Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-24-25 / 249. szám
8 Hétvégi magazin 1998. október 24-25., szombat-vasárnap ______________Délvidéki magyarok a békéscsabai menekülttáborban______________ Pa dláson át mentette az életét Nagy a sürgés-forgás a Menekültügyi és Migrációs Hivatal békéscsabai befogadó állomásán. Egyre többen érkeznek, zömmel koszovói albánok, a kis-ju- goszláv tartományban dúló etnikai háború miatt. A NATO fenyegetésének elhangzása után azonban nem csak az albánok, hanem a délvidéki magyar katonakötelesek is érkeznek. Székely Béla igazgató szerint a napokban még többen jöhetnek, ami egyre nagyobb gondot okoz majd a különben is túlzsúfolt tábor számára. A szárítókötelek zsúfoltsága is jelzi, a csabai befogadó állomáson telt ház van, de hasonló a helyzet az összes, ilyen jellegű magyarországi intézményben FOTÓ: SCHMIDT ANDREA M. I. huszonéves fiatalember, szlovák nemzetiségű, lakatos, a Pancsovához közeli Vojlovica faluból érkezett. Arcát, nevét nem adja a nyilatkozathoz, de menekülésének körülményeiről szívesen beszél. — Útlevéllel, szabályos körülmények között léptem át a határt. Előbb Szegeden jelentkeztem a Menekült- ügyi és Migrációs Hivatalban, onnan pedig ide jöttem. Az én falumban egyébként békességben élnek már régóta magyarok, szerbek, szlovákok. Most sincs semmilyen probléma közöttük. Az értelmetlen vérontás és annak következménye miatt aggódunk mindannyian. — A katonai behívóparancs miatt menekült el a Vajdaságból? — Én nem kaptam behívót. De az ma már nem is „divat” odaát. — Hanem? — Egyszerűen megjelennek az ember lakásán, és viszik... Valami érződik a levegőben. Félnek az emberek. Hogy mitől? A bombázásoktól. Én sem jöttem volna el, nem hagytam volna otthon a feleségemet és a kétéves kislányomat, ha nem félnék! Tudja, hogy milyen nehéz egyedül? Időnként felhívom a családomat, s beszélek velük. Utána sírok. — Hogyan képzeli el a jövőjét? — Azzal a céllal jöttem ide, hogy a magyar hatóságoktól valamilyen státust kapjak, ami azután lehetővé teszi számomra és családom számára, hogy Nyugatra távozzam. Negyven körüli, tiszta feketébe öltözött nő áll velem szemben a tábor udvarán. Hiába invitálom, hogy üljünk le néhány szóra az ott lévő padok egyikére, nem hajlik erre. Félénk, ideges, feszült. Behatóan érdeklődik, hogy ki küldött engem oda, miért kérdezősködöm. Azt mondja, nyilatkozik, de a fotóriporter kolléganőmet nem akarja a közelben sem látni! Aztán lassan felszabadul, többé-kevésbé összefüggő válaszokat ad a kérdéseimre. Egyet azonban előrebocsát: mondjam meg a direktor úrnak, hogy ő már holnap itt szeretné látni az UHRC-t (az ENSZ egyik nemzetközi segélyezési szervezete — a szerk.), aztán módosítja kérését: az összes menekültnek ez a kívánsága, közli egyre hangosabban. Honnan érkezett a táborba — kérdezem Stepanovics Ljubicától, miután az UHRC-kérdést tisztáztuk. — Podujevóról. Az is Koszovóban van.-— Egyedül? — Igen, a családomat hátrahagytam. Szeptember 24-én érkeztem Bajára, jelentkeztem az ottani rendőrségen, ők átadtak az önkormányzat valamelyik irodájának. Nagyon rendesek voltak velem, aztán Szegedre vittek, ott a menekültügyi hivatalban felvették az adataimat, majd ide hoztak Békéscsabára. — Mi a foglalkozása? — Autóbusz-kalauz vagyok. — Miért hagyta el Koszovói? — Úgy vélem, mi már fél lábbal a XXI. században élünk, ezért én nem fogadok el semmilyen háborúskodást. Pacifista vagyok. — Hogyan tovább? — Ugyanazt szeretném, mint a körülöttem lévők: kijutni innen és valamilyen „harmadik” országba utazni... Ä mellettünk ülő-álló