Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-04 / 29. szám
KÖRKÉP 2000. Február 4., péntek - 5. oldal MEGYE Körös-vidéki Zsaru ELLOPOTT UTAZÓTÁSKA, (z) Igencsak pórul járt az a házaspár, akinek utazótáskáját ismeretlen tettes egy szemvillanás alatt ellopta. A házaspár vidéki útra indult, s valamiért a férj lette a ruhaneműt, iratokat és a pénzt tartalmazó utazótáskát, amit eltulajdonítottak. Később a táskát, megtalálták, de már értékek nélkül. A kár 150 ezer forint. LETARTÓZTATTÁK, (cs) Egy kardoskúti lakos január 14-én este jelentette be az Orosházi Rendőrkapitányságon, hogy őt az orosházi MAV-állomás területén ismeretlen tettesek megverték, és 3 ezer forint készpénzét elvették. A keresés forrónyomon indult, a rablással alaposan gyanúsítható É. Á. és B. N. Őket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. ELLOPTÁK, (z) A minap, este nyolc és kilenc óra között az egyik muronyi atyafi betért törzshelyére, a helyi Lugas presszóba, hogy szomját oltsa. A „hivatalos” ügyek intézése után már gyalogosan távozott, ugyanis időközben kerékpárját valaki ellopta. Értéke 20 ezer forint. TETTLEGESSÉG. (cs) Egy gádorosi lakos tett feljelentést az Orosházi Rendőrkapitányságon, mert január 14-én éjjel Nagyszénáson több személy bántalmazta. A tettlegesség következtében kórházi kezelésre szorult a sértett. A bevezetett rendőri intézkedés eredményeként S. P. és K. A. gyanúsítható a cselekmény elkövetésével, valamint társaik, akik ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult eljárás. MEGZAVARTÁK, (cs) Eljárás indult a pusztaföldvári S. I. ellen, aki január 6-án éjjel a településen, a Bartók Béla utcai nyilvános telefonkészülék pénzkidobó nyílását megrongálta, de a készülékből pénzt nem tudott ellopni, mert a cselekmény közben megzavarták. Fiatalkorúakkal tarkított társaság „énekelt” A határőrség mezőgyáni megszüntetett őrséről decemberben 23 öntöttvas fűtőtestet tulajdonítottak el akkor még ismeretlenek, 230 ezer forintos kárt okozva. A zsaruk felgöngyölítették az ügyet, s a fiatalkorúakkal is tarkított társaság „énekelt.” Mezőgyán- Meg-, illetve kihallgatásuk során elmondták: december 13-án 13-20 óra között a kirendeltség kerítését megbontva közelítették meg az épületet, majd szerelték le a radiátorokat. A hatos - fiatalkorú Sz. S. és testvére Sz. Mihály, L. Sándor, Gy. László és szintén fiatalkorú K. L, illetve bátyja, K. József - a rendőrség értesülései szerint megrendelésre dolgozott. Később azonban a megbízó sokallta a radiátoronkénti 2 ezer forintos árat, s ezért nem született meg az üzlet. A zsaruk maradéktalanul megtalálták, lefoglalták a fűtőtesteket. A fiatalok több bűncselekmény elkövetését is beismerték. November első hetében Sz. S„ K. L. és P. Kálmán nem „kuko- ricáztak. Egy lakatlan lakásból 5 mázsa morzsolt, szemes kukoricát tulajdonítottak el, s 2 ezer forintért adtak túl rajta. A mezőgyáni posta udvaráról még júniusban egy rotációs gépkapa kerekeit szerelték le, azzal törlesztvén adósságukat. Azután D. Gábor 100 darab kúpcserepe bánta tevékenykedésüket. Az ügy tisztázása folyamatban van, egyelőre lopás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. B. I. Hétköznapi kriminális Tótkomlós Egy tótkomlósi lakos azért jelentette fel a kardoskúti Sz. Gy.-t, mert az illető még tavaly novemberben a szántóföldjén — a szóváltást követően - mobil telefonját kivette a sértett mellényzsebéből és azt széttörte. Tótkomlóson a Kun Béla utca egyik vállalkozója tett feljelentést az Orosházi Rendőrkapitányságon, mert az új esztendő első napjaiban a Sexty utcai ruházati boltja elé kiakasztott kabátot valaki eltulajdonította. A 11 ezer 700 forint értékű kabát fekete színű, derékig érő, kívül bolyhos, cipzáras volt. Ismeretlen tettest keres a rendőrség, mert Pusztaszőlősön, a Bartók Béla utcai hétvégi házba bejutott szilveszter éjszaka. Onnan egy 