Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-13-14 / 37. szám
Koóstoló Koós János vall a humorról, a színésztársakról, s a családról Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag Kérdésünk: milyen miniszteri posztot töltött be Kossuth az első felelős kormányban? ...mindig hazarepülnek Galambászok beszélnek arról, milyen teljesítményekre képesek kedvenceik Közel húszévnyi suttogás Hogy hol? Természetesen a színházban. Egészen pontosan Békéscsabán, a Jókai Színházban. És hogy milyen? Az is kiderül a Gyurcsek Sándornéval való beszélgetésünkből. Közel húsz évet töltött olyan pályán, amelyre kerülni szoktak. Jelenleg színművész férjével nyugdíjas. A tavalyi évadban még dolgozott. Ezért emlékei sok esetben még jelenidejűek. jrA színészt a színpadon legalább hat dolog zavarja: a színpad, a ruha, a kellék, a partner, a rendező és a közönség” FOTÓ: LEHOCZKY Péter — Az egész úgy kezdődött számomra, hogy tizennyolc évvel ezelőtt hozzámentem Gyurcsek Sándorhoz, aki megszállott színész. Azóta főállású színészfeleség vagyok, ami nem köny- nyű feladat. Azelőtt húsz évig statikusként dolgoztam egy tervezővállalatnál. De amiről most kérdez, az „házasságkötés” a szakmával. — Milyen képzés kell ahhoz, hogy valaki súgó legyen? — Gimnáziumi érettségi vagy humán műveltség. Egy kolléganőm mellett, az előadások alatt hónapokig figyeltem, hogyan dolgozik. — Vannak olyan színészek, a száz évé született Páger Antal például ilyen volt, akik kínos precizitással tanulják a szöveget, megint másoknál a színpadi próbák alatt vésődik be... — A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a tökéletes szövegtudás biztonságot adhat, de semmit nem jelent. Ezt otthoni tapasztalatból mondom. A színészt a színpadon, előadás közben — ezen remélem egy kolléga sem bántódik meg — legalább hat dolog zavarja: a színpad, a ruha, a kellék, a a partner, a rendező és a közönség, de tudnék mondani még néhány dolgot. — Emlékszik olyan színész kollégájára, aki mindig ,.segítségre” szorult? — Hogyne. És ettől függetlenül mindahányan kitűnő színészek voltak, mert valójában nem a segítség kellett, hanem a tudat, hogy legvégső esetben ott a súgó. Tudja — és ne haragudjon, hogy megint otthoni példával jövök —, minden színész úgy indul el otthonról a próbára, hogy meg van győződve arról: tudja a szöveget. A színpadi szituációban aztán kiderül, nem elég tudni, bele kell rögzüljön is a szöveg. Ilyen színész például a Gálfi Laci vagy a Dénes Piroska. Lacival volt egy aranyos sztori. Folyamatos főpróbát tartottunk. A kolléganőmnek — aki miatt az eset történt — ki kellett mennie egy pillanatra. Amikor Laci — aki ezt nem vette észre — meglátta az üres széket, azonnal megállt. A rendező kérte, hogy menjenek tovább. Mire Laci —- „de hol a súgó” felkiáltással — ledermedt. Öt perc szünetet rendeltek el... A legtöbb segítség a próbák alatt kell, mert a legelső próba úgy kezdődik, mint a katonai eskü: mondják a súgó után a szövegkönyvet. A színészek többsége mozgáshoz köti a beszédét. A legtöbb színész ilyen, nálunk Gyurcsek, Tomanek Gabi, Jancsik Feri, Karczag Feri, Gáspár Tibi, Bartus Gyuszi. Vannak akik nagy súlyt helyeznek a tökéletes szövegtudásra, és főpróba után már nem kell súgni nekik. Például Szántó Lajosnak, Szőke Palinak, Felkai Eszternek. — Előzetes telefonbeszélgetésünkben azt mondta, nagyon strapás munkakör súgóként dolgozni. — A próbák elején mindig. A munkaidő elosztása miatt — három-négy munkaóra közt kétórányi szünet — haza se tudtam menni. Aztán jöttek a főpróbák, a végtelen főpróbák az éjszaka közepéig. — Ez már elmondva is elég strapás. Hogy lehet az Ön szakmáját jól csinálni, hogy mindenki elégedett legyen: a színészek, a rendező, a közönség, uram bocsá’, az igazgató? — Nézze, a súgó lábtörlő szerepet játszik a színházban. Rengeteg a vendégrendező, akik egyetlen darabra jönnek le, és mindenki bizonyítani akar nekik. Ők ugye nem ismerik a színész képességeit. Ilyenkor hangzik el az ominózus mondat: „súgj hangosan, hogy halljam, de ne annyira, hogy a rendező is hallja, mert akkor azt hiszi, nem tudom a szöveget”. De az is gyakori eset: „nekem ne súgj, mert én tudom a szerepet, zavar, ha hallom, amit mondasz, mert csak kizökkentesz vele”. Majd elmond egy szót, és kiderül, mégsem tudja. Egyszer egy profi rendező — aki ott ült az