Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-18 / 243. szám

1999. október 18., hétfő

AKTUÁLIS

Gál László:

„Azt mondom, bírnom kell”

(Folytatás az I. oldalról)

— Fási az Első Játékkaszinó Rt.-nek lett a munkatársa, s feladatul kapta, hogy Debrecenben, Aradon és másutt szervezzen játékkaszinókat. Ez hivatalos állami cég volt, hogy miként került oda Fási, azt tőlem ne kérdezze, nem tudom. De Fásinak, mint a cég megbízottjának, nem volt szüksége arra, hogy gépeket csempész- szen. Ráadásul egy kaszinóban döntően nem nyerőautomaták vannak, már amennyire én tudom, mert életemben mindössze egyszer voltam kaszinóban.

— Aradon...

— Nem. Görögországban.

—Maradjunk még Fási barátjánál. A Fiúméban az egyik alkalmazottja nemi erőszakért feljelentette. de az ügyet Ón eltussolta.

— Fási nem a barátom. Amit meg mond, abból a nő és a feljelentés igaz. A hölgy valóban tett feljelentést ellene, de ezt követően Fásinak egy budapesti újságíró barátja behozott egy magnófelvételt, amelyen a hölgy visszavonja az állítását azzal, hogy rendőrök kényszerítették ki belőle a feljelentést. Az ügyet lenyomoztattam, ennek során a hölgy azt állította, épp fordítva történt, a magnófelvétel előtt volt kényszerítés. Erre hatóság félrevezetése és hamis bizoriyíték miatt feljelentettem Fási Adámot a Szegedi Nyomozóhivatalnál. A feljelentést én magam írtam alá. A nyomozóhivatal „rászállt” az ügyre, de a hölgy ismét megváltoztatta vallomását, s az eljárást bizonyítottság hiányában megszüntették. Innentől kezdve Fási Ádámmal hűvössé vált a kapcsolatom.

— De azért elment még vele Olaszországba, egyes verziók szerint a rendőrség kocsijával, amelybe Fási vette a benzint, más verzió szerint a vendéglős fehér Mercédeszével.

— Egy rozoga Mercedesszel mentünk, végig én vezettem, mert szeretek vezetni. A kocsi nem a Fásié volt, hanem a Békéscsabai Állami Gazdaságé. A gazdaság tulajdonában volt ugyanis akkoriban a Fiume, ahol Fási üzletvezető volt. Hivatalos útra küldték, ide társultunk be kollegámmal, mert időközben Csabán összejöttem Grosetto megye rendőrfőkapitányával, aki magánemberként vadászni járt itt, s aki meghívott magukhoz. Fási útja kapóra jött, vele utaztunk hozzá, előnyös volt számunkra azért is, mert Fási jól tud olaszul. A kiutazásunkhoz 1991. tavaszán kértem az országos főkapitány engedélyét. Mivel a kapcsolatfelvétel ebben az időben a Nyugatra nyitás miatt fontos volt, az engedélyt megadták.

— Eléggé nehéz elképzelni, hogy együtt utaznak Olaszországba, és mégsem segít neki, amikor eljárás indult ellene. Fási nem kérte a segítségét?

— Nézze, engem elég sokan megkerestek idegenek, hogy segítsek. Haverok, közeli ismerősök. Barátok soha. Ok tudták, hogy nem segíthetek, mert nem akarok segíteni. Amit a rendőrség kiszab, azt el kell fogadniuk. Fási sem hívott. Olyannyira nem, hogy azt is csak később tudtam meg, hogy a kapcsolatunk elhidegülése előtt gyorshajtás miatt eljártak ellene, súlyos pénzbüntetésre ítélték és bevonták a jogosítványát.

— Az sem igaz, hogy Fási számlájára evett-ivott, sőt külön asztala volt a Fiúméban?

— Nézze, itt Csabán mindenki tudja, hogy a Fiume volt az egyetlen normális hely, ahová külföldi vendéget el lehetett vinni. Az marhaság, hogy nekem ott külön asztalom volt, meg hogy a számlákat nem rendeztem. Ráadásul jó ha tudja, hogy én szórakozóhelyeken, legfeljebb rendezvényeken vettem részt magánemberként ritkán. A rendezvényeken a számlákat hivatalosan szokták rendezni.

— Az Ön kilenc éves főkapitánysága alatt hány rendőrt távolított el ilyen-olyan okból?

