Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-30-31 / 253. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete A temetői idegenvezető A Fiumei úti sírkert Európa egyik legteljesebb Nemzeti Panteonja Fejtől való fa Az elmúlás és a kegyelet megőrzendő néprajzi értékei Agykontroll M : W 1V 1 Mr1 Dr. Dómján László az elme működésének kevéssé ismert területeiről q T) Elvették tőlünk az egyenes beszéd lehetőségét Fekete Pál huszonnyolc éves volt, nős és két gyermek édesapja, amikor ötvenhatban a Forradalmi Bizottság elnökének választották Békés megyében. A fiatal történelem—orosz szakos tanár tudta, hogy mit kockáztat: önmaga és családja életét. A humanista tanító ember mindent elkövetett azért, hogy ne legyenek ártatlan áldozatok Békéscsabán. — 1956-ban huszonnyolc esztendős voltam, és Békéscsabán tanítottam történelmet és oroszt egy kísérleti iskolában. Emellett mint TIT-előadó jártam a megyét, és a magyar történelem sorsfordulóiról beszéltem. Nagyon sok barátot szereztem. Az emberek bíztak bennem, s elmondták a panaszaikat. — Kegyetlen világ tárulkozott föl előttem. Rádöbbentem, hogy az egész Szovjetunió-imádat nem más, mint hazug illúzió, hiszen mind morálisan, mind a társadalom- és gazdaságfejlődés szempontjából olyan csapdába estünk, amely katasztrófához vezet. Nem csak a nemzeti jelvényeinket, de a családi közösség melegét, á nyílt és egyenes beszéd lehetőségét is elvették tőlünk. Találkoztam olyan emberekkel, akik az '50-es évek elején-közepén jöttek viszsza a Pecsora-vidéki rabtáborokból, onnan, ahol ezrek és ezrek pusztultak el. Az otthonról hozott személyes élmények — apámat málenkíj robotra hurcolták el — és az emberekkel történő beszélgetések megértették velem: itt olyan hazug világ épült ki, amelyről minden tisztességes és jóaka- ratú ember érezte, hogy megfojtja a lelkét. Ennek alapján mondhatom, hogy a forradalomban való részvételem nem pillanatnyi föllángolásnak, hanem lassú érési folyamatnak volt az eredménye. Amikor Pesten kirobbant a forradalom, nagy értelmiségi gyűlést rendeztek a békéscsabai Balassi kultúrott- honban. A gyűlésre — amelyen én is kifejtettem a nézeteimet — a megye minden részéből jöttek az emberek. Bár én nem akartam vezető lenni, engem választottak meg a Békés Megyei Forradalmi Bizottság elnökének. — Abban az időben különleges hadtesttel együtt — amely páncélosokból, légi erőkből és belügyi alakulatokból állt — tizennyolc hadosztály, körülbelül hatvanezer orosz katona állomásozott Magyarországon. A szovjet csapatoknak két helyre kellett erősen koncentrálniuk: Budapestre és a Tiszántúlra, azon belül is Békéscsabára. Azért kellett Békéscsabára figyelniük, mert itt volt a tiszántúli magyar haderő központja, s kérdésessé vált, hogy ki mellé áll a katonaság. Nekünk sikerült elérnünk, hogy a hadosztály-parancsnokság és az egész törzs a forradalom mellé álljon. A pártbizottság agitáció- jára azonban egyik napról a másikra szembefordult velünk a parancsnokság. Megerősítették a laktanyákat, s begyűjtötték a forradalmi bizottság tagjait. Már akit megtaláltak. A katonai puccs hírére harmincezer ember kíséretében elindultunk a laktanyába, hogy kiszabadítsuk a foglyokat. Itt Tóth István alezredest, a tiszántúli haderők parancsnokát meggyőztem arról, hogy ebben a történelmi helyzetben nem mi fogunk dönteni. Nekünk azt kell bizonyítani, hogy összetartozunk, hogy szabadságot és demokratikus társadalmat akarunk. Mint ahogy én, úgy Tóth is tudta, ha itt