Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-21 / 195. szám
1998. augusztus 21., péntek SPORT 17. Atlétikai Európa-bajnokság, Budapest Körverseny Urbanikné Rosza Mária negyedik! Azt már a férfiak 20 kilométeres versenyén is tapasztalhatták az atlétika szerelmesei, hogy milyen „mutatós” és csodálatos versenyszám a gyaloglás. Ezt nem csak azért állíthatjuk, mert a békéscsabai Urbanik Sándor ötödik lett és sok-sok gratulációt kapott..., tegnap óta azért is, amit a csütörtöki, koraesti 10 kilométeres női számban láttunk. ,Megcsinálom, ha bármi lesz is...” — hajtogatta a feleség, Rosza Mária, aki, mintegy utolsó edzés gyanánt ott „pörgette” magát a Stefánia úton a húszasok versenye közben, arra is ügyelve, hogy eközben első számú szurkolója legyen hites urának! Mint ahogy tegnap fordítva is megtörtént! A rövidebb — és emiatt még látványosabb — 10 kilométeres versenyben Urbanikné fantasztikusan küzdött és tulajdonképpen az utolsó 500 méterig magáénak érezhette az ezüst- vagy bronzérmet, de portugál vetélytársa végül megtartotta előnyét a két olasz mögött.Nem lehetett kétséges, a békéscsabaiak kiválósága mindent megtett, hogy utolérje vetélytársait — szabályosan. , .Nagyon boldog vagyok és nagyon örülök! Az, hogy nem látszik rajtam ez a tíz kilométer, csak látszat, bevallom, rettenetesen kivagyok, de jól is néznénk ki, ha egy itthoni, csodálatos közönség eló'tt még maradt volna bennem némi szufla... Különben kissé megnyugtatott, hogy aránylag hamar túlestem, úgy négy kilométernél a holtponton, amely mindig sokat számít" — mondta közvetlenül a célbaérkezés után Rosza, egy kicsit abban is reménykedve, hogy még nem ért véget a „kártyacsata”. Ez nem jelentett volna kevesebbet, hogy a portugálok bronzérmes gyaloglóját kétszer is figyelmeztették a stadionba érés előtt és volt rá példa elég, hogy az eredményhirdetés előtt valakit kizártak... ,,Mi semmiképpen sem akartunk kockáztatni, vagyis futni...” — vélekedett Tóth Sándor vezető edző., Akár marad a sorrend, akár módosul, úgy érzem, Marika mindent beleadva megtette a magáét.” A sorrend maradt. Mellesleg az Eb eddigi legszebb magyar sikerét a kalapácsvetők produkálták: szerdán este a szombathelyi Gécsek Tibor nyerte 82,87 méteres dobással az aranyérmet, az olimpiai bajnok Kiss Balázs (81,26) előtt. Tomboló nézősereg, legalább 25 ezer néző előtt hirdette ki a hivatalos eredményt a Népstadionban, érthetően felemelt hangon a verseny főbemondója, a gyulai Christián László. Ma, holnap — és reméljük még vasárnap is — újabb békéscsabai atlétáknak szurkolhatunk az Eb-n. Női 10 km-es gyaloglás, Európa-bajnok: Annarita Si- doti (Olaszország) 42:49, 2. Erica Alfridi (Olaszország) 42:54, 3. Susana Feitor (Portugália) 42:55, 4. Urbanikné Rosza Mária (Magyarország) 42:59, 5. Maria Vasco (Spanyolország) 43:02 6. Katarzyna Radtke (Lengyelország) 43:09. Fábián István Triatlon gála Gyopárosfürdőn