Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-24 / 196. szám

1999. augusztus 24., kedd SPORT Autócross ob, Dömsöd Minden orosházi döntős, de... Az ünnepi sportesemények egyike volt az országos autócross - bajnokság Dömsödön rendezett 7. fordulója. Az Orosházi Technikai Sportok Egyesületének mind a négy versenyzője a fi­náléba jutott, de pechükre, itt már nem ment úgy, ahogy elter­vezték... A nagykategóriában szereplő Jelinek Zsolt győzelmi esélyekkel készülődött idén épített BMW-jével a 3500 kcm-es kategóriában. Már az előcsatározások során is kitűnt, hogy egyre jobban „hozzánő” az új autóhoz, ezúttal is dobogós tudott lenni, harmadik lett. Méghozzá nem is akárhogyan! Féltengelye eltört a döntő rajt­kor és az utolsó helyről tornázta fel magát az élre. Nóbik Krisztián úgy lett hatodik, hogy a fináléban kiszakadt egyik első futóműve, Rácz János Toyotája hengerfejes lett és nem tudta befejezni a ver­senyt, végül id. Somogyi Gézának kigyulladt a Ladája, így ért cél­ba - a dicséretes hatodik helyen a karosszériás kategóriában. Az orosháziak csapata jelenleg hatodik helyen áll a bajnokság­ban, amelyből még három forduló van hátra: Túrkeve után szep­tember 18—19-én Orosházán, októberben pedig Nagykanizsán zá­rul az idei pontvadászat. F. I. Jelinek Zsolt törött féltengellyel is harmadik tudott lenni A SZERZÓ FELVÉTELE Hosszú távú ob: Gyepes 4. Tamásiban rendezték meg az utánpótlás korosztályú kerékpá­rosok hosszú távú országúti baj­nokságát. A tolnai dombokon az ifjúságiak 105 kilométeres szakaszon mérték össze tudásu­kat, s rajthoz állt a népes me­zőnyben Gyepes Zsolt is, a Gyulai R-Sport versenyzője. Á távon ő is, de mások is megpró­bálkoztak egy-egy szökéssel, de a mezőny mindezt meghiúsítot­ta. Ezért aztán a sprinten dőlt el a helyezések sorrendje. Végül azonos idővel egy hatos boly kerekezett át a célon, köztük Gyepes, aki végül a negyedik helyen kötött ki. A bajnokság folytatásaként a Koppány Kupa kritériumver­senyt is megrendezték. A máso­dik körben egy szekszárdi fiú bukást okozott, amibe Gyepes is belekerült, aki végül onnan nagy nehezen kikeveredve, a mezőny után eredt, így már csak az maradt neki esélyként, hogy a második helyért küzd­jön. Akciója sikerült, így végül ezüstérmet vehetett át. Rangadó pénteken Dunakeszin Az Előre FC Békéscsaba NB I- es labdarúgócsapata, amely har­madik a bajnoki tabellán nem szombaton, hanem egy nappal korábban, pénteken, 17 órakor játssza soronkövetkező bajnoki mérkőzését az újonc Dunakeszi otthonában. Az eddig szintén hét pontot gyűjtött, egykori vá­logatottakkal — Détárival és Telekkel — megerősített Duna­keszi elleni rangadó jó mérkő­zést ígér a szurkolóknak, ft ft ft A megyei I. osztályú labdarú­gó-bajnokságban a 2. forduló­ból elhalasztott Medgyesegyhá- za—Medgyesbodzás mérkőzést szerdán 