Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-26-27 / 48. szám

4. OLDAL - 2000. FEBRUÁR 26-27., SZOMBAT-VASÁRNAP HAZAI T Ű K Ö R áSKÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Államalapító magyarok a ruhaipariban Buli drog és alkohol nélkül Művészettörténeti, néprajzi előadások és tárgyi emlékek A tárlaton a X-XI. századot idéző tárgyakat mutatják be OtOTÓi LEHOCZKY PÉTIN Az államalapító magyarság szellemi és tárgyi hagyatéka címmel rendeznek a hét vegén kiállítással egybekötött konferenciát Békéscsabán, a ruhaipari és iparművészeti szakképző iskolában. Békéscsaba A tegnap kezdődött konferenciát Kovács József történész és Szentgyörgyi Viktor régész elő­adása nyitotta meg. Szombaton fél kilenckor kezdődnek az elő­adások. Délelőtt a X-XI. század Békés megyei régészeti emlékei­ről, illetve a magyar íjról, míg dél­után az ősvallásról, a Képes Kró­nikáról, a lovasíjászatról és a tör­ténelmi íjászat hazai jövőjéről tartanak előadásokat. Vasárnap délelőtt művészettörténeti és néprajzi előadások zárják a ren­dezvényt. Az előadások mellett kézműves kiállítás és vásár, vala­mint a korszakkal kapcsolatos tárgyi emlékek tekinthetők meg a ruhaipari szakközépiskolában. __________________________CQ A forráshiány 38 millió Elkészült Zsadány végleges költségvetése. Az önkor­mányzat idei büdzséjét csü­törtök délután 163 millió 773 ezer forintban hagyta jóvá a képviselő-testület. Az észak-békési község idén is forráshiánnyal szembesül: az „önhiki” 38 millió forint. Zsadány Dr. Makai Sándor jegyző érdek­lődésünkre elmondta: a helyi ál­talános iskola idei kiadása 48 mil­lió 181 ezer forint, az óvodáé 12 millió 121 ezer forint. A polgár- mesteri hivatal - a szakfelada­tokkal együtt - mintegy 103 mil­lió forintból működik majd. A képviselő-testület tagjai tisz­teletdíjának alapösszege 10 ezer forint. A bizottsági tagok 15 ezer forintot, a bizottsági elnökök 20 ezer forintot (ezekben az össze­gekben benne van az alapdíj is) kapnak. A külső bizottsági tagok tiszteletdíja 5 ezer forint, az al­polgármesteré 30 ezer forint. A képviselők döntöttek arról is, hogy pályázatot nyújtanak be a Zrínyi-Lengyel Ferenc-Petőfi utcák útépítésére, és a focipálya— Ady Endre utca közötti kerékpár­út elkészítésére. Szintén ezen az ülésen a testü­let arról is határozott: a zsadányi önkormányzat a környező tele­pülésekkel közösen közmunkára foglalkoztatási pályázatot terjeszt be. Ennek a pályázatnak a gesz­tora Zsadány lesz. Eltűnt lányt keresnek A Békéscsabai Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztálya eltűnés miatt körözi a képen látható Mé­nesi Kornélia (Újvidék, 1983.10. 04., a. n.: Kollár Erzsébet), Bé­késcsaba, Kézay u. 40. szám alatti lakost, aki 1999. április 28- a óta ismeretlen helyen tartóz­kodik. Személyleírása: körülbe­lül 160 cm magas, 60 kg súlyú, barna, egyenes szálú haja van, arca ovális, mellei nagyok. Ru­házata: ismeretlen. A rendőrség kéri, aki bármi­lyen felvilágosítást tud adni az eltűnt személyről, az jelentkez­zen bármely rendőri szervnél személyesen vagy telefonon, a 107-es ingyenes segélyhívószá­mon vagy a szülőknél. M. B. Beszélgetés a költővel HirÉnrtn"» tő és író, házigazdája Zalán Tibor---------------------------------------------- költő, író és dramaturg s gitáron A Békés Megyei Könyvtár és a Kö- Huzella Péter zenész játszik. A rös Irodalmi Társaság február 29- rendezvényen bemutatják Ágh én este hat órától rendezi Kortárs Istvánnak a Körös-Könyvár soro- magyar írók című beszélgetésso- zatban megjelent Gianicolo fehér rozatának következő találkozóját virága című verseskötetét, amit a könyvtár játszótermében. az est vendégei ajándékként vi- Az est vendége Ágh