Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-24-25 / 249. szám

1998. október 24-25., szombat-vasárnap Hétvégi magazin 7 Verselő Ezen a héten Kántor Zsolt költő, a Tevan Könyvkiadó igazgatója mu­tatja be legked­vesebb versét. Ritkán olvas­hatunk a Hitről ilyen jó verset. Ady kétkedő is volt, meg hívő is. Végül mégis a Hit mellett teszi le a voksot. Hisz a Hit mindig a láthatatlanra néz, nem a láthatóra. És nem materiá­lis fogódzót keres, hanem ideálisát. Ady is eljut odáig, hogy akarja a hitet, sőt tudja, aligha ta­lál ezen kívül reményt. Ugyanak­kor még a legszilárdabb hit-pilla­natain is átüt a szkepszis. Óriási küzdelem van ebben a versben, önmarcangolás, gyötrődés, szép­ség és dac. Indulat és dráma. Böl­cseleti megállapításai is érzel­mekkel telítettek. Nagy vers. ______Ady Endre______ Is tenhez HANYATLÓ ÁRNYÉK ,Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem, és ide s tova hányattatom mint a sáska." Zsoltárok könyve 109. Akaratomból is kihullasz, Én akart, vágyott Istenem, Már magamat sem ismerem S Hozzád beszélni rontás fullaszt. Üldöztetéseimben kellettél S kerestelek bús-szilajon S már-már jajomból kihagyom Neved, mely szebb minden neveknél. Szent Képzelés, örök hit-balzsam, Ki létlenül is leglevőbb, Meghajtok szent Színed előtt S akarom, hogy hited akarjam. Megűzeték s nem nyugszom addig, Míg hitedet meg nem nyerem, Mert kockán van az életem, Mint árnyék, mikor elhanyatlik. S hányattatom, miként a sáska, Mert csak Te néked van erőd S mert nem láttam régen előbb: Nem szabad hinni senki másba. (Békéscsaba, Munkácsy M.u. 4. szám) hirdetésfelvételi irodájának I telefonszáma: (66)446-552, | telefaxszáma: (66)441-311. Kínjában azt énekelte: „úgy roppan az eső” Temetéseket tart a csabai vőfély A békéscsabai Losonczi Zoltán egy vonatbaleset óta az egykezes életre kel­lett, hogy berendezkedjen.. Életkedvét mégsem vesztette el. A nyolcvanas évek elején nagy álmát valósította meg, amikor elvégzett egy tanfolyamot, hogy temetéseket tarthasson. Több mint 1500 társadalmi temetést tartott ed­dig. Lakodalmakon pedig vőfélyként vesz részt. — Cézével írja a nevem — figyelmez­tetett beszélgetésünk elején —, mert én igazi Losonczi vagyok, nem úgy mint az a másik, az ismertebb. 1750-ig tu­dom visszavezetni a családfámat. — Mindent ilyen precízen nyilván tart? — Igen. Rend a lelke mindennek. Más vagyok, mint a többi ember. Pél­dául kétszer születtem. Először én is úgy, mint mindenki. Másodszorra 1959. július 29-én 23 óra 31 perckor. — Hogy történt a balesete? — Esett az eső. Hatalmasat villám- lőtt. Megijedtem, Békéscsabán a vas­útállomáson léptem egyet. Tolatás közben elütött a tehervonat, a gurító­dombról jött le nyolc kocsi. Iszonyatos fájdalmat éreztem, a kabátujjamat kap­ta el a kerék nyomkarimája, és befordí­totta. Egy pillanat alatt tudomásul vet­tem, hogy nincs kezem. Engem, aki a két sín közé csúsztam be, a kerékhez rántott a sebesség, a súrlódástól leégett a hajam, a másik kerék a cipőm talpát borotválta le. A vonat tizennyolc mé­tert húzott. Azután megállt. Esett a jég­eső. Kínomban énekeltem: „úgy kop- pan az eső”. Amikor a társaim kihúz­tak a vonat alól, a kezem véres húsca­fatként a sínen maradt. A csúklómtól lefele ép volt a kezem, de fel a vállizü- letig elhalt. A salak bement a bőröm alá. Az egész testem tele lett apró kavi­csokkal, azok utolsó darabjait dr. Ábrándy főorvos úr operálta ki. Három hónapig gumimellényt hordtam, amíg a testem ki nem tisztult a gennytől. Rettentő módon bűzlöttem, és minden­ki hányingert kapott tőlem. — Milyen az egykezes élet? — Nézze megmutatom, hogy tudom egyedül bekötni a cipőmet. Ezt két évig tanultam. Tudok egy kézzel gom­bot felvarmi, nyakkendőt kötni, írógé­pen dolgozni. 