11,5 kilós PB gázpalackot, egy darab nyomáscsökkentőt, egy darab ismeretlen gyártmányú fekete-fehér televíziót és egy sötétkék színű sporttáskát vitt el. Az Allium Áfész Rt. is feljelentést tett a rendőrségen, mert tavaly novemberben Tótkomlóson, az Erzsébet utcai vasúti vendéglőbe ablakbetörés módszerével behatolt, onnan neon világítótestet, egy rozsdamentes mosogatót, egy kivehető adagoló berendezést, egy ételtartót és egy burgonyakoptatófedelet vitt el, 40 ezer forint kárt okozva. cs. i. Olajra lépett a benzinkutas A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai 105 esetben fedtek fel jogszabálysértő cselekményt a január 24-étől 30-áig tartó héten, összesen 26 millió 990 millió forint értékben. Az igazán nagy tételeket most is a cigaretta, az alkohol és a gázolaj jelentette. Dél-Alföld A határátkelőhelyeken és a piacokon 972 karton cigarettát és 697 liter tiszta szeszt foglaltak le a pénzügyőrök. A szeszhez kapcsolódott a regionális parancsnokság egyik utóellenőrzése is, amelyet egy Bács-Kiskun megyei jövedéki adóraktárban tartottak. Az eredmény: 23 ezer 393 liter többlet, természetesen alkoholból! Kiderült az is, hogy a cég januárban sem az előírt termékmérleget, sem a vevőnyilvántartást nem vezette: az előidézett adóhiány mértéke meghaladja a 22 millió forintot. Érthető, hogy ekkora visszaélés láttán a fináncok ellátogattak a kft. ügyvezetőjének lakására is: ott 435 liter zárjegy nélküli alkoholos termék került elő. A kecskeméti vámosok egy benzinkútnál vizsgálódtak, mivel annak tulajdonosai - az előzetes adatok szerint - 28 ezer liter gázolajat hoztak forgalomba úgy, hogy nem fizettek utána sem jövedéki adót, sem áfát. Az ellenőrzés időpontjában azonban már új - minden gyanún fölül álló - gazdája volt a töltőállomásnak. A régiek ismeretlen helyen tartózkodnak. Csak hamis számlák maradtak utánuk, 2,5 millió forintot meghaladó értékben. Kézre kerítésükre tovább folyik a nyomozás. ________m.gy. Nehéz költségvetés előtt a fiatal város Jelentősebb helyi adóbevételek nélkül - több központi támogatás kellene Feszített költségvetési évet zárt tavaly és feszítettet kezd Békés megye legfiatalabb városa, Elek. A költségvetési koncepciót már tárgyalta a város képviselő testülete, a rendelettervezet elfogadását pedig a februári testületi ülésre tervezik. Sok önkormányzathoz hasonlóan Elek is szűk esztendő elé néz 2000-ben — legalábbis ez derült ki a város polgármesterével, Kecskeméti Jánossal (képünkön) készült interjúból. Elek- Milyen évet zárt 1999-ben Elek? — Nagyon feszítettet. Hitellel kellett az új évbe fordulnunk. A folyószámla-hitelünk 20 millió forint körül mozog. — Ezt tudva, milyen mozgástere lesz az önkormányzatnak 2000-ben? — Mindenképpen szigorításokat kell bevezetnünk. Összébb kell húzni magunkat, ha ez még egyáltalán lehetséges. A 2000. évi költségvetési koncepcióban 70 milliós hiány van jelen, ebből 40 millió a működési hiány. Le kell faragni nullára. Ez az intézményeiméi létszámleépítést jelent, . és kérdéses az is, hogy a 8,25 százalékos bérfejlesztést mindenki megkapja-e. Tavaly már meg kellett kezdeni a takarékoskodást. Az addig városi intézményként működő szakközépiskolát át kellett adni a megyei önkormányzatnak, hiszen működtetése évi 20 millió forintot emésztett fel az önkormányzat költségvetéséből, a normatíván felül. Ennek kigazdálkodása szerintem most megoldhatatlan problémát jelentene. Tavaly a művelődési ház működtetését is vállalkozásba adtuk, ezzel egy-kétmillió forintot megtakarítottunk. A költségvetési koncepció 470 milliós kiadással és 390 milliós bevétellel számol. Úgyhogy most azt a klasszikus megoldást alkalmazzuk, hogy megpróbáljuk a kiadásokat csökkenteni, a bevételeket pedig növelni.- Milyen bevételekkel számolnak?