17 órakor játsszák le. Változott a kézilabdás program A Békéscsabai NKC NB I-es női kézilabdacsapata javában készül a szeptemberi bajnoki nyitányra. A lila-fehérek által szervezett felkészülési hármas torna műsorában újabb változás történt — erről tájékoztatott Klembucz Ferenc technikai ve­zető. Az új program szerint szerdán a békéscsabai városi sportcsarnokban 10.30 órakor a Debreceni VSC együttese a ro­mán I. ligás Ursus Kolozsvár ellen mérkőzik, majd 15 órakor a Békéscsabai NKC a debrece­niekkel találkozik. A torna har­madik összecsapását csütörtö­kön, 10.30 órakor rendezik, ek­kor a lila-fehérek az Ursus Ko­lozsvárral mérkőznek. ft ft ft A magyar női ifjúsági kézi­labda-válogatott tagjaként a né­metországi Európa-bajnoki döntőben szerepel Szrnka Hor­tenzia, a Békéscsabai NKC át­lövője. A magyar fiatalok eddi­gi mérlege: egy győzelem, két vereség. A mieink 32—21-re verték Törökországot, majd 21—18-ra kikaptak Szlovákiá­tól és legutóbb 29—24-re Ro­mániától. A békéscsabai Szrnka a három találkozón eddig 11 gólt szerzett. (v. 1.) Körös-távúszás Szarvason kosárlabda Több évtizedes hagyománya van augusztus 20-án Szarvason a Körös-távúszó versenynek, ahová Pécsről, Budapestről, Szolnokról, Debrecenből, Me­zőtúrról, Szentesről, Ceglédről, Békéscsabáról érkeztek részt­vevők a helyiek mellett. Tíz órakor 41 hölgy és 51 férfi lé­pett a Katalin II. fedélzetére a városi strandon, hogy azután az 1000 méteres távhoz az arboré­tumnál, míg a 2000 méteres távhoz a történelmi Magyaror­szág közepénél rajtoljanak. Az időjárás kedvezett a rendez­vénynek, a víz 24,5 fokos volt. Tehát minden adott volt a jó versenyhez, amely izgalmakban is bővelkedett, miután a höl­gyeknél a 20—29 éves kategó­riában egyszerre érkezett célba a szarvasi Bakula Tünde és az orosházi Selmeczi Edit. A ver­senybíróság döntött, és két győztest hirdetett a kategóriá­ban. A 15—19 éves korosztály­ban a békéscsabai triatlonisták, a Gelegonya fivérek is egyszer­re érkeztek célba, de végül is Ferenc lépett ki elsőnek, így Pé­ter ezüstérmes lett. A 29 éves korosztályban győztes Gelego­nya Zoltán (Orosháza) lesz egy évig a Klenk Gusztáv-vándor- serleg védője. A gyermek kor­osztályban is különdíjazottak voltak. A leányoknál az első he­lyezett mezőtúri Szabó Eva a Janurik György-emlékserleget vehette át, míg a fiúknál a bé­késcsabai Priskin László a dr. Réthy Vilmos-emlékserleg bir­tokosa lett. Valamennyi részt­vevő emléklapot kapott, míg az 1—3. helyezettek érmeket ve­hettek át. Eredmények. Leányok. 14 éve­sek. 1000 m: 1. Szabó Éva (Mezőtúr), 2. Rentka (Debrecen), 3. Lantos (Bé­késcsaba). 15—19 évesek. 1000 m: 1. Selmeczi Szilvia (Orosháza), 2. Tóth, 3. Patai (mindkettő Szarvas). Felnőt­tek. 29 évesek. 1000 m: 1—2. Bakula Tünde (Szarvas), Selmeczi Edit (Orosháza), 3. Lipták (Bcs.). 30—39. évesek. 