1966-ban harminckét évesen megnősültem. Van egy fiam, aki a csabai főiskolán tanul, és a rend­őrségen teljesít szolgálatot. — Ne ugorjunk akkorát az időben. Felgyógyulása után hol dolgozott? — Harminc évet húztam le a békés­csabai állomáson, mint rakodásirányí­tó. — Nem volt elégedett a fizetésével, hogy temetéseket is vállalt? — Már gyerekkoromban is minist- ráltam, és felnőtt fejjel folytatni akar­tam. Megkérdeztem a TÜSZSZI (Társadalmi Ün­nepségeket Szervező és Sza­bályozó Iroda) vezetőjét Betkó Katalint, aki jelenleg Orosházán vezet ilyen irodát, hogyan tarthatnék én is társa­dalmi temetéseket. Útba iga­zított. Elvégeztem egy be­szédművelési tanfolyamot, amelyet Grétsy László nyel­vész vezetett. Záróakkordja­ként írattak velünk egy halot­ti búcsúztatót, amelyet a tanár úr értékelt. Az enyémet elfo­gadhatónak találta, ennek már tizenöt éve. — A családja mit szólt eh­hez? — A feleségem először meglepődött, de hamar meg­szokta, Ibi temetésre vitt ki kocsival. Sajnos 1995. július 13-án infarktust kapott, és meghalt. — Ki temette el? — Én akartam, de a fiam, és a család döntése más volt. Egy barátom, a gyulai Forgács József búcsúztatta. — Temetéseket tart, pedig jókedélyű ember. — Vőfély is vagyok lakodalmak­ban. A héten is lesz egy esküvőm. Val­A feleségét nem búcsúztathatta, mert a család másképp döntött fotóiLEHOCZKY Péter lom, az ember életében három fontos pillanat van. A születése, a halála — egyikről se tud. Középen a sors akara­ta, a társválasztás, a boldogító igen. Nekem így kerek a világ. Pánics Szabó Ferenc A DAMASZKUSZI ÚT A VALÓSÁGBAN Ahol a hosszú út végén Saulus Paulussá lett Az út hosszú, de nem damaszkuszi, bár aki a rekkenő hőségben végigjárja, az „ízelítőt” kap a testi megpróbál­tatásokból A zuptól (bazártól) nem messze, a Bab Túrna (Tamás kapuja) közelé­ben, Damaszkusz keresztény negye­dében húzódik az a több kilométer hosszúságú út, amelyet „damasz­kuszi út” néven emleget a keresztény történelem. Mondája Szent Pál apostol legendájával függ össze. Az egykori római hadvezért megtérése előtt Saulusnak nevezték, a hosszú, damaszkuszi út megtétele után pedig Paulusnak. A történeti emlékhelyek igen gazdagok itt. Az út a Szent Péterről elnevezett kis keresztény templomhoz vezet, közben megtekinthetjük az Ananius templomot is. Mi is „megjártuk” ezt a híres da­maszkuszi utat, s kíváncsiak voltunk arra, hogyan lett egy római légiós had­vezérből végül is Szent Pál apostol. A kis templomban ennek képekben is nyomára lehet bukkanni. Az egykori légionárius hadvezér kegyetlen tetteitől kezdve addig, hogy miért nevezték el Rómában a legnagyobb teret Pálról. A legenda szerint Saulus nagyon ke­gyetlen hódító volt mindaddig, míg Damaszkuszba nem érkezett. Akkor „megszólították”, s a keresztény köze­ledéstől mintegy varázsütésre megvál­tozott. Hiába fogták el, hiába igyekez­tek eredeti célkitűzésére figyelmeztet­ni, hívő kereszténnyé lett. Még azzal is megpróbálkoztak küldői, hogy elfogá­sa és megtérése után fejjel lefelé kiló­gatták a várból, mégsem sikerült jobb belátásra bírni. Megbékélt sorsával, és a népek barátkozását tette hirdetései alapeszméjévé. így valóban Paulus lett, feladta egykori „saulusi” nézeteit. Mindez manapság egyszerű vallástör­ténelem a korai kereszténység korából, de több is ennél. A történet igazán ar­ról szól, hogy a tapasztalatnak óriási meggyőző ereje van, s esetünkben több lehet a meggyőződés a rideg tényékhez való ragaszkodásnál. Tulajdonképpen mindannyian Paulusokká válhatunk a damaszkuszi út megtétele után. Éppen ezért nincs időhöz kötve ez a mondani­való! Szíriában ezzel magyarázható, hogy több vallás békésen megfér egy­más mellett. Mások ugyan a vallási szokások (ez az életmódban is megmu­tatkozik olykor), de a hit ereje tulaj­donképpen ugyanolyan. Mindegy, hogy a muzulmán mecsetekben vagy a katolikus negyedben döbben erre rá az ember. Keresztények és muzulmánok (beleértve az ortodox vallások híveit is) valamiféle megbékélést hirdetve él­nek egymás mellett. Ez az együttlét ad­ja meg azt az egységet, amit a damasz­kuszi út megtétele után