Második alkalommal rendezték meg a Dunaferr triatlon gálát, amelynek Orosháza-Gyopáros- fürdő adott otthont. A triatlon váltókat ezúttal az ország legeredményesebb sportolói alkották, a kilenc induló között öt olyan akadt, aki éppen a lausan- nei felnőtt és junior világbajnokságra készül. Természetesen köztük a helyiek kedvence, az Orosházi Eötvös DPSE fiatalja, Góg Anikó is. A versenyzőknek 300 méter úszást, 4x500 méter futást és 3x8000 méter kerékpár távot kellett teljesíteni. Szurkolói buzdításra nem lehetett panaszuk, mintegy hatezren bíztatták a legjobb hazai triatlonistákat, s bizonyára serkentőleg hatott a triatlonversenyek elmaradhatatlan szakértőjének és showmanjének, Péter Attilának dinamikus, zenével egybekötött, színes műsorvezetése is. Az orosháziak üdvöskéje, az ifjúsági világbajnok Góg Anikó így vélekedett: —■ Először versenyeztem férfiak között, s mondhatom, jó hangulatú versenyt vívtunk egymással. Úgy hiszem, hogy a sok nagyszerű sportember versenyét látva sikerült közelebb hoznunk a közönséget a triatlonhoz. A viadal jó felkészülést és ráhangolódást biztosított a svájci korosztályos világbajnokságra, ahol szeretnék minél jobb eredményt elérni. Végeredmény. Egyéni: 1. Páncsity Balázs (Újpest) 23:11, 2. Koós Zoltán (Betafes-Batta) 23:25, 3. Kuttor Csaba (Újpest) 23:33, 8. Góg Anikó 24:33. Csapat: 1. Budapest válogatott (Kuttor Csaba, Páncsity Balázs, Molnár Erika — valamennyi Újpest) 1:11:15, 2. Kelet-válogatott (Góg Anikó, Schumacher Ákos - Oxigén, Lehman Tibor - Tiszaújváros) 1:11:56, 3. Nyugat-válogatott (Koós Zoltán, Edöcsényi Nóra, Hóbor Péter - mindkettő Cseke KC, Dunaújváros) 1:12:55. Békés megye válogatottját Purcsi György, Szarvas János és Varga István alkották, akik 1:13:20 perc alatt teljesítettek. (gyurkó) Női sárkányrepülő világbajnokság, Hajdúszoboszló Lázár Olga: 42 kilométer Az eddigiek alapján a negyedik helyen álló magyar női válogatott, balról: Farkas Melinda, Menyhárt Éva, Edris Rita, Lázár Olga fotó: jászberényi András A VI. női sárkányrepülő-világbajnokság szerdai versenynapján az időjárás nem volt barátságos az indulókhoz —jelentették a szervezők. A negyedik szakaszon szabadrepülést hajtottak végre a sportolók. A legmesszebb a brit Kathlenn Rigg jutott, aki 51,5 km-t teljesített. A legjobb magyar ezúttal a békéscsabai Lázár Olga lett, ő 42 km-re repült és negyedik lett ezen a napon. Az eddigiek alapján a német Corimma Schwiegers Hausen vezet. Tegnap 80 kilométeres cél- távot jelöltek ki a rendezők, mégpedig Hajdúszoboszló— Békéscsaba útvonalon. A nem éppen kedvező időjárás miatt sokan hamar leszálltak, mások hamar visszafordultak. Lázár Olga elindult, s amikor a szervezőket sikerült telefonvégre kapni, csak annyit tudtak, ő nincs a leszállók között, vagyis úgy vélik elindult, s mivel nem jelentkezett, talán hosszabb távot is megtehetett ezidő alatt. Temesvár: harmadik hely Egy