1000 m: 1. Tóthné Hanyecz Katalin, 2. Bodnár (mindkettő Szar­vas). 40—49 évesek. 1000 m: 1. Juhászné Tóth Margit (Bcs.), 2. dr. Rentkáné dr. Égerházi (Debrecen), 3. Ladicsné (Szarvas). Szeniorok. 50— 54 évesek. 1000 m: 1. Kertész Éva (Bcs.), 2./ Selmecziné (Orosháza). 55—60 évesek. 1000 m: 1. Kisföldiné Zahorán Hajnalka, 2. Jámbomé, 3. dr. Megyeriné (mindhárom Bcs.). 60—65 évesek. 1000 m: 1. Kovács Lászlóné (Debrecen). 60—70 évesek. 1000 m: Bocsákné Bihari Irén (Szentes). Fiúk. 14 évesek. 1000 m: 1. Priskin László (Bcs.), 2. Cseh (Mező­túr), 3. Palyov (Szarvas). 15—19 éve­sek. 2000 m: 1. Gelegonya Ferenc, Gelegonya Péter (mindkettő Bcs.), 3. Duda (Szarvas). Felnőttek. 20—29 évesek. 2000 m: 1. Gelegonya Zoltán (Orosháza), 2. Vass, 3. Juhász (mind­kettő Híd SE Bp.). 30—39 évesek. 2000 m: 1. Magyar László (Cegléd). 2. Medvegy (Szarvas), 3. Újlaki (Deb­recen). 40—49 évesek. 2000 m: 1. dr. Rentka László (Debrecen), 2. Csépai (Szarvas), 3. Pásztor (Bcs.). 50—54 évesek: 1. Pálos Lehel, 2. Budiczky (mindkettő Bcs.), 3. Torkos (Debre­cen). 55—60 évesek. 1000 m: 1. Pető László (Bcs.), 2. Orosz (Szentes), 3. Veszter (Szarvas). 60—65 évesek. 1000 m: 1. Tatai Tibor (Bcs.). 65—70 évesek. 1000 m: 1. Szakács Ernő (Szentes). 70 év felettiek. 1000 m: 1. Kovács János (Bcs.), 2. dr. Bánki (Szeged). Különdíjat kapott a legfiata­labb versenyző, Lévai Henriett és Mocskonyi Sára (mindkettő Szarvas), hétévesek és Király Imre (Mezőtúr), aki 6 éves. A Budapesti Híd SE külön serle­get ajánlott fel a legsportosabb hölgynek, melyet Tóthné Hanyecz Katalin (Szarvas) ve­hetett át. A legfiatalabb korosz­tálynak 50 méteres távon ren­deztek versenyt, melyen min­den induló ajándékot kapott. Ny. M. Egy felkészülési szakaszt lezár­tak a békési kosarasok, túl van­nak az alapozáson, most már a szeptember 17-ei bajnoki rajt előtt edzőmérkőzésekkel és tor­nákon való szerepléssel igye­keznek formába lendíteni a csa­patot. A tíznapos edzőtábor be­fejezéseként két mérkőzést vív­tak az Európa-bajnokságra ké­szülő román ifjúsági válogatot­tal. Az Aradon lejátszott első találkozót a román gárda nyer­te, a másnapi visszavágón mint­egy ezer néző előtt a békésiek bizonyultak jobbnak annak elle­nére, hogy a helyi bíró minden támogatást megadott a hazaiak­nak. A mérkőzésen kimagasló teljesítményt nyújtott az NB I- ből visszatért Tornyos Sza­bolcs, Baukó pedig a tőle meg­szokott módon ismét szórta a kosarakat, a két meccsen negy­ven pontot dobott. A békésiek csütörtökön edzőmeccset vívnak a Mezőbe- rény ellen, majd pénteken a Gyula ellen játszanak Magyar Kupa-mérkőzést. Szombaton és vasárnap a Kiskun Kupán lép­nek pályára. TOTÓNYEREMÉNYEK A 33. heti totónyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 3 millió 204 ezer 439 forint; önálló 13 találatos szelvény nem volt; a 12-esek 