Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-10 / 289. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. december 10., csütörtök Körös-vidéki Zsaru Százban hetedik a csabai törzsőrmester Megyei siker az I. Rendőr Cselgáncs Vb-n „Elseprűzték”. (cs) Egy orosházi házaspár ellen tett feljelentést Sz. J. Elmondása szerint L. L. és L. L.-né november 29-én az esti órákban a Kosztolányi Dezső utcában kerékpárjáról lelökték, majd a náluk lévő seprűvel bántalmazták. Ujjcsonttörésé- vel a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Őrizetbevételek, (z) A Békéscsabai Rendőrkapitányság három, a gyulai kapitányság egy személyt vett őrizetbe kedden. A 18 éves mezőberényi P. M., a 19 éves, szeghalmi H. Sz. lopásárt, a 39 éves, békéscsabai T. Z. tartásdíj elmulasztásáért pihen a csabai fogdában, Gyulán a 29 éves békési B. L. csalás bűntett miatt került rács mögé. Palatolvajok, (z) Hétfőn érkezett bejelentés H. J. újkígyósi lakostól, hogy a helyi tüzép-telepről ismeretlen tettesek 660 darab hullámpalát eltulajdonítottak 1 millió 200 ezer forint értékben. Az ügy körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság illetékesi vizsgálják. Barka-fosztás. (c) Csorváson, a Barka sörözőbe hatoltak be ismeretlen személyek december 1-jére virradóan. Az elkövetők a játékgépekből 20 ezer forintot tulajdonítottak el. Az Ön biztonsága a [kesoj zárbetét, a svájci gyártás területi képviselete. zárszaküzlet és kulcsmásoló | Gyula, Jókai u. 16. Tel.: (66) 464-292.1 outiano' ■ , i: ka — A reptéren mintha a Holdról érkeztünk volna, úgy néztek a magyar küldöttségre. A delegációt fogadó kuwaiti magyar nagykövet és főkonzul tudták csak, hogy otthon beállt a tél. Bundával bélelt nagykabátban, sapkában álltunk a 22-23 fokos melegben — rekonstruálta a történteket Halmágyi Antal, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztálya speciális alosztályának rendőre. Halmágyi Antal a magyar delegáció tagjaként vett részt a november 29-e és december 3-a között Kuwait Cityben megrendezett I. Rendőr Cselgáncs Világbajnokságon. — A dzsúdóval 1984-ben a Békéscsabai Judo Klubban találkoztam, és azóta is életem része a tatami — mondta Halmágyi törzsőrmester, aki nem véletlenül csöppent a magyar küldöttség tagjai közé, hisz súlycsoportjában (100 kg) idén harmadszorra is a dobogó legfelső fokára állhatott a Belügyminisztérium által szervezett bajnokságon. — Milyen volt a mezőny? — Véleményem szerint igen erős. A 66 és 73 kilogrammos súlycsoport kivételével minden kategóriában versenyeztek, versenyeztünk. 36 ország közel 110 rendőr cselgáncsozója „állt rajthoz”. Magyarország öt súlycsoportban indított versenyzőt. A 60 kilogrammban Bánszki Dezső (BRFK), 81- ben Bodnár József (RKSZ), 90-ben Bodnár Imre (HajdúBihar Megyei Rendőr-főkapitányság), 100-ban jómagam, +100-ban a rendőrtiszti főiskolás Kovács Gábor képviselte a magyar rendőr cselgáncssportot. A sportrendezvénnyel párhuzamosan zajlott a Nemzetközi Rendőrsport-Szövetség VI. kongresszusa, így mások mellett kísérőnk volt Simon Géza alezredes, az Országos Rendészeti Szervek Kiképző Központjának igazgatója is. — Súlycsoportjában a hetedik helyen végzett. Kikkel került össze? — Az első mérkőzésen az egyiptomi Basil Al Gharabawi jobbnak bizonyult nálam. A sors fintora, hogy az osztrák Gerd Berger, akivel többször álltam már a szőnyegen és győztem le, most diadalmaskodott. A mezőny erősségéről csak annyit, hogy plusz 100-ban szőnyegre lépett pédául az olimpiai harmadik, világbajnok