— Ha a közös megegyezéseket is számoljuk, akkor több, mint

százan váltak meg a testülettől, legtöbben fegyelmivel. Egy ismerősöm megkérdezte, hány rendőrt rúgtam ki, s amikor megmondtam, azt felelte: na, akkor két évig jól elszórakoztat bennünket a sajtó, ha mind jelentkeznek.

— Lépjünk tovább! Bevallom, én is kíváncsi vagyok arra a bizonyos kazettára, amelyen Ön és egy kiskorú édes kettesben látható.

— Aljasnak tartom azokat, akik egy fiatal gyerekkel ily módon szórakoznak. Kikérem magamnak, még a feltételezéseket is. Semmiféle kazetta nem készülhetett rólam, még felnőtt korúval sem.

— A hírek szerint többször megfordult a pósteleki Gold klubban, s egy másik verzió szerint ott készült videokazettával zsarol megyei és városi vezetőket. Valószínű nem fogja bevallani, hogy látogatta a klubot, de kazetta azért eljuthatott Önhöz.

— Tényleg nem vallom be, mert nincs mit bevallanom. Viszont szívesen beszélek a dologról, mert ez a leghajmeresztőbb történet. Előbb — mint említette már — arról volt szó, hogy egy 15 évesnek kinéző 13 éves gyerekkel fajtalankodtam, s erről van egy felvétel. Később fordult a dolog, e szerint nekem van kazettám, amelyen bírók, ügyészek, és rendőrök, valamint országos politikusok vannak félreérthetetlen helyzetben, s Pintér Sándor azért vitt fel magához, mert ezzel a kazettával zsaroljuk a fél országot. Erre a vádra tényleg csak kényszeredett mosoly a válaszom.

—Az az érzésem, hogy akkor követték el az első nagy hibát, amikor Kuzma alezredes halálakor nem álltak ki részletekbe menő tényekkel, még a búcsúlevélről is hallgattak.

— Igaza van, ez hiba volt.

— Értelmes emberek állítják, legutóbb például egy bajai őrnagy, hogy gyilkosság történt, s Kuzma Mihálynak az olajmaffiával való rendőri összefonódások miatt kellett meghalnia.

— Sokszor elmondtam hogyan történt a tragédia, s megdöbbentő, hogy még ma is gyilkosságra gyanakszanak.

— Ön szerint mi vezethette Kuzma Mihályt, hogy maga ellen fordítsa szolgálati fegyverét?

— Nagy valószínűséggel a nyilvánosság és bizonyos családi okok. A házánál történtek eléggé közismertek. Egy rendőrségi ellenőrzés során jutottak el a szolgálatban lévő rendőrök a Kuzma alezredes házával szemben lévő kocsmához. Azt látták, hogy három-négy autó áll egy ház előtt, s benzint engednek le a kocsik tankjából. Arra következtettek, hogy üzemanyag-csempészésről van szó. A csoport parancsnoka beszólt az ügyeletre, hogy küldjenek ki vámnyomozókat és tűzoltókat. Tíz perc elteltével újabb hívás érkezett az ügyeletre. Ismét az intézkedő parancsnok telefonált, ijedten jelentette, hogy nagy baj van, bejön, telefonon nem meri mondani. Még mindig megvan az a felvétel, amelyen rémült hangja visszahallgatható. Beérkezve jelentette, hogy Kuzma Mihályé a ház, amely előtt az üzemanyagra bukkantak. Időközben megérkeztek a vámnyomozók, a tűzoltók, egyszóval hirtelen sokan akartak intézkedni. Amikor jelentették a történetet, azonnal kértem a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának helyi munkatársait, hogy ők is vegyenek részt az intézkedésben, egyben parancsba adtam, hogy mindenki más hagyja el a helyszínt. Csak azok maradjanak, akik a vizsgálatot folytatják.

Három nap múlva Kuzma alezredesről egy aljas és mocskolódó levelet juttattak el ismeretlenek a két megyei napilaphoz. Az egyik ezzel megkereste Kuzma Mihályt, s véleményét kérte. A lap ezzel együtt ugyan, de közölte a levél tartalmát, megnevezve az alezredest is. Másnap Kuzma

Mihály összeomlott, mi tartottuk benne a lelket. Bizonygatta, hogy ártatlan. Látszott rajta, nagyon megviselte, hogy nevét a nyilvánosság előtt meghurcolták. Azt hittük, idővel megnyugszik. Sajnos nem így történt.