első sorban — odaszólt nekem: „Ildiké, most már nyugodtan súghat”. Ismemi kell a színészeket, azt, akinek súg az ember. Mindenki különféleképpen reagál, ha nem jut eszébe a következő rész. Visszatérve kérdésére az a válaszom, a súgó ne legyen érzékeny, mert hozzá kell szoknia, hogy mindenért ő a hibás. Különben magánéletre nincs idő, a súgónak nincs szabad estéje, se ünnepnapja. Míg a színészek egymást váltják a színpadon, addig neki végig kell ülnie az egész időt. Ha a színész „szent őrületében” netán durván megsérti, azt azonmód el kell felejteni, mert az indulat csak annak a pillanatnak szólt. — Nem látni már súgólyukakat. Hol foglalt helyet a színpadon? — Valóban, van már harminc éve, hogy nincsenek súgólyukak. Aki megszüntette, biztos dicséretet kapott érte, de nagyon bomírt ötlet volt. A súgó a színpad oldalánál ül egy széken. Nem középről súg tehát, hanem oldalról. Ezért gyakran tapasztalja a néző, hogy felboml a színpad, túloldala üres, mert mindenki a szélre próbál helyezkedni, focinyelven szólva onnan várja a beadást. •— Ezután megkérdezhetem, melyik volt a legkedvesebb munkája? — Az Egerek és emberek Giricz Matyi rendezésében. — És az utolsó? — Az Acélmagnóliák. Ez kisszínpa- don ment, és teljes szövegtudást kívánt. Ez azt jelenti, hogy csak a próbák alatt volt szükség rám. — Összeszámolta már, hány produkcióban vett részt? — Tizenkét évadot számolva összesen úgy ötven-hatvan előadásban. — Mivel telnek a napjai? — Négy évvel ezelőtt megállapították, hogy valami baj van a szívemmel, így nyugdíjba mentem. A férjem is nyugdíjas, sokat beszélgetünk az emlékekről és dédelgetjük a kutyánkat. O a család kedvence. P. Sz. F. Ha a színész ,,szent őrületében’ durván megsérti a súgót, azt azonmód el kell felejteni, mert az indulat csak annak a pillanatnak szól : . :■ . ■ ■■■ isirvvfp • mmmmmm ímmmmmmmmmÉl Hóba fulladt Töltöttek már egy éjszakát autóban, tehetetlenül állva-ülve a hó fogságában? Rohadt dolog lehet. Különösen a sokadik órában, amikorra elhal a nagy kaland feletti romantikus érzés, s a másnapi, hősnek kijáró ünneplés sem ad vigasztalást, mi több, a féllitemyi ásványvizet is elszopogatta a család, meg a négybe vágott párizsis zsemle utolsó falatja is lement a torkokon, szóval, amikorra már végképp elfogy a remény, hogy a mentőalakulatok egyszer mégis odaérnek. Ezrek élhettek át hasonló helyzetet az utakon, ezrek töltöttek hosszú órákat az elmúlt napokban a hó fogságában. Azt követően, hogy az ország felkészült a télre. Igaz, „hirtelen” jött az egész, szinte „váratlanul”, miként is gondolná bárki, hogy épp február tizedikén... Magunk is megtapasztaltuk a hatalmas és alapos felkészülést Tél tábornok támadásának első napján. A Budapest—Békéscsaba közötti több, mint kétszáz kilométeres úton mindössze három hótoló dolgozott, az M5-ösön hajtottak épp Budapestnek. E közben Kecskemét és Kondoros között a szél hordta a havat, építette a torlaszokat, a kocsiknak Magyarország már késő délután 20-30 centis átfúvásokon kellett átverekedniük magukat. Az ember úgy gondolná, a bajt csírájában kell elfojtani. Alighanem utána már késő. Mondom laikus fejjel, mert a szakembereknek mindannyian laikusok vagyunk, akik bátorkodunk feltételezni: egy működő országban legalább a főközlekedési utak járhatóságát biztosítani lehet. Egy működő országban. Régen, ilyen időkben kivonult a té- esz-traktor a hótolóval, „bemozdult” a munkásőrség, „hadba lépett” a honvédség. Ma már nincsenek hótolós téeszek, se munkásőrség, ami még nem akkora baj, de errefelé már katonaság sincs, legfeljebb két rendőrre futja, ők irányít- gatnak hóba fulladt hatalmas kocsisorokat: „Próbálják meg talán arra...” Különben pipafüst az egész, hamarosan túl leszünk rajta. A helikopteres fiúkat — akik vajúdó asszonyokat hoztak ki a hóból —, a mentősöket, talán még néhány útkotrót is kitüntetnek majd a fehér háború végeztével, a többiek pedig nyugodtan készülhetnek a következő télre. Mit lehet tudni, hátha megint havazik. ’ Árpási Zoltán Ma már nincsenek hótolós téeszek, se munkásőrség, ami még nem akkora baj, de errefelé már katonaság sincs, legfeljebb két rendőrre futja ■ ■ / Kétegyháza (húszas évek?) Állami iskola. Egyszerű, szép, hosszú épület. A célnak bizonyára pontosan megfelelt — akkor, amikor a képét a lapra nyomtatták. Hét évtizeddel ezelőtt