Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-22 / 44. szám
4. OLDAL - 2000. FEBRUÁR 22., KEDD KÖR KÉP Meghallgatják a legfőbb ügyészt? Megkérték a hatóságoktól az olajügyek anyagait Az olajügyeket és az esetleges rendőri korrupciót, illetve a rejtélyes békési rendőrhalálokat tisztázni hivatott parlamenti vizsgálóbizottság — melynek vezetője Pallag László kisgazda honatya — tegnapi ülésén a meghallgatások ütemezéséről döntött. Budapest A bizottság egyhangúlag elfogadta a munkatervet, s döntés született arról is, hogy a vizsgálatba korábban szakértőként bevonni kívánt dr. Szeszák Gyula nyugalmazott debreceni vezető ügyészt, dr. Karakas Attila és Karancsi Tibor volt szeghalmi rendőrtiszteket mielőbb meghallgatja a testület. A bizottság mindenekelőtt tájékozódik az olajügyek és a szervezett bűnözés hátterében álló személyi ösz- szefonódásokról, s később hallgatják meg a vallomást tenni szándékozókat, akik igen szép számmal vannak - tudatta Pallag László békési országgyűlési képviselő, a bizottság elnöke. - Megkértük és várjuk a nyomozóhatóságok, az igazságszolgáltatás szerveitől az olajügyekkel kapcsolatos anyagokat, ügyiratokat, s a két hét múlva esedékes bizottsági ülésen minden valószínűség szerint dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész számol be az ügyészség olajügyekben végzett tevékenységéről, illetve az ilyen jellegű bűncselekmények alakulásáról - tette hozzá Pallag László. B. I. Információs régió a Dél-alföldön? Az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézete hazánkban még talán kissé formabontó és szokatlan kutatás- fejlesztési munkát kezdett el a napokban. Az intézet kutatói és informatikusai elindították a Dél-Alföld Phare-mintarégió operatív fejlesztési programjaihoz kapcsolódva az Intelligens régióprogram kidolgozásának előkészítő munkálatait, illetve annak internetes felmérését. A program célja, hogy segítse az - nem csak a fejlett európai régiókban már sikeresen folyó - információs régióprogramok itteni befogadását és sokféle megoldásának (például távoktatás, távügyintézés, információszerzés, területi marketing) remélhetően eredményes alkalmazását. Az intézet munkatársai - a három dél-alföldi megyében minden elérhető számítógépes e-mail- vagy internetkapcsolattal rendelkező intézmény és állampolgár számára - szeretnék lehetővé tenni az „első lépés” megtételében való érdemi részvételt. Hogy ezt az érdeklődők és az együttműködni szándékozók megtehessék, olvassák el az e célra készült www.rkk.hu/daint honlapot és a tartalmi munkához kapcsolódó felhívást. Ezután közvetlenül a számítógépük előtt ülve kitölthetik azokat az egyéni és intézményi kérdőíveket is, amelyek adatait és eredményeit a kutatók feldolgozzák és átadják majd a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsnak. Más javaslatokat, észrevételeket, netán ezzel kapcsolatos programelképzeléseket a daint@rkk.hu címen várják az intézet munkatársai. „A világháló nemcsak a világgal, hanem egymással is összekötheti a dél-alföldi régió kohézióját, összetartozását, segítő és építő programok sok-sok reménybeli munkatársát, partnerét” - állítja bizakodóan Csatári Bálint, az MTA RKK Alföldi Tudományos Intézetének igazgatója. apróhirdetési rovat! A hétfőlői csütörtökig délulón 1 /2 4 pénteken délután 3 óráig feladott apróhirdetéseiket a másnapi Békés Megye Hírlapban megjelentetjük új rovatunkban, a SZÚPEREXPRESSZBEN. Ne feledje, Hirdetésfelvételi iroda: Békéscsaba, Munkácsy M. u. 4. Tel.: (66) 527-222. hirdetését telefonon is feladhatja! BUDAPESTI reklámcég új munkatársakat keres Békés megye területéről. Tel.: (20) 3218-323.-11756________________________________________________J Fiatalok hasonló gondokkal Interjú Hollós Józseffel, Bécs ifjúsági osztályának vezetőjével Munkanélküliség, létbizonytalanság, céltalanság. A gondok a fiatalok körében ugyanazok Bécsben is, mint Budapesten vagy akár Békés megyében. Legfeljebb a megoldások sora és a gondok orvoslására fordítható pénz összege különbözik. Az elmúlt héten a megyei művelődési központ és a megyei önkormányzat meghívására Békés megyében járt a bécsi városháza több, ifjúságpolitikával foglalkozó munkatársa, köztük Hollós József, az osztrák főváros ifjúsági osztályának vezetője is. Interjúnk vele készült.