Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-10-11 / 238. szám
1998. október 10-1 I., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Riport Helyzetkép ámokfutó amerikai gyerekekről, akik gyilkoltak A Szabó család, a legek sorozata 6 Interjú Döbbenetes beszélgetés az auschwitzi tábor egykori orvosával, Mengele társával rj Cikkünk születésekor ötven résszel már a kétezredik adáson is túl vannak. Ma is az egyik leghallgatottabb rádiósorozat, pedig már középkorú. A sorozat első része 1959. június harmincadikán „ment le”. A szempont az volt, hogy a hallgató egy rokonszenves pesti munkáscsaládot ismerjen meg. E célnak megfelelően a két címszereplő is népszerű színészek hangján szólalt meg. Szabó néni Gobbi Hilda, Szabó bácsi Szabó Ernő, 1966-tól Rajz János hangján. Azóta változtak az idők, új szereplők léptek be, és persze — mert ilyen az élet — ha a szerzők nem akarták „megölni” a főhőst, új színészek, az elhunytak helyére. A színészek eggyé nőttek a szerepükkel, próbálni csak azokat a részeket kell, ahol új a szereplő FOTÓ: KISS GÁBOR ZOLTÁN A sorozat aranykorszaka a hatvanas években volt, a televízió felfutásáig nyolcvanszázalékos hallgatottsággal ment. Az egyes részeken egymást váltva egyszerre három szerző dolgozott. A legtöbb folytatást, mintegy hétszázat, Liska Dénes írta. Valamennyi adás dramaturgja egyetlen személy, Major Anna. A harmincnyolcadik évfordulón a kétezredik adáskor a következő kimutatás készült a Magyar Rádió történetének leghosszabb sorozatáról: az addigi adások 120 ezer műsorpercet, 2000 órát, 84 napot, 60 ezer oldalt, 3000 nyomdai ívet vettek igénybe. Az eddig született kéziratok egy negyvennégyezer oldalas regénybe fémének csak el, melyek kötetei a polcon több, mint hat métert tennének ki. A hangszalag hossza 750 ezer méter volt, azaz 750 kilométer, mely megfelel a Budapest és Velence közötti távolságnak. Pós Sándor múlt év decembere óta rendezi a hangjátékot. Évekig a Magyar Rádió stúdióosztályának vezetője volt, 1989-től nyugdíjba vonulásáig az intézmény főrendezője. És persze rendszeres hallgatója a Szabó családnak. Először neves elődeiről kérdeztük. — A sorozat első rendezője László Endre volt, aki intézménynek számított a Rádióban, 1987-ben bekövetkezett haláláig rendezte Szabóékat. Őt Bozó László, az akkori főrendező követte, aki szerzőként is részt vett a produkcióban. Majd Turián György következett, sajnos ő balesetben meghalt. Petrik József — aki színészként a kezdetektől részt vett a munkában — lépett a helyére. Sajnos ő is meghalt. Lehóczki Orsolya, majd Varsányi Anikó, a jelenlegi főrendező következett, sajnos utóbbi túlterheltség miatt nem tudta vállalni a munkát, ő kért fel, vállaljam én. Örömmel igent mondtam. — Kik írják a sorozatot? — A jelenlegi hármas két hónapja állt össze. Liska Dénes mellett Baróti Szabolcs és az ismert színész, Szuhay Balázs írják a történetet. Szuhay a humort is becsempészte a történetbe, amelyre nagy szükség volt, mert az utóbbi években szinte teljesen eltűnt belőle. Az első két rész, amit eddig írt, nagyon jól sikerült. — Egy-egy felvétel idején hány színészt foglalkoztatnak? — A félórás rész felvételeire 12-13 színészt hívunk. Ám hogy a sorozat harmincnyolc éve alatt hány színész fordult meg — az epizódszereplőket is belevéve —, még senki nem számolta össze. Az biztos, hogy hatalmas, nagy szám kerekedne ki. — Neves publicisták írják az egyes részeket. Nem vitatom el az érdemüket ha hozzáteszem: meg a mindennapi élet. — Ez teszi érdekessé ezt a műfajt. Úgy néz ki, mintha rádiójáték lenne, de ez csak látszat, mert dramatikus formában jelennek meg benne a hétköznapi élet kérdései. Azok a kérdések foglalkoztatják a szereplőket, amelyekkel a hallgató naponta szembesül. Ezért várja a keddi adást és a csütörtöki ismétléseket rendszeresen egymillió-kétszázezer hallgató. — Az ilyen sorozatok sajátossága, hogy aki eddig még csak nem is hallott róla, könnyen bekapcsolódhat a történetbe hallgatóként. Meddig tervezik folytatni a Szabó családot? — Mikor lesz vége? Nem