Békés Megyei Hírlap, 1999. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-10 / 211. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1999. szeptember 10., péntek Kép-Mutató, (y) Kalmár Zsolt tanár, világutazó fotóiból nyílik kiállítás Kép- Mutató címmel szeptember 13-án, hétfőn 16 órakor Békéscsabán, a Szlovák Kultúra Házában. A kiállítást Kántor Zsolt költő nyitja meg. A tárlat szeptember 25- éig tekinthető meg. Szlovákokért, (cs) A Tótkomlósi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat szerdán tartotta soros ülését, ahol napirendre került egy alapítvány létrehozásának gondolata. A Komlósi Szlovákokért Alapítványt azzal a céllal szeretnék a közvéleménynyel megismertetni, hogy aki anyagilag is támogatni akarja és tudja a helyi szlovákság kulturális és néprajzi hagyományainak ápolását, az megtehesse. Dr. Antal Mihály elnök elmondta: önálló jogi személyként az alapítvány is pályázhat majd. Lakossági fórum, (r) Aszódi Zsolt települési képviselő tart lakossági fórumot szeptember 11-én 18 órakor a békésszentandrási művelődési házban. A fórumon a képviselő-testületi döntésekről s egyéb aktuális témákról hallhatnak, illetve mondhatnak véleményt az érdeklődők. Karbantartás, (cs) Az időjárás és a természeti csapások kedvezőtlen alakulása Orosházán a helyi utakban is olyan mértékű kárt okozott, hogy a kátyúzásra tervezett összegen felül ötmillió forint szükséges a javítások elvégzéséhez. Az orosházi képviselő-testület 100 millió forintot hagyott jóvá a csapadékvíz-elvezető hálózat rekonstrukciós és üzemeltetési feladataira. Ebből az idén 50 millió forintot építettek be a város költségvetésébe. Balesetek, (f) Két könnyű sérülés, két ripityára tört személyautó — ez volt a tegnap délutáni, a 44-es főút Gyula közeli szakaszán történt baleset „eredménye”. A Békéscsabán, a Batsányi és a Veres Péter utca kereszteződésében bekövetkezett motoros—segédmotoros ütközés során egy súlyos sérülés is történt. Áruházi tolvaj, (f) S. Rudolf túrkevei lakos csütörtökön lopott a békéscsabai Rossmann Áruházban, de rajtavesztett, és az esti órákban őrizetbe vette a rendőrség. „AZ ATOMKOR ITT VAN, ÉS ITT IS MARAD. DE MARADUNK-E MI IS?” (Bennett Cerf) Az orvosi ellátás nem gyógyszertámogatás! Az'egész országban bevált a Békés megyeiek rendszere ászati segédeszközök és gyógyfürdők használata tartozik, ezekhez ad a tb bizonyos támogatást. Ezek valódiságát ellenőrizzük mi, illetve fizetjük ki a patikáknak, forgalmazóknak — mondja bevezetőül a megyei egészség- biztosítási pénztár főgyógyszerésze. — A megyékben 1996 ja- nuáija óta működött egy önállóan alkalmazott, egymástól független, egy hónap adatait feldolgozó rendszer. Két kollegámmal, a programot író informatikus Tót Lászlóval és az informatikai konzultáns Szentesi Miklóssal a mi vényellenőrző rendszerünket is igyekeztünk tökéletesíteni, ami a közben sokat fejlődött informatikai rendszereknek is köszönhetően, olyannyira sikerült, hogy eddig Budapest kivételével minden megyében bevezették. Ez nem pályázat volt, hanem egy belső fejlesztés, és lényege, hogy egy-egy beteg ellátását egyetlen gombnyomással fel lehet térképezni. Mikor és milyen ellátást kapott, hány orvosnál járt és így tovább. Most már a megyék közötti kapcsolat is megoldható, de lényegében még mindig nem beszélhetünk országos rendszerről, hiszen például Budapesten speciális technikai kérdéseket is meg kell oldani. A dolog pikantériája, hogy a Békés megyeiek rendszerét ötmillió forintért telepíthették a többi 18 megyében. Az eredeti országos vényellenőrző (OVER) rendszer lényegében el sem készült, noha több százmillió forintot invesztáltak bele. (fábián) A hét egyik botrányszagú eseménye, hogy 100 ezernél több elhunyt beteget kezeltek papíron az egészségügyi szolgáltatók, emiatt több millió forintra rúghat a biztosító kára. Hirtelenjében az a szóbeszéd kezdett terjedni, hogy ehhez az a számítógépes rendszer is