Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-06 / 155. szám

Vendégház. (ge) A Csa­ba Nemzetiségi Néptánc­együttes Vendégház címmel tart előadást az ifjúsági ház­ban július 10-én 18 órai kez­dettel. Közreműködik a Bé­kés Banda és a Vendégek. Jegyeket a helyszínen vált­hatnak az érdeklődők. Hupikék-.show. (c) A Hupikék Törpikék társulata lép fel július 10-én, szomba­ton 11 órakor a békéscsabai ifjúsági házban. A társulat ez alkalommal kibővül egy olyan törpével, aki élő show-val fűszerezi az elő­adást. A csabai fellépés ap­ropója a Hupikék Törpikék új lemeze, mely nemrégiben jelent meg az üzletekben. Az oktatásról, (i) Okány képviselő-testülete a helyi óvoda és iskola beszá­molóját tárgyalta meg a na­pokban. Ugyanezen a ta­nácskozáson az óvoda peda­gógiai programját is jóvá­hagyták a képviselők. Az okányi óvodában szeptem­ber elsejétől vezetik be a Nemzeti Alaptantervre épü­lő, de helyi sajátosságokat is tartalmazó programot. A betegellátásért. (1) Medgyesegyházán néhány éve sikeres vállalkozásként működik az orvosi ügyelet, melynek vezetői a napokban műszerbeszerzésre pályáz­tak az Egészségügyi Minisz­tériumhoz. Mint elhangzott, 2000-től szigorodik a sür­gősségi betegellátás, ezért a hatékonyabb megelőző és gyógyító munka érdekében sürgősségi táskát,. defibril- látort és EKG-felszerelést szeretnének vásárolni. Az 1,8 millió forintos beruházás 20 százalékos önerejét — az önkormányzat közreműkö­dését kérve — a Szívügy Alapítványhoz benyújtott pályázattal kívánják kiegé­szíteni. Kiválóak, (u) Június 28—30. között rendezte meg a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat a Kalmár László Országos Matemati­kaverseny döntőjét Nyíregy­házán, amelyre minden me­gyei vetélkedő első helye­zettjét hívták el. Békés me­gyéből a 3. osztályosok kor­csoportjában 14. helyezést ért el a másodikos (!) Herczeg Bonifác, a Békés­csabai 9-es Számú Általános Iskola tanulója, akinek fel­készítő tanára Petrovszki Pálné volt. A negyedikesek­nél hetedik helyen végzett Bíró Szilvia a Békéscsabai Belvárosi Iskolából, akinek Kozákné Dékány Ilona segí­tett. Új áruház. A Csaba-Ép Kft. kivitelezésében, kelle­mes környezetben nyitják meg ma 7 órakor Békésen a Penny Market Áruházát a Baky—Kossuth utcában. Kisebb tüzek, (u) Hét­főn két kisebb tűzhöz riasz­tották a tűzoltókat. Békésen egy huszonöt négyzetméte­res területű avartűzhöz, egy szerelőműhelyben pedig egy lángra kapott gépjárműhöz hívták ki a tűzoltókat. „NEM FÉLEK A HOL­NAPTÓL, MERT LÁT­TAM A TEGNAPOT ÉS SZERETEM A MÁT.” (William Allen White) MEGYEI KÖRKÉP Nem jótékonykodni jöttek, üzleti lehetőségek után kutatnak Olasz befektetők megyénkben De Paoli Elidio, az olasz bresciai tartomány szenátora vezetésé­vel héttagú olasz küldöttség érkezett vasárnap Békéscsabára. Céljuk a megye befektetési lehetőségeinek felkutatása. A héttagú csoportban lehetsé­ges befektetők, tervezőmérnök, lapkiadó és egy újságíró is érke­zett. Tegnapi programjuk az olasz és a magyar fél térségének kölcsönös bemutatásával telt. Mint De Paoli Elidio szenátor elmondta a megyeházán tartott fórumon: céljuk az információ- gyűjtés, nem jótékonykodni ér­keztek térségünkbe, hanem üz­leti lehetőségeket feltérképezni. A jelenlévő hét polgármester külön-külön is bemutatta tele­pülését, majd konkrét ajánlato­kat tárgyaltak meg. Pap János polgármester mint építészmér­nök érdemben tárgyalt a békés­csabai lakásépítések lehetősé­geiről. Szeghalom 5 év adó- mentességet ajánlott fel a kül­földi befektetőknek, akik