harcra kerül sor, akkor nagyon sok vér fog folyni. Az alezredes kiengedte a forradalmi bizottság tagjait. Ennek ellenére a tömeg szét akarta tépni. Ekkor felmentünk a tanácsháza erkélyére, ahol elmondtam: garantálom, hogy Tóth István és a katonák velünk vannak, majd megöleltem az alezredest. A téren összegyűlt felajzott tömeg lenyugodott. Ezt követően Tóth István hűségesen kitartott mellettünk. — A forradalom alatt végig kapcsolatban álltunk Debrecennel és Nyíregyházával. Onnan kaptuk a hírt október végén, hogy jönnek az oroszok. Az egyik szovjet hadosztály Munkács, míg a másik Temesvár felől közelített Békéscsaba felé. Tisztában voltunk azzal, hogy a hatalmas katonai erővel szemben nem tudjuk felvenni a harcot. Az oroszok egyre jobban közelítettek felénk. Én elébük mentem, hogy tárgyaljak velük. A parancsnoknak elmondtam: nem tartjuk ellenségnek az orosz népet, s ne higgyenek annak, hogy itt fasiszta felkelés zajlik, a magyarok egyszerűen csak jobb világot szeretnének maguknak. Megegyeztem velük, hogy a városon kívül maradnak, ahol megvárják az események végét. A gépesített hadosztály — aminek a parancsnokával többször tárgyaltam — Békéscsaba határában telepedett le. November 3-án megbeszélést tartott a forradalmi bizottság, amikor jelentették, hogy Jamina felől egy szovjet páncélozott harci jármű közeledik, amiből néhány perc múlva két tiszt és egy tolmács szállt ki. Elmondták, hogy segítsünk nekik, mivel elfogyott az ennivalójuk és a tüzelőjük. Tudtuk, azért jöttek, hogy terepszemlét tartsanak, ennek ellenére segítséget ígértünk, ők pedig megfogadták, hogy továbbra is a városon kívül maradnak. A tolmács szeméből azonban látszott, hogy valami nagyon nincs rendben. A munkácsi származású magyar fiú meg is szökött aznap éjjel, hogy értesítsen bennünket a támadásról. Bár minden jel arra utalt, hogy az oroszok napokon, órákon belül támadni fognak, nem hittem, hogy meg merik tenni. November 4-én hajnalban megindultak az orosz tankok Jamina felől. Az első gránát oda csapódott be, ahol előtte fél órával fejeztük be a megbeszélést. Én a vasútállomás előtt jártam, s ordítani kezdtem oroszul, hogy a város vezetője vagyok, üljünk le tárgyalni, csak ne lőjenek, ne ontsanak vért. Bevittek a vasútállomás forgalmi irodájába, ahol azok voltak, akikkel már korábban is tárgyaltam. Mondtam nekik, hogy nem ezt ígérték, miért csaptak be bennünket. A parancsnok magából kikelve, ordítva mutatta a térképen, hogy miket lövet szét a városban. Ebben a pillanatban megjelent M. J., ávós őrnagyból lett megyei párttitkár — aki kijelölte a térképen, hogy mit kell szétbombázni a saját városában, a rendőrség és a színház mellett iskolákat is —, s rám mutatott, mondván: én vagyok a főbűnös, akit agyon kell lőni. Kértem a parancsnokot, hogy győződjön meg a valóságról, ne lövesse szét a várost, ne kezdjen mészárlásba, hiszen itt ártatlan emberek alszanak, akik nem tanúsítanak ellenállást. A parancsnok közölte, hogy ennek elkerülésére egyetlen lehetőséget lát: nekem kell menni a tankoszlop elején, s ha csak egyetlen egy lövést is leadnak a szovjet menetoszlopra, abban a pillanatban szitává lőnek. Elindultunk. *** Fekete Pál, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság elnöke életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Tíz hónapig tartott a kihallgatása, amelynek során az ávósok nem egyszer eszméletlenre verték. Megnyomorítói közül sokan még ma is élnek. Fekete Pál megjárta az összes hírhedt magyar börtönt. Egy évig ült a budapesti Kisfogházban a másodfokú — halálos — ítéletre várva, miközben a társait sorban kivégezték fel mellette. Emlékszik, 1958. április 4-én hajnalban huszonegy embert akasztott fel a hóhér. Amikor hét év után 1963-ban kiengedték, Szegedre költözött. Azóta is ott él. A tanár úr soha többé nem taníthatott. Huszonöt esztendő kényszermunka után 1988- ban fizikai munkásként ment nyugdíjba. 