- Mi az, ami a legnagyobb gondot okozza a fiatalok körében ÖnöknéU — A legnagyobb gond a munkanélküliségtől való félelem. A fiatalok félnek, hiába képzik magukat, nem sikerül az iskola után munkát találniuk. Ez azért is baj, mert aki nem tud elhelyezkedni, az a szociális ellátó rendszerbe sem kerül be. A kapitalizmus átka, hogy nem tudjuk a cégeket a fiatal munkaerő alkalmazására kényszeríteni. Még úgy sem, hogy ezért támogatás jár. Nekünk az egyik legfontosabb feladatunk, hogy ezt a félelmet, szorongást feloldjuk. Megszűnt már az a régi elképzelés, hogy az iskolából kikerülve mindenki el tud helyezkedni, és egy munkakörben, egy cégnél dolgozik élete végéig. Ösztönöznünk kell a képzési rendszert, hogy rugalmasabb legyen, és mind jobban megfeleljen a munkaerőpiac igényeinek. A fiatalokat pedig arra biztatjuk: szerezzenek több szakmát, és ha kell, legyenek hajlandóak rövid időre is munkát vállalni. A másik nagy problémakör a fiatalok lakáshoz juttatása. Az ingatlanárak felemelkedtek, és kérdés, hogy a fiatalok mennyire engedhetnek meg maguknak egy önálló lakást. Mindennek ellenére úgy érzem, nálunk a fiataloknak van jövőképük. Élni akarnak, és élvezni is akarják az életet.- Mi az, amit itteni látogatásukból hazavisznek, ami tőlünk, magyaroktól átvehető, példaként használható?- Vendéglátóinktól kértük, hogy ellátogathassunk a békéscsabai menekülttáborba, és egy olyan óvodába, ahová roma gyerekek járnak. Úgy gondolom, a munkatársaimnak szükségük van arra, hogy lássák: a mienknél szegényebb körülmények között is lehet nagyon jó ifjúsági munkát végezni. Az összehasonlítás rádöbbenthet arra: mennyivel jobban megy nekünk, mennyivel többet fordíthatunk ifjúsági munkára. Magyarországon mindig nagyon komolyan vették a gyerekek oktatását, nevelését. Itt sokkal szigorúbb, sokkal nehezebb az iskola, mint nálunk. Összehasonlíthatjuk, melyik rendszer a jobb. Legyenek-e a mostaninál szigorúbbak az osztrák iskolák, vagy hagyjuk, hogy a gyerekek minél több dologban szabadon döntsenek? Nálunk már probléma, ha egy iskolai osztályban a tanulók 10 százaléka nem osztrák. Itt példákat látunk arra: mit jelent az, ha egy helyen koncentrálódnak a problémák, és hogyan lehet ezeket a gondokat kezelni, megoldani. Megszűnt a TV3 Hétfőn este beszüntetette a sugárzást a TV3 televíziós csatorna - jelentette be a Budapesti Kommunikációs Rt. hétfőn kiadott közleményében. A veszteséges működés alapjául szolgáló okokat hosszas erőfeszítések után sem lehetett kiküszöbölni, ezért a társaság tulajdonosai a részvényeiket átruházták, és egyidejűleg úgy döntöttek, hogy azonnali hatállyal beszüntetik a TV3 tevékenységet. A TV3 részvényeit a TV2 egyik tulajdonosa, az SBS szerezte meg. Pintér Dezső, a TV2 elnöke úgy nyilatkozott, hogy teljes műsorok átvételére nem gondolnak, de egyes munkatársak foglalkoztatásától nem zárkóznak el. A Napkelte folytatása nem szerepel a terveik között. Szerdától várhatóan az AM- mikrón sugárzó Magyar ATV-n, a szokásos időpontban, a megszokott műsorral jelentkezik a Nap-kelte adása - közölte nem sokkal később Gyárfás Tamás, a műsor producere. A csatorna március 1-jétől ugyanarra a műholdra kerül, ahol korábban a TV3-at sugározták. _____■ Automaták fosztogatói Bűnözői körökben megnőtt a népszerűsége a nyerőautomatáknak — tudtuk meg tegnap Dávid Gergely rendőr őrnagytól, a Békési Rendőrkapitányság osztályvezetőjétől. Békés Igencsak meglepődött az a helyi vállalkozó, akinek a minap műhelyéből eltűnt egy ütvefúró és egy 11,5 kilogrammos gázpalack, melynek együttes értéke 66 ezer forint. A nyomozás során kiderült: a szálak Muronyba vezetnek, egy korábbi alkalmazottjához, aki nem éppen tisztességes szándékkal látogatta meg volt munkaadóját, s a lopott holmi értékesítésekor bukott le. A 22 éves békéscsabai C. P. február 15-ére virradóra Mu- ronyban betört a Szürkebarát presszóba, s a nyerőautomatát fosztotta ki, miközben a helyi körzeti megbízott tetten érte. A fiatalember futásnak eredt, s az éjszakában eltűnt a rendőr elől. A helyszínen viszont találtak egy floppylemezt, melyet a szakemberek előhívtak, s kiderült, ki a tulajdonosa. C. P.