hol­nap el is látogatnak a városba, csakúgy mint Mezőhegyesre és Sarkadra. A további ajánlato­kat, kedvezményeket a megye­házán gyűjtik össze és küldik el az olasz befektetőknek. Dr. Je­szenszky Géza, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, a külföldi befektető csoport szep­temberben konkrét ajánlatokkal tér vissza megyénkbe, de előtte még nagy valószínűséggel Olaszországba utazik hozzájuk tájékozódni egy magyar kül­döttség. Mint megtudtuk, Danes László gyulai polgármester ma szándéknyilatkozatot ír alá az olasz vendégekkel a jövő évi la­kásépítések megkezdéséről. — Frankó — Több a kerékpáros baleset Szigorúbb az autóbuszok nemzetközi alkalmassági vizsgája Az országos közúthálózat Békés megyei szakaszain keletkezett belvízkárok rendbetételére 300 millió forintos többlettámoga­tást kapott a megyei közútkezelő közhasznú társaság. Június 28-ától változott a közúti járművekre vonatkozó műszaki vizs­gáztatási rendszer, és júliustól szigorodott a nemzetközi sze­mélyszállítást végző autóbuszok alkalmassági vizsgája. A megyében nőtt a kerékpáros balesetek száma, és még mindig sok az ittas vezetés miatt bekö­vetkezett közúti baleset — hangzott el a Közlekedéstudo­mányi Egyesület Békés Megyei Területi Szervezetének tegnapi tájékoztatóján. A belvízkárokra kapott 300 millióból 220 milliót a Szarvas—Szentesi út, az Ecsegfalva—Dévaványa között és Okány belterületén megron­gálódott útszakaszokra fognak fordítani. A fennmaradó 80 mil­liót pedig árok- és padkakar­bantartásra, valamint kátyúzás­ra használ majd fel a közútkeze­lő. A júniusi belvíz miatt felmé­rik a Kétegyháza és Kétsoprony körzetében áthaladó közutak ál­lapotát is. Június 28-ától változott a közúti járművek műszaki vizs­gáztatási rendszere. Az úgyne­vezett külső vizsgahelyeken a közlekedésfelügyelet szakem­bere, mint vizsgabiztos vesz részt a műszaki vizsgáztatás­nál, és az eddigiektől eltérően ezeken a vizsgahelyeken is ki­adhatnak korlátozottan alkal­mas vagy alkalmatlan minősí­tést a gépkocsikra. Júliustól szigorították a nemzetközi sze­mélyszállítást végző autóbusz­ok vizsgálatát. December 31-e után 20 évesnél, 2006 után pe­dig 13 évesnél idősebb jármű nem vehet részt nemzetközi személyszállításban. A bu­szoknak rendelkezniük kell üzemeltetési, karbantartási naplóval, e nélkül nem léphetik át a határt. A június nem hozott lénye­ges változást a baleseti statiszti­kákban. Nőtt viszont a kerékpá­ros balesetek száma, és tovább­ra is magas az ittas vezetés mi­att bekövetkező közúti balese­tek száma. K. A. Szisz Ferencnek emléket állít Szeghalom? A szülőház már nem, áll — Az utcanév megváltoztatását áttekintik Szeghalom egyik legjelesebb szülötte Szisz Ferenc. Az első Grand Prix-győztes autóversenyző emlékét a sárréti városban mégsem őrzi sem emléktábla, sem utcanév. Ám lehet, hogy ez az állapot a közeljövőben megváltozik. Szisz Ferenc 1873. szeptember 20-án született Szeghalmon. Világra szóló sikerét azzal érte el, hogy 1906. június 26—27- én Franciaországban, Le Mans településnél megnyerte az első Grand Prix-t. A kétnapos ver­senyt 101,8 kilométer/órás se­bességgel teljesítette, ami akkor szinte hihetetlen gyorsaságnak tűnt. — Megvan-e még Szeghal­mon Szisz Ferenc szülőháza, vagy egyáltalán tudjuk-e ponto­san, hogy melyik portán szüle­tett? — kérdeztük Miklya Jenő nyugalmazott múzeumigazga­tót. — Abban az időben, amikor Szisz Ferenc született, még nem utcák szerint telekkönyvezték a portákat. Hogy Szisz Ferenc szülőháza a város melyik terü­letén