Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-23 / 223. szám

SPORT 1998. szeptember 23., szerda BSC Szarvas: NB II? kézilabda Medgyesegyházi lovasparádé Mint ismert, a nyáron gazdasági ellehetetlenülés miatt nem ne­vezett sem az NB I A, sem az NB I B csoportba a BSC Szarvas női kosárlabdacsapata, holott a legmagasabb osztály­ban kezdhette volna meg a pontvadászatot. így az sem vé­letlen, hogy a profi kosarasok szétáramlottak az országban, hírmondó sem maradt belőlük. Ám szeretik ezt a sportágat a városban, és sokan úgy vélik, jó lenne, ha legalább alacsonyabb osztályban szerepelhetne egy gárda. Annál is inkább, mert évek óta széleskörű utánpótlás­sal rendelkeznek, számtalan kis- és nagyiskolás tanulja a sportág alapjait a városban az edzők, testnevelők keze alatt. Ennek szellemében szeptem­ber 23-án, szerdán 17 órára vár­ják a sportágat kedvelőket, szimpatizánsokat, leendő támo­gatókat, játékosokat, edzőket a város önkormányzatának föld­szinti kistanácskozójába, ahol beszámolót hallhatnak a BSC Szarvas elmúlt időszakban vég­zett tevékenységéről. Javaslato­kat várnak, s ha a tervek elfo­gadhatóak, egy közhasznú tár­saság létrehozása lesz az egyik cél, amelynek alapszabályát is a helyszínen kidolgoznák, s meg­választanák a vezetőséget. Amennyiben minden a „helyére kerül”, egy csapatot elindítaná­nak az NB II-ben. Ugyancsak hír: az egyesület sajátnevelésű testvérpárja, a sok sikert megélt Frankó Katalin és Anna tervezi, hogy a jövőben fiatalokkal foglalkoznak a város egyesületében. Kosarasok jelentkezését várják A Békés Megyei Kosárlab­dázók Szövetsége felhívja a megyei klubok, szakosz­tályok, diáksportegyesüle­tek figyelmét, hogy az 1998—99-es idényben is meghirdeti több korosztály­ban a megyei bajnokságo­kat. A férfiaknál felnőtt, if­júsági, kadett, serdülő és mini bajnokságban indul­hatnak a csapatok, míg a nőknél közösen felnőtt és ifjúsági bajnokságot, vala­mint kadett, serdülő és mini bajnokságot írnak ki. A részletes versenykiírás és jelentkezési lap a Békés Megyei Testnevelési és Sportintézetben (Békéscsa­ba, P. Jilemniczky u. 3.) ve­hető át munkaidőben. A Békés megyei kézilabda­bajnokság hétvégi fordulójának eredményei. Nők: Gerla—Ma- gyarbánhegyes 21—12, Gádo­ros—Újkígyós 15—17, Bcs. Főiskola—Kétsoprony 16—17, Békéscsabai NKC I—Kétsop­rony 16—15, Mezőberény— Nagyszénás 14—17, Bcs. Jami- na—Füzesgyarmat 18—12, Bcs. NKC II—Füzesgyarmat 23—20, Békés—Békésszent- andrás 35—17. Ifjúságiak: Békés—Békésszentandrás 32—12, Gádoros—Újkígyós 3—30. Férfiak: Nagyszénás—Bcs. Sportcsarnok 20—20, Körös- tarcsa—Szarvas 14—19, Mező­hegyes—Kondoros 18—23. * 8 « Békéscsabai NKC—Miskolci Human-Sajóüveg 32—16 (16—7). NB I-es leány ifjúsági kézilabda-mérkőzés, Békéscsa­ba, 100 néző. V.: Demartsik, Ökrös. Ilyen arányban is meg­érdemelten nyertek a csabaiak. Ld.: Ancsin T. 11, Bacsa 8, Gyuska B. 5. Dokitenisz A megyei orvoskamara, a Novartis, az Ásta Medica és a Békés Megyei Hírlap támogatá­sával rendezik meg idén az egészségügyben