— Nem sokkal ezután megtörtént a tragédia...

— Azon a napon várták Kuzma Mihályt a kollegái, de nem jelentkezett. Az egyik rendőrtiszt bement a kihallgatószobába, ahová csak azoknak volt kulcsa, akik komolyabb ügyekben nyomoztak. Ott találta Kuzma Mihályt vérbe fagyva. Felemelte fejét, hogy megnézze, él-e. Akkor látta, hogy a vértócsában fekvő alezredes halott. Az egyébként sokat tapasztalt tiszt véres kézzel, szinte eszét- vesztve szaladt ki, úgy csapva be maga után az ajtót, hogy a kilincs a kezében maradt. Ami azért fontos, mert a terembe senki be nem mehetett ezután.

— Mi bizonyítja, hogy nem történt gyilkosság?

— A vizsgálatot nagyon alaposan folytattuk le és később az ügy többszöri felülvizsgálata során az ország legjobb életvédelmis szakértője bekapcsolódott és megismételte, hogy minden kétséget kizáróan öngyilkosság történt.

— A televízióban elhangzott

— ezt állítja az elhunyt lánya is,

— hogy az alezredes ujján nem volt lőpornyom, tehát nem is lehetett öngyilkos.

— A helyszínen a bűnügyi technikus a vizsgálat biztosítására a kezekre és a lábakra műanyag zacskót húz. A részletes vizsgálatokhoz az igazságügyi szakértő jelenlétében veszik le a mintákat. Ezek, így a kézen talált lőpornyom és a pisztoly visszacsapódó szánja által okozott kézsérülést egyértelműen bizonyítják az öngyilkosságot is.

Az öngyilkosságoknál egyébként a rendőrség azt vizsgálja, hogy történt-e idegenkezűség. Ha van búcsúlevél, akkor ezt már nem is kell vizsgálják. De Kuzma Mihálynál ez is megtörtént. Az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálódott két alkalommal is, másodszor tíz napon keresztül. A szegedi Katonai Ügyészségen tett feljelentéssel zárult a második vizsgálat. Három kollegámmal együtt, az eltúlzott intézkedés, és elöljárói intézkedés elmulasztásának gyanúja miatt jelentettek fel. Szegeden engem tanúként hallgattak ki, s mivel mulasztást nem állapítottak meg, az ügyet megszüntették.

— Mi a helyzet a többi halálesettel kapcsolatban?

— Főkapitányságom alatt még egy öngyilkosság történt, 1996- ban. Ennek áldozata egy tiszthelyettes volt, akinek magánjellegű problémái voltak. Tudni kell róla, hogy soha sem nyomozott olajügyekben, de más ügyekben sem, közlekedési rendőr volt, tragikus halálának kivizsgálásában, mint ügyeletes nyomozó, Kuzma Mihály is eljárt.

— Jól értesültek tudni vélik, hogy Önt Pintér belügyér azért buktatta fel, mert lekötelezte azzal, hogy miután eltávolították, hetekig nyaraltatta őt a rendőrség szanazugi üdülőjében. Bátorság kellett hozzá, hiszen Pintér egy kirúgott rendőr volt.

— Pintér Sándor nyugalmazott rendőrtábornok volt és üzletemberként járt Békéscsabán. Találkoztunk. Nem voltunk barátságban, főnök-beosztotti viszony volt közöttünk. Amikor menesztették, valóban felhívtam és együttérzésemet fejeztem ki. Mint megyei rendőrfőkapitány, nem tudtam eldönteni, hogy in- dokolt-e eltávolítása vagy sem, de mélységesen felháborított a módszer, ahogyan leváltották. Ezt követően két-három havonta találkoztam vele. Az nem igaz, hogy hetekig nyaralt volna itt.

— Most beszéljünk a bélmegyeri tivornyákról, ahol — állítólag — megyei bírókkal, ügyészekkel és kommandósokkal dorbézolt. Aztán amikor a Flidasháti Rt. vezérigazgatója ellen eljárás indult, nem jelentett be elfogultságot.

— Kezdjük a végén! Nem kellett elfogultságot bejelentenem. Két ok miatt sem. Az egyik, hogy az elfogultságot pontosan szabályozzák, ez az eset nem tartozik ebbe. A másik, hogy a vezérigazgatót először tanúként hallgatták ki, csak később lett gyanúsított.