második helyezett Dimitrij Szergejev is. Azt hiszem, a magyar rendőrsport hírnevére nem hoztunk szégyent. A 81 kilóban versenyző Bodnár József harmadik, a plusz 100-ban versenyző Kovács Gábor ötödik lett. Both Imre Megkérdeztük az olvasó szakembereket: Az óvodai egészségnevelésről Tubáné Péter Erika, a békéscsabai ön- kormányzat óvodai főtanácsosa: — Békéscsaba 20 óvodájából már 7-ben tornaszoba van, s az önkormányzatnak fontos az egészséges gyerekek nevelése. Manapság elég zaklatott az életünk, de éppen azért, hogy a felnövekvő fiatalság boldogabb, tevékenyebb és kiegyensúlyozottabb legyen, nagyon nagy az óvodapedagógusok felelőssége. Alapelvem, amelyet másoknak is tanácsolok, próbáljunk meg mosolyogni, életkedvet adni másoknak, s a magánéleti problémáinkat főként a fogékony kisgyermekekkel ne éreztessük. Dr. Maráczi Gabriella, a megyei tiszti- orvosi szolgálat egészség- védelmi osztályvezetője: — Azért rendeztük az óvodai egészségpedagógiai értekezletet, hogy a megye 205 óvodájából, az óvóképzőből és a védőnői szolgálattól érkező szakemberekkel egyeztessük az új óvodai országos alapprogram egészségnevelési alapelveit. Már kisgyermekkorban kell elkezdeni a nevelést, hogy egészséges felnőttek legyenek belőlük. A gyulaiak a szívprogramhoz, a békéscsabai Kazinczy lakótelepi óvodások pedig a dohányzás elleni neveléshez csatlakoztak eddig. Balogh Bélá- né, a gyulai Apor Vilmos Katolikus ' Óvoda óvónője a — Óvodánk három év alatt 9 gyermek nevelésétől jutott el a mai ötvenes létszámig. Vezetőnk, Kiss Józsefné szószólója a programunknak, a Szív-kincsesláda programnak, amelynek szellemében foglalkozunk a gyerekeinkkel. A szülők igen jó partnereink az egészségnevelésben. Behoznak gyümölcsöket, egészséges ételeket, s így próbálják otthoni életüket is irányítani. Nagycsoportosokra vonatkozik a programunk, s széleskörűen koncentrálunk az egészségvédelemre a gyerekeinknél. Lukáts Agnes, a Pápai Páriz Egészségnevelési Országos Egyesület főtitkára: — Programunkat az amerikai szívtársaságtól vettük át. Céljuk, megismertetni a gyermekekkel a saját testüket és az egészségük megőrzésére, szokásukra tanítani őket. A Szív-kincsesláda sok szerepjátékot tartalmaz, amelyhez számunkra is gyakorlati segítséget, eszközöket, eszmeiséget biztosítanak, mi pályázattal szerzünk pénzt a hannadik éve tartó felkészítő programokhoz. Az országban 100 óvoda kapcsolódott be, jelentkezni a megyei tisztiorvosi hivataloknál lehet. Bede Zsóka FOTÓ: I.EHOCZKY PÉTER Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. december 8-án IE-NEW York Broker Rt. OTP Bank ABN Amro (Maavar] Bank Rt. Kincstár vételi eladási eladási ypfpl j eladási eladási vételi eladási eladási vételi eladási eladási p°p,r dátuma kamat árfolyam árfolyam s árfolyam árfolyam (EHM) árfolyam árfolyam K árfolyam árfolyam hozam (EHM) 1999/C 99.05.06. 2,02 101,45 102,44 16,30 101,23 102,62 15,86 101,37 102,56 16,00 101,46 103,05 14,78 1999/0 99.10.24. 2,59 98,74 100,14 16,30 101,85 104,47 15,86 101,93 104,22 16,00 101,79 104,86 15,19 1999/E 99.01.12. 7,9699,87 100,22 15,86 99,85 100,16 16,50 99,861999/F 99.04.12. 2,58 99,11 99,93 16,30 98,92 100,08 15,86 99,04 100,03 16,00 99,16 100,15 15,62 1999/G 99.07.24. 6,19 98,74 100,14 16,30 98,40 100,46 15,86 98,63 100,31 16,00 98,60 100,28 16,06 1999/H 99.10.24. 2,03 98,60 100,45 16,30 98,23 100,91 15,86 98,81 100,96 16,00 98,32 100,54 16,19 2000/D 00.02.12. 5,98 100,41 103,15 16,00 100,50 103,92 15,23 100,71 103,65 15,50 100,15 103,96 15,19 2000/E 00.05.12. 