dolgozók me­gyei teniszbajnokságát a Előre Kórház utcai pályáján október 4-én, vasárnap, 8 órától. A je­lentkezők férfi és női egyéni­ben, valamint férfi párosban mérhetik össze tudásukat. Ne­vezni a helyszínen lehet reggel háromnegyed 8-tól. Belvárosi Második alkalommal ren­dezi meg a dr. Regele Kár­oly Szenior Úszó Klub a Belvárosi szenior úszóver­senyét, amelyre már tavaly is több, mint százan érkez­tek az ország különböző pontjairól. Az előzetes ne­vezések alapján az idén sem lesz másképp: az egyetlen rövidtávú viadalra — csak 50 méteres versenyszámo­kat rendeznek, no meg a 100 méteres vegyesúszást — száznál többen érkeznek a szombaton 11 órakor kez­dőd viadalra. A klub elnö­ke, Regele Piroska elmond­ta, még a helyszínen is elfo­gadnak nevezéseket, ezért várják a megye minden te­lepüléséről az érdeklődőket az eseményre egy órával az első versenyszám előtt. Em­lékeztetőül: az alsó korhatár 25 év, a felső végtelen és ötévente ugrik mindenki egy korcsoportot. A Medgyesegyházi SE lovas­szakosztálya vasárnap rendezte meg a fogathajtók és a díjugra­tók részére kiírt versenyt. A helybéliek számára most is, mint az eltelt négy évben min­dig, igazi faluünnepet jelentett a rendezvény. Még az időközben eleredt eső sem zavarta meg a jó hangulatot. Különösen a be­fejező „versenyszám” jelentett csemegét ezen a napon, Potocs- ka János és Varga Pál ötlete nyomán kecskefogó versenyt hirdettek. A szerencse és az ügyesség jóvoltából a fekete kecske Békéscsabára, a Kentaur tanyára került. Á pályán az elmúlt éveknél népesebb mezőny sorakozott fel a megnyitóra. A díjugratók négy, a kettes fogatok két kate­góriában indultak. Az utánpót­lás szempontjából ígéretes az ezévi és a jövő évi kezdő lovak pályán nyújtott teljesítménye. A lovasversenyeken ritkán látható staféta ugratás nagy közönség- sikert aratott. A kettesfogatok mezőnyében 24 fogat teljesítette a nehéz ta­lajon megépített akadálypályát. Ugyanezen a pályán mutatta be tudását két fiatal, női hajtó egyesfogatával. Csomós Mária gyulai és Kocziszki Ilona med­gyesegyházi versenyzőnő mél­tán kapott nagy tapsot a közön­ségtől. A délutáni vadászhajtá­son a fogatok nemcsak a bó- lyákkal „harcoltak”, hanem a másodpercekkel is. Az amatőr hajtők részére immár második alkalommal rendezték meg az A Gyulai Kamikaze Kyokushin Klubnak — amelynek Dobozon és Szeghalmon is működik ki­helyezett részlege — több mint ötven tagja van. Mint Balogh Lajos, egydanos mestertől, ed­zőtől megtudtuk a szponzorok támogatásával és a tagdíjakból rendkívül nehéz anyagi körül­mények között működő klub több fontos feladat előtt áll. Gyulán, a sportcsarnokban ok­tóber 3-án, szombaton 11 órakor rendezik meg a Fa-Fém Kupa országos kyokushin karate ver­senyt. A viadalon felnőtt forma­gyakorlatokban és gyermek és serdülő küzdelemben mérik össze tudásukat az indulók. ifj. Asztalos István emlékver­senyt. Tavaly Pós László helyi hajtó, idén ifj. Kocziszki János nyerte a vándorkupát. A Békés Megyei Hírlap díjait az aka­dályhajtás győztesei vehették át. Eredmények. 