- A legnagyobb bevételi forrást az állami támogatások jelentik. A fejlesztésekre pályázatokon próbál a város forrás-kiegészítést szeÖNKORMÁNYZATOK NORMATÍV ÁLLAMI TÁMOGATÁSA millió Ft 288369 1991 1995 1999 BM Önkormányzati Gazdasági Főosztály rezni. A kommunális-, az iparűzési-, és a gépjárműadót pedig már megemeltük. Számba vettük azt is: milyen értékesíthető ingatlanjai vannak még az önkormányzatnak.- Már említette, hogy az intézményeknél várhatóan létszámleépítések lesznek, a középiskoláját pedig már tavaly ,,leadta” a város. De van még egy intézmény, a román általános iskola, melynek működtetése nem kis terhet ró az önkormányzatra.- A létszámleépítés nem a szakdolgozói létszámot érinti. A román általános iskola valóban komoly gondot jelent. Az előzetes kalkulációk alapján az állami hozzájárulás 8 millió 700 ezer forint körül várható, a működtetésre tervezett kiadás ugyanakkor 18 millió forint körül lesz.- Fejlesztésekre, beruházásokra mennyit fordíthat a város?- Erre csak mértéktartóan gondolhatunk. Ami meg kell valósuljon, és a pénz is megjött már rá, az a szakiskola renoválása, ősszel felvizesedett, ezért halaszthatatlan. Nyertünk a kerékpárút első ütemének pályázatán, és itt úgy néz ki, lesz önerő a megvalósításhoz. Vannak fizetési kötelezettségeink a tavalyi évben megkezdődött szennyvízberuházással kapcsolatban. Felmerült - a közútkezelő közhasznú társasággal közösen - a lökös- házi-gyulai-kétegyházi utak kereszteződésének felújítása. Pályázati pénzekből egy Szent Ist- ván-szobrot kívánunk felállítani, és járdát szeretnénk építeni minimális mennyiségben. Igazából ez egy rendkívül visszafogott fejlesztési koncepció. Nincsenek már igazán nagy tartalékai a városnak.- A Fidesz színeiben lett polgármester. Ellenzéki körök részéről gyakori kritika, hogy azoknak a településeknek ahol kormány- párti a vezetés, könnyebb. Valóban így van?- Ha nekünk könnyebb, akkor másnak nagyon rossz lehet! Esetünkben nem mondható, hogy az elmúlt évben olyan pénzhez jutottunk volna, amiről azt lehetne állítani, hogy azért kaptuk, mert Elek kormánypárti irányítású település.- A jelenlegi helyzetben mi jelenthetné a kiutat?- Szívem szerint azt mondanám, hogy a kötelezően ellátandó feladatok központi finanszírozásán kellene javítani. Nekünk megvan az a speciálisan hátrányos helyzetünk, hogy nincs olyan ipari tevékenység, amiből jelentősebb helyi adóbevételhez jutna a város. A mi helyi adóbevételeink a tízmillió forintot sem igen fogják elérni. Nagy probléma még, hogy ilyen fejlesztési forrásoknál gyakorlatilag a pályázati lehetőségeink is beszűkülnek, hiszen nem tudjuk a szükséges önerőt biztosítani. Akinek pedig nincs önereje, az bármilyen jó ötletekkel is áll elő, nem igazán lesz esélye azokat megvalósítani. KOVÁCS ATTILA Megkérdeztük olvasóinkat Hány évesen szüljenek a nők? Gregor József, 46 éves, zsa- dányi lakos: — Szerintem az ideális az, ha a nők életük 18 és 35 év közötti szakaszára „időzítik” a gyermekszülést. Akkor a legalkalmasabbak erre a nemes feladatra. Én, mint gyakorló apa - öt gyermekem van - mondom ezt. Feleségem az ötödik gyereket harmincnyolc- harminckilenc évesen hozta a világra, és ez már jobban megviselte, mint a többi szülés. Tehát én családon belül is tapasztaltam, hogy a nőknek 35 év után már nem való a szülés. Szilágyi Attila, 18 éves, zsadányi közmunkás:- Az én értékítéletem szerint az a legjobb, ha a nők 18 éves kortól úgy 30-35 éves korukig hozzák világra gyermekeiket. Tudom, manapság a biológiai érés felgyorsulása miatt az is előfordul, hogy a lányanyák már 11-12 évesen is szülnek. Én ezeket a gyerekáldásokat sem ítélem el. Szerintem, ha megfogant a kicsi, akkor meg kell szülni, nem pedig elvetetni. Én minden körülmények között elutasítom az abortuszt. Szilágyi László, 22 éves, zsadányi bolti eladó:- Abban, hogy egy nő mikor szül, nem feltétlenül az életkor a legfontosabb. Én úgy vélem: előbb feltételt kell teremteni, és csak aztán szabad gyereket