Békés Megyei Hírlap, 1998. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-05 / 104. szám

6 Családi magazin 1998. május 5., kedd SZEXPOSTA Dr. Bordás Sándor rovata MW' „Ikrek" jeligés levélben egy lány a következőket írja: 17 éves, gimnazista lány vagyok. Volna egy problémám, amire nagyon sürgősen várom válaszát. Március közepén volt szexuális érint­kezésem és 25-én menstruáltam. Tehát ebből arra következtet­tem, hogy nem lehetek terhes. Viszont most, május eleje van és azóta nem volt menstruációm, sem szexuális érintkezésem. Szó­val, az lenne a kérdésem, hogy előfordulhat-e hogy még egyszer menstruálhatok, ha terhes is vagyok. Kedves Kisasszony, mire válaszom megérkezik, addigra már valószínű tudni fogja, hogy terhes-e vagy sem, de mivel több ha­sonló típusú kérdés is volt más levelekben, ezért válaszolok rá. Hormonzavarok esetén előfordulhat, hogy megjön a menstruáció és közben terhesség is fennáll, bár a nőgyógyászok véleménye szerint érdemes odafigyelni erre a menstruációra. Ugyanis ebben az esetben a havi vérzés rövidebb ideig tart és kevesebb menstru­ációs váladék távozik el, mint általában szokott. A terhességet egyébként nőgyógyász tudja legjobban megállapítani, bár­mennyire is fél elmenni hozzá. Mivel kicsit nem lehet terhes, ezért ajánlatos odafigyelni az ilyenkor jelentkező tünetekre, melyek le­hetnek: hányinger, hányás, szédülés, szagokra való érzékenység, rosszullétek stb. Egyébként nagyon felelőtlenül él 17 évesen ne­mi életet, mivel ha nem védekeznek a nem kívánt terhesség ellen, akkor előbb-utóbb bekövetkezik az, amitől annyira fél, hogy ter­hes lesz. Ezért ajánlom, hogy ha ezt a helyzetet megúszta, és rend­szeresen él nemi életet, akkor menjen el nőgyógyászhoz és kérje ki a véleményét, hogy milyen fogamzásgátló eszközt ajánl, ha vi­szont nem úszta meg, akkor sikeres anyaszerepet kívánok. „Béranya” jeligés levélben egy 25 éves nő azt kérdezi, hogy hazánkban lehet-e bérbe adni a méhét és ha igen, akkor kihez kell fordulnia, mert érdekli őt a téma. Kedves asszonyom, való igaz, hogy ma a gyermek származá­sát illetően már az anya személye is bizonytalanná vált, nem­csak az apáé. A lombikbébi-program elkezdésével az anya mé­hének a bérbevételére is lehetőség nyílt. Ennek lehetősége az olyan asszonyoknál merült fel először, akik nagyon szerettek volna gyereket, de a petevezeték vagy a méh valamilyen rendel­lenessége miatt nem eshettek teherbe, ugyanakkor a petefészkek viszont termeltek petesejtet. A feleség petefészkéből kiemelt pe­tesejtet a férj ondósejtjével lombikban megtermékenyítették, és megtermékenyítés után egy béranya szerepre vállalkozó nőnek a méhébe juttatták át, mivel a feleség méhe a gyermek kihordá­sára képtelen lett volna. így olyan helyzet alakult ki, hogy a szü­letendő gyermeknek más a genetikai anyja és más a szülőanyja. Szülés után a gyermeket a béranya (szülőanya) köteles átadni a genetikai anyának, aki a férjével neveli fel a gyermeket. Ameriká­ban ebből számtalan jogi bonyodalom támadt, mivel megtörtént, hogy a béranya a korábbi szerződéssel ellentétben nem akarta a gyermeket átadni a genetikai anyának, hanem ő akarta felnevelni. A tengeren túlon egy béranya „szolgálataiért” általában 5000 USD-t fizetnek, ami ott sem kevés összeg, így nyilvánvalóan a ke­reslet a béranyaság iránt megnövekedett az utóbbi időben, de nem a beteg asszonyok részéről, hanem azok részéről, akik a szüléssel járó alaki változásoknak nem akarják testüket kitenni és anyagi­lag megengedhetik maguknak. Nálunk lombikbébi-program már több éve működik a nőgyógyászati problémákkal küszködő nők részére, de a béranyaság gyakorlati kivitelezéséről nem tudok. Módjával nem árt a finom feketekávé Kávé, az italok fekete báránya Több, mint fél évezrede viták ke­reszttüzében áll az italok fekete báránya, a kávé. Ellenzői indula­tos érvekkel ostorozzák, szenve­délyes élvezői elszántan védel­mezik. Ez idáig meggyőzőbb­nek tűntek azok a vélemények, melyek a „feketeleves” egész­ségkárosító hatása mellett kar­doskodtak, mondván: vémyo- másnövelő hatása megterheli a szívet és az érrendszert, csersav- tartalma roncsolja az emésztő­szerveket. A legújabb kutatások eredményei azonban a „feketé­zőket” látszanak igazolni. A közhiedelemmel ellentét­ben a tartós kávéfogyasztás, még nagyobb mennyiség esetén sem okoz magas vérnyomást. A szervezet ugyanis egy hét lefor­gása alatt hozzászokik a koffe­inhez, ami ezután a vérnyomást inkább kedvezően szabályozza, mintsem károsan befolyásolja. Gyakran teszik felelőssé a kávét a magas koleszterinszint miatt is. Való igaz, hogy a ha­gyományos gépen főzött ital nem ajánlható azoknak, akik­nek magas a koleszterinszint­jük, ám filteres kávét ők is bűn­tudat nélkül fogyaszthatnak. A kávé nemcsak izgató, ha­nem enyhe vízhajtó hatású szer is, ezért idős korban jótékonyan hat az elfáradt szív izomzatára, teljesítőképességére. A szenvedélyes kávéfogyasz­tók elsősorban frissítő, élénkítő hatása miatt hajtanak le egy-egy csésze forró feketét. A kávé ugyanis úgynevezett pszicho- drog, amely átmenetileg javítja a kedélyállapotot, az agyműködést, fokozza a koncentrálóképessé­get. Az újabb tudományos kuta­tások tükrében nem kell úgy érezniük, hogy a gőzölgő ital nyújtotta élvezetért egészségük­kel kell majd fizetniük: mértékkel fogyasztva a kávé többet használ, mint árt. Akinek azonban maija a gyomrát vagy epebántalmakat okoz, jól teszi, ha leszokik szen­vedélyéről, s a szívbetegek szá­mára továbbra is érvényes marad az orvosi tiltás. A megszokott íz­ről, a feketézés kedvelt rítusáról azonban nekik sem kell lemonda­niuk: számukra készülnek a kof­feinmentes kávépótlók. Felvilágosítás, ÜNNEPSÉG VAKOKNAK Vad Zsigmondtől, a vakok szö­vetsége megyei szervezetének tagjától tudjuk, hogy a békés­csabai csoport is megtartotta csoportgyűlését az őket támo­gató megyei könyvtárban. Lé­vai József megyei titkár szá­molt be az elmúlt évi munká­jukról, majd dr. Pelle Zsuzsan­na szemész főorvos rövid is­mertetőt tartott a szembetegsé­gekről, s válaszolt a kérdések­re. A megyei munkaügyi köz­ponttól Kissné Kovács Mari­anna képzési referens vázolta a vakokkal kapcsolatos foglal­koztatáspolitikai, képzési el­képzeléseket. A munkahelyte­remtés egyelőre elmélet, a gyakorlatban rendkívül nehe­zen megközelíthető kérdés. A csoport vezetője, Mucsi Istvánná nagyobb érdeklődés­re, aktivitásra biztatta a sors­társakat. A megyei szövetség hagyo­mánya az anyák napi ünnepség megszervezése. Ezúttal május 9-én, szombaton délelőtt 9 órakor várják a tagságot Bé­késcsabán, a megyei könyvtár­ba. B. Zs. Ha a divatos cipőt csak fél óráig viselik, nem árt Embert cipőjéről... feladatukat teljesíteni, így máshová jut át a terhelés. Á másik nagy hátrányuk, hogy jelentősen magasabbra kerül a test súlypontja, így a járás­hoz szükséges egyensúlyo­zó mozgások jóval több izommunkát igényelnek. Persze ha valaki csak napi fél órát használ ilyen cipőt, abból nem lehet baj. —Mennyiben kell egy járni tanuló pici gyerek cipőjének másnak lennie, mint a felnőttekének? — Nagyon fontos a sarok­kéreg szerepe, mert ebben a korban még nem olyan erősek a bokaszalagok és könnyen ki­alakulhat a kifelé vagy befelé „csámpázás”, ezért lehetőleg óvodás korig magas szárú ci­pőt hordjon a gyermek. Nö­vekvő korban még oda kell fi­gyelni arra, hogy a láb szabad mozgást kapjon: az a jó cipő, ami követi a láb anatómiai for­máját, úgy lép benne, mintha mezítláb lenne. Faragó Mariann Manapság, mikor a gyártó cé­gek egyre vadabb lábbeliket dobnak piacra, a vásárló gyak­ran kerül válaszút elé. Vagy a divatos, de nem feltétlenül ké­nyelmes cipőket veszi meg vagy megpróbálja lába érde­keit szem előtt tartani. Az egészséges cipő ismér­veiről kérdeztük dr. Tóth Já­nost, a békéscsabai Réthy Pál Kórház orthopédosztályának vezető főorvosát. — Alapvető elvárás, hogy ne veszélyeztes­se a láb épségét, de eleget kell tennie védelmi, esztéti­kai és a funkcio­nális szempon­toknak is. Járás­kor a lábujjak ref­lexes karmoló mozgást végeznek, amit az erősen lecsapott vagy összeszűkített orr gátolhat, a természetes gördülő mozgás­hoz pedig hajlékony talp szük­séges. — Ez esetben mi a vélemé­nye a manapság divatos egé­szen magas és merev tal­pú cipőkről? — Csábító erő a di­vat, de sajnos a tervezők rit­kán kérik ki orthopéd szakem­ber véleményét. Talán egyet­len előnyük az, hogy feltűnő­ek, viszont van két nagy hibá­juk. Pontosan a magas talp mi­att a lábboltozat stabilitását biztosító izmok nem tudják A HÖLGYEK AJKUKKAL ÜZENIK, ITT A TAVASZ! Véradás Hagyományosan rendeznek véradást Békéscsabán, a Szabó Pál Téri Általános Iskolában. A fogadó iskola, a városi vöröske­reszt és a vérellátó dolgozói mintegy öt éve, hogy a Lencsési lakótelepiek segítőkészségére számítanak ilyen módon. Leg­közelebb csütörtökön 8 és 12 óra között várják ide a véradó­kat. (d) Még bosszankodunk a hirte­len záporok miatt, de amikor kisüt a nap, hálásak vagyunk, végre itt az igazi tavasz! Ar­cunk láttán viszont szörnyül- ködünk: a napsugarak ki­emelnek minden borhibát, szájkörnyéki ráncocskát, szemkörnyéki karikát. Felvér­tezett lelkierő, jó kozmetikus, sminkes segíthet clpalástolni minden titkolni való „bibit”. A reggeli szél elintézi bőrün­ket, szánk kicserepesedik, de ez a kellemetlen érzés nem mindig fogható az időjárásra. A szépség- ápolás hívei állítják, soha nem volt akkora divat a rúzs, mint napjainkban. A színek vakmerő- ek, a száj ezektől válik igézővé és hálássá. Aki igazán divatos akar lenni a mindennapokban is, hasz­náljon kontúrceruzát, ezzel meg­adhatja a kívánt formát és fino­manjavíthatja a száj vonalát (biz­tonságos vonalvezetést érhetünk el, ha középről kifelé rajzolunk). A kontúr színének kiválasztása­kor figyelni kell a rúzs színére. Alapszabály: a kontúr lehet egy árnyalattal sötétebb, de soha nem világosabb, mint maga rúzs! Egyesek szerint búcsút mondhatunk a barnának, mert az idén minden eddiginél rózsa­színesebb a száj. (cs) Jókedv a berényi klubban Segélyösszeg hagyatéki TEHERKÉNT Orosházán az aktív korúak se­gélyezésére az idén 3,6 millió forint áll az önkormányzat ren­delkezésére. A nyilvántartásban 71 rászoruló szerepel, akik ha­vonta 9 ezer 590 forintot kap­nak kézhez személyenként. Számuk növekedése várható, mert többen kikerülnek a mun­kanélkülieket ellátó rendszer­ből. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló módosított törvény lehetősé­get ad arra, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülő személy esetében a folyósított segélyösszeg hagyatéki teher­ként történő bejelentését az önkormányzat rendeletével kötelezővé tegye. Ebben az Természetes dolog, hogy van vé­leményünk az élet különböző dolgairól és helyzeteiről. A kér­dés csak az, vajon megfelelő for­mába tudjuk-e önteni eltérő fel­fogásunkat? A következő kér­déssor segítségével megtudhatja, hogyan látják Önt a pszichológu­sok? Az A válasz (igen) 2 pontot, a B (nem feltétlenül) 1-et, a C (nem) O-t ér. A pontok összege alapján készült szöveges értéke­lés a teszt után olvasható. 1. Bármit is tesz, társa min­dig talál rajta valami kivetniva­lót A/B/C 2. Idegesíti Önt, ha partnere mindig mindent jobban tud és semmit sem tud a kedvére tenni A/B/C 3. Ha nézeteltérésük van, tár­sa ritkán enged a negyven- nyolcból és gyakran mereven ragaszkodik saját elképzelései­hez A/B/C 4. Az Ön elve: ami jár, az jár, ahhoz minden apróságot illető­en ragaszkodik A/B/C esetben a segélyezés feltétele igényjogosultság esetén is, hogy a kérelmező hozzájárul­jon a hagyatéki teher bejelen­téséhez. Az aktív korúak rend­szeres szociális segélyezésé­nél ez a kérdés nem szabályo­zott. A rendelkezés várható kö­vetkezménye, hogy az ellátás­ban részesülők egy része az új feltételek mellett ezt a segély­formát nem kéri — hogy je­lenlegi megélhetési gondjait ne terhelje majdani örökösei­re. Az önkormányzati rendeletet a fentiek alapján a legutóbbi ülésükön módosították az oros­házi képviselők. Csete Ilona 5. Egy partnerkapcsolatban fontos, hogy mindkét félnek azonos legyen fontos kérdésben a felfogása A/B/C 6. Gyengeség jelének tartja, ha a békesség kedvéért akár csak egyetlen apróságban en­gedne A/B/C 7. Zavarja partnere kicsi­nyessége és hogy semmi sem jó neki A/B/C 8. Partnere humorán és az ál­tala mesélt vicceken cseppet sem tud szórakozni A/B/C 9. Ha valami nem tetszik, ért­hetően és keményen szóvá teszi a partnerének A/B/C 10. Nem tud hízelegni és nem csomagol semmit sem sztaniol papírba: kerek perec megmondja véleményét, akkor is, ha az másnak nem tetszik A/B/C A mezőberényi nyugdíjasklub tagjai a helyi művelődési köz­pontban tartják foglalkozásai­kat hetente, szerdai napon 18- tól 21 óráig. Vezetőjük már évek óta Borgula Györgyné, Julcsi, aki fáradságot nem is­merve megy, szervezi az igen sokrétű, változatos programo­kat. Az idősek bármilyen pa­nasszal, problémával bizalom­mal fordulhatnak hozzá, mert készségesen segít gondjaik megoldásában. Julcsival beszél­gettünk a nyugdíjasklub életé­ről. — Négy éve vettem át a klub vezetését, jelenleg 120 nyugdí­jas látogatja foglalkozásunkat. Próbálunk érdekes, mindenkit érdeklő programokat szervezni. A közelmúltban rendeztünk borminősítő versenyt, melyet neves borszakértők értékeltek. Értékelés 0-4 pont. Önök harmonikus kapcsolatban élnek. Kölcsönö­sen elfogadják egymás vélemé­nyét. A zsörtölődés nem kenye­rük. Vigyázzanak, hogy a je­lenlegi békés, majdnem idilli­nek nevezhető kapcsolat min­dig valódi, élő és őszinte le­gyen! Ügyeljenek arra, hogy a békesség kedvéért sohase sö­pörjék a problémákat a szőnyeg alá! Van mindkettőjüknek önálló véleménye a dolgokról vagy csak megszokta valame­lyikük, hogy mindent ráhagy a másikra? 5-13 pont. Önöknek gyakran van valami bajuk egymással. Egyikük vagy másikuk gyakran egy egész rakás kivetnivalót ta­lál a másikon. Melyikük olyan hajthatatlan, hogy a kákán is a ‘' c Borgula Györgyné — Mit terveznek a közeljövő­ben a klub nyugdíjasai részére? — A jövőbeni tervek között szerepel vacsora, anyák napi megemlékezést tartunk és már tervezzük a nyári kirándulásain­kat. Izgalommal készülünk a nagyszénási megyei Ki mit tud?-ra. Júniusban a félévet sza­lonnasütéssel zárjuk. Harmati Erzsébet csomót keres? Ne felejtse el: konoksággal és erőszakkal semmit nem lehet tartósan elérni. Ha eltér a veléménye va­lamelyiküknek, ne zúdítsanak máris össztüzet a másikra! Pró­bálják meg gyengéden, szép szóval tisztázni a kérdést! Igye­kezzenek a jövőben jobban tisz­telni egymás véleményét, ahe­lyett, hogy egyből kardot ránta­nának! 14-20 pont. Önök ugyan­csak konokok. A frontok már kissé meg vannak merevedve, hiszen állandóan kritizálják egymást. Az állandó köteke- dés, a túlzott és nem megfele­lő hangvételű kritika tönkre­teszi nemcsak Önöket, hanem közös kapcsolatukat is. Igye­kezzenek kicsit kevésbé rob­banékonyak lenni! Ne feled­jék: a túlzott kritikára való hajlam gyakran a saját belső bizonytalanságból táplálko­zik! FEB __________Mennyire kritikus Ön?__________ Te sztkaleidoszkóp

Next

/
Oldalképek
Tartalom