Békés Megyei Hírlap, 1998. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-25 / 147. szám
A NATO nem akar falakat Brüsszelben biztosak abban, hogy a csatlakozás folytatódik Simonyi András, hazánk NATO-nagykövete az elmúlt héten brüsszeli rezidenciáján fogadta azt a magyar újságírókból álló küldöttséget, amelynek tagjaként bepillanthattam az éppen jelentős tartalmi és szerkezeti átalakulást éló' Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe. A diplomata zsúfolt programja ellenére szakított időt a találkozásra, mielőtt a NATO- munkacsoport bécsi konferenciájára utazott. A megfigyelői státusz jelentőségéről, a csatlakozás előkészületeiről, a magyarországi kormányváltás külső megítéléséről, a brüsszeli misszió katonai és civil szektora közötti különbségről, a magyar honvédséggel szemben támasztott igényekről adott tájékoztatást, majd kérdéseinkre válaszolt. — A csatlakozni szándékozó államok 1997. december 16-án írták alá a nyilatkozatokat, fél éve tehát új szituációban élünk, •dolgozunk, korábban nem volt ilyen, hogy megfigyelői státusz. A magyar misszió — amelyet a nagykövet vezet, katonai és civil szektorból áll, a katonai autonóm, de nem független, a civil politikai és védelempolitikai osztályból áll — feladata elsősorban az, hogy a változó körülmények között a leendő tagokat felkészítse. — Az új tagországokat olyan helyzetbe kell hoznunk, hogy ne lassíthassák a fejlődést, ne gyengíthessék a szervezet hatékonyságát. Az a cél, hogy a három új tagország, a Cseh Köztársaság, Lengyelország és hazánk szépen, lassan belenőjön a szervezetbe — hangsú^ zta többek között Simonyi András. A diplomata rámutatott az 1995 szeptemberében nyilvánosságra hozott bővítési elképzelés és tanulmány- terv jelentőségére; kiemelte, hogy az további lépést jelentett a szövetség elsődleges célja felé, hogy fokozza a stabilitást és kiterjessze a biztonságot az euroatlanti régióban. A bővítés„Fontos, hogy Magyarország jó állapotban várja a tagságot” — hangsúlyozta Simonyi András sei a tagországok senkit sem akarnak fenyegetni, a NATO védelmi szervezet, célja a béke megőrzése az euroatlanti térségben és a biztonság garantálása tagjai részére. Ugyanakkor nem titkolta, hogy a kívül maradottak számára bizonyos sokkot, megrázkódtatást jelentett ez a tendencia, illetve a megváltozott helyzet. — Hosszú ideje ugyanaz a tisztelet övezi a magyar missziót Brüsszelben, mint a 16 tagállamot; gyakorlatilag ugyanazokra az ülésekre, munkacsoportokba kapunk meghívást, kikérik a véleményünket, a tanácskozásokon hozzászólhatunk, éppen csak a végső döntésekben nem veszünk részt egyelőre. A NATO mintegy hatvan bizottságának munkájában — nyugodtan mondhatom — nincs különbség tag és nem tag között. Nagyon fontos, hogy Magyarország jó állapotban várja a tagságot, ennek érdekében dolgozunk. Közben az úgynevezett belső adaptáció folytatódik, északi, déli parancsnokság működik, tovább bővülnek a nemzetközi kapcsolatok, ki kell építeni újabb lehetőségeket, Oroszországgal állandóan kommunikálni kell, nincs más lehetőség. Közben pedig mindig új kihívásokkal kell szembenézni, mint most például Koszovó. A boszniai jelenlétet folytatja a NATO, az SFOR célkitűzéseinek is következetesen eleget kell tenni. Kérdésünkre, hogy vajon a magyarországi kormányváltással kapcsolatban milyen változásra számítanak Brüsszelben, Simonyi András így válaszolt: lényeges eltérés a korábbi elhatározásokhoz, megegyezésekhez képest egyszerűen nem történhet, ennek veszélye fel sem merül a külföldi partnerekben. A korábbi népszavazás a NA- TO-csatlakozás ügyében