Az tény, hogy több, mint tíz éve ismerem, és évente egy-két alkalommal meghívott vadászni, nem csak engem, másokat így néhány megyei főkapitányt is. A vadásztatásnak szabályai vannak, ezeken belül maradtunk. Vadásztársaságnak tagja vagyok, ennek ellenére évente összesen két-három alkalommal ha eljutottam vadászni, mert többre nem volt időm. Szó sincs tehát tivornyákról.

— Pontosítsunkz ital, kártya, tenisz, szex.

— Ehhez először is meg kell tanulnom teniszezni. Utána megtanulnom kártyázni mert a römin kívül mást nem tudok játszani, rö- mivel meg nemigen lehet nagy kártyacsatákat vívni. Aztán aki ismer, tudja, hogy tizenöt éve csak ásványvizet iszom. Nem mondom, hogy étkezés előtt alkalmanként nem fogyasztok el két cent pálinkát. De ezzel vége. Szódavízzel meg aligha lehet tivor- nyázni. Ami pedig a szexet illeti, látott már olyan főkapitányt, aki kiszolgáltatja magát egy vadászház személyzetének, egyébként is egy kiegyensúlyozott házasságban nincs ilyesmire szükség!

— Úgy tudom, a vezérigazgató ellen folyó eljárás alatt is járt a bélmegyeri vadászházban.

— Nem kizárt, vendégekkel valóban megfordulhattam Bél- megyeren, de tudni kell, hogy a vadászházat bérbe adták, tehát ha ott ebédeltünk, akkor fizettünk is érte, s nem a vezérigazgató intézte a rendezvényt. Mellesleg kivizsgáltuk az ellene

felhozott vádakat, s továbbítottuk az ügyészséghez, ha jól tudom ítélet is született.-— A vizsgálat során a vezér nem kérte e segítségét?

— Nem.

— Mennyibe kerül Magyar- országon ma egy ezredesi rang?

— Mire gondol?

— V. Fodor Endrére, aki ha beivott, nem ismert sem embert, sem istent. Egyszer ittas állapotban egy kiilönjáratos autóbuszhoz bilincselte az egyik sportolót, s rászegezte a pisztolyát. Értesüléseink szerint Ön terjesztette fel ezredesi előléptetésre.

— V. Fodor Endrét a megyében mindenki ismeri. Köztudott, hogy a rendőrtiszti főiskolán egy alapítványt hozott létre, jól tanuló főiskolások megsegítésére. Valóban voltak problémák vele. Fegyverét például 1992-ben be kellett vonatnom. Megkerestek a főiskoláról azzal, hogy támogassam az előléptetését. Nemet mondtam.

Néhány évvel később V. Fodor újabb alapítványt tett, egy másik megyében. Ezúttal ők is kérték támogatásunkat az előléptetéshez. En nem javasoltam, igazából közömbösek voltunk az ügyben.

— Igaz-e, hogy büntetett elő- életűek is járhattak be a rendőrségi tornaterembe, hogy együtt edzettek a rendőrökkel?

— Az állításnak annyi a valóságalapja, hogy miután szűkös anyagi keretből gazdálkodtunk, és a tornatermünk sokáig kihasználatlan volt, megnyitottuk az iskolák és a közönség előtt. Csak kívülről lehetett belépni oda, az öltözőkön és a termen kívül máshova sem juthattak be. Amikor kiderült, hogy a gyulai küzdősport egyesület két tagja, akik szintén odajártak edzeni, alaposan gyanúsíthatok zsarolás bűn- cselekmény elkövetésével, kitiltottuk onnan őket. Arról nem tudok, hogy kommandósokkal edzettek volna, amint arról mostanában hallani lehet.

— Most nézzük a Karancsi- ügyet! Miért nem fogadta három éven keresztül Karancsit?

— Erre nem emlékszem. Korábban, 1996-ban valóban kért kihallgatást, de ekkor a bűnügyi helyettesemmel találkozott, s ő rendezte az ügyet. Utólag dokumentumokból tudtam meg, hogy ismételten kért kihallgatást 1997 januárjában, ekkor már az országos főkapitányságtól, amit másnap továbbítottam. A levélbe még javaslatot sem írtam, hogy fogadja vagy ne fogadja. Egyébként, nem fogadta, de leküldték egy embert, hogy hallgassa meg. Különben épp a szombati lapjukban megjelent, titkosítás alól feloldott anyag bizonyítja, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata már évekkel ezelőtt foglalkozott a mácskási telepen történtekkel, tehát nem igaz, amit Karancsi most állít, hogy eltussoltuk az ügyet.

