Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-10 / 289. szám
a 1998. december 10., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP f&l Képviselőcsere. (1) Magyarbánhegyesen az októberi választások után derült ki, hogy dr. Lábossá Tamás megválasztott önkormányzati tagnak a foglalkozása terén összeférhetetlenség mutatkozik a képviselői munkával, ezért lemondott mandátumáról és eddigi képviselői tiszteletdíját a helyi Tassy János Alapítványjavára ajánlotta fel. A stafétabotot a következő legtöbb szavazatot kapott Fajó János vette át, aki a legutóbbi testületi ülésen megkezdte munkáját. Véradó nap. (1) A Vöröskereszt nagykamarási alapszervezete a napokban tartotta véradónapi ünnepségét a művelődési házban, ahol kitüntetések átadására is sor került. Ezúttal négy 10-szeres, három 20-szoros, illetve egy-egy 30 és 40-szeres helyi véradó kapott elismerést. Fidesz-kérés. (i) Déva- ványán a Fidesz-MPP helyi szervezete kérte, hogy a képviselő-testület tegye lehetővé, hogy az önkormányzati bizottságokba külső tagokat delegáljon a párt. Habár a bizottságok már korábban felálltak, a testület teljesítette a kérést. így a pénzügyi és vagyonkezelő bizottságba Novák Imre, a legeltetési és földhasznosító bizottságba Földi Imre került a Fidesz-MPP részéről. Pályázat, (ga) Könyvvizsgálói teendők ellátására ír ki pályázatot Szarvas város képvise- lő-testülete. A döntést az új képviselő-testület megalakulásával indokolták. VízdíJ-változás. (i) Kertészszigeten január 1-jétől 131,10 forint (plusz áfát), azaz ténylegesen 146,80 forintot kell fizetnie a lakosságnak egy köbméter vízért. Az önkormányzati vízdíj 152,50 forint (plusz áfa), a hatósági 186,20 forint (plusz áfa) lesz. Falugazdászok több jogviszonyban A munkakör betöltésére pályázatot írtak ki A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 1999. január elsejétől újból létre kívánja hozni a falugazdász-hálózatot, erre a jövő évi költségvetés tervezete a szaktárca számára forrást biztosít. A falugazdászok a minisztérium megyei hivatalának irányításával látják majd el feladatukat. A munkakör betöltésére pályázatot írtak ki, ez lapunk december negyedikéi számában megjelent Mint arról dr. Papp Tibor, a megyei földművelésügyi hivatal vezetője lapunkat tájékoztatta, a falugazdászi munkakör több jogviszonyban is betölthető. Megyénkben harminc falugazdászt foglalkoztatnak majd, közülük a hivatalban és a kilenc vidéki körzetközpontban vezetőként dolgozók feladatukat köztisztviselő jogviszonyban teljes munkaidőben látják el. Emellett a körzetközpontokban lehetőség nyílik részmunkaidős köztisztviselők alkalmazására is. Továbbá a hivatal megbízással vállalkozókat is foglalkoztathat falugazdászként. A beérkező pályázatokat december 16-án és 18-án a hivatalban öttagú bizottság értékeli, és a harminc falugazdász személyére javaslatot tesz a hivatalvezetőnek. Ezt döntésre december 22-ig teijesztik fel a minisztérium illetékes főosztályához. A falugazdász munkakör betöltésére meghirdetett pályázati kiírást — a benyújtásra rendelkezésre álló rövid határidő miatt — a szaktárca módosította. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközlemény szerint a pályázat benyújtásának és eredményességének nem feltétele, hogy a pályázó a körzetből legalább egy önkormányzattól ajánlással rendelkezzen, továbbá nem szükséges három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány sem. Ha ez utóbbival a pályázó nem rendelkezik, mellékelnie kell az erkölcsi bizonyítvány megszerzését kezdeményező postai igazolást. Dr. Papp Tibor hangsúlyozta azt is, hogy az idei támogatási keretből — a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az APEH egyeztetése alapján — december 28-ig minden jogos igényt kifizetnek, a még nyitva álló lehetőségekről a hivatal tájékoztatást ad. A szakképzett takarítóké a jövő! A közelmúltban Gyulán az Agro Hotelbe Bagosi Sándor, a helyi DIG-BUILD Bt. vezetője és Simon István, a Profi Takarítók