Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-23 / 223. szám

1998. szeptember 23., szerda SPORT Szombaton nosztalgia labdarúgó-mérkőzés a Kórház utcában Találkoznak az egykori sikerkovácsok Békéscsabán, a Kórház utcai stadion volt öltö­zőjében, a jelenlegi Gold Sörözőben szomba­ton tizenkét órakor találkoznak azok az egyko­ri lila-fehér labdarúgók, akik az Előre színei­ben oly sok örömet szereztek a szurkolóknak. A találkozóról az esemény két főszervezője Szűcs Mihály és Királyvári Károly adott tájé­koztatást. — A mostani baráti összejövetel aktualitását az adja, hogy harminc évvel ezelőtt nyerte meg az NB Il-es bajnokságot az Előre és jutott fel az NB I B-be, míg az NB I B-ből 1974-ben jutott fel a csapat a legjobbak közé, s ennek jövőre lesz negyedszázada — kezdi Királyvári Károly. — Meghívtuk mindazokat, akik ezeknek a sike­reknek részesei voltak, s még néhány olyan lab­darúgót, aki ugyan nem szerepelt ezekben a csapatokban, de az elmúlt évtizedekben sokat tett a lila-fehér színekért, így Melis Bélát és Szenti Zoltánt is. Annyit már tudunk, hogy a volt válogatott, világbajnokságot is megjárt egykori söprögető, Kerekes Attila nem lehet itt, mivel szombaton Ausztriában csapata bajnoki mérkőzést játszik. A tervek szerint az Előre FC—Komárom NB I-es bajnoki találkozó előtt 14.00 órakor 2x30 perces nosztalgia mérkőzé­sen lép pályára a két egykori sikercsapat. — Úgy érzem, a lila-fehér klub iránti elköte­lezettségünket és a folytonosságot azzal is bi­zonyítjuk, mi régi játékosok, hogy szombaton az utánpótlás részére felszerelést ajándékozunk — mondta befejezésül Szűcs Mihály. V. L. Csabai győzelmek a korongvadász Alföld Kupán A Korongvadász Szövetség Alföld Kupájára több közeli és távoli megyéből érkeztek versenyzők. Mint gyakran, ezeken a verseny­napokon is szeles, esős idő nehezítette a versenyzők dolgát a ke­mény, sportos pályán. A 76 korongos viadalon skeet trap midi és mini korongokra „vadásztak” a versenyzők. Kiegyensúlyozott tel­jesítménnyel a hazai dr. Szabó Zoltán lett az első, több nemzeti ranglistás társát utasította maga mögé. Megérdemelten vehette át az Alföld Kupát és az értékes tárgyjutalmat, mivel a korábbi viadalo­kon egyenletes teljesítménnyel, jobbnál jobb eredményeket ért el. A csapatverseny teljes megyei sikert hozott, mindhárom dobogós helyet Békés megyeiek szerezték meg. Az Alföld Kupa végeredménye: 1. dr. Szabó Zoltán (Intermas Kft. Békéscsaba) 51, 2. Herperger (Hajdúnánás) 50, 3. Angyal (Ózd) 50,4. Borzán (Intermas Kft. Békéscsaba) 50, 5. Deczki (Haj­dúszoboszló), 6. Hegyei (Orosházi Koronglövő Klub) 48 találattal. Csapatban: 1. Intermas Kft. Békéscsaba (dr. Szabó, Keiner, Bor­zán) 143, 2. MTTSZ Tótkomlós (Magyar, Engler, Szakács) 131, 3. Orosházi Koronglövő Klub (Hegyi, Párkány, Koltai) 120 találattal. A Góliát-fociról tárgyaltak Békéscsabára látogatott kedden Kovács János, a Mc’Donalds Góliát FC ügyvezető elnöke, aki megbeszélést folytatott a labdarúgó utánpótlás nevelés időszerű kérdéseiről Tóth Mártonnal, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkárá­val, Kováts Tiborral, a Békés Megyei Diáksport Tanács titká­rával és Tóth Pállal, a városi sportiroda munkatársával. Kovács János elmondta: je­lenleg országosan több mint ti­zenkétezer tagja van a Góliát FC-nek, s a mostani megbeszé­léseken eldőlt, hogy Békés me­gye 72 csapatának mintegy 1200 tagja is csatlakozik a szer­vezethez. A Góliát FC labdák­kal, ajándékokkal, szakmai anyagokkal segíti a Békés me­gyében folyó utánpótlás­nevelési munkát, amely orszá­gosan is az egyik legjobb. Dél­után a Góliát körzetfelelő- sőknek tartott tájékoztatást az ügyvezető elnök. V. L. Agykárosodást okoz a fejelés? Az Angol Profeszionális Lab­darúgók Ligája (PFL) vizsgála­tokat folytat arról, hogy a feje­lés okozhat-e agykárosodást. A kutatás eredményeire még né­hány évig várni kell, de egyes tanulmányok szerint a bizonyos agysérülések, vagy egyes agyi betegségek összefügghetnek azzal, hogy a labdarúgók pálya­futásuk során nagyon sokszor fejjel is játékba avatkoznak. Gordon Taylor, a PFL egyik vezetője arról beszélt, hogy remé­nye szerint a kockázat minimális, vagyis a sportolók egészségét nem fenyegeti komoly veszély. — Nem szeretnénk vészma­darak lenni és nem szeretnénk betiltani a fejelést, így termé­szetesen azt sem kívánjuk, hogy valaki ne sportoljon a vélt koc­kázatok miatt — mondta Gor­don Taylor. Bébiúszás Október 3-án délelőtt 11 órakor kezdődik a Békéscsabai Belvá­rosi Általános Iskola és Gimná­zium tanuszodájában a bébitanfolyam. Beiratkozni ok­tóber 1-jén lehet 17—18 óra kö­zött az iskola portáján Suhajda Lászlónénál, ahol egyben bő­vebb felvilágosítást is kaphat­nak. A foglalkozások szomba­ton és vasárnap lesznek. AUTÓ KÖRÖS KFT. Békéscsaba, Szarvasi út 74. Telefon: (66) 454-228, (66) 447-277. Az első ajánlat a jövő évezredre Mert ha ön 1998. szeptember 7. és október 4. között új Volkswagen Polo, Polo Classic vagy Polo Variant gépkocsit vásárol, két évig ingyenes, teljes körű Casco*-t adunk hozzá. így akár 300 000 forintot is megtakaríthat! Ami viszont megfizethetetlen: ön az ezred­forduló után is nyugodtan vezetheti Polo-ját, biztos lehet biztonságában. BmMHUNGÁRIA ÍZBIZTOSÍTÓ RT. az Allianz Csoport tagja Volkswagen információ Westel 900-on: 06-30-808-100 * Választható 2 év ingyenes, teljes körű Casco, vagy 2000. január 1-ig ingyenes kötelező biztosítós és Casco. A melegítőpálya mentén Klárinak fogynia kell, Nikolaas kirúgta a karámdeszkát Szász Attila mindent ki tud hozni minden lóból A lovasokra is igaz: az ember vagy a díszpáholyban, vagy a melegítőpálya korlátja mellett tud érdekességeket feljegyezni a noteszébe... A kiskunhalasi tenyészversenyen a csepergő esőben is érdekesebb volt a kor­látnak támaszkodva szemlélőd­ni. Ildikó és Klári Nem sok jó szót kapott a nyári mezőhegyesi versenyen Nissan—Klára, amelyet a Ménesbirtok SE-nél Szabó Ildi­kó lovagol és vele érkezett a harmadik legrangosabb hazai viadalra Halasra. „Kövér di...” A jelzőt ne idézzük teljes mér­tékben, de való igaz a hatéves kanca mintha nem adna magára annyit, mint egy csinos hölgytől elvárható. A nagy melegben az­tán különösen magas volt neki akkor minden akadály, sorra kopogtatta a rudakat, szaporán gyűjtve a hibapontokat. Aztán eljött a Championata és Klára majdnem megnyerte a legjobb kezdő ló címet, most pedig Kis­kunhalason negyedik lett a hat­évesek között. „Lefogyunk és jövőre még jobbak leszünk” — így Ildikó, a fejedelmi többest persze csak a Klári iránti szim­pátiából használva. Szó esett a győztes Szász Attiláról is. „Attila mindent ki tud hozni a lóból. Itt van például ez a Perseo. Egy firenzei úré, úgy tudom, még csikókorában vette és mondhatom, valami különle­ges stílusban ugrik. Simán nyertek, pedig csak az egyik esélyesek voltak. Különben ezért különleges verseny a tenyészdíj. Az első nap egymás után 20 akadályt kellett teljesí­teni, ami nagyon komoly erő­próba. Nem biztos, hogy érvé­nyesül a végére a papírforma, hiszen a hatévesek között pél­dául Klasszis a sokadik helyen került a döntőbe — és mégis Nádházy Árpádék vihették haza a 120 ezer forintos fődíjat Deb­recenbe.” Göttler tipp je No, erről az esélyességről az egykori békéscsabai, orosházi Göttler Vilmosnak is akadt mondanivalója. Amikor a salamon nadrágjánál is fénye­sebb csizmában készülő lovas­nak megemlítettem, hogy, ugye, ez az a verseny, amely tényleg szinte csak a lovakról szól, mosolyogva jegyezte meg: „Jól néznénk ki...!?” És elme­sélte, hogy Nikolaas nevű pej ménje az éjszaka mérgében, vagy ki tudja miért, szabályo­san szétrúgta a karám pozdorjá- ból készült oldalát. Egy kicsit sántít, az is lehet, hogy nem in­dulnak el a döntőn, ahová pedig a legjobb részeredménnyel ju­tottak. Talán mondani sem kell ezek után, hogy Nikolaas nyerte a nyolcévesek versenyét. És végül ••• ...nézzük, kikkel találkoztunk még az említett megyeiek mel­lett a döntőben, hiszen a kis­kunhalasi minőségét tekintve akkora verseny, hogy megér­demlik legalább a felsorolást. Hatéves lovak: ...13. Ragyogó — Krajnyák Attila (Bcs. Kenta­ur Lovas Egylet), 21. Sharon — Szász Attila, 27. Suttogó — Ka­rajnyák Attila. Hétéves lovak: ...12. Nimród — Szász Attila, 14. Nissan-Cukorfalat — Panca C. Teodor (Mh. Ménesbirtok SE), 22. Nissan-Damil — Sza­bó Ildikó. A nyolcéves lovak között csak Szász Attila szere­pelt a döntőben, de külföldi uta­zása miatt Suhanccal visszalé­pett. (fábián) Az MLSZ alelnöke Gyulán Edzőtáboroznak Ezen a héten az Előre FC Bé­késcsaba serdülő labdarúgói közül öten edzőtáboroznak a korosztályos válogatottak­ban. Mint Szokolay Sándor­tól, a fiatalok edzőjétől meg­tudtuk, az idei Nike Kupa győztes lila-fehér együttes­ből az 1984-es korosztályúak dunavarsányi felkészülésén Laurinyecz Pál, Lipcsei Roland és Zöld Gábor vesz részt, ahol Ubrankovics Mihály szövetségi edző irá­nyítása mellett dolgoznak. Az 1983-as korosztály válogatottjában Tatán Sar­lós András szövetségi edző vezetésével Juhász Patrik és Okos István készül a jövő feladataira. TOTÓTIPPJEINK a 39. heti szelvényekhez: 1. Ferencváros—Győr 1 x 2. Haladás—MTK 2 3. Nyíregyháza—Debrecen x 1 4. Vác—Zalaegerszeg 1 x 5. Mönchengl.—VfB Stuttgart x 2 6. Schalke 04—Leverkusen x 7. Bremen—Bayern München 2 8. Freiburg—Duisburg 1 x 9. Bari—Bologna x 10. AC Milan—Fiorentina 1 x 11. Cagliari—Sampdoria x 1 12. Empoli—Internazionale 2 13. Perugia—Lazio 2 + 1. mérkőzés: 14. Parma—Juventus x A gyulai Bay Zoltán Általános Iskolában szeptember 26-án, szombaton sportos családi na­pot szerveznek, amelynek teljes bevételét az iskolai tornaterem építésére fordítják. A rendez­vény vendége lesz Imrő János, az MLSZ alelnöke és az egyko­ri válogatott védő, Kereki Zol­tán, aki jelenleg az MLSZ után­pótlás igazgatója. A sportnapot megelőzően a vendégek szep­tember 25-én, pénteken 18.00 órakor az Agro Hotelben fóru­mon vesznek részt, amelynek témája a sport és a labdarúgás jelenlegi helyzete és az utánpótlásnevelés. w ^éV/íít dégáz) készülék akció! 1998. szeptember 21-étől október 16-áig. BERELJE ON IS OTTHONA MELEGÉT! Bérleti készülék akciónk minimális havi befektetéssel maximális kényelmet és biztonságot varázsol az Ön otthonába is. További felvilágosításért forduljon ♦ békéscsabai üzemigazgatóságunkhoz: Békéscsa­ba, Kétegyházi út 4., telefon: (66) 443-711 ♦ gyulai kirendeltségünkhöz: Gyula, Nürnbergi u. 10., telefon: (66) 361-588. ' ' íinnro

Next

/
Oldalképek
Tartalom