1999. évi kez­dő lovak díjugratása: 1. Kiss Csaba (Medgyesegyházi SE), Persevál n. 1., 2. Dér Tibor (Kentaur LE, Békéscsaba), Le­vente n. 1., 3. Pécsi Krisztina (Gyulai LK), Niké n. 1. 1998. évi kezdő lovak és lovasok díj­ugratása: 1. Krucsó Ferenc (Mezőhegyes), Celzi n. 1, 2. Bócsik András, Szirák n„ 1., 3. Kozma Szilvia, Mirza n. 1., (mindketten Kentaur LE, Bé­késcsaba). Vadászugratás: 1. Kotroczó Róbert (Mezőkovács­házi LK), Tekila n. 1., 2. Dér Ti­bor, Gréta n. 1., 3. Török Zsu­zsanna (Ecsegfalvi LE), Juli n. 1. Staféta ugratás: 1. Bócsik András, Szirák n. 1., és Dér Ti­bor, Marokkó n. 1., 2. Kozma Szilvia, Mirza n. 1., és Dér Ti­bor, Linda n. 1., 3. Krucsó Fe­renc, Celzi n. 1., és Kiss István (Medgyesegyházi SE), Kincső n. 1. Kettes fogatok, ifj. Aszta­los István emlékverseny: 1. ifj. Kocziszki János, 2. Pós László, 3. Hermann András (mindhár­man Medgyesegyháza). Aka­dályhajtás: 1. Zalai Béla (Orosházi LE), 2. Csomós Péter (Gyulai LK), 3. Makai Zoltán (Csongrádi LK). Vadászhaj­tás: 1. Makai Zoltán, 2. Varga Sándor (Orosházi LE), 3. Nagy Bálint (Mezőkovácsházi TE). Mint a szakember elmondta: a próbaversenyek után hazánkban ez lesz az első viadal, amelyen a teljes erejű ütéseket engedélye­zik a fiataloknak. Gondolnak az utánpótlásra is. Toborzót hirdetnek a 14— 15 éves fiatalok és felnőttek ré­szére. Az érdeklődők Gyulán, az 5. sz. Általános Iskolában je­lentkezhetnek szerdán és pénte­ken 17.30 órakor Balogh Lajos edzőnél. Szeghalmon, a Péter András Gimnáziumban a még aktívan versenyző, Kovács Lajos várja a karate ezen ágával megismerkedni szándékozó ér­deklődőket kedden és csütörtö­kön 18 órakor. (v. 1.) Összetett: 1. Makai Zoltán, 2. Zalai Béla, 3. Borsos Béla (Sarkadi LK). Szabó Zsuzsa A versenyt támogatták: Revenues és Vidéke Takarékszövetkezet, Med­gyesegyháza, Medgyesbodzás és Kunágota Önkormányzatának Képvi­selőtestületei, Hegedűs Sándor és ne­je, Haladás MGSZ., Medgyesegyhá­za, Medgyesegyháza és Bánkút ÁFÉSZ, Kristóf János, Sipiczki And­rás, Csatlós Imre, Bacsa-Kormányos Kft., Celer Bt., Medgyes Kft., Huber­tus Vadásztársaság, Öcsi Pékség, Stangli Sütöde, Faraga János, Faraga István, Edit Virágbolt, Bestfruct Kft., Nagy Ferencné, Csicsely Zoltán, Tóth László cukrászmester, Gyivicsán András, Oravecz Tamás, Zsíros Jánosné, Szűcs Lászlóné, Potocska Já­nos, Rozsos János, Füle György, Bé­kés Megyei Hírlap, Purzsa János. Asz­talos Istvánná. Pallagi Sándor, Verbal Gábor, Szabó Mihály, Lipták László, id. Kocziszki Mihályné, Nagy Pálné, Marika Diszkont, Machnicz Endréné, ifj. Zsíros Mihály, id. Kocziszki Jánosné, Pozsár Zoltánná, id. Kiss Jó­zsef, Kojnok Adám, Fodor Jánosné, Kiss Sándomé, Kemecsi István, Varga Pál, Kocziszki Kármen és Zsanett. 