Boltjának tulajdonosa budapesti vendégelőadókat hívott meg, akik a takarítás jövőjéről tájékoztatták a jelenlevőket, elsősorban a megyei intézmények vezetőit. Ritz Tibor, a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) TisztaTérTechnológia szakosztály vezetője rámutatott, hogy ma Magyarországon 200 ezer ember él olyan tevékenységből, ami nem szakma, név szerint a takarításból. Jelenleg hazánkban 900 szakmát rögzítenek nyilvántartásban, ide tartozik például a mézeskalácssütő is. A legtöbb nyugati országban, ha valaki takarító akar lenni, 4 évet tanul, szakképesítést és érettségit kap. A környezetünk folyamatos szennyezése és szennyezett- ségi foka egyre inkább indokolttá teszi, hogy ezt a területet komplexebben kezeljük. Továbbá fontos, hogy azok a szolgáltatók, akik ezen a területen működnek, rendelkezzenek megfelelően kvalifikált munkatársakkal, és az általuk felvállalt szolgáltatásokat szakmailag és környezetvédelmi szempontból is egyaránt el tudják látni. Ezért fontos feladat Magyarországon is megvalósítani a szakképzést, a GTE szerint három szinten: szakmunkás, mester és szakmérnök. A mestert a munkakoordinációs feladatok ellátására képezik. A szakmérnökök a beruházások és felújítások tanácsadói. „Valószínű, ha majd a takarító is szakember lesz, netán mester, emelkedik a társadalmi elismertsége” — fejezte be előadását Ritz Tibor. Gál Attila, a budapesti GABO Kft. ügyvezetője az üzemi higiéniáról tájékoztatta a megjelenteket. B. G. Segélyszállítmány Kárpátaljára Éhesen bolyongó gyermekek az utcán A Magyar Karitász és a makói evangélikus egyházközség segélyszállítmányát juttatta el december elején az árvíz sújtotta Kárpátaljára a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. gépkocsi- vezetője. A 45 órás ébrenlét után hazatérő férfivel otthonában beszélgettünk, miután kipihente a hosszú út fáradalmait. — Ruhaneműt, lábbelit, tisztálkodó- és fertőtlenítőszereket, valamint élelmiszereket vittem. Ez utóbbiak között volt burgonya, hagyma, liszt, rizs, többféle száraztészta, cukor és egy kis édesség, főleg szaloncukor — sorolja Balogh András. — Meddig tartott az út oda s vissza? — Harminchét-harmincnyolc óra hosszat lehettem úton. Mezőhegyesről december 2-án, szerdán délután 3 órakor indultam. Makón, majd Szegeden megpakoltunk, s este tízkor egy karitászos hölggyel folytattam az utat, immár a magyar—ukrán határ felé. Hajnalban, háromnegyed ötkor értük el a tiszabecsi átkelőhelyet. A magyar oldalon percek alatt átestünk a formaságokon, az ukránok azonban már kevésbé voltak rugalmasak, nagyon megnézték a papírokat és a szállítmányt is. Egy magyarul is beszélő egyenruhás megkérdezte: miért nem oda visszük a segélyt, ahol a baj történt. Elmondta, hogy szerintük az adományoknak csak a töredéke jut el a rászorulókhoz. — Hallgatva a híradásokat, ebben lehet valami, Konkrétan melyik település volt az úticéljuk? — Nagyszöllős. Ez a körülbelül Mezőhegyes nagyságú helység mintegy 30 kilométerre fekszik a Tiszától, nyolcvan százalékban magyar ajkúak lakják. Az ottani ferences rendi szerzetesek fogadták a szállítmányt. Már ott várt bennünket a magyarországi ferencesek három mikrobusza tíz emberrel. Végül is ők juttatták el az adományokat az árvíz pusztította falvakba. Az atya, a rendház főnöke meghatottan mondott köszönetét a szállítmányért, s hangsúlyozta: nagyon kitettek magukért a magyarok. S valóban: jómagam vagy 4-5 húsztonnás kamionra való ruhaneműt láttam lerakva a hangárban. Az az igazság, hogy most már inkább élelmiszert várnának. A szakácsnő, aki mintegy 400-500 adag ételt készít naponta az iskolásoknak és az öregeknek, illetve más rászorulóknak, elmondta: hús már nagyonjégen főtt a kondérok- ban! Őszinte legyek: nem gondoltam volna, hogy ennyire elesettek a kárpátaljai emberek. Gyakorlatilag abból élnek, amit a föld megterem. Most viszont mindenüket elvitte a víz! Hétköznap jártunk ott, s rengeteg tíz év alatti gyerek bolyongott az utcán. „Magyarok! Magyarok!” — kiabálták, s nyújtották a kezüket. Később jöttek a felnőttek is, s kértek volna a rakományból. Mondtuk, nem adhatunk, majd az atyák szétosztják. A rendházig jöttek utánunk, magunk után be kellett csuknunk a nagykaput, hogy rendben lepakolhassunk. Ménesi György ELŐFIZETŐINKNEK 795 FT KEDVEZMÉNY! Xaimmiji, újíu jékwútmgail küldje el szeretteinek, ismerőseinek, barátainak a M.AHtTVA. IM5-HZN K MINUKN Kl^ilT BFKKS MEGYEI HÍRLAP segítségével! 