Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01-02 / 179. szám
1998. augusztus 1-2., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Túlélő tábor Egy csabai diáklány kalandjai teljes menetfelszerelésben Világjárás Különös és páratlan természeti jelenség az erdélyi Torockón Nagy utazás Egy eleki zsidóember vall életútjáról, elszenvedett megpróbáltatásairól. Balázs Palival, koncert után „Tisztában vagyok vele, hogy nem azért szeretnek, mert szép vagyok, hanem a zeném miatt, melyre úgy veszem észre szükség van. Szeretném, ha ez az igény megmaradna. Egy néző mondta, és ez jólesett, van egyfajta kisugárzásom a közönség felé. Majd eldöntőd, hogy leírod vagy sem, de szerintem most nem voltam nagyképű.” Amikor leülünk beszélgetni, irigykedve nézi, hogy én a kánikulában hideg ásványvizet iszom, neki sem hideget, sem szénsavasat nem szabad innia. — Mi az, ami a poharadban van? — Almaié, de fogd meg a poharat, milyen meleg. Ez van. Áldozatot kell hozni a produkcióért, a kezdeti lelkesedés kevés, nálam is hamar elszállt. — Mikor? Régen? — Még az elején. Tizenhat éves koromban kaptam meg az első dobgitáromat. Nagyon szerettem focizni is, sok időmet lekötötte, és több sikerélményt hozott. Sokat jártam koncertekre. — Mai zenédet ismerve Korda György vagy Koós János koncertjein tudlak elképzelni... KÉRDÉSEK-VÁLASZOK Életkora: 30 év Kedvenc étele: csigaleves, natúr pulykamell Színe: kék Autómárkája: Mercedes (majd egyszer...) Slágere: Fémszívű fiú (EDDA) Legkedvesebb saját slágere: Évszakok Kedvenc énekese: Pataki Attila Hova megy nyaralni: Horvátországba Kedvenc városa: Békéscsaba Focicsapata: Előre Kinek szurkolt a VB-n: braziloknak. — Nem nyertél. Eddára, P. Mobilra, Beatricére jártam sokat. Ahogy elmondtam ebben a sorrendben szerettem őket. Látva a műsorukat a barátaimmal álmodoztunk, hogy nekünk is kellene zenekart alakítani. Persze technikai tudásunk nem volt. Első zenekaromat tizenhét évesen hoztam össze. Amatőrök voltunk. Csak saját számokat játszottunk a dallamos rock kategóriájában; igazából nem voltak olyan eredményeink, amelyekre ma büszke lehetnék. A zenekarosdi már akkoriban is minden időmet lekötötte. Voltak nehézségeink, no meg állandóan cserélődtünk. — Milyen nehézségeitek voltak? — Munkahelyi elfoglaltság; no és aki megnősült, annak ott volt a család, elvette az energiát. Ez az első korszak három és fél éven át tartott. Sokat jelentett, mert azokból az amatőr hibákból sokat tanultam, nélkülük nem tudnám kezelni a mai problémákat. — Mik ezek a problémák? — A belső ügyeink nem publikusak. Mindenkitől megkövetelem, hogy a maximumot hozza ki magából. Az én nevemen fut a dolog: ha egy buli nem sikerül úgy, azt mondják, a Balázs Pali volt a rossz. Ezt nem csak magam miatt nem engedhetem meg. — Ha már itt tartunk, mennyit gyakorolsz? — Naponta két órát a fellépéseken kívül. Két éve csak énekelek. Hetente legalább három fellépésünk van. Koncertjeim előtt mindig egy Edda-kon- certet hallgatok, azzal spanolom fel magam.-—Három kazettád jelent meg eddig. Sikerültnek érzed őket? — Igen, mert szervesen összekapcsolódnak. Nagyon remélem, a vásárló, aki az elsőt megvette, a másodikban sem csalódott, sőt a harmadik megjelenését már várta. A hallgatóság döntötte el, hogy az én produkciómra szükség van. — Hamar sikeres lettél... — Pedig látod nem álmodoztam róla, hogy dalaimat a rádiók sugározzák, vagy hogy a kazettáimat kereskedelmi forgalomban országszerte meg lehessen vásárolni. A Fiumében zenéltem. Egy vendégem, a nevét szeretném, ha leírnád, Rábai László felajánlotta, ha a műsoromból csinálok egy kazettát, ő fedezi a költségeket. A bemutatkozó anyag egy váci stúdióban félprofi körülmények között készült el. Ezt mutatta be az Alföld Rádió. így kezdődött. — Hosszabb időt hagytál ki szándékosan Békéscsabán, az eredmény teltházas koncertben mutatkozott meg. Békéscsabát tehát meghódítottad, de az országnak jó néhány városa van még, amelyeket ,,be kellene venned". Ki segít neked a stratégiában? Jelenleg hányadik menedzsereddel dolgozol? — A másodikkal. Másfél éve dolgozunk együtt. Miklós amellett, hogy a legjobb barátom, a nap huszonnégy órájából harmincnyolcat azon fáradozik, hogy produkciónk híre minél távolabbra eljusson. — Nem iszol alkoholt és nem dohányzói. Hattagú stábod tagjai? — Úgy választottam ki őket, hogy ez ne okozzon különbséget közöttünk. — Soltész Rezső könnyen elvállalta a meghívást? — Igen, bár a zenémet részletesen nem ismerte, nem küldtünk neki referenciaanyagot. Igazából nem is tudta, hogy mire jön. Engem a koncert előtt ismert meg személyesen. Számára komoly szervezettségűnek tűnt a koncert. Nagyon meglepte, hogy telt ház várta. —További terveid? — Szeretnék egy jó negyedik kazettát csinálni. Hamarosan felvesszük, kész anyaggal megyünk, a felvételek előreláthatóan egy hétig fognak tartani. Más előadókkal közösen egy országos turnéra is készülünk. Pánics Szabó Ferenc „Mindenkitől megkövetelem, hogy a maximumot hozza ki magabol FOTÓ: SUCH TAMÁS Szabó János a falakon Vlagyimir Iljics Lenin (Uljanov), Joszif Visszárinovics Sztálin (Dzsugasvili) és Rákosi Mátyás után most már Szabó János is! Az új honvédelmi miniszter. O is felkerül a falakra, mint nagy elődei. A híradások szerint ugyanis a honvédség főparancsnoka valamennyi alakulatnak küldött egy plakátot a miniszter és két államtitkára nemzeti keretbe helyezett fényképével. A szép rámába foglalt, rendkívül izgalmas képösszeállítást a laktanyákban jól látható helyre ki kell tenni. Ez természetesen parancs. Szabó János szerint erre azért van szükség, mert egy katonai rendezvényre a bejáratnál strázsáló katona nem akarta őt beengedni, mivel nem ismerte fel. A saját miniszterét, a szerencsétlen. Nagy balhé. Hajszál híján elmaradt a díszlépés, díszsortűz, bakancs-csattogtatás, egyebek. A jelek szerint katonáéknál megint a baka a hülye. Tanulja meg már végre a marhája, ki az elöljárója. A legnagyobb. Régen, a szocializmusban a magyar harcos ismerte a miniszterét, annak ellenére nem engedte be fénykép után se a laktanyába, se a katonai rendezvényre. Csak ha igazolta magát, vagy elöljárója megparancsolta, „begyühet” a pizsamás (akkor még „pizsamában” jártak HM-miniszterék). Ha pedig szegény baka összecsinálta magát a vezérezredes (később hadseregtábornok) láttán és mégis beengedte, minimum laktanyafogsággal bűnhődött „ébertelenségéért”. Akkor. Ezt persze a Magyar Honvédség mostani parancsnoka is pontosan tudja, akire ezt az egész balhét most ráverték, mondván, ő adott utasítást a tablók elkészítésére és szétküldésére. Akárhogy is, ez az Orbán-miniszterek második baromsága, az első Torgyán doktoré volt, aki saját minisztertársa székháza elé akart gabonát öntetni. Nem szimpátiából, hanem „tüntetésileg”. Különben gyerekkoromban, a lakásunk melletti gyár kul- túrházának nagytermében volt egy üvegkép. Ha szemből néztük Lenin, ha balról, Sztálin, ha jobbról, akkor Rákosi Mátyás mosolygott ránk. Hogy Sztálin miért balról, Rákosi pedig miért jobbról, a csuda tudja, de mosolyogtak. A kép mestermunka volt, a nagyok arcképe örökre belemaródott agyamba. Még szerencse, hogy nem most vagyok katona... Árpási Zoltán űíltffífifát Haitűnvárál. t *Jfa*-*<*% ' , ’■3 f' v;./... . ffl. K. HHúítimlol. , *1 te /xV~C A .V; ■fj I .■. • ' <■ Battonya, 1913. Az M. Kir. Pénzügyőrség és Adóhivatal hajdani épülete abból az időből, amikor még libák legeltek, szekerek állomásoztak és talicskás asszonyok közlekedtek előtte. A lapot Mariska küldte Égető Pétemének Hódmező-Vásárhelyre, s azt írja rajta: „Bár ott hagytuk a pusztát, oly jól esik, s boldog vagyok, ha gondolhatok oda. Nekünk nincs semmink, a pusztán se volt, csak egy kevés, de itt bizony semmi.”