állhatott, azt pontosan nem tudom. Csak annyi biztos, hogy az a telek az 500-as ház­számot viselte. Ám hogy ezen a portán most mi áll (van-e lakó­épület, és ha igen, milyen), ar­ról nincs információm. Az vi­szont tény, hogy Szisz Ferenc megérdemelné a méltó emléke­zést, hisz világszerte ismerték. Például Mogyoródon, a Hungaroringen az egyik ka­nyart ma is Szisz-kanyarnak hívják. — Lesz-e a közeljövőben Szeghalmon Szisz Ferenc utca vagy emléktábla? — kérdeztük Kosaras Bélát, Szeghalom pol­gármesterét. — Szisz Ferenc mindenkép­pen megérdemli, hogy a város valamilyen formában emléket állítson neki. Mind az utcaelne­vezés, mind az emléktábla-állí­tás gondolata foglalkoztatja a város vezetését. Hogy melyik változat valósul meg, azt most még nem tudom. Egy biztos, Szisz Ferenc szülőháza már nem áll, így azt már nem tudjuk emléktáblával megjelölni. Te­hát, ha az emléktába-állítást vá­lasztjuk, akkor más helyet kell keresnünk. Az utcanév-változ- tatás pedig összetettebb folya­mat. Néhány éve, amikor kez­deményezést tettünk néhány ut­ca nevének a megváltoztatásá­ra, akkor a lakók nagyon ra­gaszkodtak a már megszokott, jól bejáratott névhez. Magyari Barna Szisz Ferenc és Marteau a starthoz indulás előtt. A Renault csak hátulról volt felszerelve a Michelin fivérek találmányával, a cserélhető kerékkel 1999. július 6., kedd VÉLEMÉNYEK Papírral vagy anélkül? Ugyan mondjátok meg, mi múlik azon a papí­ron?! — húzta el a száját a tízéves érettségi talál­kozón az osztály egykori hangadója. A társaság gyors mérleget vont: a hajdani IV. B-ből eddig tízen kötöttek házasságot, s közülük négyen vál­tak el. Hosszan vitatkoztak ezután: kell-e a papír két ember boldogságához? Azt hiszem ez az a téma, amelyről utoljára az óvodában gondolkodnak egyformán az emberek. Mert minden kislány hófehér menyasszonyi ruháról álmodik és minden kisfiú arról, hogy a Tóth Marcsit veszi feleségül, vagy ha nem, hát a mamáját. Azután ahogy telnek az évek, úgy ko­pik a házasság hívogató romantikája. Kényelmesség? A sza­badsághoz való ragaszkodás? Óvatosság? Karrierépítés? A sza­bályok elleni tiltakozás? — A társadalomkutatók csak találgat­ják az okokat. Tény: egyre kevesebb házasság köttetik Magyar- országon. Harminc éve majdnem százezer pár lépett az anya­könyvvezető elé, tavaly negyvenötezer. Az első negyedév ada­taiból pedig arra következtethetünk, idén még kevesebben kel­nek egybe. Folyamatosan nő viszont az élettársi kapcsolatban élők, s az itt született gyermekek száma. Sejthető volt, darázs­fészekbe nyúl a családügyi minisztérium akkor, amikor elkészí­ti a nemzeti családpolitikai koncepciót. Szakmai és politikai alapállásból számtalan támadás érte a tervezetet. Többek között azért, mert a nyugati példákkal ellentétben a kormány nem tá­mogatná az élettársi kapcsolatot. A miniszteri nyilatkozatokból tudni, több finomítás után őszre készül el a végleges változat. Ez a jelenleginél nem hozza hátrányosabb helyzetbe az együtt élőket, ám szociálpolitikai intézkedések sorával a házasság in­tézményének megerősítésére törekszik, s arra, hogy mérsékelje a gyermeknevelésből adódó hátrányokat. A támadások álságo­sak. Hogy nem követi a nyugati példát? Nem hiszem, hogy et­től korszerűtlen lenne. Mint ahogy a házasság intézménye sem az, hiszen örök értékről, szeretetszövetségről, egymás vállalá­sáról szól. A többi választás kérdése. Mindenki szabadon dönt az életéről. Csath Róza Bőrszínváltás, gyíkrágcsálás Ha felénk egy hölgy csokoládébama szeretne lenni, akkor naponta