Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30-31 / 253. szám
8 HÉTVÉGI MAGAZIN 1999. október 30-31., szombat-vasárnap Verselő Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él s mint fán se nő egyforma-két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég: „Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére és futott, telefonált és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,' a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak őnem. Többé soha nem gyűl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez épen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak órája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: ,,Hol volt...", majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt s mi ezt meséljük róla sírva: ,Nem volt...” Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer. November 2-án emlékezünk a ha- lottainkra, előtte való nap mindenszentek napja, a katolikus egyház ünnepe. Kosztolányi Dezső szép versével örökre eltávozott hozzátartozóinkat idézzük. A Fiumei úti sírkert Európa egyik legteljesebb Nemzeti Panteonja Mestersége címere: temetői idegenvezető A több hétig tartó tévé-vetélkedően kiválóan állta a sarat egy natal lány. Szilágyi Rita középiskolai tanár, temetői idegenvezető. — Temetői idegenvezető? Hogyan lett az? — Még 1993-ban történt, egy hirdetésben kínáltak másodállást. — Hol kellett jelentkezni? — Kicsit meglepett, hogy a Kerepesi temetőben, de mikor megtudtam, hogy temetői idegenvezetésről van szó, már meg is tetszett a dolog. — Mivel jár ez a megbízatás? — Bel- és külföldi csoportokat vezetek rendszeresen a Fiumei úti sírkertben (közismert nevén: a Kerepesi temetőben) és a Farkasréti temetőben. Főként tavasszal és ilyenkor őszszel van nagy igény ezekre a programokra. A belföldi csoportok iskolások vagy felnőttek, leginkább nyugdíjasok. Külföldiek pedig főként Németországból, Hollandiából, Amerikából jönnek. Mindenkit más érdekel, hiszen a temető olyan, akár egy múzeum. — Történelem szakos tanár számára talán különleges feladat is ez... —‘ így igaz. A Fiumei úti sírkert egész Európában az egyik legteljesebb Nemzeti Panteon, ahol történelmünk és kultúránk nagy alakjai, politikusok, művészek, tudósok nyugszanak. Jönnek érdeklődők az ország minden részéből. Van, aki Arany János oroszlános szarkofágjára kíváncsi, van, akit éppen Ganz Ábra- hám mauzóleuma vonz, vagy a Deák mauzóleum, Erkel Ferenc síremléke vagy Fadrusz Jánosé, Veres Péteré, esetleg Szabó Lőrincé, de sorolhatnám a többi hírességet is. Akad, aki az építészeti megoldásokban gyönyörködik, mások kertészeti csodákra kíváncsiak, megint máA tavasz jött a parttalan időben s megállt a házsongárdi temetőben. Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem. Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, s tudtam, elmúlt nevét már nem találom. De a vasárnap délutáni csendben nagyon dalolt a név zenéje bennem. S amíg dalolt, a századokba néztem s a holt professzor szellemét idéztem, akinek egyszer meleg lett a vére Aletta van der Maet meleg nevére. (Részlet Áprily Lajos: Tavasz a Házsongárdi temetőben Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének című verséből.) sok csupán késői kegyele tűket akarják leróni itt a csodásán megmunkált márványok és bron zok között. De ugyanezeket lehet mondani a Farkasréti temetőről is, ahol kiváló művészek nyugszanak, Rózsahegyi Kálmántól Kibédi Ervinig, Sulyok Máriáig, Tőkés Annáig, Bajor Giziig. Kodálynak és Bartóknak is itt a nyughelye, a híres művészparcellában Bulla Elma, Honthy Hanna, Mensáros László, Páger Antal, Ruttkai Éva, Rátonyi