vállalni. Ha a fiataloknak nincs lakásuk, nincs munkahelyük, akkor még várjanak a gyermekáldással. Amennyiben a körülmények adottak, akkor már 22 évesen is szülhet a nő. De, ha ez nincs meg, akkor az első gyerekkel akár 25-26 éves koráig is várhat. Kollár Zoltánná, 29 éves, zsadányi bolti eladó:- Megítélésem szerint az a jó, ha első gyermekét úgy 21-22 éves korában hozza a világra a nő. Nekem két gyermekem van, és én is ennyi idős voltam, amikor az első megszületett. Ha valakinek több gyermeke van, akkor is célszerű az utolsó csöppséget harmincöt éves kor körül a világra segíteni. A kései szülés sokkal jobban megviseli a nőket, ezért nem szabad hosszan kitolni az utolsó szülés idejét. M. B. FOTÓ: SUCH TAMÁS Garázdák az éjszakában Gádoros Feljelentették T. I. hajléktalant, aki az orosházi hajléktalan szállón ittas állapotban személy elleni erőszak módszerével garázdaság bűncselekményt követett el. Rendőri jelentés alapján rendeltek el nyomozást Sz. P. békéssámsoni lakos ellen, aki január 3- án este Sámsonban, a Szabadság utca 46. szám alatt lévő Zöld Elefánt büfében kétszer ököllel arcon vágta a szintén sámsoni D. Z.-t. Az orvosi látlelet és vélemény szerint a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az orosházi P. K. ellen is eljárás indult, mert január 7-én éjjel a Piroska presszóban egy alkalommal arcon ütötte D. Cs. orosházi lakost, aki 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Gádoroson is az ököljog „dukál”, N. I. például az Exotic presszóban minden előzmény nélkül H. J. arcába ütött, majd a szórakozóhely előtti lépcsőről lelökte őt. Ennek is 8 napon túl gyógyuló sérülés lett az eredménye. __________icsetei Diszkóstábor a Manhattan-ben Békéscsaba Újabb lehetőséget biztosunk mindazon diszkós tevékenységet végzők számára, akik a működésükhöz elengedhetetlen vizsgával és engedéllyel nem rendelkeznek - hangsúlyozta tegnapi tájékoztatóján Bíró Jánosné, az Országos Szórakoztatózenei Központ Békés megyei kirendeltségének vezetője. Bíró Jánosné szólt arról is: a háromnapos tanfolyamnak, majd az azt követő vizsgának a békéscsabai Manhattan diszkó ad otthont február 14-17. között. Akik a diszkós- táborba jelentkezni szeretnének, illetve további információkra van szükségük, a megyei kirendeltség békéscsabai irodájában - Bartók Béla út 25. szám - kaphatnak bővebb felvilágosítást. _____________________ IC) Kivirradtig hálóznak A báli szezon első — és egyben a legnagyobb vendégseregét vonzó — rendezvénye a határőr bál lesz. Az idén hatodik alkalommal rendezik meg Orosházán, a Hotel Alföld összes termeiben. Orosháza Az Orosházi Határőr Igazgatóság szervezői komoly hagyományt teremtettek évekkel ezelőtt. A mérce magas, az elvárásnak 2000-ben is szeretnének megfelelni. Erről beszélgettünk Bodrogi Béla alezredessel, a szervezők egyikével. — Február 5-én, szombaton este 18 órától várjuk a bálozókat a határőr bálba. Az ajtóban vendégeink pezsgőt, a hölgyek ráadásként virágot kapnak. Dávid Károly dandártábornok 20 órakor nyitja meg a rendezvényt, köszöntője után az 1999. év díjazottjait szólítja ki az elismerések átvételére. Ezúttal is megválasztjuk az év határőrét, járőrét, útlevélkezelőjét, határvadászát, rendészeti területi dolgozóját, közalkalmazottját.- Kik gondoskodnak a vidám hangulatról?- A Hangulat együttes szolgáltatja a talpalávalót - bízunk benne, hogy kivilágos kivirradtig! Fellép az Erogén Zónák zenekar és egy hastáncos csoport. És ami újdonság: éjfélkor tűzijátékkal szeretnénk meglepni vendégeinket.- Milyen finomságok kerülnek a tányérokra?- Három menüsor lesz, amiben a töltött csirkecombtól a hátszín szeleten keresztül, a csőben sült karfiolig minden lesz. Gondoltunk a vonalaikat megőrizni szándékozókra is, valamint azokra, akik az édességet sem vetik meg!- Hol tartanak a jegyeladással?- Az idén is leszünk vagy négyszázan! ________csete ilona