17 ezer 952; a 11-esek 1347; a 10-esek 300 forintot fizetnek. A Góltotón 4 találatos nem volt; a 3-asok 11 ezer 998 fo­rintot érnek. A helyes tipposzlop: 1, 1, 1, 2, 1,2, 1, x, 1,2, 1, 1, 1 és 2. Csak a Kondoros százszázalékos Kondoros! TE—Mezőkovácsháza 3—2 (0—2) Megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés, Kondoros 400 néző. v.: Szabó I. S. Kondoros: Gazsó — Karácsony (Benczúr), Kurucz, Sárosi, Jurák — Kiszely, Horváth (Zöldi), Dián (Udva­ri), Tóth M. — Janis, Pusztai. Edző: Sztvorecz Sándor. Mezőkovácsháza: Szilva — Mészáros, Kovács F., Török, Si­mon — Kovács K., Árgyelán, Turbucz, Mákos A. (Húsvét) — Mákos Á. (Adelmann), Széli. Edző: Juhász Zoltán. 41. perc: Bedobás után Gazsó még elütötte a labdát, pont a vendégek játékosa, Mészáros elé, aki nyolc méterről a kapuba vágta a labdát, 0—1. 43. perc: Szép támadást követően Kovács K. 25 méterről nagy gólt lőtt, 0—2. 44. perc: A középkezdés után Kovács K. buktatásért és szö­vegért megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára ju­tott. 63. perc: Kovács Ferenc sárga lapot kapott, s mivel ez volt a második, így mehetett zuhanyozni. 65. perc: Sárosi beadását Janis remek fejessel csúsztatta a hálóba, 1—2. 86. perc: Zöldi jobb oldalról az egyedül maradt Pusztai elé tálalt, aki hat méterről védhetetlen gólt lőtt, 2—2. 89. perc: Újabb hazai támadást követően Janis 16 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 3—2. A gyenge napot kifogó hazai csapat küzdeni tudásból jelesre vizsgázott. Gyenge első félidei játéka után erőnlétben felőrölte ellenfelét, előbb emberelőnyöket harcolt ki, majd a hajrában a maga javára fordította a találkozót egy igen jó teljesítményt nyújtó Mezőkovácsháza ellen. Jó: Janis, Udvari, Kurucz, Zöl­di, ill. Szilva (a mezőny legjobbja), de az egész vendégcsapat dicsérhető. (Brlás János) Mezőhegyes—Gádoros 5—0 (2-0) Mezőhegyes, 150 néző. V.: Brusznyiczki. G.: Garan 3, Ko­vács R., Gróf. Jó: az egész ha­zai csapat, ill. Varga P., Nagy Sz. (H. A.) Orosházi Rákóczi—Sar- kadkeresztúr 1—4 (0—3) Orosháza, 250 néző. V.: Kőkuti. G.: Friedl Zs. (1 Les­ből), ill. Szarka 3, Gurzó._ Jó: Zalai, ill. az egész vendégcsa­pat. (P. L.) Szeghalom—Magyarbán- hegyes 3—2 (0—0) Szeghalom, 200 néző. V.: Albert. Kiállítva: Zsigovics (Szeghalom) két sárga lap után, Pécs (Magyarbánhegyes) két sárga lap után. G.: Macsári 2, Baranya, ill. Málik 2. Jó: Macsári, Mező, Baranya, ill. Relu, Kiss, Málik. (Zs. J.) Dévaványa—Doboz 0—2 (0—1) Dévaványa, 200 néző. V.: Bodó. G.: Tóth S., Békési. Jó: Mesterlövészek A Békés megyei II. osztá­lyú labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának élmező­nye. 6 gólos: Janis (Kondo­ros). 5 gólos: Málik (Ma­gyarbánhegyes), Szarka (Sarkadkeresztúr). 4 gólos: Garan (Mezőhegyes), For­gó Z. (Kaszaper). 