9 cm x 5 cm-es nagyság 4500 FI Előfizetőknek; 3705 Ft 4,3 cm x 5 cm-es nagyság 2500 Ft Előfizetőknek: 1705 Ft Ha midkét ünnepre feladja üdvözletét, további lOWo kedvezményben részesülhet! Jókívánságait bármelyik hirdetésfelvételi irodában feladhatja. Amennyiben kevés az ideje vagy olyan településen lakik, ahol nincs hirdetésfelvételi iroda, jókívánságait postán is feladhatja. Önnek nem kell mást tennie, csak kitölteni a szelvényt és a befizetést igazoló postautalvány eredetijét a megjelentetni kívánt fotóval és a hirdetési szelvénnyel együtt eljuttatni címünkre: Népújság Kft., 5600 Békéscsaba, Munkácsy M. u. 4. A borítékra írják rá: „Karácsony", ill. „Újév". A karácsonyi kívánságok a december 24-ei ünnepi számunkban, az újéviek pedig a december 31-ei lapszámunkban jelennek meg. "K----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 Szöveg: __________________________________________________________________________ Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni! Megrendelem Önöknél a fenti szövegű hirdetés megjelentetését és kijelentem, hogy a szövegben félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név: __________________________________________ Telefon:__________________________ L akcím: _______________________________________Aláírás:___________________________ Előfizetői kódszám:_____________________________ Ó vodai vetélkedő Kaszaperen Közlemény A Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség tájékoztatja mindazokat, akik a Központi Környezetvédelmi Alapot szeretnék igénybe venni, hogy az 1998. évi pályázati felhívás szerint csak ez év december 31-ig lehet pályázatot benyújtani. Az 1999. évre szóló pályázati lehetőségek szabályozása a jövő év elejére várható. Innovációs verseny A Magyar Innovációs Szövetség, az Oktatási Minisztérium és a Duna Televízió az 1998— 99-es tanévben is meghirdeti a VIII. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt. Egyénileg vagy legfeljebb háromfős csoportokban vehetnek részt a versenyzők, végzettségre való tekintet nélkül, ám a résztvevők életkorának 15-20 év között kell lennie. A témakörök a következők: természettudományok, környezetvédelem, informatika, távközlés, számítástechnika, műszaki tudományok, matematika. Pályázni legfeljebb kétoldalas munkával lehet, mely tartalmazza a kiválasztott problémát, a megoldás ötletét, a célt, a megvalósítási módot és a résztvevő személyes adatait. A beadás határideje: 1999. január 6. A zsűri 3-3 első, második és harmadik díjat ad ki, kétszáz-, száz-, illetve hatvanezer forint értékben. A díjazottak több magyar felsőoktatási intézmény bizonyos karán felvételi vizsga nélkül tanulhatnak, a legjobb három pályázó részt vehet a görögországi Szalonikiben megrendezendő fiatal tudósok versenyén. További információt a Magyar Innovációs Szövetség 06-1-386- 9615-ös telefonszámán kérhetnek az érdeklődők. B. Párkányi Adrienn Vidám vetélkedővel zárták a napokban az egészségnevelési hónapot Kaszaperen a községi óvodában. A kicsinyeknek összeállított feladatok között szerepelt például a helyes fogmosás, az időjárásnak megfelelő öltözködés, logikai játék, gyümölcsök és zöldségek kiválogatása, valamint finom ételkóstoló is. A jeligés csapatok versengésében végül a „Körték” győztek, majd mindenki egy- egy szelet frissen készített sütőtököt fogyaszthatott el jutalmul. a> KARÁCSONYI ^ AKCIÓ! Vty-7 December 1 -jétol 24*éig az ország valamennyi Jééé C+C Raktáráruházában Akciós óraink a készlet erejéig érvényesek.