám sok szülőnek is érdemes lenne elgondolkodnia és elbeszélgetnie legalább öt alkalommal költött a várakozóhely rendbehozatalára, amelynek megerősítették az ablakait, hagyományos helyett cementcseréppel burkolták, illetve többször pótolták a megrongált oldalfalat. A képviselők, bár megtesznek mindent, hogy az utazóknak ne kelljen esőben, hóban ázni, ám úgy tűnik, a fiatalok egy része különös élvezetet talál abban, ha bosszanthatja embertársaikat.- Ha az évek alatt tapasztaltak nem szűnnek — emelte ki Oláhné -, nem lesz értelme újabb pénzösszegeket költeni a buszváróra, és az utazók lemondani kényszerülnek a kulturált szolgáltatásról. _________________________________(HAIASII Bespájzolt a pulykakakasokból Már-már azt gondoljuk, hogy nem okozhat meglepetést a betöréssel ellopott tárgyak eddig ismert széles skálája, de mint kiderült, mindig akad újabb érdekesség az eltulajdonított értékek között. Biztosan ismerte a népszerű „Debrecenbe kéne menni” című dalt az az elkövető, aki nemrég - Kevermesre vonatkoztatva a benne foglaltakat - a Bajcsy utca egyik lakóházában ment be az ajtó kifeszítésével. Itt a ház udvarán talált 5 pulykakakast, 5 tyúkot, továbbá egy terménydarálót, 8 műanyag vödröt, egy vasszánkót és különböző méretű bútorlapot pakolt össze, és vitt magával. Egy másik esetben a különféle formájú és ízű csokoládék vonzották ellenállhatatlanul az ismeretlen betörőt, aki ugyanezen településen a benzinkút büféjébe, majd a mellette levő tápboltba jutott be a lakat lefeszítésével. A büfében ingerenciája szerint válogathatott kedvenceiből, amelyek közül 48 darab Balaton, 30 Chokito, 60 Duplo, 8 Africana, 6 Alpesi, 6 Piros-mogyorós, 39 Nestlé és 60 Sportszelet csokoládé nyerte meg a tetszését. Ezeken túl közel 70 doboz különféle cigarettát, 126 Orbit rágót, 48 Fanta üdítőt és ráadásnak egy kg-os kávét rakott abba a zsákba, amelyet a tápos boltban talált. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság mindkét esetben betöréses lopás bűntett alapos gyanúja miatt keresi a tettest. h. m. Bölcsiből tejet, kocsiból könyvet, kötélről ruhát Békéscsaba Nem túlzás, hogy manapság széles skálán mozog a tolvajok lopási listája, vagyis mindent visznek, amit érnek. A tegnap tartott megyeszékhelyi rendőrségi tájékoztatón olyan esetekről is beszámoltak, melyek nem elsősorban a kárérték miatt érdemelnek említést. Március 21-én éjszaka az ifiház előtt parkoló egyik gépkocsit törte fel ismeretien tettes, és könyveket zsákmányolt 10 ezer forint értékben. Március 22-én reggel a Franklin utca egyik házának lakója észlelte, hogy az udvari szárítókötélről eltűntek az oda kitett ruhák. Március 24-ére virradóan a belvárosi bölcsődébe kiszállított 25 liter tejjel oldott kereket ismeretlen elkövető. A furcsaságok körébe tartozik egy „álvillanyszámlás” színre lépése is, aki az Egresi utca egyik házának idős tulajdonosától szedett be illetéktelenül 9 ezer fo- rintot áramdíj címén. _______ny.l. Rajzkiállítás a közlekedésről Nagykamaráson a művelődési ház színháztermében a közelmúltban rendezték meg a felmenő rendszerű közlekedési rajzverseny területi kiállítását és értékelését. Nagykamarás Az óvodásoknak és általános iskolásoknak meghirdetett rajzverseny területi döntőjére a környező településekről 963 darab pályamunka érkezett, amelyekből szakavatott zsűri válogatta ki a legjobbakat a megyei megmérettetésre. A nagykamarási rendezvényen Kárpáti Béla a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében, Törőcsik András és Kovács Péter a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság képviseletében vettek részt. A kiállítást Köböl János alpolgármester nyitotta meg, amelynek szervezését és lebonyolítását a helyi óvó és tanító nénik vállalták fel. Az izgalmas verseny eredményeként 120 rajz kerül bemutatásra a megyei kiállításon, és a területi díjazottak az alábbiak: Óvodás kategóriában I. Szántó Tímea (Nagykamarás), II. Szász Georgina (Magyarbánhe- gyes), III. Bánszki Vivien (Nagykamarás). Alsó tagozatos kategóriában I. Zámbori Attila (Batto- nya), II. Farkas Enikő (Magyar- bánhegyes), III. Hegyi Armond (Battonya). Felső tagozatban I. Horváth Gábor (Battonya), II. Méhest Kinga (Nagykamarás), III. Mezei Szilveszter (Végegyháza). Szomszédok perpatvara Rendőri jelentés alapján