sokkal inkább felkavarta a kedélyeket, megijesztette a NATO-t, mert eléggé bizonytalanok voltak a kimenetelét illetően. Nagy öröm és megelégedésre ad okot, hogy sikerült a lakosságot jól tájékoztatni, felkészíteni. Ezzel kapcsolatban méltatta a sajtó szerepét és hasznos együttműködését. — A magyar lakosságot forendezésére milyen elképzelései vannak a NATO-nak, várható-e katonai beavatkozás. Érdeklődésünkre Simonyi András diplomatikus választ adott; közölte, hogy szó sincs még ENSZ-felkérésről, a katonaság gondolkodik, de a politika fog majd dönteni. S egyáltalán korainak tartotta, hogy kérdésünklyamatosan tájékoztatni kell, mert meggyőződésem, hogy a döntésekhez kevés a politikai konszenzus, társadalmi egyetértés kell. Ha bármilyen lényeges kérdéssel kapcsolatban a politika a lakosság ellenszenvével találkozik szembe, az legalábbis elgondolkodtató. Helyes volt és megnyugtatóan hatott, hogy a különböző pártok a NATO- csatlakozás ügyében egyetértésüket hangsúlyozták. Brüsszel egészen bizonyos abban, hogy a kormányváltás ellenére teljes a beleegyezés, semmilyen törésre nem számítanak. Ugyanakkor a választások alkalmával bebizonyosodott, hogy hazánkban teljes értékű a demokrácia, jól működik, a továbbiakban pedig csak az érdekli a NATO-t, hogy az új kormány felvállalja a régi döntéseket, és Magyarország egyenrangú, erős NATO-tag legyen. A NATO-nak nem az a szerepe, hogy belügyekbe beavatkozzon, hanem abból ítél, hogy a kormányok, a pártok miként ítélnek. Természetesen mindenkit érdekelt, vajon a koszovói válság Vigilia pretium libertatis. (Éberség nélkül nincs szabadság.) A brüsszeli NATO-központ bejárata előtt re ennél konkrétabb választ várjunk. Arra a kérdésre, hogy egy esetleges NATO-beavatkozás esetén milyen szerep vár majd hazánkra a csatlakozás után, Simonyi András kiemelte: a belépés természetesen nem csak jogokat, hanem kötelezettségeket is jelent, tagként vállalni kell a közös döntéseket. Nemzeti érdek azonban nem sérülhet, nem lehet azzal a közös döntés gyökeresen ellentétes, ilyenkor az adott tagország jelezhet fenntartást, mérlegelnie kell, miben vesz részt, miben nem. A végső döntés saját kézben van. Arra a kérdésre, hogy térségünkben, a román határ közelében vajon mi változik a jövőben, miután hazánk már NATO-tag lesz, Románia viszont nincs az első hullámban csatlakozók között, a diplomata a következőket említette: — A határokra való csapattelepítés nem szempont a tagországok között, hogy hová kerül csapat, egyébként is a tagság előtt eldől. Nem az erő demonstrálása a cél, nem az újabb falak felépítése, sokkal fontosabb a bizalom, a békepartnerség elmélyítése. Nekünk a jövőben mindent meg kell tennünk azért, hogy Románia és Szlovákia mielőbb NATO-tag lehessen. Niedzielsky Katalin Lelkes szószólók és elszánt ellenzők Egy közelmúltban végzett felmérés alapján arra a belátásra jutott az Európai Unió bizottsága, hogy jobb tájékoztatással kellene megnyerni a közösség polgárait a bó'vítés ügyének. Már eddig is tudtuk, hogy a földrész politikusai között éppúgy akadnak lelkes szószólói, mint elszánt ellenzői a tagjelölt országok csatlakozásának. Ám hogy miként vélekednek az „egyszerű” állampolgárok az unió határainak kiterjesztéséről Oroszországig és a török partokig, eddig erről csak sejtéseink lehettek. A Focus című német hírmagazin összeállítása arról tanúskodik, hogy a kép meglehetősen vegyes, s feltűnő, hogy milyen nagy a közömbösök aránya. A brüsszeli bizottság vizsgálata nem csupán a felvétel első körében legesélyesebb országokra terjedt ki, hanem az összes tagjelölt fogadtatását kutatta — Romániától Litvániáig. Az EU 15 országában gyűjtött adatokat átlagolták, de a „rokonszenvlista” tagjelöltekként is rendelkezésre áll. Eszerint például a magyarokat leginkább finnek, görögök, hollandok, svédek, dánok, látnák szívesen a szervezetben (61-66 százalék), míg a legkevésbé a belgák, a luxemburgiak és a franciák (31-36). A népszerűségi listát összességében Magyar- ország vezeti (47), Lengyelor-- szág és Csehország előtt. A felmérés arra is választ keresett, mennyire volt hatékony a bővítés kedvező fogadtatása érdekében kifejtett eddigi tömeg- tájékoztató munka. Feltűnő, hogy Németországban, ahol pedig a politikusok a legékesszó- lóbban érvelnek a tagjelöltek érdekében, a lakosság legfeljebb a magyarokat fogadná jó szívvel, s még a szomszédos Csehországgal és Lengyelországgal szemben is ellenérzéseket táplál. Hasonló a helyzet Ausztriában, ahol szomszédaink — úgy-ahogy — velünk és a szlovénokkal rokonszenveznek. A közzétett adatokból kitetszik, hogy az EU-tagállamok pártolásának nyilvánvalóan földrajzi-történelmi okai is vannak. Például a görögök 88 százaléka szorgalmazza Ciprus felvételét, s a balti államok, valamint Lengyelország iránt a skandináv országok mutatják a legnagyobb megértést. A dánok, svédek, görögök, hollandok, írek, spanyolok, portugálok és olaszok általában is nyitottabbak, jobban pártolják a bővítést, míg a luxemburgiak, a belgák és a franciák ennek alig látják értelmét. Franciaország zsugorodó hegemóniáján a csatlakozás amúgy sem változtat, míg a belga „nem”-ben inkább lakóinak hagyományos különcködése játszik szerepet, a luxemburgiak viszont attól tartanak, hogy „éhenkórászok” kerülnek be az unióba. A brüsszeli bizottság a közzétett jelentésből azt a következtetést szűrte le, hogy újra át kell gondolni a közvélemény „megdolgozásának” stratégiáját. A bővítést ugyanis nem lehet végrehajtani Éurópa népeinek feje felett. Elvégre ők azok, akiknek adóbevételeiből a jövevények felzárkózását pénzelik —; írja a Focus című hírmagazin. Toronyi Attila Hogyan élünk Európában? Megjelent "az Eurostat, az unió statisztikai hivatalának legfrissebb évkönyve. Az ötszáz oldalas kiadvány nem csupán száraz adatok halmaza, hanem a tagországok polgárainak mindennapos szokásairól is számot ad. Az Eurostat vezérigazgatója, Yves Franchet szerint az uniós statisztikai évkönyv szerepet játszhat abban, hogy a népek jobban megismerjék és megértsék egymást. Megtudhatjuk belőle, melyik tagállamban mennyit dolgoznak, mennyi ideig élnek, mennyit isznak, dohányoznak stb. Eszerint a görögök a legerősebb bagósok: évente és fejenként 3012 fehér rudacskát füstölnek el, míg ivásban a franciák állnak a dobogó legfelső fokán: tiszta alkoholra átszámítva 14,1 liter a „teljesítményük”. A britek a legszorgalmasabbak: a heti munkaidő 43,9 óra; a belgák viszont csak 38,3 órát dolgoznak. A várható élettartam a francia nők körében a legmagasabb (81,9 év), őket a szebbik nem spanyol és olasz képviselői követik. Ä férfiak kategóriájában a svédek vezetnek (76,5). A legvégzetesebb veszély az unió férfi állampolgáraira az utakon leselkedik: háromszor annyian lesznek közlekedési baleset áldozataivá, mint a nők. Az öngyilkosok aránya — mindkét nem esetében — Finnországban a legnagyobb-. Az évkönyvből az is kiolvasható, hogy az Európai Unió polgára elégedett az életével (több mint 80 százalék). Persze a számok itt is nagy szóródást mutatnak. A görögök harminc, a portugálok 21 százaléka nincs kibékülve a sorsával. A magyar adatokat majd csak a jövő évezredben találjuk meg az Eurostat kiadványában... (toronyi)