tapasztaltunk Szíriában. Messze vezetne, ha ebből mindenáron a mához vezető következ­tetéseket kellene levonni. Bár egyálta­lán nem lenne szokatlan. —téel— Szarvasiak az 1848-49-es szabadságharcban >iÁrÉ,fózsi:i Szívós munkával készült dokumentum­könyvet vehetnek kezükbe a szarvasiak. Máté József kötete műfajának meghatá­rozása kissé önkényes, hiszen több ez a mű annál. Eredetileg arra vállalkozott a szerző, hogy az 1848/49-es szabadság- harc 150. évfordulójára emléket állítson azoknak a „névteleneknek”, akik annak idején részt vettek a sorsfordító esemé­nyekben. Hősök voltak? Lehet. De nem biztos. Ami biztos: olyan emberek vol­tak, akik bizonytalan időre feladták mes­terségüket, elhagyták otthonukat, csa­ládjukat, hogy egy-egy lelkes szónoklat, barátok vagy ismerősök hatására, vagy „csak úgy”, meggyőződésből beálljanak a honvéd- vagy nemzetőrcsapatokba, ahol — Arany János szavaival élve — halni volt esély. És sokan meg is haltak. Máté József hangyaszorgalommal gyűjtötte össze a résztvevők neveit. Közben maga is részese lett az egykori eseményeknek, elragadta őt is a régen holtak lelkesedése. — Újabb neveket találtam, megvan a 654. résztvevő is — újságolta boldogan ismerőseinek egy-egy részsiker után. Ahogy szaporodtak a nevek, terebélye­sedtek a tervek is. — Jó lenne könyvben kiadni — ve­tette föl a szerző, de ebben rajta kívül aligha hitt valaki. Aztán lassan mögéáll- tak. Először Pécsváradi Antal, a szarva­si Vajda Péter Gimnázium volt igazga­tója, őt követték a többiek. A gimnázi­um tanulói szedték ki a szöveget, szak­emberek tördelték; tették át számítógép­re a képanyagot, fölkarolta az ügyet a volt országgyűlési képviselő, a Honvé­delmi Minisztérium, a Művelődési Mi­nisztérium, így aztán pénz is került a megjelentetéshez. A könyv a márciusi forradalom fo­gadtatása szarvasi dokumentumainak közlésével indul. Megismerhetjük Bé­kés vármegye tórájának levelét, Placskó István szarvasi lelkész terjedelmes templomi beszédének részleteit. Ezután egy kis helytörténet következik: hogyan szervezték meg a frissen városi címet kapott Szarvas közigazgatását, a hírszol­gáltatást, hogyan adakoztak a szarvasiak a szabadságharc költségeire. Külön feje­zet foglalkozik Békés megye első nyom­dájának — Réthy Lipót nyomdájának — a szabadságharc alatti kiadványaival. Néhány cím ezek közül: A hazaáruló Lamberg grófnak csúfos halála, A gaz gróf Zichy Ödön kötél által lett kivégez­tetése szeptember 30-án, 1848; Az igen nevezetes szolnoki csata, melyben a né­metek közül 1500-an részint fegyver ál­tal, részint Zagyva vizében találták halá­lukat; A nép győzelme vagy az újszegedi csata. Ezek lelkes hangú, ter­jedelmes verses elbeszélő művek. Kis tanulmányokban ismerkedhetünk a nemzetőr- és szabadcsapatok szerveze­tével és tevékenységével, a szabadság­harc nevezetes csatáival. És természeté- sen ott vannak a névsorok: több száz egykori nemzetőr, honvéd neve. A könyv ritka dokumentumok máso­latát is közli. Az Ótemplom irattárában felkutatott anyakönyvi kivonatokban ott szerepel az egykori precíz hivatalnok bejegyzése: A halál oka combon lőtt seb; vagy: Mint nemzetőr az aradi csatá­ban elesett; vagy: Mint nemzetőr vigyá­zatlanságból meglövetett. A szerző a szarvasi Ótemetőben is eredménnyel kutatott. Megtalálta az elfeledett sírok közt az egykori honvédek és honvédtisz­tek sírjait, többnek a sírfeliratát is. Hogy mit jelentett az egykori résztvevőknek a szabadságharc, azt jelzi az is, hogy az egyik — a szabadságharc bukását több évtizeddel túlélő Dérczy Ferencz (1828—1904) sírkövére felkerült: 1848/49 honvéd hadnagy. Kutas Ferenc >iÁrÉ,rózsi:t "És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket." SZARVASIAK AZ 1S4S-49-ES SZARA I)SA<i IIAIM BAY szarvas - nm Máté József, a köngv szerzője ma­ga is részese lett az egykori esemé­nyeknek, elragadta a régen holtak lelkesedése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom