Békés Megyei Hírlap, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-15-16 / 191. szám
1998. augusztus 15-16., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Beszélgetés Törőcsik Mari vall elismeréséről, filmről, színházról, s Niki Lauda vezetési stílusáról Forma-1 Megmosolyogtató történet a Forma-1 magyarországi indulásáról, politikai bátorságról 12 Emlékezés Nyolcvan évvel ezelőtt mészárolták le Lenin parancsára II. Miklós c, és családját 13 A VŐFÉLY CIVILBEN POSTÁS A lakodalmas menet végig vonul a falun... Mindenki boldog, jókedvű. Pajzán dalokkal mulattatják egymást, természetesen a menyasszony kontójára: „Fogadjunk egy pohár borban, gyerek van a menyasszonyban!” Az örömapa megsértődni látszik: „Abban ugyan nincs!” — kel a lánya védelmére. Aki csak teheti, kiáll a kapuba, hogy az ifjú párban gyönyörködjön. Csárdaszálláson mindenki mindenkit ismer. A menyasszony is itt nőtt fel. A vőfély a násznép élén halad. Az ő feladata — többek között — ébren tartani a jó hangulatot. Fülöp László — aki mellesleg civilben postás — Gyomaendrődről érkezett Csárdaszállásra, ellátni feladatát. — Hogyan lesz valaki vőfély — kérdezzük a magas, jóképű fiatal férfit. — Endrődön születtem, de két éves koromban a dunántúli Letenyére költöztünk. Ott az volt a szokás, hogy baráti körből választják a vőfélyt. így kerültem 18 éves koromban „karmesternek” egy lagzi kellős közepébe. Ugyanis együtt gyerekeskedtünk a menyasszonnyal. 1983-ban visszaköltöztünk Gyomára. Duplán is kötődtünk ehhez a vidékhez, mert a feleségem is idevaló. Híre terjedt a családban, hogy a Dunántúlon „levezényeltem” egykét lakodalmat, így aztán Gyomán első bemutatkozásként két unoka- testvéremnél is elláttam a vőfélyi feladatokat. Egyébként Gyoma- endrődön Roó György látta el legtöbb helyen a vőfély tisztét — mindenki megelégedésére. Sajnos egy balesetben életét vesztette. Az ő halála után fogadtam el idegenektől is a felkérést. Mára túl vagyok a századik lakodalmamon is. — Csak Gyomán és környékén vállal felkérést? — Természetesen nem. A megyében, sőt az ország több településén, így a fővárosban is részt vettem jó pár esküvőn. A legelőkelőbbet Budapesten egy hagyományos parasztbútorokkal berendezett magán panzióban rendezték. Lehettek 100-120-an. Hat fős cigányzenekar játszott. A fiatal pár Lincoln kocsival érkezett a menyegző helyszínére. — Volt más emlékezetes szereplése is? — Vőfélykedtem olyan lakodalomban, ahol a vőlegény és a menyasszony is egy szektába tartozott. A beszélgetéskor kiderült, náluk tiltott a szeszesital, és a pikánsabb szöveget is ki kell hagynom. Azt gondoltam, a lakodalomnak lőttek, vége szakad még éjfél előtt. Nem mulattak, nem táncoltak, bármit csináltam, a hangulat fagyos maradt. A menyasszonyt még éjfél előtt átöltöztettük, a sültet felszolgáltuk, úgy voltunk vele, legyen mihamarabb vége a gyászos hangulatnak. A vacsora után az idősebbek hazavonultak, aztán jött a meglepetés: odajött az „új ember” és megkért, igyunk meg valami rövidet. Mondanom sem kell, egycsapásra megváltozott minden. Reggel hat órakor úgy kértek meg bennünket, hagyjuk abba, mert nyit a kocsma. Pályafutásom alatt sajnos volt egy tragikus esemény is. Gyomán történt, pár évvel ezelőtt. Egy odavalósi fiú a Dunántúlról hozott menyasszonyt. Szépen megszerveztek mindent. Az esküvő előtti napon a fiatalok szerették volna bemutatni vendégeiknek a települést. Kocsival indultak városnézésre. Közlekedési balesetet szenvedtek. A vőlegény azonnal meghalt, a menyasszony kórházba került. így lett temetés a lakodalomból... —Mivel kezdődik a vőfély teendője? — Az első lépés, hogy két-három hónappal az esküvő előtt felkérnek. Aztán a lakodalom előtt találkozunk a fiatal párral és a szülőkkel, hogy megbeszéljük a teendőket. Nagyjából felvázolom a forgatókönyvet, s ők tetszés szerint tesznek, vagy elvesznek belőle. Esküvő előtt egy-két órával érkezem — a fiús házhoz. Onnan elmegyünk a menyasszony házához, kikérjük és elbúcsúztatjuk a szülőktől, testvérektől, s indulunk a szertartásra. Az esküvőről a lakodalmas házhoz hajtunk, s amikor mindenki helyet foglal, felkérem a fiatalokat, mutassanak példát, táncolják el az első táncot. A vacsora előtt megszólal a Himnusz. Utána jöhet a leves, a pörkölt, a sütemény, a torta. Éjfél előtt a menyasszony átöltözik... —... és jön a menyasszonytánc. — Manapság egyre ritkább, hogy pénzért táncol a menyasszony. Úgy gondolom, azért, mert inkább megveszik az ajándékokat, vagy nagyobb összegű pénzt adnak a fiataloknak. Éjfélkor sötétben, vagy gyertya lángjánál bevonul a pár, s eltáncolják a gyertyafénykeringőt. Villanygyújtás után bemutatom őket név szerint, hiszen a menyasszonynak megváltozik a neve. — Ha jól tudom, pikáns kérdések is elhangzanak ilyenkor. — Jól tudja. Az ifiasszonytól megkérdezem ki hajtotta fel először a szoknyája szélét? Megbeszélésünk szerint kis gondolkodás után válaszol: a varrónőm. A fiút arró faggatom, szerinte mi fog először felállni, ha lefekszik a menyasszonnyal? Persze a násznép dől a nevetéstől. Az ifjú férj persze kivágja magát: a párna sarka. — Melyek a legkedveltebb lakodalmi rigmusai? — „Álljunk meg az utcasarkon, hadd pisiljen a menyasszony!” De nagy sikere van annak a köszöntőmnek is, amelyet az ifjú férj helyett mondok: „Főzök, mosok, takarítok, legpapucsabb papucs vagyok. Legény voltam hajdanán, most a nevem papucs már. Feleségem megtapos, szép lehetek, de nem okos. Régi cimborák ne várjatok rám, kimenőt csak ritkán kapok, általában otthonülő vagyok. Az ágy alatt kuksolok, a legénységre gondolok. A legénységnek vége már, hát ez volna a kánaán?” — Az utolsó kérdés: milyen volt az Ön lakodalma? — Emlékezetes. Az öcsém volt a vőfély. Barátaim és párjaik emelték az esküvőm fényét. Huszonnégy koszorúslány és ugyanennyi fiú kísért az esküvőnkön. Szép volt. Béla Vali Eddig több, mint száz lakodalmat „vezényelt le” [lalMII J Hidegzuhany és plasztik kártya Van egy kártya, amely maga a csoda. Nem magyar, nem romi, nem tarot, valami más. Plasztik. Annyiban azért mégiscsak magyar, hogy hazánkban működő külföldi vegyes tulajdonú bank adja ki. A reklám szerint különb a többinél. Nem csak amiatt, mert a tulajdonos színes fotóját is rányomják és így végképp nem lehet vele visszaélni, számlánkról másoknak nagyvonalúan költeni, hanem mert olyat tud, amilyet más kártyák nem: korlátlanul és negyven napig vásárolni vele. Hitelben. Erre a nyugaton évtizedek óta népszerű kártyára egy békési orvos hívta fel a figyelmemet. Pontosabban a hirdetésre, amelyben a külföldi vegyes tulajdonú bank a kis műanyag fizető eszközt népszerűsíti. Emberünk, aki sokat utazik, nem ritkán külfödre is, gondolt egyet és jelentkezett a hirdetésben megadott telefonszámon a bank budapesti központjában. Ott egy kellemes női hang elcsicseregte a kártya előnyeit és azokat a kőkemény feltételeket, amelyek vállalása esetén kedves békési olvasónk kártya tulajdonos lehet. Happy end — gondolhatnák, hiszen mindenki jól járt, emberünk, aki kártyaklub tag lett és a bank is, amely eggyel több ügyfelet könyvelhet el magának. Nos, tévednek. Mert bizony odafenn Budapesten a kellemes hangú kisasszony csavart egyet a kék színű csapon. Vagyis megeresztette a zuhanyt. Rá az orvosra, a békésire, a vidékire, a Balkánhoz közel lakóra, a „nem-magyarországira”. Mivelhogy amikor emberünk megkérdezte, hová mehet intézni Békésről a kártyát, lespriccelte a hideg víz: a kisasszony közölte, csak a dunántúliaknak tudnak kártyát adni. No meg a budapestieknek. Ok megbízhatóak, magyarok, keménykötésű legények. Meg fél lábbal mán ojrópában vannak. Nem úgy, mint mi, akik túrjuk a trágyát, fejjük a tehenet, meg batyuzunk Romániába oda- vissza. Biztosan nem így van, valami technikai bibi lehet az ügyben, csak errefelé az embernek mindjárt a tehénsza- rossága jut az eszébe. No meg az, miért nem lehet beírni abba a nyomorult hirdetésbe: egyelőre csak a dunántúliaknak és a fővárosiaknak. Hogy ezek a paraszt békésiek ne telefonálgassanak hiába. Mert azért elég megalázó paraszt békésinek lenni ebben az országban — plasztik kártya nélkül is. Árpási Zoltán Sarkad, 1915. Egy képeslap abból az időből, amikor még kalapos-kucsmás urak álldogáltak az emeletes házak előtt boltnyitásra vagy kocsmázásra várva, s amikor még a város nem volt város, és első számú utcáját nem fedte aszfalt, legfeljebb makadám.