1,14 97,84 100,66 16,00 97,59 101,56 15,23 97,84 101,24 15,50 97,41 100,55 16,10 2000/F 00.08.24. 4,65 97,44 100,76 16,00 97,14 101,82 15,23 97,44 101,44 15,50 97,26 100,75 16,00 2000/G 00.11.24. 0,61 97,25 100,97 16,00 96,86 102,11 15,23 97,25 101,74 15,50 97,30 101,06 15,91 2000/H 00.01.12. 6,5398,58 101,74 14,69 98,31 100,99 15,50 97,73 100,34 16,22 2000/1 00.04.12. 2,50 97,92 100,60 16,00 98,24 102,06 14,69 97,92 101,15 15,50 97,44 100,45 16,13 2000/J 00.07.24. 7,05 96,87 100,03 16,0096,87 100,68 15,50 96,60 99,99 16,03 2001/C 01.12.1?. 7,36 94,83 100,10 15,50 94,41 101,87 14,69 95,23 101,65 14,802001/D 01.02.12. 5,17 97,36 101,47 15,70 97,38 103,21 14,69 98,OQ 103,02 14,80 97,32 101,42 15,73 2001/E 01.05.12. UO 96,22 100,67 15,70 99,01 105,62 13,11 97,02 102,44 14,80 96,53 101,00 15,52 2001/F 01.07.24. 5,10 95,31 100,05 15,50 96,56 102,48 13,11 95,68 101,44 17,80 95,60 100,36 15,34 2002/F 02.06.24. 6,41 93,39 99,42 14,70 94,76 103,55 13,11 92,02 99,16 14,80 93,27 99,29 14,75 2002/G 02.12.12. 6,87 92,78 99,38 14,70 94,28 103,93 13,11 91,29 99,10 14,802003/F 03.09.24. 3,39 95,50 97,50 "96,00 99,0097,20 99,202003/H 03.03.12. 3,89 96,20 98,2097,00 99,00 " 2003/1 03.07.24. 4,92 90,76 98,14 14,0090,09 97,37 14,24 2002/F 04.03.12. 14,52 96,75 98,7598,50 100,5097,70 99,702004/G 04.03.24. 13,52 96,25 98,2597,00 99,0097,20 99,20Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények.EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. DAEWOO Cím: 5600 Békéscsaba, Szent László u. 1. (a víztoronynál). Telefon/fax: (66) 430-555. LANOS 1 950 000 Ft-tól TICO 1 299 000 Ft-tól HASZONGÉPJÁRMŰVEK: DAEWOO - FSO 1 320 000 Ft + LUBLIN II. 1 620 000 Ft + áfától MATIZ 1 453 000 Ft-tól A Daewoo legújabb kisautója. Casco nélküli hitel 50% befizetéstől! Bibliai kérdések az életmódról A „Bibliai kérdések” címmel indított négyrészes előadássorozat utolsó előadására kerül sor december 17- én, este hat órakor a békési művelődési központban. Reisinger János irodalom- történész ,,Milyen életmódváltozáshoz segít a Biblia?” címmel tart elemzést, melyben kitér olyan kérdésekre, mint például: van-e gyakorlati eredménye a bibliai tanítások elfogadásának, mit jelent a megtérés és megszentelődés, milyen életmóddal kapcsolatos törvényeket tartalmaz a BibHab a tortán Ünnepi árak már nettó 12 800 forinttól az ötéves Westel 900 ajánlatából WESTEL 900 mintabolt: Békéscsaba, Mednyánszky u. 8. Tel.: 06-66/447-014, 06-30/934-5900_______________________________________________________________ • Ofotért Békéscsaba, Andrássy út 10. • Telemobil 96 Kft. Békéscsaba, Gyóni Géza u. 21. Heilinger Bt. Gyula, Béke sugárút 9-11. • LA Computer Orosháza, Táncsics M. u. 11. • Puszta Híradástechnikai Szaküzlet Mezőhegyes, Zala György Itp. 7. • Villtech Műszaki Bolt Gyomaendrőd, Fő út 149. A. Ih. 111/10. • B & T Bt. Békéscsaba, Petőfi út 2. • Szarvas, Kossuth tér 1. • Pharmadent Kft. Orosháza, Vörösmarty u. 2. • Deba-Print Kft. Gyula, Béke sugárút 4. ’Készülék és kártya csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerzó'déssel december 31-ig. vagy amíg a készlet tart. A készülékek csak a Westel 900 hálózatában használhatók. Információ: 06-30/9 30 30 30 vagy 184 (a WESTEL 900 hálózatábólingyenesen hívható). 265-9210 • http://www.westel900.hu A KAPCSOLAT A sikerhez kemény munka vezet. I Halmágyi törzsőrmester kollégájával, edzőtársával, Szatmári CsabávalFelvételünk a megyei j főkapitányság tornatermében készült &