-t a Békési Városi Bíróság egyéves időtartamra próbára bocsátotta. Bűnözői körökben a városban igencsak népszerűek a nyerőautomaták. Az elmúlt héten két gépet rámoltak ki ismeretlen tettesek, mindegyiket az éj leple alatt: a Kazamata diszkóban lévő gépből 30 ezer forint rongálási kárral 70 ezer forintot vittek el, a Spaten söröző gépét 136 ezer forinttal könnyí- tették meg. m KOVÁCS ATTILA Tájkép ciánkár után A veszteségek felmérése, a mentesítés a soron következő feladat A tiszai ciánszennyezés jogi összefüggéseit elemző szakértői bizottság úgy véli, Magyar- országnak már a jövő héten meg kell indítania az első magánjogi pert az Aurul Rt. ellen. Martonyi János külügyminiszter legutóbbi sajtótájékoztatóján hasonlóan fogalmazott. _________Budapest - Tisza menti_________ A környezetvédelmi tárca illetékese szerint a károk felmérése több hónapig is eltart, vagyis a legkorábban tavaszra lesz átfogó kép a károkról. Sólyom László, a ciánszennyezés jogi összefüggéseit elemző bizottság vezetője úgy látja, hogy a három lehetséges eljárásból a két magánjogi ügyet mihamarabb meg kell indítania. Elsőként a román-ausztrál tulajdonban lévő Aurul Rt. ellen. Ezzel egy időben kezdeményezni kell a cég vagyonának zárolását is. Második lépcsőben az ausztrál anyavállalatot kell beperelni. Harmadik lépés lehet a román állammal szembeni magyar követelések érvényesítése, amelyet azonban hosszas egyeztetésnek kell megelőznie, s figyelembe kell venni az idevonatkozó nemzetközi egyezményeket is. Egy másik vonulata az ügynek, hogy a károsult hazai cégek külön pert indíthatnak, amelyhez a magyar állam minden segítséget megad nekik - mondta Sólyom. Ágoston Csaba, a környezetvédelmi tárca szóvivői irodájának munkatársa úgy tájékoztatott, hogy a károkat folyamatosan mérik fel, de ez a munka még hónapokig eltart. Arra a kérdésre, hogy miért ássák el a haltetemeket, amikor a dorogi hulladékégető felajánlotta az ingyenes égetést, Ágoston elmondta: már január végén nagy mennyiségű haltetem került elő, amellyel azonnal kellett valamit kezdeni, a dorogi cég vezetője pedig csak a múlt héten ajánlotta fel segítségét. Bélelt árkokba temették a halakat, s kétméteres földréteggel fedték be a tetemeket, hogy még véletlenül se kaparhassa ki egy arra tévedő állat. A módszer teljesen biztonságos, tehát sem a cián, sem pedig a tetemek nem okozhatnak semmilyen további problémát. Hamar József, a Tisza Klub elnöke nyilatkozatában elmondta: a Tisza középső szakaszán nem pusztult ki teljesen az élővilág. A természetnek módja lesz megújulni, igaz, nem egyik napról a másikra. A víz cseréje viszonylag hamar megoldódik, a meder élővilágának újjáélesztése azonban csak egy hosszabb folyamat eredménye lesz. Kasza Ferenc, a Csongrádi Természetvédelmi Egyesület vezetője több szakembertársával végigjárta a Tisza bal partját. Azt tapasztalták, hogy a madarak eltűntek a folyóról, de tömeges vadpusztulás nyomait nem látták. Csütörtöktől ismét bekapcsolódik Debrecen ivóvíz-ellátásába a Keleti-főcsatornából biztosított felszíni víz - jelentette be tegnap Kóthai László, a TIVIZIG igazgatója. Hozzátette: a szennyeződés levonult a Keleti- és a Nyugati-főcsatornán, s a vízminőség megegyezik a katasztrófa előtti állapottal. A ciánszennyezett víz elérte a Duna ukrajnai szakaszát. Az itt vett vízmintában az előző napokon mért ciánkoncentrátum a kétszeresére nőtt. Bár ez az érték még a megengedett határon belül van, a helyi járványügyi hivatal vezetője úgy nyilatkozott, a lakosságnak nem ajánlják, hogy március 9-éig a Duna vizét bármire is használják. Tilos a halászat is. Eközben egy román szakértői bizottság biztonsági intézkedéseket rendelt el a nagybányai Aurul Rt.