István köl- hetnek haza. _______________<ui A Középfokú Iskolai Diákotthon és a Kos­suth Zsuzsa Leánykollégium közös szerve­zésében tartottak csütörtökön este drog- és alkoholmentes bulit Békéscsabán, az ifiházban. Békéscsaba A hagyománnyá vált rendezvénysorozat idei má sodik bulija a Bajza Utcai Fitness Klub bravúros­ra sikerült aerobikbemutatójával vette kezdetét Este Hevesi Imre és együttese szórakoztatta a fia­talokat, kifüggesztett- repertoárjukból bárki választhatott számot és elküld- hette kedvesének. Akinek eddig nem volt, kedvesre lelhetett a Várom a pá­rom című vetélkedő során, amelynek nyertesei további jó kapcsolatuk meg­alapozására kétszemélyes vacsora- meghívást kaptak. Az előtérben a Trainspotting című filmet vetítették, az ingyenes büfé pedig teákkal, gyü­mölcskoktélokkal és szendvicsekkel várta az ifjúságot.- Azért szerveztük a Kossuth Zsu­zsa Leánykollégiummal együtt a bulit, mert szeretnénk testvérkollégiummá válni és a jövőben minél több közös programot összehozni velük - mond­ta Mézes András, a Középfokú Iskolai Diákotthon DÖK (diákönkormányzat) elnöke.- Még csak cigarettázni sem látok senkit a büfében...- Most még itt sem szabad, sőt ké résünkre nem árusítanak az ifiházban szeszes italt ma este. Sajnos még elég kevesen vannak - egy ilyen buli általában 400-500 fiatalt vonz -, aminek valószínűleg az az oka, hogy két közép­iskola is „rászervezett” erre az időpontra, de re­mélem, hogy este tízig még befutnak azokból a bulikból is emberek. Ahogy a beszélgetés után fél órával körülnéz­tünk, úgy tűnt, már be is futottak az import buli- zók: kicsit dülöngélve, vihorászva, de szép szám­mal érkeztek. ___________________________________________________________________ML Idén másodjára rendeztek drog- és alkoholmentes bulit az Ifiházban D#OTÓi SUCH TAMAS Gazdacentrum a belvárosban A haza földje és a földművelés iránti szeretet fejlesztése, az ősi földhöz való ragaszkodás fokozása, a gazdálkodás jöve­delmének gyarapítása, a válságos viszonyok folytán és sa­ját hibájukon kfvül kedvezőtlen körülmények közé jutott kisgazdák helyzetének javítása, a földvásárlás lehetőségei­nek előmozdítása, a mezőgazdasági munkások érdekeinek felkarolása - ezek voltak az 1907-ben megalakított oroshá­zi kisbirtokos szövetség céljai. kerekasztal-beszélgetésre hív­tunk minden érintettet. Abban egyetértettünk, hogy a volt posta épülete alkalmas lenne céljaink kivitelezésére - tájékoztatta la­punkat Tóth Sándor István, a Ma­gyar Paraszt Szövetség Orosházi Szervezetének elnöke a csütörtö­ki fórum előtt. Elvi támogatást kaptak a kezde­Költségvetés rekordgyorsasággal Az utóbbi években még nem fogadtak el Szeghalmon olyan kevés vitával s olyan gördülékeny költségvetést, mint tegnap dél­után. A testületi ülésen alig negyven perc alatt született meg a Sárrét fővárosának idei büdzséje. Kosaras Béla polgármester szerint a mostani gaz­dálkodási keret elegendő lesz arra, hogy Szegha­lom továbbra is maradéktalanul biztosíthassa az intézmények működését és az egyéb felvállalt feladatokat, valamint szerény fejlesztésekre is futja. A hozzászóló képviselők is pozitívan viszonyul­tak a témához. Az eredeti előterjesztésekhez ké­pest mindössze annyi változtatás történt, hogy a sportcsarnokra szánt pénzből 1,5 millió forintot át­csoportosítottak a sportegyesületek támogatásá ra. A testület végül egyöntetű szavazással fogadta el Szeghalom idei költségvetését, amelynek főössze­ge 1 milliárd 133 millió 800 ezer forint. ____________________________________________________(MAOYAHU Társaság miniatűr könyvészeknek Régi hagyományokat kíván feléleszteni a Békéscsabán megalakuló Magyar Miniatűr és Bibliofil Könyvészek Társasága. Az egye­sületként formálódó társaság tegnap tartot­ta első, alakuló összejövetelét.