nem a sarki boltba rohan néhány Sportszeletért, hanem a strandokon vagy a szoláriumokban éli ki bamulási vágyát. Pedig olykor akár az étkezéstől is megváltozhat bőrszínünk. Egy amerikai fehér hölgy tenyere és talpa csupán csak a táplálkozása eredményeként nemrég viszonylag rövid időn belül erősen narancssárga színűvé változott. A derék asszonyság két hónapon át minden nap legalább tíz érett paradicsomot kebelezett be. Szervezete állítólag azért követelte állandóan a paradicsomot, mert a nő vashiányban szenvedett. Ám az orvosok korábban még sohasem találkoztak olyan pácienssel, akinek a bőrszínében elváltozást eredményezett volna a rendszeresen elfogyasztott táplálék. Pedig ha ez valóban ilyen egyszerű volna, akkor ha legközelebb a füzesgyarmati strandon egy erősen zöld színű hölgy jönne velem szembe, akkor arról én is első látásra megállapíthatnám, hogy vashiányos, csak ő paradicsom helyett éppen spenótkúrára fogta magát. Ám néha akár gyógyító is lehet az egyoldalú táplálkozás. Egy thaiföldi férfi, Veera Raungsri állítja azt, hogy visszanyerte egészségét annak köszönheti, hogy immár húsz esztendeje kizárólag csak gyíkhúst fogyaszt. A ma 42 éves és tájképfestésből éldegélő férfi húsz esztendővel ezelőtt súlyos májbetegséggel került kórházba, ahol néhány nap után az orvosok már lemondtak róla. Ekkor a férfit nagy szerencséjére meglátogatta egy kambodzsai ismerőse a „csodarecepttel”. Az ismerős közölte: egyetlen gyógymód jöhet szóba, Veera Raungsrinak naponta néhány gyíkot kell megennie. A thaiföldi beteg megpróbálkozott a gyíkdiétával, és teljesen felépült. A kis hüllők fogyasztásáról azóta sem mondott le. Sőt, állítja, kizárólag a gyíkoknak köszönheti, hogy ma már a kilencedik feleségével élhet együtt. Szerinte ugyanis a gyíkhús nemcsak gyógyít, hanem az élményszerzésre is serkentő hatással van. S hogy a gyíkzabáláshoz mit szólnak az állatvédők? Ez a kérdés a thaiföldi férfit egyáltalán nem foglalkoztatja. Szerinte aki a gyíkhúsevést ellenzi, az még biztosan nem volt szerelmes... Magyari Barna Sarkadi küldöttség utazik Snagovba Lapunkban már beszámol­tunk arról, hogy Sarkad és Snagov (Románia, Dfov me­gye) között együttműködés in­dult el testvértelepülési kap­csolat kialakítása céljából. Az együttműködési szerződés aláírására július 19-én sarkadi delegáció utazik a Kárpátokon túli településre. Július 20-án díszünnepség kezdődik a snagovi városházán. A lelké­szek és a polgármesterek rövid köszöntője után a két település jegyzője felolvassa az együtt­működési szerződést, ezt követi a dokumentumok aláírása és ki­cserélése. A Nagy Imre emléké­re állított obeliszk megkoszorú­zása után a település temetőjé­ben a sarkadi születésű Veress Sándor sírját keresik fel, majd emléktáblát avarnak. V. K. Kötegyáni tábor 1848—49 örökében A Kötegyáni Baráti Kör Egye­sület történelmi tábora nyílt teg­nap a településen. Az 1848—49 örökében, harmincöt gyerek részvételével megrendezett tá­bort Pallag Mária helyi pedagó­gus vezeti. A diákok időutazá­son vehetnek részt, hiszen to- borzó és verbunkos táncot ta­nulhatnak, huszárcsákó és párta elkészítésében ügyeskedhetnek, rajzversenyen mutathatják meg tehetségüket. A mai huszárpor­tya után a tábori bográcsos „eredményét” fogyaszthatják el, majd huszámótákat énekel­nek. A következő nap az iroda­lom jegyében telik. Július 9-én a Gyulai Levéltárban 48—49 emlékhelyeivel ismerkednek a táborlakók. Az ötletes progra­mokkal teli tábor vasárnap tá­bortűzzel zárul. (w)

Next

/
Oldalképek
Tartalom