Róbert, Szécsi Pál hamvai — és sorolhatnám még irodalmi, művészi életünk jeles képviselőit. A Makovecz által tervezett híres ravatalozó, a fülkés, közel százéves sírboltsor, a sírszobrászat remekművei, a főút kőrisfa sora mind-mind felejthetetlen látvány. Persze másként kell mindezt bemutatni egy távoli vidékről jött iskolás gyereknek, és másként annak, Nagy zeneszerzőnk, Erkel Ferenc síremlékét is gyakran keresik fel iskolások és felnőtt csoportok aki tudja, ki volt Aba Novák Vilmos, Pátzay Pál és Szervátiusz Jenő. Hiszen, ha külföldön jár az ember, ott is elmegy a temetőbe, hacsak teheti, nem? — kérdezi Rita. És mennyire igaza van. Akit nem csak a fényes áruházak érdekelnek, az semmiképpen nem tud eljönni Párizsból, .hogy ne látná Napóleon sírját, Londonból, hogy ne látogatná meg Marx síremlékét, Moszkvában elzarándokol a novogyevicsi temetőbe, ahol többek között Gogol, Csehov és Majakovszkij hamvai nyugszanak. És Kolozsvárott nem hagyja ki a Házsongárdi temetőt sem, mert látni kell Apáczai Csere János, Jósika Miklós, Dsida Jenő és Áprily Lajos sírját, meg a többi nagy magyarét, akik hírünket öregbítették túl az országhatárokon is. L. Gy. Az elmúlás és a kegyelet megőrzendő néprajzi értékei Fejtől való fa - azaz kopjafa Ha kopjafás temetőkről hallunk, hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy ezek kizárólag Magyarország erdélyi részem létesültek. Holott a,Tejtől” (fűtől) való fa, azaz a kopjafa a református és unitárius temetőknek volt a sírjele. Márpedig reformátusok bőven élnek a mai Magyarország területén is. Helyenként az evangéükus magyarok is kopjafát állítottak halottaik sírjára. Noha bizonyos kopjafa-formák történeti hátterét keresve egyes kutatók a honfoglalás előtti temetkezési szokásokig nyúltak vissza, a ma ismert fejfa típusokat csak a XVIII. századtól követhetjük, hiszen a fa romlandó, régebbről nem maradt ránk. A kopjafát díszesen faragták vagy fűrészelték, másokat véstek. Gyakran korommal vagy szurokkal kenték be, esetleg barnára, kékre, zöldre festették. A festésnek életkort jelző szerepe volt. A fekete öreget, a fehér és a kék fiatal halottat jelölt. Az erőszakos halállal meghalt fejfája vörös színt kapott. A néprajztudomány a fejfák három alaptípusát különbözteti meg: a fatön- kös fejfát, amely csaknem természetes állapotban hagyott fatönk, az oszlopos fejfát, amely minden oldalán egyforma kiképzéssel faragott, négyzet, téglalap vagy kör alaprajzú, és a táblás fejfát, amelyet deszkából fűrészeltek ki. Az oszlopos kopjafák néhány kutató szerint a kopjás temetés emlékét őrzik. Hosszúságuk egy-másfél méter, néha elérik a két métert is. A földbe kerülő részt megszenesítik vagy bekátrányozzák, hogy tartósabb legyen. A kopjafa felső, legszebben megmunkált része a homlok vagy fej, alatta van a fejet kiemelő nyak, majd a váll és a törzs — néhol derék —, s a földbe kerülő mintegy harmadrész a láb, esetleg talp. Régebben a halott hozzátartozója faragta, később a faragást értő bognár, ács, faszobrász, mindig egyetlen darabból. Többnyire rávésték az elhunyt nevét, esetleg csak nevének kezdőbetűit és valamilyen sírverset. A kopjafa faragása és ékesítése a guzsalyéhoz hasonló: mind a négy oldalát egyforma, mértani elemek díszítik. Csúcsa általában virág, gömb, buzogány, láng, szív és más stilizált formában végződik, amely néha a halott nemét jelzi. Találunk például Pest megyében úgynevezett ember alakú fejfákat is, ezek azok, amelyek fejjel, nyakkal, törzzsel készülvén az emberre emlékeztetnek. Ilyenek vannak többek között Kosdon, ám ezek a táblás fejfák csoportjába tartoznak, és fűrésszel gazdagon