hozzájárulhatott, amelyet Békés megyében, illetve Békéscsabán dolgoztak ki. Lakatosné dr. Hupuczi Rozália megyei főgyógyszerész szinte mosolyogva fogadta a „kabátlopásos hírt”, s nyomban hozzátette: valóban, az egész országban bevezették az általuk kifejlesztett számítógépes ellenőrzési rendszert, amelyet azonban a gyógyszerfelhasználás, illetve -támogatás területén használnak, vagyis a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz. — Mi a társadalombiztosítás úgynevezett természetbeni ellátásával foglalkozunk, ebbe a körbe a gyógyszerek, a gyógyÖtmillió forintért telepíthető és jól működő rendszert dolgoztak ki fotó: kovács Erzsébet Kolbászfesztivál és Csaba Center Az idei Csabai Kolbászfesztivál támogatása és a Csaba Center ügyében beadott kérelem okozott kisebb vitákat a nyári szünet utáni első békéscsabai közgyűlésen. Ennek ellenére a képviselők rekordidő, alig három és fél óra alatt végeztek a nyilvános ülés közel 20 napirendi pontjával. A csütörtöki testületi ülésen történtekkel részleteiben lapunk hétvégi számában találkozhatnak békéscsabai olvasóink. A költségvetés teljesítése a szigorú megszorítások ellenére jónak mondható — értékelte az 1999. évi költségvetés első féléves teljesítését Pap János polgármester. A költségvetés módosítását és az első féléves beszámolót vita nélkül fogadta el a testület. Vitát okozott viszont a Csabai Rendezvényszervező Iroda Bt., a Csabai Kolbászfesztivál megrendezéséhez kért támogatásának kérdése. A kolbászfesztivált idén a városi sportcsarnokban és környékén rendezik. A bérleti díj kifizetésére kétmillió forintot kért volna a bt., végül 1,9 millió forintot szavazott meg a testület. Emellett négymillió forintot kölcsönként előlegeztek meg a képviselők a rendezvény lebonyolításához. A Csaba Center kérdésében a terület rendezési tervének felülvizsgálatát rendelte el a közgyűlés. Az ingatlan tulajdonosi köre megváltozott, és az új befektetők új tervekkel álltak elő. Végh László alpolgármester hozzászólásában úgy ítélte meg: az új kezdeményezések mögött van pénz és befektetői háttér. K. A. Korszerű technológiák az informatikában Az orosházi önkormányzatnál évekkel ezelőtt kezdődött az informatikai rendszer kiépítése. A 60 millió forintos beruházást folyamatosan végzik az informatikusok, sok segítséget nyújtva a hivatal dolgozóinak. A „Korszerű technológiák sikeres alkalmazása az önkormányzati informatikában” címmel meghirdetett konferenciára tegnap az ország minden részéből érkeztek szakemberek Gyo- párosfürdőre, ahol a két házigazda, az orosházi önkormányzat két informatikusa tájékoztatta őket a fejlesztésekről. Tamási Jenőtől és Irimiás Lászlótól azt is megtudhatták a résztvevők, hogy a hivatalba 1989-ben (elég későn) került az első számítógép. Később kisebb hálózatok alakultak ki a házban, de nem volt közöttük kapcsolat. 1992-ben egy nyert pályázattal indult a fejlődés, jelenleg közel 100 gépen dolgoznak. Egy újabb sikeres pályázatnak köszönhetően az orosháziaknál a fejlesztés nem áll meg, sőt a hivatal saját költségkeretéből is áldoznak a modernizációra. (Csete) VÉLEMÉNYEK Vigyázat! Kánaán! A miniszterelnöktől sokat lehet tanulni. Mindenekelőtt: értékrendet, határozottságot, fegyelmet, jó modort. Itt van például az a kijelentése, miszerint „jól működő demokráciában nem szükséges rendszeresen egyeztetni az ellenzékkel”. Magyarról magyarra fordítva: ott, ahol a kormány a helyzet magaslatán és minden a legnagyobb rendben van, mint nálunk, megbirkóznak egyedül is a hatalommal. Az ellenzék nyugodtan kivonulhat a parlamenti ülésről, elmehet szabadságra vagy ahova akar. Hasonló kormányfői bölcsesség elhangzott egyébként korábban is a parlament működésével kapcsolatban. De hát milyen parlament? A kormányé? Nyilván jól működő demokráciában... Ahol élünk, az már maga a Kánaán, a demokrácia fellegvára? Se ellenzék, se parlament nem kell? Sajtó s?? Ha mégis gebedzkednek, majd a házkutatások megtanítják őket! Tudják, a szerkesztőségekben és újságírók lakásán. Mert a sajtó és az ellenzék dolga valahol hasonló: fénycsóvának kell lennie, rámutatni a visszásságokra, ellenőrizni, bírálni a hatalmat, nem hagyni, hogy elszaladjon a ló. Hacsak nem értük már el az ígéret földjét... Határozott fellépés és ellentmondást nem tűrő stílus olykor hasznos lehet, de ritkán rokonszenves és célravezető a politikában, a közéleti párbeszédben. Különösen akkor, ha a krónika másról sem szól, mint botrányokról (APEH-elnök, adórendőrség, megfigyelési ügy, nagykövet-ajánlólevél, miniszterek rokonainak kinevezése, családi vállalkozások), vitatott, be nem váltott választási ígéretekről (adóterhek csökkentése, a korrupció, a szervezett bűnözés elleni erőteljes fellépés, elmaradott vidékek és szegény családok segítése, gyanús privatizációs ügyek felülvizsgálata), egyoldalú, önkritika nélküli sikerpropagandáról, ön- dicséretről és az ellenvélemény iránti nyitottság teljes hiányáról. Amikor úgy fest, mintha tavaly május előtt semmi sem történt volna hazánk piacgazdasági és európai vágányra állításáért, mintha „minden szemét, ami még itt büdösödik”, az előző kormány bűne lenne, ami eredmény határainkon belül és túl, az viszont kizárólag a jelenlegi érdeme. Niedzielsky Katalin „Béközépszerű” beszólás Ha futballmeccsen, a „béközépben” cifrázza így, senki nem figyel fel rá, hiszen igazából még a manapság elvárt trágársági szintet sem üti meg. Csakhát Szabó Zoltán MSZP-s honatya szájából a magyar országgyűlésben törtek elő a b..ssza meg és a k... életbe kifejezések. Ráadásul bekapcsolt mikrofon mellett. Az egykori művelődési államtitkár természetesen azonnal tisztázta a dolgot. Saját magára volt mérges, amiért hozzászólását rosszul építette fel, túllépte a rendelkezésére álló időt, és így a lényeg lemaradt. Önmaga le- tolása viszont a mikrofon által közkinccsé vált. A Fidesz frakcióvezetője a magas labdát azonnal leütötte. Szájer József felszólította a képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról. A frakcióvezető szerint ugyanis ezt a beszólást nem lehet egy nyilvános bocsánatkéréssel elintézni, mivel aláásta a parlament tekintélyét. Szabó Zoltán „főnöke”, Kovács László, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője azt válaszolta: semmilyen okot nem látnak arra, hogy a honatya lemondjon. A frakcióvezetés ugyanis megállapította: magát ostorozta az említett trágár kifejezésekkel a képviselő. Szabó Zoltán vissza is lőtt: csak akkor mond le, ha így cselekszik minden képviselő, aki már valaha káromkodott a parlamentben. Szerinte ez igen gyakori, csak kollégái figyelmesebbek, és nem bekapcsolt mikrofonnál cifrázzák. Ezek után a leghelyesebb volna, ha felállítanának egy parlamenti vizsgálóbizottságot, mely kaphatná a szájleolvasási és káromkodáslehallgatási nevet. Annyi értelme biztosan lenne, mint a roppant sikeresen működő megfigyelésinek. Független nyelvészprofesszorok bevonásával pedig elemezhetnék, hogy mely kifejezések ártanak a Tisztelt Ház tekintélyének. Persze vannak olyan vélemények is: néhányan jobban tennék, ha káromkodnának ahelyett, hogy szalonképesen marhaságokat beszélnek vagy hosszú körmondatokban boncolgatják a semmit. Ami azonban nem ássa alá a parlament tekintélyét. Tessék mondani, a mijét? Nyemcsok László Szakmai mankót kapott a fejlesztési tanács A Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyét tömörítő Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) munkáját segítendő, tegnap megalakult a megyeházán a DARFT Műszaki, Infrastruktúra-fejlesztési Kabinetje. A tanácsadó, előkészítő, véleményező testület alapvető feladata: összehangolni a térség fejlesztése érdekében történő regionális törekvéseket. A kabinet tagsága a három megye, a régió infrastruktúra-fejlesztéséért felelős szakembergárdából tevődik össze. A tegnap létrejött testület vezetőjének dr. Szeberényi Andort, a