— Ebben a szombati számunkban megjelent dokumentumból kiderül, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyeltek Békés megyei, köztük szeghalmi rendőröket, és személy szerint Önt is. Tudott erről?

— Nem, de ezt nem is kellett tudnom. Amikor kineveztek minket, aláírtunk egy olyan nyilatkozatot, amelyben beleegyezésünket adtuk ahhoz, hogy ellenőrizhessenek bennünket, akár titkosszolgálati eszközökkel is. Bevallom, így utólag örülök ennek a megfigyelésnek, mert a dokumentumok tisztáznak minden mostani vád alól.

— Önnek hosszú évek óta mobiltelefonja van, amit állítólag nem lehetett lehallgatni, tehát tudta az ügyeit erről is intézni.

— Valóban régebb óta van mobiltelefonom, nagyon sokáig egy 60-as, majd néhány éve egy Westel 900-as. Arra a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy ezek lehallgathatóak voltak vagy sem, de az tény, hogy ezek a telefonok a rendőrségé voltak, és azt is tudom a számláimból, hogy kit, mikor hívok, vagy engem ki hív, azt évekre visszamenőleg ellenőrizni lehet.

— Ezzel szemben a ,,népek" azt beszélik, hogy amikor a Belügyminisztériumba került, akkor az Önre terhelő adatokat megsemmisítette.

— Csak azok mondhatnak ilyet, akik tájékozatlanok az ilyen anyagok kezeléséről. A szigorúan titkos anyagok nyilvántartásának és megsemmisítésének szigorú szabályai vannak. Nem lehet belejavítani, nem lehet oldalakat kitépni, hiszen azok oldalanként vannak számozva, aláírva. Megsemmisítésüket pedig csak bizottság rendelheti el. Amikor kezdődött a lejáratásom, akkor a kabinetiroda bekérette az iratokat. Ha azzal bárki manipulált volna, az azonnal kiderülne.

,r—Nem fordult meg a fejében,, hogy elegánsan feláll és lemond?

— Miért kellene lemondanom? Akkor azért támadnának, hogy bizonyára okom volt a lemondásra. 1971. óta vagyok rendőr. Úgy érzem becsülettel végeztem a munkámat. Emelt fővel járok ma is a városban. Akik ismernek, és akik logikusan gondolkodnak, tudják, hogy elképesztő hadjárat folyik ellenem.

—Akárhogy is, azért nem zörög a haraszt... Mondja, miért nem kezdték ki a hqjdú-bihari vagy a zalai főkapitányt? Csak nem azért, mert ők nem barátai a belügyminiszternek?

— Ezt Ön mondta!

— Ha most neveznék ki főkapitánynak, ugyanúgy vezetné az állományt, mint korábban?

— Valószínű, keményebb lennék. De én bíztam és bízom az emberekben. Mindig mindenkinek adtam egy újabb esélyt, ha hibázott. Ma már másként döntenék.

— Ha feláll a parlamenti bizottság és megállapít valamit a vádakból, mit csinál?

— Miként Ön, úgy más újságírók is betekinthettek az iratokba, s láthatták, hogy semmi nem bizonyított az ellenem felhozott vádakból. Nem tartom valószínűnek, hogy bizonyítékok vannak ellenem, hiszen semmi bűncselekményt vagy szabálytalanságot nem követtem el. De ha megállapítják a felelőségemet, természetesen azonnal felállók. Ha viszont kiderül az ártatlanságom, amiben hiszek, akkor meghurcolt nevem tisztázására a jog eszközével élek. Sokan állítanak meg az utcán, hívnak fel telefonon és kérdezik, meddig bírom az ellenem folyó hadjáratot. Azt mondom, bírnom kell. Ki kell tartsak, hiszen az igazságnak ki kell derülnie. A feleségem, akivel 28 éve kiegyensúlyozott házasságban élek hisz nekem és mellettem van, három fiam úgyszintén. Én nem vitatkozhatok politikusokkal, én köz- tisztviselő vagyok. De abban hiszek, hogy egyszer pont kerül erre a csúnya ügyre. Béla Vali

„Kuzma Mihály összeomlott, mi tartottuk benne a lelket”. (Képünkön Gál László az alezredes fiával és lányával a haláleset utáni sajtótájékoztatón.)