albán menekültek, legalábbis azok, akik értettek szerbül, helyeslőleg bólogattak. Ljubica pedig újra arra kért, mondjam meg az igazgatónak, hogy ő holnap már itt szeretné látni az UHRC delegációját. A velünk lévő igazgató megerősítette, hogy a nemzetközi szervezet tud róluk, de hogy milyen programot dolgoz ki számukra, az nem tőle függ. Ljubica, aki crnagorai nemzetiségű, bevallotta: a táborban lakó albánokkal és magyarokkal semmilyen konfliktusa nincs, mert egy régióból menekültek ide és céljaik is azonosak. — Vissza fog-e valaha térni szülőföldjére? — Szeretnék. Mi mindannyian ezt kívánjuk, de egyelőre lehetetlen. Mert háború van. S nem is hiszem, hogy egyhamar vége lesz... Három fiatalember ül velünk az igazgató szobájában. Mindhárman délvidéki magyarok. A nevüket nem óhajtják megmondani, a fényképezéshez sem járulnak hozzá. De szívesen beszélnek arról, ami velük történt. Különben most érkeztek a városból, a szükséges egészségügyi szűrésen vettek részt. Kissé elfogódottan szemlélik a kezemben lévő magnót és kérik, hogy azt se írjam meg, melyik helységből valók, mert a családjukat esetleg valamilyen kellemetlenség éri. K. azt mondja, hogy ő ugyan a háború elől menekült, de behívót nem kapott. Ugyanúgy, mint korábban M. I., ő is azt vallja: most úgy toborozzák a hadköteleseket, hogy egy rendőr és egy katona megjelenik az ember lakásán, felszólítják, hogy menjen velük és viszik. K.-nak sikerült elszöknie, nem ment velük. Azt mondja, az „első háborúban” is a magyarokat vitték először, a szerb nemzetiségűeket nem bántották. Most ugyanaz a helyzet. Korábban sorkötelesként már szolgált a 25 éves fiatalember a jugoszláv hadseregben, akkor is Koszovóban. —- Én behívót kaptam — mondja a másik fiatalember, aki L.-ként mutatkozik be —, szeptember 12-én kellett volna először jelentkeznem. Nem írtam alá kétszer, harmadszor, szeptember 23-án, jöttek értem, egy rendőr és egy katona. Sikerült a hátsó ajtón kiszöknöm a lakásból, felmentem a padlásra, ott húzódtam meg. Fél órán keresztül kiabáltak, fenyegetőztek, de miután nem találtak meg, elmentek. Amikor távoztak, egy kézitáskába raktam némi ruhát, a legszükségesebbeket, belegyömöszöltem harminc évemet, és eljöttem. Otthon maradt a feleségem és két kis gyermekem. * Azt próbálom megtudni tőlük, hogy ál- modnak-e éjszakánként. Csak néznek maguk elé, nem tudnak mit válaszolni. Akkor jövök rá, hogy ez a kérdés itt és most nem helyénvaló. Hát hogyne álmodnának! Az otthonról, a családi fészek melegéről, az édesanya által főzött vasárnapi ebéd illatáról, a feleség, a kedves, a gyermek hangjáról, az utca hársfáinak susogásáról és az őszi avar puhaságáról. Sajnos, az álmok lehet, hogy örökre álmok maradnak. Boldog lennék, ha nem lenne igazam. Kisimre Ferenc Olvastuk Az egész ország balszerencséje, hogy a főváros vezetése „állam lehet az államban”. Demszky Gábornak és csapatának nem kis része volt abban, hogy a rendszerváltás ily felemásra sikeredett. A „világváros-alapító” már nyolc esztendeje folyamatosan adja tudtunkra: a fővárosnak önkénykormányzata van. Épült egy csomó benzinkút, bevásárló- központ és egy sehonnan sehová nem vezető híd. Viszont lendületben van a kosz, a káosz és a bizonytalanság. (Ugró Miklós, újságíró) Amióta múlt hétfőn a miniszterelnök azt mondta, hogy a kormány a következő két éven át tartó millenniumi ünnepségsorozat méltó megrendezésére készül, és ennek a szándékának mintegy garanciájaként Nemeskürty Istvánt kinevezte a nemes ügy kormánybiztosává, azóta napokon át nem értettem valamit. Azt nem értettem sehogy