Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-11-12 / 161. szám

SPORT 1998. július 11-12., szombat-vasárnap Esti Kupa Mérlegen a Csaba Előre KC férfi kézilabdacsapata A hetedik hely megérdemelt Albrecht (18) megcélozza a kecskeméti kaput. A kép jobb szé­lén a békéscsabaiak házi gólkirálya, Lovász figyel. Újonc­ként hetedik lett az NB I B-ben a lila-fehér együttes FOTÓ: SUCH TAMÁS Még nem alakult ki a keret Ma: Békésen játszik az Előre FC A héten napi két edzéssel ké­szült a július 25-ei bajnoki rajtra az Előre FC Békéscsa­ba NB I-es labdarúgócsapa­ta. Pásztor József vezető­edzőt a felkészülésről kér­deztük. — Sajnos sok még a bi­zonytalanság, pedig két hét­tel a rajt előtt jó lenne tudni, kikre számíthatok. A héten napi két edzést tartottunk, s a tervezett munkát elvégeztük, igaz az eső kicsit nehezítette a dolgunkat, mivel csak a Fű egyes pálya használható. — Kik alkothatják a kere­tet? Mi újság az átigazolási fronton? — A három román játé­kostól elköszöntünk. A kapu­sért például harmincmilliót kértek. Fülöp Róbertnek fájt a térde, de rövidesen számít­hatunk rá, s mellé még egy kapusra szükségünk van. Sándor is kisebb sérüléssel bajlódott, de szombaton már remélem játszik. Ulrich ha­zatért Pécsre az átigazolását intézni, vele erősödik a csa­pat, miként Negrau rutinja és góljai is sokat érhetnek. Babai szombaton ad választ, hogy jön-e. Varga Mihály egy fél évet kihagyott, s ez meglátszik rajta, szombaton Békésen még lehetőséget kap. Szerettem volna a gól­erős Wukovicsot leigazolni a III. kér. TVE-ből, a fiatal Borbola volt fönt próbajátékon a fővárosiak­nál, ám nem jött létre az üz­let, így a csatár visszatért hozzánk. Topost kiadtuk köl­csönbe december végéig egy alacsonyabb osztályú csapat­nak Székesfehérvár mellé. Hétfőn még érkeznek újabb próbajátékosok, de azután gyorsan szeretném lezárni a keretet, amelynek létszáma húszas lesz, s az ifjúsági játé­kosok közül Pozsárra és Szeverényire számíthatok még az első csapatnál — fe­jezte be a szakvezető. Szombaton a békéscsabai­ak az NB III-as Békési FC otthonában lépnek pályára 10.30 órakor, mivel az NB I- es Hajdúszoboszló FC le­mondta az erre a napra terve­zett békéscsabai előkészületi mérkőzést. V. L. Akasztó búcsúzik A férfi kézilabda NB IB Kele­ti csoportjában egy év kiha­gyás után újoncként szerepelt a Csaba Előre KC gárdája, amely 25 pontot gyűjtött és a középmezőnyben, a hetedik helyen zárta az idényt. A csa­pat szerepléséről, a további tervekről beszélgettünk Perényi Lászlóval, az együttes edzőjével. — Milyen tervekkel vágtak neki az új idénynek? Mi valósult meg a célkitűzésekből? — A stabil középcsapattá vá­lást tűztük ki célul, s ezt a hete­dik hellyel elértük. A másik fontos szempont az volt, hogy minél több fiatal épüljön be az együttesbe a rutinosabbak mel­lé. Ha az elképzelt csapat szere­pelhetett volna a bajnokságban, akkor a hetediknél előbbre vé­gezhetett volna, s akkor még a dobogót is elérhettük volna. Sajnos az egész őszt kihagyta Petrovszki kapus sérülése miatt, s tavasszal Csuvarszki is csak néhány mérkőzésen szerepelt, Dvurecsenszkij pedig szezon közben távozott Kecskemétre. Ez az év egyébként a csapatke­resés jegyében telt el, összesen huszonhárom játékos szerepelt. Sajnos betegségek, sérülések és munkahelyi elfoglaltság miatt gyakran változott az összeállí­tás. — Véleményed szerint mely mérkőzéseken játszott jól a csa­pat, s mikor nyújtott gyengébb teljesítményt a tavaszi idény­ben? — A két éllovas elleni hazai találkozókon nyújtott remek tel­jesítményt az együttes. A Békés elleni győzelem és a Kiskőrös elleni döntetlen alkalmával a fi­úk fegyelmezetten, jól játszot­tak. A leggyengébb produkciót két kiesett együttes, a TFSE és a Makó otthonában nyújtotta a gárda. — Kik nyújtották a legjobb teljesítményt? Kik lőtték a leg­több gólt? — Szikora végig megbízható teljesítményt nyújtott, bravú­rokra is képes volt. Mellettük a házi gólkirály Lovász, Csu­varszki, Dvurecsenszkij sérü­léséig Kiss valamint a tavasszal visszatért Felföldi produkcióját Az NB III-as labdarúgó-bajnok­ság Alföld csoportjában az el­múlt évad meglepetéscsapata, az ezüstérmes Gyomaendrődi Barátság együttese is megkezd­te a közelmúltban a felkészülést a következő idényre. A csapat vezetőedzője, Szendrei Béla július 7-étől heti öt foglalkozást tart a labdarú­emelném ki. A fiatal Unya- tinszki meghatározó emberré vált. Rajta kívül másik két fia­tal, Czegle védekezésben és Albrecht bizonyította tehetsé­gét, de Filadelfinek is voltak jó mérkőzései. Az ifjúsági váloga­tott Vidovenyecz kapus, vala­mint Nemes, Félix, Czina a jövő embere lehet. Itt szeretném megemlíteni, hogy ifjúsági csa­patunk ezüstérmes lett a Hort SE mögött. A házi góllövőlista: Lovász 203, Lukács 94, Unyatinszki 90, Dvurecsenszkij 40, Csuvarszki 39, Felföldi 37, Tóth B. 34, Albrecht 31, Kiss S. 27, Filadelfi M. 15, Benkő 9, Latorczai 8, Czegle 6, Szabó, Szenteszki 5—5, Czina, Félix 2—2, Nemes 1. — Biztosítottak voltak-e a működés feltételei? Kik segítet­ték az edző munkáját? — A zavartalan munkához az anyagi feltételeket Mochnács Pál elnök és a szponzorok biz­tosították. Annak ellenére, hogy goknak. Változások lesznek a játékoskeretben, de még egy át­igazolás ügyére sem került pont. Új emberek is érkeznek a Barátsághoz, de még itt sem ke­rült fel az i betűre a pont. Több előkészületi mérkőzés is szere­pel a programban, tehát a mun­ka a Éarátság otthonában is megkezdődött. sok saját nevelésű fiatal játszik a gárdában, nem éreztük, hogy a város igazán segítené az együttest. A szakmai munkában Skaliczki László segített, aki kritikus időszakban került szak- tanácsadónak a csapathoz, s itt köszönném meg a Németor­szágból visszatért Felföldi Gabinak is, hogy tavasszal nyolc mérkőzésen rendelkezés­re állt. A technikai és egészség- ügyi feladatok ellátásában Kendra István technikai vezető és Klembucz Ferenc gyúró volt nagy segítségemre. — Mi lesz a program az őszi bajnoki rajtig? Milyen változá­sok várhatók a keretben? — A felkészülést a tervek szerint július végén kezdi meg a gárda az őszi szezonra. A fiata­lok főiskolai felvételétől függ több játékos sorsa. Szeretnénk egy-két poszton erősíteni az új idényre — fejezte be a szakve­zető. (verasztó) A közelmúltban, az együttes éremkiosztó ünnepségén a ro­mániai Nagyenyed polgármes­tere is részt vett, köszöntötte a szép eredményeket elért helyi labdarúgókat. Az elképzelések szerint további sportbaráti kap­csolatokat terveznek kiépíteni a két város között. H. Gy. Elkészült az 1998. évi Esti Ku­pa kispályás labdarúgótorna versenykiírása. A küzdelemso­rozat július 27-én kezdődik, a záróforduló összecsapásait pe­dig augusztus 28-án játsszák a csapatok. Nevezési határidő: július 17. A nevezéseket a következő címre kell eljuttatni: polgármes­teri hivatal oktatási, közműve­lődési és sportirodájának sport- csoportja, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. A versenybi­zottság technikai okok miatt maximum 48 csapat nevezését tudja elfogadni, ezért a nevezé­seket a beérkezés alapján re­gisztrálják. Az első helyezett együttes 40, a második helye­zett 30, a harmadik helyezett 20, a negyedik 10 ezer forint dí­jazásban részesül. Különdíjat kap a torna legjobb játékosa, legjobb kapusa és gólkirálya. Ismét Huszár Kupa Kamuton Kamuton ismét megrendezik a Huszár Kupa pénzdíjas kispá­lyás labdarúgótornát. Augusz­tus 1-jén, szombaton 8.00 órától kerül sor az egész napos ren­dezvényre, amelyet kiegészítő programok is gazdagítanak. A szervezők harminc csapat je­lentkezését várják. A pénzdíj összege 85 ezer forint, s emellett az élen végzett együt­tesek bort is kapnak ajándékba. A csapatokban bárki játszhat, akár NB I-es labdarúgók is pá­lyára léphetnek. Jelentkezési határidő: 1998. július 25. Je­lentkezni lehet: Bora Imrénél a (30) 435-539-es rádiótelefo­non. Gyulán a motorosok, Bogácson az autósok A hét végén ismét pályára lép­nek a technikai sportok képvi­selői közül a motorosok és az autósok. Gyulán ma fél 5-kor a salak­motorok bőgnek fel, az orszá­gos bajnokság újabb fordulójá­nak keretében nagyon izgalmas verseny várható a GP-sorozaton is kiválóan szereplő Adorján Zoltán és az ifjú trónkövetelők, a napokban Gyulára igazolt, ép­pen junior világbajnoki döntőbe jutott Fekete Sándor, vagy a ko­rábban szintén vb-döntős, má­sik gyulaivá lett Magosi Nor­bert között. Az autócrossozók bajnoki vetélkedőjének helyszíne Bo­gács, ahol az Orosházi Techni­kai Sportok Egyesületének va­lamennyi versenyzője a volán mögé ül vasárnap. F. I. Csütörtökön, az éjféli végső határidő lejárta előtt másfél órával megérkezett a Magyar Labdarúgó Szövetségbe Akasz­tóról a hivatalos értesítés, amely szerint a Stadler FC áltaL alapított SJ. -Akasztó Football Kft. határozatlan időre szü­netelteti tevékenységét, ezért az 1998—99. évi labdarúgó-baj­nokságban nem kíván indulni. A hivatalos levélben Sáfrán Mária, a Stadler FC előzetes letartóztatásban lévő tulajdo­nosának, Stadler Józsefnek az élettársa megköszönte az MLSZ elnökének az egyesülettel szem­ben tanúsított korrekt maga­tartását és türelmét. Az MTI A Secret-Őr Kupa Békés me­gyei karate-csapatbajnokság ál­lása a VI. forduló (gyermek light-contact megyei bajnok­ság) után: 1. Békéscsabai Lakó­telepi SE kick-box szakoszt. 167, 2. Dragon SE ITF Taekwon-do Klub 165, 3. Me- zőberényi SDSE kick-box 122, 4. Békéscsabai Lakótelepi SE Taekwon-do 116, 5. Chon-Ji Takmaha Taekwon-do Klub 75, munkatársának kérdésére, amely a magyar labdarúgás értékének számító modern akasztói létesítmény további sorsára, illetve a szakszövetség azzal kapcsolatos elképze­léseire irányult, Kovács Attila MLSZ-elnök azt mondta: az MLSZ megvizsgálja, mit tehet azért, hogy a létesítmény a jövőben is a magyar futballt szolgálhassa. Az akasztói Stadler FC visszalépését követően az NB I. 20 csapatos mezőnyében a megüresedett helyre hétfői tanácskozásán kijelöli az új klubot az MLSZ versenybi­zottsága. 6. Magyarbánhegyesi TKD Klub 55, 7. Füzesgyarmati SE 49, 8. Kétegyházi Kick-box Klub 43, 9. Szarvasi Kick-box Klub 39, 10. Gyulai Kick-box Klub 34, 11. Dévaványai SE 29, 12. Újkígyósi Kick-box Klub 28,13. Csorvási Kick-box Klub 27, 14. Okányi Kick-box Klub 18, 15. Kondorosi Kick­box Klub 12, 16. Békéscsabai 2. sz. isk. DSK 9 ponttal. A Gyomaendrődi Barátság is elkezdte Megyei karatesorrend Az NB II-ben az orosházi asztalitenisz utánpótláscsapat Az Orosházi MTK- Hungarotel asztalitenisz­szakosztályának vezetői pén­teken elküdték nevezésüket a MOATSZ-ba az 1998-99- es bajnoki idényre. Mint Bogdánffy Csaba ve­zetőedzőtől megtudtuk, a fel­nőtt első csapatukat — amely legutóbb a negyedik helyen végzett a bajnokságban és elnyerte a vidék legjobbja címet — az NB I A csoport­jába nevezik, míg az NB I B- s indulási joggal rendelkező tartalékegyüttest az NB II-be nevezik. Indokként azt hozta fel a szakember, hogy a ren­delkezésre álló játékosállo­mány ismeretében a második csapatban elsősorban a saját nevelésű, tehetséges utánpót­láskorú fiataloknak kívánnak játé lehetőséget adni. Mint ismeretes az orosházi csapatból távozott Ellő Vivien, aki visszatért a sok­szoros bajnok Statisztikába, Gazsi Ildikó — aki ellen fe­gyelmit indítottak — a szlo­vákiai Plastika Nyitra gárdá­jához írt alá, míg a második csapatban szerepelt Nagy Csilla is távozott. A román válogatott légióssal, Georgeta Cojocaruval a jövő héten folytatják a tárgyalásokat ar­ról, hogy a következő idény­ben is a kék-fehéreket erősít­se az Aradon élő kiváló asztaliteniszezőnő. V. L. A helyi televíziók sportprogramja Csaba Tv. Július 12., vasár­nap. Csaba Sport. 19.30 óra (ismétlés 22.10): Sporthírek, benne képes tudósítások. In­terjú Pásztor Józseffel, az Előre FC Békéscsaba NB I- es labdarúgócsapatának ve­zetőedzőjével. Bemutatkoz­nak Kun Alice és Szél Tibor válogatott atléták. Országos bajnoki salakmotorverseny Gyulán. Emlékképek — sze­melvények a Békéscsabai Előre FC élvonalbeli bajnoki mérkőzéseiről. Kézilabda gólszépségverseny —- görög- országi utazási fődíjjal. Me- zőhegyesi SE—Ferencváros jótékonysági, barátságos labdarúgó-mérkőzés. Július 13., hétfő. Csaba Sport. 18.30: Sporthírek. Július 15., szerda, Csaba Sport. 22.05: Mezőhegyesi SE—Ferencváros jótékony- sági, barátságos labdarúgó­mérkőzés. » X » Csabai Kábel Tv. Kábel­sport. Július 12., vasárnap, 19.00: Nemzetközi budo- gála Békéscsabán. „Sör­meccs” — foci-világbajnok­ság telefonos játéka a Dreher sörgyárak támogatásával. Beszélgetés Pásztor József­fel, az Előre FC Békéscsaba NB I-es csapatának vezető­edzőjével. Előzetes az au­gusztusi budapesti atlétikai Európa-bajnokságról. XXX Orosházi Városi Tv. Július 13., hétfő, 19.20: Sporthírek. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetője részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom