Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-11-12 / 161. szám
© t 1998. július 11-12., szombat-vasárnap SPORT / 1s. LabdanigíJ.vllAgbaJnok§ag, Pranelaersiág, Ilii FR A/Sfce 98 A vb-döntőben: Brazília—Franciaország A címvédő Brazília labdarúgóválogatottja a franciaországi világbajnokság döntőjében vasárnap 21 órakor, a saint-denis-i Stade de France-ban a vendéglátók nemzeti tizenegyével csap össze. A találkozó játékvezetője a marokkói Szaid Belkola lesz. A nagy érdeklődéssel várt összecsapás előtt a hírügynökségek számos érdekességet közöltek a két érdekelt válogatott múltjából és jelenéből. Az amerikai AP a brazilok szövetségi kapitányát, Mario Zagallót arról kérdezte, hogy melyik nemzeti tizenegyet találja jobbnak: a négy évvel ezelőtt még Romáriót is soraiban tudó világbajnokot — amelynél Zagallo, mint Carlos Alberto Parreira segítője tevékenykedett —, vagy a jelenlegit, amelyben a világ legjobb játékosának tartott Ronaldo is szerepel? — Természetesen az 1994-es válogatottat tartom sikeresebbnek. A jelenlegi nemzeti tizenegy szinte még semmit sem nyert — nyilatkozta a szakvezető. Aimé Jacquet, a francia válogatott szövetségi kapitánya pályafutása, míg a vendéglátó nemzeti tizenegy történetének legnagyobb sikerét érheti el, ha Djorkaeffék a vasárnapi döntőben legyőzik a négyszeres világbajnok Brazíliát. — Aimé Jacquet mindig következetes volt a játékosokkal. Megvannak a saját ötletei, s a játékosokban is nagyon bízik. Ez most is eredményt hozhat — nyilatkozta Didier Deschamps, a francia csapat középpályása. A várható kezdőcsapatok. Brazília: Taffarel — Cafű, Junior Baiano, Aldair, Roberto Carlos — César Sampaio, Leonardo, Dunga, Rivaldo — Ronaldo, Bebeto. Franciaország: Barthez — Thuram, De- sailly, Leboeuf, Lizarazu — Karembeu, Deschamps, Petit, Djorkaeff, Zidane — Guivarc’h. A szombati 21 órakor kezdődő Hollandia—Horvátország bronzmérkőzésnek valószínűleg Davor Suker számára van a legnagyobb tétje. A csatár ugyanis elnyerheti a torna gólkirályi címét, amennyiben eddigi öt gólja mellé további találatokat szerez, és a brazil Ronaldo nem lő több gólt. A várható összeállítások. Hollandia: Van der Sár — Reiziger, Stam, F. de Boer, Cocu — Zenden, Jónk, R. de Boer, Davids — Bergkamp, Kluivert. Horvátország: Ladic — Bilic, Stimac, Juric, Stanic — Soldo, Marie, Asanovic, Járni — Vlaovic, Suker. A vietnamiak szeretnek fogadni A labdarúgást és a fogadást egyformán kedvelő vietnamiak a franciaországi világbajnokság kezdete óta a legkülönfélébb dolgokra fogadnak, néha igen nagy tétekben. Ennek következtében néhány fogadónak még a házát is el kellett adnia, hogy ki tudja fizetni tartozását — adta hírül a napokban az AFP francia hírügynökség. A délkelet-ázsiai ország futballrajongóit nem csak a találkozók végeredménye érdekli, hanem az is, melyik csapat kezdi a játékot, szerzi az első gólt, melyik együttes játékosa kapja az első sárga, illetve piros lapot, melyik fél rúgja az első szögletet. Emellett fogadni lehet arra is, hogy a csapatok milyen mezben, milyen színű sportszárban fognak pályára lépni, milyen nemzetiségű bíró vezeti a következő mérkőzést. A fogadásokat családtagok, barátok, kollégák egymás között kötik, a tét változó, lehet akár egy pohár sör, de akár több ezer amerikai dollárnak megfelelő összeg is. A nagy téttel játszó, pórul járt vietnami fogadók közül az elmúlt hetekben többen a tulajdonukban lévő értéktárgyak, nagy értékű ingóságok vagy ingatlanok eladása után tudták csak rendezni a tartozásukat. Francia gólöröm felsőfokon. Vajon a vasárnapi döntő során lesz-e hasonló öröme a házigazdák válogatottjának? Ronaldo sérült, de játszik vasárnap A franciaországi labdarúgó-világbajnokságon szereplő brazil válogatott első számú csatára, Ronaldo, valamint a középpályás César Sampaio és a védő Junior Baiano csütörtökön nem edzett a csapattal. Mindhárom játékos kisebb sérülés miatt hagyta ki a gyakorlást, de valamennyien pályára lépnek a vasárnapi Franciaország elleni döntőben. — Ronaldo, César Sampaio és Júnior Baiano biztosan szerepel majd a döntőben —jelentette ki Lidio Toledo, a brazil válogatott orvosa. Becsületrend Havelange-nak Szombaton Jacques Chirac francia köztársasági elnök átadja a Becsületrend főtiszti fokozatát Joao Havelange- nak, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) leköszönő elnökének — adta hírül pénteken az AFP az Elysée-palota sajtóosztályának tájékoztatására hivatkozva. Az Elysée-palotában az ünnepség szombaton 12.30 órakor kezdődik. A legnagyobb becsben tartott francia kitüntetés átadásánál jelen lesz többek között Michel Piatini, a franciaországi labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának elnöke, Joseph Blatter, a FIFA új elnöke, valamint Claude Simonét, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke. A 82 esztendős brazil Joao Havelange-ot a világbajnokság előtt megtartott FIFA- kongresszus tiszteletbeli elnökké választotta, miután 24 évig irányította a világ egyik legnagyobb sportszövetségét. EGÉSZ NAPOS ŐRÜLET j únius to1 októb e rig az ország különböző pontjain RADIO DANUBIUS AZ ESEMÉNY TÁMOGATÓI BÉKÉSCSABA, Sétáló utca, július 18. HELYSZÍN ÉS IDŐPONT I AAAAAAA FELLÉPŐK: C est la vie, SHYGYS PANNON qSM ▼▼▼▼▼ Ax élvonal.