csipkézettek, áttörtek. Figyelemre méltóak a monori és az aszódi faragott kopjafák vésett díszítései is. Hosszan elnyúlik Ócsa kopjafás temetője, ahol az öreg, düledező, repedezett-hasadozott fejfák között újabbakat is láthatunk, ami mutatja, hogy — bár csak elvétve — de él még a faragott kopjafás temetkezés dicséretes, ősi hagyománya. Az alber- tirsai temetőben csupán néhány régi kopjafa őrzi a hagyományos fejfaál- lítást, viszont a nagy pándi és monori református sírkertben a régiek mellett nagyon szépen megmunkált, barnára festett új kopjafák vigyázzák a földben porladók álmát. Bár csak ne merülne feledésbe ennek a különleges, egyedülálló, ősi magyar fejfaállítási szokásnak a gyakorlata! dr. Csonkaréti Károly Ma már elsősorban történelmi események színhelyének megjelölésére helyeznek el kopjafákat (Képünkön: szerkesztőségünknek a világosi síkon idén nyáron elhelyezett díszesen faragott kopjafája) FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER „Ezernyolcszäznegyvennyolc, te csillag” Gyulai koszorúk Csokonyavisontán Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc emlékére indított fejtörő játékunk 48. kérdése: Melyik magyar tábornok tartotta legtovább várát a császáriak ellen? a) Damjanich b) Klapka c) Kiss Ernő Ha részt kívánnak venni a játékban, legkésőbb kedden egy levelezőlapon küldjék be a helyes megfejtést vagy annak betűjelét a szerkesztőség címére (5600 Békéscsaba, Pf. 111.) A levelezőlapra ne felejtsék el ráírni: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag. A helyes megfejtők között hetente három tollat sorsolunk ki, a rejtvénysorozat végén pedig „ráadás” húzást tartunk, amelyen 1848— 49-es témájú könyveket, versesköteteket nyerhetnek. Előző heti feladványunk megfejtése: a) Kazinczy Lajos. Egy-egy tollat nyertek: dr. Andrásy Gyula (Békéscsaba), Hídvégi Petra (Békés), Sike Andrásné (Gyomaendrőd). Komárom várának védője Kaposváron a Keleti temetőben felesége, a francia származású Lazarine asszony mellett nyugszik a századelő festőóriása, Rippl-Rónai József. Talán a leglátogatottabb sír ez, s a Lányi Dezső készítette mellszobor elé mindig tesznek néhány szál virágot. Mint ahogy Molnár Csilla, a tragikus sorsú szépségkirálynő síremléke előtt is gyakori a tömeg. Főleg, most, halottak napja közeledvén. Többnyire fiatalok keresik fel a Melocco Miklós faragta sírkövet. Nagybajom — Csokonai kedves faluja — arról is híres, hogy itt született Gyergyai Albert irodalomtörténész, műfordító — az Anyám meg a falum s A falutól a városig című, szociografikus regényeiben szülőhelyének állít emléket —, aki alapítványban gondoskodott arról, hogy az iskolában jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat. Azokat a tanulókat, akik versben vagy prózában „énekelték meg” szülőföldjüket. Sírját egy nyugdíjas könyvtáros gondozza, de mások is gyakran mécsest gyújtanak. A balatonszemesi temetőben egy derékba tört kőtömb jelképezi Latinovits Zoltán életét. A Bujtor-család és az önkormányzat tartja rendben a sírt, amely szinte zarándok- hely. Eperjes Károly minden balatoni útján elmond egy csöndes imát a színészkirály sírjánál. Berzsenyi, a „niklai remete” egy obeliszk tövében alussza örök álmát. Sírját a niklaiak tartják rendben. Míg élt dédunokája, Piroska, gyakran kisétált a temetőbe, ám már ő sincs, így helyette is a budapesti rokonok jönnek. Csokonyavisontán a gyulaiak tesznek koszorút Nagyatádi Szabó István sírjára, aki a református temetőben nyugszik. A parasztvezér csontjai felett egy szoborkompozíció magas- lik, amelyet minden évben megkoszorúz a kisgazdapárt helyi szervezete és az önkormányzat is. (P. A.)