-nél, hogy megelőzzék a további cián- szennyezést. Eszerint megemelik az aranybánya derítőtavának gátját, a tó vizének egy részét pedig eltávolítják. SZALÓKY ESZTER Még egy hét a jelentkezésekre Az egyetemek nem növelik a felvehetők keretszámát Sorban álló rákbetegek Hipertermiás kezelés csak a Péterfyben Nemsokára lejár a felsőoktatási intézmények felvételi jelentkezési lapjainak leadási határideje. A továbbtanulni szándékozóknak március elsejéig kell eldönteni, hogy melyik oktatási intézménybe akarnak menni. Budapest - OM Továbbra is csak a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban végzik a rákos betegek egész testet érintő hipertermiás kezelését. Néhány hét múlva várhatóan egy újabb berendezést is kap az intézmény. így jelentősen csökkenhet majd a várakozási idő azoknál a betegeknél, akiknek minden perc számít. Ugyanis több mint ezer név szerepel a kórház várólistáján. Budapest Természetesen idén is több helyre lehet beadni a jelentkezési lapokat, amelyek, az okmánybélyegekkel együtt, néhány ezer forintos költséget jelentenek a fiataloknak. A legtöbb egyetemen, illetve főiskolán nem változnak a keretszámok, a nyílt napokon megjelenők számának alapján azonban a felsőoktatási intézmények képviselői arra következtetnek, hogy a bejutni szándékozók idén sem lesznek kevesebben. Várhatóan a közgazdász és jogász egyetemi helyek lesznek a legkeresettebbek. Az ország legnagyobb egyetemén, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen már évek óta körülbelül nyolcszoros a túljelentkezés, a bölcsészkaron ennél valamivel kisebb: csak ötszörös. A legnépszerűbb szak a pszichológia, amelyre majdnem kilencszer többen akarnak bejutni, mint ahány hely van. A jelentkezők rohama ellenére az egyetemek általában nem növelik a keretszámaikat, leszámítva a költségtérítéses helyekét. Továbbra is van esélye annak is bejutni az áhított intézménybe, akit egyébként a rendes versenyfelvételin nem talált elég jónak a bizottság. Ha valaki meg tudja fizetni, és elégséges - igaz, az ingyenes képzésben résztvevőkénél kicsit alacsonyabb szintű - tudással rendelkezik, akkor szintén továbbtanulhat. A szemeszterenként számolt tandíj idén nagyon változó, nagyobbak lesznek a különbségek, mint tavaly voltak. A legkevesebbet, 25 ezer forintot a tanárképző szolfézs szakán kell fizetni félévenként, de a tandíj egyes egyetemeken elérheti a szemeszterenként! 750 ezer forintot is. Előnyt jelenthetnek a felvételizőknek a nyelvvizsgákra kapott pontok. Szegeden, az orvostudományi egyetemen például a középfokú nyelvvizsga kettő, a felsőfokú három pontot ér. Az úgynevezett nemzetközi nyelvvizsgákat jelenleg még nem számítják be a felvételi eredményébe. - w Az ország egész területéről tömegesen érdeldődnek a rászorulók, hogy miként kaphatnák meg a még csak kísérleti jelleggel bevezetett kezelést. A speciális hipertermiás ágy a kórház intenzív osztályán működik. Dr. Tamási Péter osztályvezető főorvos lapunknak elmondta, hogy a szükséges működési engedély megszerzése óta több mint harminc beteget kezeltek, minden különösebb szövődmény nélkül. A gép működésével kapcsolatos eddigi tapasztalatok a főorvos szerint nem elégségesek ahhoz, hogy komolyabb következtetéseket le lehetne vonni. Akadnak olyan betegek, akik javulást éreznek állapotukban, ám ez objektív radiológiai módszerekkel minimum fél év, egy észtendő után lesz tudományosan bizonyítható. A kezelésre alkalmas betegek kiválogatását továbbra is egy szakmai bizottság végzi. Azokat sorolják be a várólistára, akiknek áttételes rákjuk van, és az általános egészségi állapotuk olyan, hogy kibírják ezt a szív- és érrendszert megterhelő beavatkozást. A kezelést nem végzik el azoknál, akiknél a központi ideg- rendszert, az agyat is megtámadta már a tumor. Ilyenkor a betegek még saját felelősségükre sem kérhetik a beavatkozást. Az eddig kezeltek között bél-, nőgyógyászati, emlő- és tüdődaganatosok vannak. Férfiak és nők egyaránt érintettek, mint ahogy a harmincévesnél fiatalabb és idősebb korosztály is. Gyermekek kezelésére még kísérleti jelleggel sem vállalkoznak, 17 év az alsó korhatár. A betegekkel részletesen ismertetik a kezelés kockázatát, a beleegyezésüket írásban kell adniuk. Á kockázatok között szerepel a ritkán előforduló felületi égés, illetve az esetlegesen fellé- pő szívritmuszavar. Németh zsuzsa