3 gólos: Turbucz (Mezőkovácshá­za), Pusztai (Kondoros), Bí­ró (Kunágota). Tóth T., Kocsis, Czakó, ill. az egész vendégcsapat. (V. J.) Kunágota—Békésszentand- rás 3—0 (2—0) Kunágota, 200 néző. V.: Sa­lamon. G.: Bíró, Multyán L., Gábor. Jó: Török, Körösi, Biró, Samu II., ill. Petrás, Bencsik T., Bordács. (Sz. J.) Békéssámson—N agy szénás 1-3 (1-1) Békéssámson, 300 néző. V.: Mikula. G.: Doktor, ill. Popon, Godár, Brachna. Jó: Doktor, Hegedűs, Csordás, ill. Brachna, Boér, Popon. (K. F.) Kaszaper-Csanádapáca 5—0(1—0) Kaszaper, 300 néző. V.: Koch. Kiállítva: Restye (Csa- nádapáca) két sárga lap után. G.: Forgó Z. 3, Szivák, Babar. Jó: az egész hazai csapat, ill. Rakonczás, Benkovics. (B. S.) Ifjúságiak: Kondoros—Me­zőkovácsháza 0—2, Mezőhe­gyes—Gádoros 4—2, Orosházi Rákóczi—Sarkadkeresztúr 4— 2, Szeghalom—Magyarbánhe­gyes 7—2, Dévaványa—Doboz 5—0, Kunágota—Békésszent- andrás 3—4, Békéssámson— Nagyszénás 0—5, Kaszaper— Csanádapáca 3—4. A megye II állása 1. Kondoros 3 ■ . ­12— 4 9 2. Szeghalom 2 1 6— 3 7 3. Mezőhegyes 2 • 1 10— 3 6 4. M.bánhegyes 2 ■ 1 9— 4 6 5. M.kovácsháza 2 1 10— 6 6 6. Kaszaper 2 ■ 1 7— 3 6 7. Békéssámson 2 ■ 1 9— 6 6 8. S.keresztúr 2 ■ 1 7— 4 6 9. Oh. Rákóczi 2 ■ 1 5— 5 6 10. Nagyszénás 1 1 1 4— 4 4 11. Doboz 1 • 2 2— 2 3 12. Kunágota 1 ■ 2 7— 10 3 13. Gádoros 1 ■ 2 6—12 3 14. B.szentandrás- . ■ 3 2— 7­15. Dévaványa- • 3 2—11­16. Csanádapáca- ■ ■ 3 2—16­Következik A Békés megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban következik. Au­gusztus 28., szombat: Dévaványa—Kaszaper, 17.00, Doboz—Szegha­lom, 17.00, Nagyszénás—Kunágota, 17.00, Békésszentandrás— Mezőhegyes, 17.00, Mezőkovácsháza—Csanádapáca, 17.00. Augusztus 29., vasárnap: Magyarbánhegyes—Orosházi Rákóczi, 17.00, Sarkadke­resztúr—Békéssámson, 17.00, Gádoros—Kondoros, 17.00. A Békés megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban következik. Augusztus 28., szombat. Déli csoport: Nagybánhegyes—Pusztaföldvár, 17.00, Északi csoport: Mezőberény II—Kardos-Örménykút, 17.00, Gyulai Köröstáj—Méhkerék II., 17.00, Kötegyán—Tarhos, 17.00. Au­gusztus 29., vasárnap. Déli csoport: Kétegyháza—Lökösháza, 17.00, Gerendás—Újkígyós, 17.00, Telekgerendás—Geria, 17.00, Pitvaros— Medgyesegyháza II., 17.00. Északi csoport: Szabadkígyós—Bcs. MÁV, 17.00, Csárdaszállás—Bucsa, 17.00, Kétsoprony—Okány, 17.00. Telekgerendásé a MÁV Kupa A hét végén két helyszínen, Te­lekgerendáson és Békéscsabán, a Csányi utcai sporttelepen ren­dezték meg a MÁV Kupa memzetközi labdarúgótornát. A kétnapos viadalon négy együt­tes lépett pályára. A első napon Telekgerendáson, a másodikon Békéscsabán játszottak a csapa­tok. A viadalt 11-es rúgások Szolnokon rendezték meg a Szent István király Kupa után­pótlás nemzetközi asztalitenisz­versenyt, amelyen asztalhoz áll­tak a Békési TE és az OMTK- Hungarotel fiataljai. Mint Bauer Károly, az orosháziak utánpótlásedzője elmondta, a serdülő lányoknál (129 induló) Horváth Éva eddigi legjobb eredményét érte el és bronzér­met nyert. Horváth a Statiszti- kás Tóth, a kecskeméti Kunszt, a topolyai Bánon és a kézdivásárhelyi Szász legyőzé­se után az elődöntőben a volt orosházi Visky Tímeától (Sta­tisztika) kapott ki 2:1 -re, aki ké­sőbb megnyerte a versenyt. Párosban (64 induló) a Hor­váth, Kvasznovszki duó a zentai Hévér, Tóth kettőstől kapott ki, míg a Blaskó, Gombkötő páros egy győzelem után a Szász, Ju­hász (Statisztika) duótól szen­vedett vereséget. Az újoncoknál után a telekgerendásiak nyerték a Békéscsabai MÁV előtt, úgy, hogy Leszkó kapus három bün­tetőt is hárított. Eredmények. Békéscsabai MÁV—Istenhegy FC 2—1, T elekgerendás—T usnádfürdő (román) 3—0. A 3. helyért: Tusnádfürdő—Istenhegy FC 5—3. Az 1. helyért: Telekge­(98 induló) biztatóan játszott Iványi, Lászlói, Komádi és Tóth, akik azonban nem jutot­tak a főtáblára. A békésiek közül Czebe Lí­via a serdülő lányok mezőnyé­ben egyéniben a nyolc közé ju­tásért kapott ki a kézivásárhelyi Szásztól, míg Juhost a Statiszti- kás Koncz búcsúztatta a legjobb tizenhat közé jutásért. Serdülő párosban Czebe a kecskeméti Kunszttal az oldalán egészen a döntőig menetelt, ahol nagy csatában kaptak ki 2:l-re a ju­goszláviai Tápai, Magyar ket­tőstől, így ezüstérmet nyertek. Az ifjúságiaknál (114 induló) Czebe a 16 közé kerülésért szenvedett vereséget Forma- nektől (Statisztika), míg páros­ban a nyolc közé kerülésért esett ki a Czebe, Zink (Békési TE, KSI) duó a Kovács, Kunszt (Kecskemét) párossal szemben. V. L. rendás—Békéscsabai MÁV 2—2, tizenegyesekkel 4—3. Különdíjasok. Legjobb ka­pus: Leszkó Attila (Telekge­rendás). Gólkirály: Tófalvi Ig­nác (Tusnádfürdő) 3 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Cze- rok Péter (Istenhegy). Leg­sportszerűbb csapat: Tusnád­fürdő. MTK-Croatia A horvát Croatia Zagreb kül­döttsége kedden délután külön- géppel érkezik Budapestre. A vendégek 20 órától edzést tarta­nak a szerdán 20.15 órakor kez­dődő, MTK elleni labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező visz- szavágójának helyszínén, a Hungária körúti stadionban. A horvátok a Hilton Hotel­ben szállnak meg, és csak csü­törtökön repülnek vissza Zág­rábba. Fülöp elmondta, hogy az első találkozón elért 0—0-ás döntetlen kedvező a továbbjutá­si esélyeket tekintve, és bár az MTK-nak elegendő lenne egy góllal nyernie, nagyon nehéz mérkőzésre számíthat a magyar bajnok. A Zágrábban kiállított Halmai eltiltás miatt nem léphet pályára, míg Kuttor megfázás­sal bajlódik és kétséges a sze­replése. A klubigazgató arról is beszá­molt, hogy a Magyar Televízió­val jelenleg is folynak a tárgya­lások a találkozó közvetítéséről. Czebe ezüst-, Horváth bronzérmes

Next

/
Oldalképek
Tartalom