sem, hogy Nemskürty tanár úr, aki a kinevezési okmányok mellé — mint a híradások szólnak — „legalább húszmilliárd forintot” kap ünneplési célokra, igazából csak arra az egyetlen riporteri kérdésre nem tudott válaszolni, milyen elképzelései vannak a millennium méltó megünneplésére. (Mészáros Tamás újságíró) Könyv Igazi könyvcsemegével lepte meg az adomákat, a humort és a pikáns történeteket kedvelő olvasókat a debreceni Csokonai Könyvkiadó. Újszászy Zoltán néprajzkutató, a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem professzora több, mint három és félszáz adomát, tréfás történetet, viccet, megtörtént és kitalált esetet tesz közzé a kötetben. Adomákat olvashatunk papokról, katonákról, rendőrökről, fináncokról, cigányokról, urakról, nagyságákról, történelmi alakokról, pajzán történeteket a pendelyről, a bugyiról és a gatyáról, végül humoros fejfafeliratokat a temetőkből. Kedvcsinálóként álljon itt egy pajzán történet, a szelidebbek közül! Címe: Pistike megmondja az igazat. Pistike pénzt kért cukorkára. De az édesanyja nem adott neki. Ekkor a kisfiú azt mondta: — Ha kapok pénzt, akkor mondok édasapáról valamit. Az asszony nem tudta, hogy mit akar mondani a gyerek, de mivel kíváncsi volt, amikor ebédeltek, odaszólt Pistikének: — Itt a pénz cukorkára. Mondjad csak, mit csinált édesapád? — Édesapa azt csinálta a szomszéd nénivel, amit te csináltál a szomszéd bácsival. Családostul jönnek A menedék-kérőknek túlnyomó többsége a jugoszláviai Koszovóból érkezett, a tábor lakóinak jelenleg több mint a fele ottani albán. Az elmúlt napokban már jelentkezett néhány vajdasági magyar fiatalember is, ők a katonai behívó elől menekültek el hazájukból — mondja Székely Béla. — Afrikából és más világrészekről nem túl nagy számban érkeznek menedék-kérők, az ő számuk alig tehető 65—70-re. Pontos számot azért nem mondhatok, mert sokan nem térnek vissza az eltávozásról, hanem illegális határátlépéssel próbálnak Nyugatra jutni, ami néha sikerül nekik, néha nem. Az elmúlt hónapban például 257 menedékkérő közül 156-an úgy távoztak el, hogy nem tudjuk merre mentek... A koszovói menekülteken kívül különben van nálunk ghanai, algériai, kongói, Sierra-Leone-i, örmény, iraki, ruandai, ukrán, nigériai, libériái, afgán, szenegáli, iráni és kameruni. A koszovóiakra jellemző, hogy családostul jönnek, míg az afrikaiak egyedül és kizárólag férfiak. Egyébként telt ház van nálunk, de úgy tudom, az összes magyarországi befogadó állomáson hasonló a helyzet. Egyébként nálunk a menekültek között most 14 egyedülálló nő, 87 egyedülálló férfi, 33 csonka család, 98 teljes család és 6 házaspár található, legtömegesebb a 18—60 év közötti korosztály, 60 év feletti mindössze öt van a táborunkban. Madonna hadüzenete Hadüzenetet küldött hírneves szomszédjának Madonna. Az amerikai popdíva Miami Beah-i háza Sylvester Stallone villája mellett épült, s a két sztár mindeddig békességben élt egymással. Most azonban Madonna hírét vette, hogy a színész el akarja adni házát az Orient Express szállodaláncnak, amely 200 szobás luxushotelt építene a helyén. Az énekesnőt érthetően nem lelkesítette fel a nagyszabású terv, és barátnője, Ingrid Caseras révén ezt a szomszéd tudomására is hozta. A barátnő szerint Madonna jobban félti magánéletét, mint valaha, és kész a végsőkig elmenni, hogy megakadályozza az alku létrejöttét. A hadüzenetet Stallone ebéd közben hallgatta végig, de a kihívás cseppet sem vette el az étvágyát: kényelmesen lenyelte a falatot, vállat vont és csak ennyit válaszolt: „Ha Madonna harcolni akar velem, hát legyen, égy