tudjuk. Addig megy, amíg igény lesz rá, amíg számottevő a hallgatottsága. — Mennyi ideig tart egy rész felvétele? — Minden hétfőn délután van felvétel a stúdióban, kettőtől ötig. A kézirat nekem is csak két órával korábban kerül a kezembe. Azért az utolsó pillanatban, hogy legyen benne valami aktualitás, az előző hét eseményei szerepeljenek benne. Nekem, a rendezőnek ez nagyon kellemetlen. Ha problémát érzékelek a kéziratban, arra már alig van idő, hogy a szerzővel együtt közösen kijavítsuk, hogy mívesre csiszoljuk, akár egy hangjátékot. Nincs felkészülési idő, nem tud elmélyülni benne az ember. Persze az évtizedek óta részt vevő szereplők már eggyé nőttek a szerepükkel, próbálni csak azokat a részeket kell, ahol új szereplő lép be. — Kik azok, akik kezdetek óta részt vesznek a munkában? — Zenthe Ferenc, Mednyánszky Ági és Balog Erzsi régi ismerősei a hallgatóknak. Az induló gárdából egyedül Lőte Attila maradt. — A következő részben mit hallhatunk? — A központi kérdés Szabó Bandiék fia, Marci, aki ígéretesen indult az életben, s most eladja szülei feje fölül a lakást. (Szabó Bandit haláláig Benkő Gyula játszotta, jelenleg Bánffy György alakítja.) Marci szerepében Kardos Zoltán hallható. Pánics Szabó Ferenc Fekete fehéren ■ AfVMO. A Nemzeti-dicsőség építőkövei Vannak épületek, amelyeket kormány, párt, politikus emel a maga dicsőségére. Aztán vannak olyan házak is, amelyekbe ugyané dicsőség tégláit több kormány, több párt, több politikus hordja be az örökkévalóság reményében. És persze vannak paloták, amelyek — bár építésüknek többen nekirugaszkodnak — mégse készülnek el. Marad az erőlködés, a széthúzás, az elpolitizálás. Ilyen házak Magyarországon vannak. Csak itt, sehol másutt. Mint a Nemzeti. A Színház, az egyenlők közötti első, a többször, több helyre tervezett, a többször „megalapozott”. Most éppen ott tartunk, hogy megint Nemzetit építünk. Illetve bontunk. Az alapokat. Mert jó két évtized után még mindig csak az alapoknál tartunk. (Igaz, a szocializmus alapjait is kábé eddig raktuk le. Végtére is ez egy következetes ország.) Az Engels (Erzsébet) térbe — a legutóbb megálmodott helyszínre —, az épülő Nemzeti alapjába benyomtak egy- milliárd forint értékű munkát vasbetonban, téglában, földmunkában, egyéb melóban számolva. Ezt most betemetik. Mert új helyszínt keresnek, ahol olcsóbban lehetne NAGY SZÍNHÁZÁT építeni. A színészek közben tiltakoznak, és gyűjtenek. Mert új Nemzetit akarnak. Én nem akarok. Azért nem akarok, mert az utóbbi évtizedek nemzetis kínlódásának az üzenete: kis és szegény ország a miénk ahhoz, hogy grandiózus Nemzetit építsen magának. Nem akarom a Nemzetit, mert minek. Budapesten a tizen-hu- szonvalahanyadik színháznak? A fővárosnak több színháza van, mint vidék-Magyarországnak együttvéve. Nem akarom a Nemzetit, mert látom, hogy arra sincs pénz, hogy a meglévő színházakban színvonalas és igényes munka folyjék, hogy a magyar filmgyártás virágozzék. Nem akarom a Nemzetit, mert a Nemzeti nem épület, hanem szellem kérdése. Az évtizedes idétlenkedés alatt összeállhatott volna már egy szellemében is Nemzeti Színház. Ha hagyják. De nem hagyták (vagy pénz nem volt rá). Én még láttam azt a régi Nemzetit. A fülemben még ma is visszhangzik lerobbantásának moraja. Ha nem döntik romba, ma az a Nemzeti. Az a kicsi, ott a Blaha Lujza téren. Épületnek nem volt nagyobb, mint a Víg. Amelyet ha nem Vígnek neveznek, holnaptól akár Nemzeti is lehetne. Ha kicsi, hát ott az Erkel a Köztársaság téren. Pár milliárdból (szinte az adományokból) Nemzetivé lehetne varázsolni. S ha kész, jöhetne bele a szellem. Persze ha érdekel valakit a szellem.. Kormányt, pártot, politikust, a saját építő-avatóörökkévalóságba repítő dicsőségen túl. Árpási Zoltán Elek, 1913. Egy képeslap abból az időből, amikor Eleken még élt Steiner Béla, aki ott szállodát működtetett. Sőt, a hajdani szálloda előtt „népek” álldogáltak, fiatalok, idősek, gyerekek, s a tulaj nem zavarta el őket. A lapot egyébként Giziké küldte őnagysága Fehér Klárikának, Budapestre