8 £ A galopp fellegvára, Szabadkí­gyós várja szeptember 27-én, vasárnap 8 órától a lovasokat és az érdeklődőket. Az új lovaspá­lyán rendezik meg a kettesfoga­tok, a díjugratók, a galopposok és az ügetők versenyét. Szom­baton délután két órától kerül sor a fogatok maratonhajtására. Harmadszori nekifutásként, szeptember 26-án, szombaton délelőtt fél tíztől, a békéscsabai Gabonamúzeum melletti lovas­pályán tartják meg a Kentaur Kupa díjugrató versenyt. Nike Kupa Békésen Békésen, a városi sporttele­pen rendezik meg szeptem­ber 27-én, vasárnap 9.00 órától a Nike Kupa utánpót­lás labdarúgó-torna területi döntőjét. Mint ismeretes az előző kiírásban az Előre FC Békéscsaba gárdája nyerte az országos döntőt. Tóth Márton, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség főtit­kára elmondta, az idén az 1984 január elseje után szü­letettek léphetnek pályára. A szervezők két négyes csoportot alakítottak ki, ame­lyekben körmérkőzés formá­ban döntik el a helyezések sorsát. A gyerekekből álló csapatok 2x20 perces mérkő­zéseket játszanak. A két cso­portgyőztes együttes jut a du­naújvárosi országos döntőbe. Békés megyét két együttes — a Marosvölgyi Károly edző által irányított, Előre FC-Madách 14 évesekből ál­ló csapata és az egy évvel fiatalabbakból álló szintén Előre-Madách gárdája — képviseli a tornán. (v. 1.) Máté nyerte a „Paulinyi” vándorserleget Máté Gábor, a Csabai Atléták SE versenyzője szombaton Zalaeger­szegen súlylökésben is rajthoz állt és felnőtt szerrel 15,40 m-es ered­ménnyel — ami idei második legjobb teljesítménye — a hatodik he­lyen végzett. Másnap Budapesten a Népstadion edzőpályáján meg­rendezett XXV. Paulinyi Jenő ifjúsági atlétikai emlékversenyen. Máté ifjúsági diszkosszal (1,5 kg-os) 67,29 méteres eredménnyel nyert, majd ifjúsági (6 kg-os) súllyal 17,09 m-t lökött és ebben a számban is aranyérmes lett. A fenti eredményekkel a fiúknál Máté Gábor elnyerte és egy évig őrzi a „Paulinyi” vándorserleget. Máté versenyzését a Mattalent Kft. és a BOV Konyha támogatta. Bier Non-Stop Kupa Szeghalmon Hagyományteremtő céllal nyolc-kilenc éves általános is­kolások számára Bier Non-Stop Góliát Kispályás Gyermeklab­darúgó Kupát rendeztek a hét­végén Szeghalmon. A nagysi­kerű megmérettetésen nyolc te­lepülés (mind a Bier Non-Stop Kft. működési területéről) tíz csapattal képviseltette magát. Ä jó hangulatú egésznapos találkozón sportszerű mérkőzé­seken alakult ki a verseny vég­eredménye. A Bier Non-Stop Góliát Kispályás Gyermeklab­darúgó Kupát a szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola első csapata nyerte. Második lett a Füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola, harmadik a szeghalmi Sebes György Álta­lános Iskola. A további sorrend: 4. Vésztő, 5. Bihamagybajom, 6. Gyula, 7. Tildy Zoltán iskola (második csapata), 8. Körösla­dány. 9. Biharugra, 10. Dévává-' nya. A legtechnikásabb játékos­nak Kovács Tibor (Tildy első csapata) bizonyult. A legjobb kapus címet Tüdős Viktor (Füzesgyarmat) nyerte el. A gólkirály Farkasinszki Norbert (Tildy első csapata) lett. A torna résztvevői úgy kö­szöntek el: jövőre újra ugyanitt ugyanígy. S erre lehetőségük is lesz: a következő Bier Non- Stop Kupát 1999. szeptember harmadik péntekén rendezik majd meg. M. B. A rendezvényt támogatták: Békés Megyei Labdarúgó Szövetség, Békés Megyei Diáksporttanács, Sárréti Tej Rt., Pepsi-Cola, Coca-Cola, Egervin Rt., Körösi és Társai Bt., Golden Sigma Kft., vésztői Sütő Kft., füzesgyarmati Kenyér Kft., Kovács Lajos vállalkozó, Csiga Taxi, Vésztői Futball Club, Farkasinszki György és családja. Teremfoci Reálprint FC—Ubul FC-Megasport 4—5 (2—1). NB Il-es terem­labdarúgó-bajnokság, Budapest, 50 néző. V.: Herbály, Hidasi. Ubul: Várhegyi — Lipták, Kiszely, Nagy, Marik. Cs.: Képíró, Ud­vari, Kovács. Ubul gólszerzői: Nagy 2, Marik, Kiszely, Staar (ön­gól). Az Ubul FC és a békéscsabai Megasport — sportruházattal és sporteszközökkel kereskedő cég — névadó szponzori szerződést kö­töttek. A vendéglátók összeszokottan, gyorsan játszottak, ügyesen alkalmazták a teremfigurákat, de a csabai kapus remekül védett, sok ziccert hárított, így született meg az újonc békéscsabaiak sikere. Toboroznak a gyulai karatésok Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: dr. László Erzsébet, Niedzielsky Katalin. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. E-Mail: szerk.bekes@axels.hu Kiadói telefax: (66) 450-198. E-Mail: kiado.bekes@axels.hu Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. E-Mail: hird.bekes@axels.hu Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. E-Mail: terj.bekes@axels.hu Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068 Figyelem! Áramszünet! Értesítjük a lakosságot, hogy hálózati berendezéseink karbantartása miatt az alábbi területeken szünetelni fog az áramszolgáltatás: Békéscsabán (Jamina területén) a Franklin—Zsigmond—Bacsányi —Uránusz—Nyugati utca által határolt területen, beleértve a Fürjes 548., 549., 594. és 595. számú tanyákat is. Áramszünet lesz a Székely Mihály, Fábry, Fúrj utcában, vala­mint az Orosházi útnak a Székely Mihály és Fúrj utca közti szaka­szán, továbbá a Nagy Sándor, Mátyás király, Máriássy, Wagner, Vaskapu, Honvéd, Fiumei, Lajta, Gyár és Kereki utcában, valamint a Kerek 906. és 907. számú tanyákban. Áramszünet lesz a Kenderföldek területén is a Rokka—Part— Kerekegyházi utca—Kígyósi út által határolt területen. A fent felsoroltakon kívül szünetelni fog az áramszolgáltatás a Dugovics laktanya, a téglagyári bánya, a ll-es számú téglagyár, a szabadidő-központ és a BAGE új műszaki telep transzformátorállo­másokról ellátott fogyasztóknál. _ Az áramszünet időpontja: 1998. szeptember 23-án 8-13 óráig. Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején is feszültség ALATT ÁLLÓNAK KELL TEKINTENI I Megközelítésük és érintésük életveszélyes és tilos! DÉMÁSZ Rt. Üzletigazgatóság, Békéscsaba 7AL4KERAMIA ŐSZI áIÉCIÓ! A ZAI AKI .RÁM I V üzletei, most rendkívül kedvező árakkal köszöntik az őszt! Fal- és padlóburkolólapok egyes típusai \5°/° kedvezménnyel kaphatók ! Nézzen be hozzánk!, ___ O rosháza, Arany János u. j \ és Luther u. sarkán Tel.: 60/381-990 BALTEX * Az akció szeptember 10-től október 10-ig tart! KERÁMIA KFT

Next

/
Oldalképek
Tartalom