Békés Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatóját választotta. Csak a bűz biztos, a „bűnös” sehol Születésnap gyermekműsorral Az első szülinapi buliját ünneplő békéscsabai 68-as Klub a gyerekeknek is kedveskedik. Szeptember 11-én 13 órától a kézműves szakiskola segítségével játszóházban tesztelhetik kézügyességüket a csöppségek. A rajzfilmvetítést, bábelőadást követően Hevesi Imre gyermekműsorral kedveskedik. Este a fiataloké, felnőtteké a terep. Nyárbúcsúztató bográcsos buli kezdődik 18 órától. A 19 órakor színre lépő Freevol formáció Black Sabbath- és AC/DC-dalokat játszik. A Coda együttes Led Zeppelin-, Deep Purple-, az őket követő Mr. Basary Group Scorpions-, Deep Purple-, HIT- és saját szerzeményekkel döngeti a falakat. — Both — — Mától a megyék vállvetve próbálják megkeresni a fejlesztéshez szükséges erőforrásokat. Az infrastruktúra a gazdasági, társadalmi fejlődés kulcseszköze, s a régió felzárkóztatása érdekében elengedhetetlen annak fejlesztése — fogalmazott az alakuló ülést követő sajtótájékoztatón dr. Szeberényi Andor. — A régió infrastruktúra-fejlesztési stratégia programja elkészült, azt a most megalakult testület a lehető legrövidebb határidőn belül véleményezi. — A területpolitikai tanács munkáját szakmai bizottságok segítik. Kecskeméten a pénzügyi, valamint a környezetgazdálkodási kabinet alakult meg, Szeged a házigazdája az informatikai kabinetnek. Békéscsabán a már létrehozott foglalkoztatás-politikai mellett most az infrastruktúra-kabinet jöhetett létre — hangsúlyozta Nógrádi Zoltán, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. — A programjavaslatok, az operatív fejlesztési tervek kidolgozásában egyaránt jelentős segítséget nyújthat, nyújt a most megalakult kabinet. A térség szűk közlekedési kereszt- metszetének bővítése a cél, az elkészítendő regionális fejlesztési koncepciót véleményezi, javaslataival módosíthatja e testület — tette hozzá Nógrádi Zoltán. — Az illetékes tárca törekvései és a megyei, regionális elképzelések az esetek döntő többségében közel azonosak. A helyi igények és az ágazati lehetőségek adottak. Az ágazati dekoncentrált szervek vezetői a döntéshozókat a helyi igények megvalósítása érdekében próbálják befolyásolni — emelte ki dr. Szeberényi Andor. Both Imre (Folytatás az 1. oldalról) Ez hosszas folyamat és több hatóság minősítő vizsgálatának kell megfelelni. Annyi bizonyos, a most elkészülő előtisztító megfelel a kibocsátott szennyvízre előírt paramétereknek. A vezérigazgató kérdésünkre elmondta, szakmailag nem tartja indokoltnak, hogy a két üzem közös ipari szennyvíz- tisztítót építsen, ám amennyiben állami támogatást kapnak, úgy cége ez elől sem zárkózna el. Erdélyi István, a Gallicoop Baromfikeltető és Feldolgozó Rt. vezérigazgatója beszélgetésünk elején leszögezte: a bűzügy megoldásában a Gallicoopnak nincs különösebb feladata, hiszen a cég szennyvízkezelése európai színvonalú. A kibocsátáskor a mért értékek a rendeletekben meghatározott paraméterek alatt maradnak. Minden hozzáértőnek készek megmutatni a szennyvíztisztítás náluk alkalmazott technológiáját, annak mechanikai és kémiai folyamatát. A cég évek óta egy fdlér bírságot sem fizetett. Ezért is felháborító, hogy ebbe az ügybe rendre belekeverik a Gallicoopot. A vezérigazgató emlékeztetett rá, annak idején 40-50 millió forinttal járultak hozzá a szennyvíz- tisztító telep megépítéséhez. A város akkori vezetése azonban rossz szennyvízkezelési technológiát választott. Végezetül arról, az önkormányzat szempontjából mi az ügy tanulsága? — A magyar jogrendszer olyan, hogy vele minden bebizonyítható és annak az ellenkezője is — mondotta Mihaleczné Kovács Mária, aki szerint a jegyző jogkörében hozott határozatokkal nagyon kevés eredményt lehet elérni. O sokkal inkább a nyilvánosságban bízik. Törekedett is rá, hogy a téma minél nagyobb teret kapjon, s hogy megmutassa, kik állnak a háttérben. Csath Róza