1980-ban 52 évesen hazalátogatott Békéscsabára. A visszaúton civil ruhás nyomozók figyelmeztették a vonaton: ha még egyszer be meri tenni a lábát Békéscsabára, börtönben találja magát. Fekete Pált 1999. október 20-án forradalmi tevékenysége elismeréseként Aranyéremmel jutalmazta a köztársaság elnöke. Sz. C. Sz. — ITlhl.IT l l lll.ItI > A TÁBORNOK ÉS A SZÉK Gál László a héten lelépett. Amint hírlik, ezt megelőzően négyszer ajánlotta fel távozását, de — mivel a titkos és nem titkos megfigyelések tisztának találták — lemondását nem fogadták el. A tábornoknak mostanra végképp elege lett az egészből, csinálja más, amíg ártatlansága bebizonyosodik. Mélyen meg van győződve arról, hogy nem követett el bűnt. Legfeljebb szakmai hibákat vétett. Az állampolgár, aki hetek óta figyeli a televíziók, és olvassa a lapok híradásait, ezzel szemben elégedetten hátradől a székében: na végre! Az ítélő nép fejeket akar, s addig nem csendesedik, amíg nem lát a porban két-három koponyát. Most megkapta, s nem érdekli, jogosan zuhant le a guillotine vagy sem. Ami történt, tanulságos. Annak is, akinek nyakába akasztották a céltáblát — mint a tábornoknak — s azoknak is, akik ellene szurkoltak. Utóbbiaknak azért, mert az elmúlt hét történései szerint ők is lehetnek áldozatok. Nem kell hozzá más, csak egy tévécsatorna, néhány újság és egy szavahihetőnek tűnő személy. Ott tartunk, hogy pillanatnyi jogi következmények nélkül bele lehet mondani a kamerába, hogy X. Y. pedoftl, korrupt, bűnözőkkel paktál, kétes hírű vállalkozókkal komá- zik, elsimít olajos ügyeket, öngyilkosságnak álcáz gyilkosságokat, bírákkal, ügyészekkel és vád alá helyezett igazgatókkal dajdajozik. Az illető aztán mondhat amit akar. Inkább hisznek erőszakos riportereknek, szenzációéhesen tálalt, alig valami tényanyagot tartalmazó „objektív” riportoknak, mint neki. A gyanúba kevert persze indíthat pereket is, ám mire ítélet születik, az illető kikészül, a felesége tönkremegy, a gyereke éjszakánként bepisil. Az élet nagy dilemmája, mit tegyen ilyenkor az ember. Félreálljon az első arculköpésnél, vagy állja a sarat. Ha félreáll, az isten le nem mossa róla, hogy pedoftl volt, hogy korrupt volt, hogy bűnözőkkel összejátszott. Idővel mindenki csak arra fog emlékezni, hogy piszkos ügyek miatt megbukott. Ha marad, akkor viszont rámegy. O is, a családja is. A közelmúltban vetítettek egy filmet a tévében, az Atlantióceánt elsőként átrepülő Lindbergh kisfiának gyilkosáról. Pontosabban a vádlottról, akinek bűnösségét nem sikerült bizonyítani, s aki mindvégig ártatlannak vallotta magát. De mert a harmincas évek Amerikájának közhangulata azt kívánta, halálra ítélték. Kivégzése előtt felajánlották, ha beismeri a gyilkosságot, életfogytiglanra változtatják a büntetését. Hauptmann a villamosszéket választotta. A „bűnös” meglakolt, a nép pedig elégedetten hátradőlt a székében. Arpási Zoltán Az ítélő nép fejeket akar. Békéscsaba, 1018. M. kir. selyemfonóda. A város ipari negyede. Ma már egy kicsit kereskedelmi negyed is — alaposan megváltozott arculattal
