Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-08-09 / 185. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Interjú Évforduló Portré Marton Éva műfajt váltott, slágert Gondolatok Kossuth Lajosról Bemutatjuk Vagyóczky énekel az atlétikai Európa-bajnokság egy 150 éve keltezett és most \ii Jr ^ Károlyt, az új magyar banknyitóünnepségén ^ X \ előkerült levél ürügyén ^ jegysorozat tervezőjét rj A megszállott fegyverműves Fegyverművességet csak megszállottan lehet csinálni — mondja Dúzs Károly, miközben bevezet Békéscsabán, Jaminában, a Tavasz utcai műhelyükbe. Néhány hete nyílt meg, apa és fia birodalma. A családfő 1969-ben a budapesti Diana fegyverboltban és műhelyben kezdte a szakmát. A rendszer- váltás előtt egyedül ott javítottak fegyvert az országban. Az akkori állami vezetők is oda vitték fegyvereiket, de ott reparáltatta vadászpuskáját Koncz Gábor és Hofi Géza is. Dúzs Károly szerint az ottani nagy öregektől lehetett igazán ellesni a fegyverművességet. Fia, Attila kiskorától kezdve apja mellett tanulja a szakma fogásait, és legkisebb, hetedik osztályos gyereke is fegyverműves akar lenni. A műhelyben a polcokon és a falon régi és új fegyver alkatrészek, puskák, pisztolyok. De akad itt bajonett, első világháborús lőszertáska, svájci tölténydoboz, 1870-ből származó szöges lőszerrel működő forgótáras pisztoly. Természetesen működőképes állapotban. — Ez az első gyártott légpuska 1890-ből -— mutat az egyik falon függő fegyverre a mester. —Belga. Előtte ' gyártottak úgynevezett „szélpuskákat”, de ez már a ma is ismert légpuskák elvén működik. — Gyűjti is a fegyvereket? — Mindent gyűjtök ami a fegyverekkel kapcsolatos. Kis koromban Magyardombegyháza környékén a határban kerestük a régi sarkantyúkat, eldobott fegyver maradványokat. Az országban talán egyedülálló a lőszergyűjteményem. Több száz darabból áll, köztük olyan ritkaságok, mint az első hátultöltős fegyverek lőszerei 1860-ból, de a Rejtő regényekből ismert légiós fegyver, egy 1870-es Lebel-puska lőszereit is őrzöm. Ritkaságnak számít a sodrott hüvelyű vadászpuska lőszer 1850- ből. Az isaszegi csatatérről szerzett ágyúgolyó is a gyűjteményem darabja. Vadászok, ismerősök hozzák őket. Aki nem gyűjtő annak nem sokat jelentenek. — Milyen a jó fegyverműves? — Ismeri a szakma minden fogását, szépérzékkel rendelkezik, és kellő türelemmel az ügyfelekhez. A jó fegyverműves nem adhat vissza semmilyen fegyvert azzal, hogy nem tudja megjavítani. Legyen akár régiről, újról, vadász-, lég-, riasztó, vagy önvédelmi fegyverről szó, de az íj, vagy nyílpuska javításához, a szúró, vágó eszközökhöz is érteni kell. Megkeresett már olyan vadász, aki többre becsülte a fegyverét, mint a feleségét. Ilyenkor nem lehet azt mondani: javíthatatlan a fegyver. — Az évek során akadt olyan fegyver, amit unikumként tart számon? — Egy öreg, elöltöltős duplacsövű, aranyberakásos, cizellált Kimer vadászpuska. Restauráltam és hibátlanul adtam vissza. A Kimer család nagy osztrák fegyverműves dinasztia volt, három generációval. A régi fegyverek gyűjtői egyébként ritkán fordulnak fegyverműveshez. Ha tehetik, maguk reparálják fegyvereiket. — Mi volt a legdrágább fegyver, amit javított? — Egy osztrák gyártmányú négy csövű Firling puska aranyberakással. Ilyen fegyvert csak egyedi megrendelésre gyártanak, az eszmei értéke több millió forint. — Kérték már, hogy javítson illegálisan tartott vagy nem engedélyezett fegyvert? — Mindennapos, hogy megkömyé- kezik az embert. Ilyen hibát azonban csak egyszer lehet elkövetni, utána becsukhatnám a boltot. Kovács Attila A mester és Attila fia nem csak javítja, de gyűjti is a fegyvereket. (A képen Dúzs Károly egy javításra vitt kovás pisztollyal, Attila pedig egy 1890-ből származó légpuskával) fotó: such tamás- * 7 , • aiiiiffAfliifiim - • István országa közelről Van úgy, hogy az embernek vendége érkezik külföldről. Aztán ha már itt van, az is megesik, szeretné vele megismertetni Magyarországot. Szülőföldjét, ezt az istenverte vidéket, no meg, ha rövid az idő, legalább Budapestet, amelyről sokan tartják, Európa legszebb fekvésű fővárosa, vára a világ- örökség része. Útra is kelünk, teleszívvel, hatalmas nemzeti büszkeséggel, hogy most aztán megmutatjuk, nekünk is vannak értékeink. Szépek, felemelők, takarosak, európaiak, világszínvonalúak. A Gellért-hegyen aztán mindjárt le is lohad lelkesedésünk. Még lenn, az Erzsébet hídon autózva mondjuk, az a szobor ott Magyarország, Budapest jelképe, a szabadság szimbóluma. Valami olyasmi, mint a New York-i emlékmű! Ám a mi „pálmás nőnk” talapzatán graffiti, a vele szemben égbemeredő zászlórudakat pedig rozsda marja. Hogy hatalmas, a Duna-partról is jól látható nemzeti színű (magyar) zászlókat nem lenget rajtuk a szél — mint például a visegrádi hegy ormán — azt már észre sem vesszük. A vámegyeddel sem járunk jobban. A sikló nem működik, nyáron, az idegenforgalom kellős közepén, talán majd délután háromkor beindítják. Fenn a várban, miközben koptatjuk a világörökség macskaköveit, rendre bóvliárusokba ütközünk, tornacipős álcsikósokba és álmenyecskékbe. Tarol az álnépies magyar giccs, az árak az eget verik. Egy foghíjas telken — amelyet sátras árusok foglaltak el — gaz, szemét, lekopaszított, csak vázáról felismerhető pad. A Halászbástyán az etnikum szórakoztatja a nagyérdeműt itt a piros, hol a piros játékkal. Hárman vannak, egyikük a gyufásdobozokat tologatja, a másik kettő „etet”, újabb és újabb téteket tesz természetesen dollárban, márkában. Lenn a lépcsőn koldus kéregét, neki is jól jönne a márka, a dollár. Jó hely, könnyen leeshet pár pfennig vagy cent. A Hősök terén búcsúzunk Budapesttől. Az ismeretlen katona sírján — amelyet állam- és kormányfők szoktak nagy méltósággal koszorúzni — graffitik, a hatalmas kőtömbön gyerekek üldögélnek. Jókat kacarásznak idétlen vicceiken, Árpád és vezérei vaskos szoborcsoportja alatt. Fenn, a kőoszlop tetején Gábor arkangyal István országát ajánlja az Úr kegyeibe. Egy másikat, hitem szerint takarosabb, tisztább, gondozottabb Magyarországot... / Árpási Zoltán Szarvas, századeleje. Egy városkép abból az időből, amikor Szarvason még tanítóképezde működött, s a templomhoz vezető út még nein volt kikövez- ve-kiaszfaltozva, s gyalogosok, kocsik — ha arra jártak — dagasztották a sarat, „röptették” a port.