négy mérkőzésből álló felkészülési tornára utazott a Békéscsabai NKC Temesvárra. Eredmények: Déva (román)—Békéscsabai NKC 23—23 (13—12) Első mérkőzés, Temesvár. A Békéscsaba legjobb dobói: Vass 7, Buda 4, Kovács, Kulcsár, Valyuch 3—3. A kemény alapozás után fáradt csapat benyomását keltette a Békéscsaba. Sibrex Savinti (román)—Békéscsabai NKC 21—19 (11— 8) Második mérkőzés, Temesvár. Ld.: Vass 4, Kovács, Valyuch 3—3. Csak ennyire futotta a csabaiaknak az első ligás román együttes ellen. University Temesvár (román)—Békéscsabai NKC 28—27 (14—14) Harmadik mérkőzés, Temesvár. Ld.: Kovács 7, Vass 5, Félix 3. Javuló játékkal végig vezetett a vendégcsapat, de a finisben hathatós játékvezetői segédlettel fordított a Temesvár. Ciserom Sebes (román)— Békéscsabai NKC 24—32 (11- 13) Negyedik mérkőzés, Temesvár, 800 néző. V.: Radulovics, Ivovszki (jugoszláv). Békéscsaba: Kovácsné — Kovács J. 4, Félix 2, Kulcsár, Baboly 1, Krista 1, Valyuch 1. Csere: Klembucz (kapus), Buda 11, Vass 6, Gyuska 5, Ancsin T. 1. Edző: Rácz Sándor. Ismét javuló játékot nyújtott a békéscsabai gárda az I. ligás román csapat ellen, s ezzel a győzelemmel megszerezték a 3. helyet. A torna legjobb játékosának Baboly Kornéliát választották. Rácz Sándor edző így értékelte a csapat teljesítményét: — Hadilábon álltunk a góllövéssel, hiszen most is két mérkő- zésnyi helyzetet hagytunk ki. Ennek ellenére a torna jól szolgálta a felkészülésünket, a teljesítmények az időszaknak megfelelően hullámzóak voltak. Ilyenkor még előfordulnak gyermeteg hibák, de néhány nagyszerű megoldás is. Mindenkinek játéklehetőséget kívántam adni, s mindenki élt a lehetőséggel. Hétfőn délután 42. alkalommal rajtolt a Tiszántúli kerékpáros körverseny mezőnye Szolnokról, amely szerdán a Szeged— Makó—Mezőhegyes—Mező- kovácsháza—Kétegyháza útvonalon ért be Gyulára. A verseny huszonkét éves hagyománya, hogy a Békés megyei befutó győztese érdemli ki a Kucsera Kupa vándorserleget, amelyet ezúttal Berkesi András, a Schwinn Csepel versenyzője emelhetett a magasba. Örvendetes, hogy hosszú idő után egy négyfős Békés megyei csapatot is üdvözölhettünk a mezőnyben a Gyulai R-Sport Klub révén, amelynek színeiben vendégként a nagycserkeszi Hrotkó Viktor, valamint a három gyulai, Erdős László, Mezei Tamás és Gyepes Zsolt nyomta a pedált. Közülük a serdülő, Gyepes az előkelő hatodik helyen ért célba a fürdővárosi befutón 3:09,50 perces idővel. Az összetett versenyben Vilmányi Tamás (Szolnoki Cukorgyár) 7:08,40 idővel vezetett a dobozi rajt előtt, akit a csepeli Török és a jugoszláv Ristiboje- vics (Boracs) követett mintegy négy perccel lemaradva. A csapatversenyben a Szolnoki Cukorgyár állt az élen 21:49,01 idővel, megelőzve a Schwinn Csepel és a Schlosser KSI gárdáját. Az éjszakai pihenő után csütörtök reggel a dobozi Viking Fogadó előtt rajtolt a mezőny, s tartott Sarkad— Okány—Zsadány—Komádi— Berettyóújfalun át Debrecenbe, a verseny végállomására. (gyurkó) SPORTMŰSOR PÉNTEK BASEBALL. Békéscsabai Villámok III. Hungarotel Kupája, négy csapat részvételével. Békéscsaba, Szalvay pálya, 10.00. LOVASSPORT. Füzesgyarmati lovasverseny. Füzes- gyarmat, Csák tanya, 12.30. SZOMBAT KOSÁRLABDA. III. Landmark Utcai Kosárlabdafesztivál, Mezőberény, Martinovics u. sportudvar 9.00 órától. LABDARÚGÁS. NB I. Érd—Előre FC, Békéscsaba 16.30, jv.: Szökrény (Kassai, Csorba). NB III. Alföld csoport. Battonyai TK—Gyoma- endrődi Barátság, 16.30, Tóth. Megyei bajnokság, I. osztály. Gyulavári—Doboz, 17.00, Pintér. Gyoma FC—Elek SE, 17.00, Bogyó. II. osztály. Kondoros—Gádoros, 17.00, Csipái. Békéssszentandrás— Körösladány 17.00, Koch. Orosházi Rákóczi—Sarkadi Kinizsi 17.00, Frei. Nagyszénás— Kunágota, 17.00, Fejes. NB I- es ifjúsági bajnokságért. Szombathely—Előre FC Békéscsaba A, 10.00, Szombathely—Előre FC Békéscsaba B 10.00. LOVASSPORT. Füzesgyarmati lovasverseny. Füzesgyarmat, Csák tanya, 9.30. VASÁRNAP LABDARÚGÁS. NB H. Püspökladány—Gyula FC, 16.30, jv.: Farkas Gy. NB III. Alföld csoport. Békés FC—Kisújszállás 16.30, Tóth G. Baja—Me- zőberényi FC 16.30, Kalmár. Kerekegyháza—Jamina SE 16.30, Deme. Megyei bajnokság. I. osztály. Csorvás—Me- zőhegyesi SE, 17.00, Kiss Z. Csabacsűd—OMTK-Szuperin- fó 17.00, jv.: Szolnok-megyé- ből. Tótkomlósi TC—Szarvas FC 17.00, Dajka. Medgyesegy- háza—Szeghalom SC, 17.00, Kurucz, Méhkerék—Füzesgyarmat, 17.00, Kokavecz. II. osztály. Szabadkígyós—Med- gyesbodzás, 17.00, Zsurka. Kaszaper—Újkígyós, 17.00, Ko- rim. Magyarbánhegyes—Pusztaföldvár, 17.00, Alberti. Csa- nádapáca—Mezőkovácsháza, 17.00, Enyedi. LOVASSPORT. Füzesgyarmati lovasverseny. Füzesgyarmat, Csák tanya, 9.00. Belerúgtak a bíróba Kumt—Vésztő, 0—2-nél az 54. percben félbeszakadt Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, Kamut. A hét végéről a kamutiak kérésére előrehozott mérkőzésen Zsombok két góljával vezettek a vendégek, amikor az 54. percben Krcsmankot elkaszálták, a játékvezető előbb továbbot intett, majd amikor a hazaiak erőteljesen reklamáltak, Kukelyt kiállította a bíró, majd lefújta a találkozót. A mérkőzést után a jegyzőkönyvbe került az is, hogy Kukely János, a kamutiak labdarúgója tettlegesen bántalmazta Varga Ferenc játékvezetőt: „Belém rúgott és teljes erővel hátbavágott” — szól az írás. A rendőrséget is kihívták, három yard biztosította végül a bírók távozását. Ám azt is a hiányosságok közé sorolták, hogy nem biztosították a rendezők a játékvezetők levonulását, s a hazaiak edzője sem tartozott a fair play díjasok közé, amikor a meccs részleteit és a bírók közreműködését ecsetelte. Egy győzelem, egy döntetlen Előre FC Békéscsaba—Újpesti TE 1—1 (0—1) NB I-es ifjúsági A korcsoportos labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Hanyecz. Békéscsaba: Kollár Á. — Bányai (Torzsa), Czipó, Tóth — Lakatos, Sallai, Semjéni, Fride- rikusz (Pozsár) — Szabó S., Szeverényi, Nouas. Edző: Marik László. Ä békéscsabaiak pályagondjaira tapintottak rá a mérkőzéseken rendkívül korrekten bíráskodó játékvezetők, akik az eredetileg kijelölt és előkészített pályák közül egyiket sem találták játékra alkalmasnak. A vizsgálódásaikból következően így a fő pályán, azaz a fű—1-en ját- sszatták le a találkozókat. A mérkőzés egészében a győzelemre törekedett mindkét együttes. G.: Lakatos, ill. Szélesi. Jó: Kollár Á., Sallai, Szabó S., Előre FC Békéscsaba—Újpesti TE 1—0 (0—0) NB I-es ifjúsági B korcsoportos labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Hrabovszki. Békéscsaba: Váradi — Szabó Zs., Báli, Palotai, Moszheim — Csapó (Hrabovszki), Boér, Horváth (Varga B.), Puskás — Lovas (Úrsz), Bartyik. Edző: Jakab Péter. Kiállítva: Nagy F. (második sárgalap után). G.: Csapó (11-esből). Jó: Váradi, Moszheim, Boér, Puskás, ill. Szántai, Zoufel, Bacsó, Szabó G. (gy- m.) Körös távúszóverseny Tegnap délelőtt rendezték meg Szarvason a Körösön a városi strandnál az augusztusi hagyományos szabadvízi távúszóversenyt, amelyre az idén éppen százan neveztek, 39 hölgy és 61 férfi. Köztük néhány német versenyző is vízreszállt. Győztesek. Férfiak. 14 éves korig (1000 m): Gelegonya Ferenc (Békéscsaba). 15—19 év között (2000 m): Gugolya Balázs (Budapest). 20—29 év (2000 m): Séfer Tamás (Budapest) — a Klenk Gusztáv vándorserleg őrzője egy évig. 30— 39 év (2000 m): Vass Gyula (dr. Regele Károly Szenior Klub). 40—49 év (2000 m): Balázs Lajos (Békéscsaba). 50—54 év (1000 m): Pálos Lehel (dr. Regele Károly Szenior Klub). 55—60 év (1000 m): Orosz Árpád (Szentes). 60 év felett (1000 m): Tatai Tibor (Békéscsabai Szenior Egyesület). Nők (valamennyi 1000 m), 14 éves korig: Radies Anna (Szarvas). 15—19 év: Selme- czi Szilvia (Orosháza). 20—29 év: Bakula Tünde (Szarvas). 30—39 év: Nagy Éva (Orosháza). 40—49 év: Juhászné Tóth Margit (dr. Regele Károly Szenior Klub). 50—54 év: Kertész Éva (Békéscsaba). 55—60 év: Jámbor Sándomé (Békéscsabai Szenior Egyesület). 60 év felett: Kovács Lukácsné (Debrecen). rimi Hevesi jött, látott és győzött Nagymágocs adott otthont az idei Ladacross-bajnokság hatodik fordulójának. Eredmények. Divisio-1: 1. ifj. Somogyi Géza (Orosháza), 2. Karkus István (Tótkomlós), 3. Gyömbér Mihály (Szentes). Divisio-2: 1. Hevesi Zsolt (Szeghalom), 2. Sülé Sándor (Orosháza), 3. Molnár Zsolt (Szentes). Szuper: 1. Hevesi Zsolt, 2. ifj. Somogyi Géza, 3. Hegedűs István (Orosháza). Összetett. Divisio-1: 1. ifj. Somogyi Géza 120 pont, 2. Szabó Zsolt (Szentes) 88, 3. Czirle László (Tótkomlós) 68. Divisio-2: 1. Kersmájer László (Orosháza) 97, 2. Sülé Sándor 86, 3. Kiss Tibor (Tótkomlós) 86. Szuper: 1. ifj. Somogyi Géza 87, 2. Sülé Sándor 76, 3. Ledzényi László (Békéscsaba) 39. A következő, 7. fordulóra szeptember 6-án, Orosházán kerül sor. ^BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068