sem ér el semmit, legfeljebb két dolgot tehet: vagy megszokik vagy megszökik.” Kossal nem lenne rossz! A britek két külföldi sztárt hívnának legszívesebben szerelmi légyottra. A napokban nyilvánosságra hozott felmérés szerint a szigetországiak George Clooneyt és az Eurovíziós dalverseny műsorvezetőjét, Ulrika Johnssont tartják a két legszexisebb személyiségnek. Minden ötödik brit férfi a szőke svéd sztárt nevezte meg arra a kérdésre válaszolva, hogy kit hívna legszívesebben találkára. A Vészhelyzet népszerű RoSs doktora még ennél is több szavazatot kapott: a hölgyek több mint egynegyede vallotta azt, hogy örömest kerülne vele meghitt kapcsolatba. Jaggerék feketellistán Több mint három évtized után végre betehetik a lábukat a Rolling Stones tagjai az egyik skót kiskocsmába. A világhírű zenészek a hatvanas évek közepén akarták szomjukat oltani a pubban, de a tulajdonos nem szolgálta ki őket, sőt örökre kitiltotta Jaggeréket a helyiségből. A szigorú kocsmá- ros ugyanis nem találta megfelelőnek a torzon- borz zenészek küllemét. Idén májusban azonban új gazdája lett a sörözőnek, aki csak most értesült róla, hogy a sztárok feketelistára kerültek. Azonnal feloldotta az évtizedes tiltást, és meghívta a Rolling Stones valamennyi tagját, legyenek vendégei. Az együttes tagjai eddig még nem tettek eleget az invitálásnak, s könnyen lehet, hogy már rég elfelejtették a régi incidenst. Az új kocsmáros mindenesetre bármikor boldogan látná őket, hiszen a neves vendégek növelnék a hely ázsióját, ráadásul a veterán rockerek köztudottan szépen fogyasztanak, ha egyszer megszomjaznak. A lányokat jelentő deszkák Ez a turné lesz a végső — jelentette be Billy Joel. A Piano Man néven emlegetett sztár a napokban egy amerikai lapnak nyilatkozva elmondta, hogy már nem vonzza a színpad, ezért következő fellépéssorozata után nem vállal több koncertet. „A kizárólagos ok, amiért valaha is színpadra álltam, az volt, hogy koncerteken könnyen ismerkedhettem lányokkal. Ma már azonban nincs szükségem effajta felszínes kapcsolatokra, mivel csak egyetlen nő szeretetére vágyom, és az a lányomé.” Stone cáfol Csak a kamerák előtt gyakorolja az anyaszerepet Sharon Stone. Az amerikai filmsztár közleményben cáfolta a New York Post értesülését, miszerint háromhónapos terhes. Képviselője, Cheryl Maiséi útján közölte, hogy nincs áldott állapotban, ellenben a magánéletére vonatkozó álhírek felettébb terhesek számára. „A külsőm a nyilvánosságé”, de a testem az enyém, és jó lenne, ha ezt a sajtó is tiszteletben tartaná, szól a közlemény. A 40 éves filmsztár februárban házasodott össze Fhil Bronsteinnel, a San Francisco Examiner főszerkesztőjével. Májusban egy brit lapnak még úgy nyilatkozott, hogy készen áll az anyaságra, mivel megtalálta a tökéletes társat, sőt azt is elárulta, hogy férjével minden szabad percükben az utód létrehozásán fáradoznak. Szeánsz Presleyvel A jövő év elején Európába érkezik Elvis Presley. Természetesen nem arról van szó, hogy a rock and roll királya feltámadt, de a koncert nézői csaknem úgy érezhetik majd, hogy maga Elvis áll a színpadon. Az Amerikában nagy sikert aratott „Elvis — A koncert” című műsor a videotechnika segítségével támasztotta fel poraiból a halott sztárt, aki egy speciális vászonra vetítve egy teljes koncertet énekel végig egykori zenekara és egy 16 tagú együttes élő kíséretével. A különleges élményt nyújtó, zenés szeánszra tizenegy alkalommal kerül sor Európában, s az óriási érdeklődésre jellemző, hogy a jegyek többsége már az első napon elővételben elkelt. Ferenczy Europress