indult eljárás egy nagybánhegyesi lakos ellen, mivel az még február közepén tettleges szóváltásba keveredett szomszédjával. Nagybánhegyes A rendőri leirat szerint az eset akkor kezdődött, amikor valamivel 11 óra előtti időben a nevezett szomszédja hazaérkezett, és gépkocsijával beállt a lakóháza bejárójára. Ekkor a tulaj felvett egy fél téglát és odament a szomszédhoz, akit felelősségre akart vonni. (Korábban ugyanis feljelentette őt az önkormányzatnál.) A szomszéd támadásnak vélte a fellépését, ezért többször felszólította, hogy dobja el a téglát. Mivel az illető ennek nem tett eleget, így őt a nála levő gázspray- vel lefújta, majd beugrott a gépkocsijába és elindult a lakása udvarára. Közben a másik fél is odaért az autóhoz és mérgében letörte annak spojlerét. A rendőrség garázdaság vétség alapos gyanúja miatt folytat eljárást a szomszédvita tisztázására. _________________________na Házkutatás eredménnyel Ismeretlen tettes feltehetően hamis kulccsal jutott be március 23-án délelőtt Szarvason a Ságvári utca egyik házába, ahonnan 280 ezer forint készpénzt és értékpapírt lopott. A tulajdonost az elkövető összesen 3,7 millió forint értékben károsította meg. A rendőrség még az elkövetés napján őrizetbe vett Pécsett egy férfit, akinek az előzetes letartóztatása mellett folyik az eljárás. A házkutatáskor az értékpapírok hiánytalanul előkerültek. __________________________(?) „Siratják a semmit, a másét, / — A gróf tán épp agarász —” — ízlelgettük valaha Ady halhatatlan sorait. Többségünk máig is nagyjából ennyit tud az agarászás mibenlétéről. Mígnem híre ment: megyeszer- te felütötte fejét az agárral vadászat. Persze nem éppen úri körökben, de nem is a szegények éhének csillapítására. Napjainkban az agarászás többnyire (meggazdagodott) alvilági bunkók, kiszolgálóik passziója, netán jövedelempótlása. Vadászat bunkókkal, agarakkal Mezőberény Az orvvadászat imitt-amott apáról fiúra szálló juss (volt). Egy kisnyéki azt mesélte egyszer: azonnal elkapja az orwadász- szenvedély, mihelyst átlépi a szülői ház küszöbét. Manapság Mezőberényből hallani e témába vágó híreket. — Évekkel ezelőtt feléledt Mezőbe- rényben a vadászok és az orvvadászok közötti ellentét - mondja Kádas László őrnagy, a város rendőrőrsének parancsnoka. - Ma már a vadászok a rendőrökkel karöltve próbálnak gátat szabni a va- dorzásnak. Orvvadásznak itt fegyverrel is, agárral is. A közelmúltban például egy békéscsabai férfi kispuskával vadászga- tott Berény körül, azóta a bíróság első fokon már el is ítélte. Két év, két hónap letöltendő szabadságvesztést kapott. Az agár csendben öl Az agarászás tudományában — szakértői segédlettel — egyre mélyebbre hatolunk: akkor vethetők be a négylábú „puskák”, ha a növényzet megfelelő kilátást biztosít számukra. (Amit az agarak tudnak, töb- bé-kevésbé másféle kutyák is elsajátíthatják.) Az agarak nagy testű, igen karcsú, hosszú lábú kutyák: az Isten is vadászatra teremtette őket. Pontosabban erre tenyésztették ki őket. S mindegyik speciális kiképzésben részesül. — A kutyák hogyan ejtik el az őzet ? — A futó vad után vetik magukat, s amikor utolérik, a hátsó combjából kimarnak egy darabot - magyarázza a szakértő. - Ez vissza is rántja az őzet, így nyakon ragadják, s megfojtják. Több kutya együttes alkalmazása igen hatékony eljárás. Öt-hat, az akcióig pórázon tartott agarat szokás a vadakra küldeni. Általában három orvvadász dolgozik: kettő hajt, a harmadik a biztonsági őr szerepét játssza. Az sem ritka, hogy kocsival érkeznek a vadorzók. Amikor észreveszik az őzet, kinyitják a kocsi hátsó ajtaját, a kutya pedig ráront a vadra. Az agár - a puskával ellentétben - csendben öl. Olajozott megfélemlítés Ami jó hír a tisztességeseknek, rossz a csintalankodóknak. A munkájukat (jól) végző hivatásos vadászok valóságos célpontjai lettek az orvvadászoknak, akik — a hírek szerint - amúgy sem a (helybeli) törvénytisztelők felső tízezrébe tartoznak...- Állítólag kellemetlenségek érték a hivatásos vadászokat. — Kellemetlenségek?! Valakik két eset- Ilyen munkára mindig akad valaki a kocsmában. Ha az olajjal locsolgatók nem is kerültek elő, az agarakkal vadászók ügye azóta a bíróság elé került. Csak nem hagyják ott... Karácsony előtt két héttel, úgy déltájt három rosszaság három agarával a mezőn találtatott. Arra „utazhattak”: a hivatásos vadászok hazajárnak ebédelni. Ám most mobilon jelzést kaptak: a herényi Hátrább az agarakkal! hármak vadászni ° nak az orvvadászok, az éjszaka is lövöldözők, az agáruszítók. Ez utóbbiakkal - a rendőrök, mezőőrök mellett - három hivatásos vadász néz farkasszemet. Korábban, amikor ugyancsak elkaptak agará- szókat, a hivatásos vadászok házának az ablakait volt szokás betömi. Azóta szénhidrogén-bázisú lett a herényi bosszú. Az elmúlt évben a vadászok kétszer is lelőtték a vadölő kutyákat. Erre a törvény meghatározott körülmények között jogot is ad számukra. Nyilvánvaló, hogy az ablakbetörések, falcsúfítások: figyelmeztetések. A hivatásos vadászok pedig akaratlanul is kocsijuk A bosszú keze nyoma a leöntött házak egyikén. A vandálkodásra ürügyül szolgáló agarászügyben tegnap hirdetett ítéletet a Békési Városi Bíróság. A három vádlott (nem jogerősen) 18-18 ezer forint pénzbüntetést kapott FOTÓ! SUCH TAMÁS- Berényben nem a megélhetés miatt orvvadásznak, inkább hobbiból - szögezi le az őrsparancsnok. - Tavaly a vadászokkal együttműködve tetten is értünk ilyen agarászókat. Mind jó egzisztenciával rendelkező ember volt. Gondolom, azért is értünk tetten tavaly a korábbiaknál több orvvadászt, mert figyelőszolgálatot szerveztünk, akciókat hajtunk végre ellenük. A tanyaprogram révén is sűrűbben megfordulunk a külterületeken. ben is fáradt olajat öntöttek házaik utcai homlokzatára - folytatja Kádas őrnagy. - Mindkétszer azután, hogy orvvadászokra bukkantak. Az egyik eset tavaly januárban, a másik karácsony előtt történt. A lehetséges elkövetők a látókörünkbe kerültek, de az alapos gyanú bizonyításáig egyelőre nem jutottunk el. Ezért meg kellett szüntetnünk a nyomozást.- Az újgazdagok olajbombáztak volna éjszaka? indultak. Egy másik telefon már azt is tudatta: a Szarvasra vezető út környékén kell keresni őket. A vadászok az elorvultak ténykedését távcsővel figyelték. A tilosban járók az agárral elejtett egyik vadat — egy gidát - háton vitték a közeli tanyába, ugyancsak megfojtott anyját a földön vonszolták. A tanyában megnyúzták őket. A frissiben lenyúzott, sebtiben eldugott bőrökre egy kutya vigyázott. A vadorzók a számonkéréskor azt állították: csak sétáltatták kutyájukat, s ha már - szándékuk ellenére - őzeket fogtak, hát nem hagyták ott őket ebek harmincadjára... Az egyik kutyát Sarkadról hozták, derült ki. Sarkadon rengeteg agár található, de az már egy másik történet. Mezőberény közigazgatási területén a „vadászmezőkkel” rendelkező helyi társaság mellett (egy jókora földdarabon) a körösladányi vadásztársaság tagjai is hódolhatnak szenvedélyüknek. Ezenkívül három-négy tucatnyian egy bérkilövő vadásztársaság tagjaiként, jó néhányan, akik vadász- és fegyverengedéllyel rendelkeznek, meghívottként lőhetnek vadra. S vanIdeje lenne érvényt szerezni a címbeli idézetnek, ám - mert minden mindennel összefügg - a társadalmi többség érdekérvényesítő erejének lényeges növekedése nélkül ez hiú ábránd. Egy szemétkosárba való vadászati törvény, a helyzettel visszaélni képes némely „vadászok”, orwadászok, hivatalnokok szabad garázdálkodása és a korrupció miatt e vadonban egyelőre az erősebb kutyák, holmi agarnokok viszik el a csontot. épségére, családtagjaik biztonságára, önmaguk bántalmazására gondolnak - ha tovább pörög agyukban a lehetséges folytatás. Akiket a garázda fellépés mögött sejt a város: fiatalemberek, akik állítólag olajszőkítésből, adócsalásból szerezték magabiztosságukat, melyet mostanában pitbullal is őriztetnek. Hamarosan tisztes polgárok lehetnek - ők vagy az unokáik. — Az erkölcsi mellett anyagi oka is van annak, hogy meg kell védenünk magunkat a törvénytelenül tevékenykedőktől - világítanak rá a vadászok. - Az apróvadállományunk nem valami jó, a társaságot fenntartó bevételt az őzek kilövetéséből remélhetjük. Nem véletlen, hogy az orvvadászok is az őzállományt dézsmálják. Egy kis herényi apacsromantika: az egyik vadorzó pár éve valamiképp lövést kapott góbéskodás közben, ám mire a vadászok elől menekülő orvoshoz ért, a lövés helyén már késsel vágott seb éktelenkedett... Konyhai baleset lett a harci sérülésből. A sötét fáradt olaj nyoma ma is ott éktelenkedik a házfalakon. Sötét lelkek emlékműveként. KISS A. JÁNOS