- A hagyományok felélesztése, őrzése lenne a társaság célja - válaszolta kérdésünkre Barabás Fe­renc grafikus, tipográfus, a Typografika Kiadásszer- vezö, Nyomdaipari és Könyvelő Szolgáltató Kft. ügyvezetője, akiben könyvszeretetből, a nyomdász hagyományok iránti tiszteletből merült fel a könyv­ész társaság létrehozásának gondolata. A tervek szerint az egyesület tagjai részére vállalná fel mini­atűr és bibliofil könyvek kiadását a könyvritkaságo­kat gyűjtők számára megfelelő minőségben és kivi­telben. Magyarországon bár könyvgyűjtő sok van, számottevő egyesületi élet már nincs. A Magyar Miniatűr és Bibliofil Könyvészek Társaságának bár­ki tagja lehet. Barabás Ferenc elmondta: szeretné, ha a megalakuló társaság már az idén több minia- tflr könyv kiadását fel tudná vállalni. _________u. Felkészülés A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Körösök Vi­déke Egyesülete szervezé­sében tegnap két előadás zajlott az Európai Unióról. Békéscsaba Nagy Sándor, a Koós Károly Szakképző Iskola igazgatóhelyet­tese az európai integrációval kap­csolatos általános ismereteket mondta el. Ulf Lundgren, a Svéd Munkások Oktatási Szövetségé­nek főtitkára számolt be az Euró­pai Unióhoz csatlakozás svédor­szági tapasztalatairól magyar tol­mácsolás kíséretében. Mint Pelle Tamásné, a TIT egyesület igazga­tója elmondta, a Svéd Munkások Oktatási Szövetségével 1993 óta tartják már a kapcsolatot, az elő­adásokon kívül a svédek már többször szerveztek a TIT-ben tréningeket, tanulóköröket és anyagilag is támogatják az intéz- mény egyes programjait. mn Debrecenbe készülnek Az Apácai Kiadó gondozá­sában jelenik meg az alsós kisdiákok lapja, a Szivár­vány. A nagyobbaknak szól a Tinivarázs. Ez az újság hirdette meg a felsős osztá­lyok között azt a pályáza­tot, amin egy osztálykirán­dulást lehetett nyerni. Orosháza Az Eötvös József Általános Isko­la 5. a osztálya eleget tett a pályá­zati feltételeknek, valamennyi diák megrendelte a lapot. 286 pá­lyázó közül nekik kedvezett a szerencse. A lap főszerkesztőjé­től, Széplaki Erzsébettől (akinek szülei Orosházán élnek), vagy ahogy többen ismerik, Csöpi né­nitől pénteken vehette át az osz­tály a nyereményről szóló em­léklapot. Az osztályfőnök, Makádiné Arany Rózsa elárulta, már az úti cél és az időpont is is­mert. Szeretnének június első napjaiban Debrecenbe ellátogat­ni. Mint azt az ünnepélyes talál­kozón megtudtuk, aznap a fő- szerkesztő egy másik oktatási in­tézményt is felkeresett, a József Attila Általános Iskolát. Egy má­sik pályázaton - ahol 128 iskola versengett az elsőségért - egy kerékpárt nyertek a lap kiadójá­tól. _________________ CSETEILONA A Tinivarázs című újság által meghirdetett osztálykirándulás pályázatán az orosházi Eöt­vös József Általános Iskola 5. a osztálya 100 ezer forintot nyert, az emléklapot Széplaki Erzsébet főszerkesztőtől az egyik diák, Gelegonya Anita vette át __________________________________P-TOTÓl EUCH TAMA» Orosháza A szövetség 1912 áprilisában há­zat vásárolt az Előd utcán, ott épült fel a székházuk (jelenleg a ruhagyár épülete), ami 20 éven át jól szolgálta a környék parasztsá­gának az érdekeit. És szolgálná azt ma is...- A gazdaszékház gondolata évekkel ezelőtt megfogalmazó­dott bennünk, kezdeményeztük is az ingatlanvásárlást, illetve a bérbevételt. 1998 decemberében ményezők, de anyagi forrásaik, le­hetőségeik szűkösek. Ezért is invi­tálták meg az érintetteket egy újabb megbeszélésre, hogy a szándék mellett anyagi hozzájáru­lásaikkal is segítség a gazdacent­rum létrehozását. o*. i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom